Keresett kifejezés: 187 | Találatok száma: 4681 Új keresés

Hatalmas győzelmet aratott Kína, de az Amerika-ellenes gigaszövetség álom marad

2023. augusztus 28. 16:50 | Vara Bálint

Hatalmas győzelmet aratott Kína, de az Amerika-ellenes gigaszövetség álom marad

A BRICS 2009-ben alakult a feltörekvő piacgazdaságok csoportjaként és mára a fejlődő világ, illetve globális dél képviseletének egyik vezető hangadójává vált a világ ügyeiben. Az országcsoportosulás jelenleg a világ népességének körülbelül 41 százalékát teszi ki, míg a világgazdaságnak csak a 26 százalékát. Az új országok felvételével a BRICS súlya eltolódik: a világ népességének 46 százalékát kitevő fórumot fog jelenteni, míg a gazdasági súly valamivel 29 százalék fölé fog emelkedni. Nincs kétség, ezek alapján egy nagyon komoly súlyú világszervezetet jelenthetne a jövőben az informális csoport, azonban félő, hogy a felek közti ellentétek miatt nem fog tudni formális gazdasági és politikai szövetségként működni. Ez a probléma az új tagokkal csak növekszik, kérdés, hogy a frissen meghívott kisebb súlyú országok melyik csoport felé fognak húzni.

Elképesztő erőben az Egyesült Államok - de a hopp után hamar jöhet a kopp

2023. augusztus 26. 14:01 | Portfolio

Elképesztő erőben az Egyesült Államok - de a hopp után hamar jöhet a kopp

Az amerikai gazdaság egy kisebb recesszióval leküzdheti az inflációt - így szóltak legtöbbször az idei évre vonatkozó gazdasági várakozások. Ehhez képest az amerikai munkaerőpiac továbbra is erős, sőt úgy tűnik, hogy a gazdasági növekedés a harmadik negyedévben még egy sebességgel feljebb kapcsolt. A Commerzbank elemzői felteszik a kérdést: tarthatatlan lett az amerikai recesszióra vonatkozó prognózis? A pontosabb képhez az elemzők megvizsgálták, hogy a múltban bekövetkező recessziók előtti időszakokban hogyan teljesített az amerikai gazdaság. Tanulságos megállapításokra jutottak.

Elképesztő, ami az Opus részvényeinél folyik

2023. augusztus 23. 14:49 | Portfolio

Elképesztő, ami az Opus részvényeinél folyik

Reggel a Portfolio is beszámolt róla, hogy a nyitást követően az Opus részvényei már közel 20 százalékos mínuszban is voltak, miután június óta már csaknem négyszeresére emelkedtek a cég papírjai. Rövid időre a déli órákban úgy tűnt, hogy megállhat az esés, délután azonban újabb kör következett lefelé, a kereskedés egy pontján pedig már több mint 30 százalékos mínuszban is voltak az Opus részvényei. A kiemelkedő forgalom mellett pedig a volatilitás is jócskán megnövekedett.

Covid-oltások és kialakuló autoimmunbetegségek: fontos bejelentést tettek kutatók

2023. augusztus 23. 13:14 | Szabó Dániel

Covid-oltások és kialakuló autoimmunbetegségek: fontos bejelentést tettek kutatók

Egy 2020. április 1. és 2022. november 15. között Hongkongban végzett retrospektív kohorszvizsgálat eredményei összefüggéseket találtak egyes autoimmunbetegségek kialakulásának kockázatának növekedése és a Covid-19 fertőzések között. Azt is megvizsgálták, hogy a koronavírus-elleni oltások hogyan befolyásolják az immunproblémák kialakulását.

Itt vannak a kormány kötelező állampapírtartásának eredményei

2023. augusztus 23. 09:10 | Portfolio

Itt vannak a kormány kötelező állampapírtartásának eredményei

Júliustól él a kötelező állampapír-tartás egyes intézményi szereplőknél, korábban a kormány azt becsülte, hogy ennek hatására 500 milliárd forintnyi többletkereslet jelenhet meg a befektetési alapok oldaláról az állampapír-piacon, ebből azonban júniusban egyelőre csak 320 milliárd teljesült.

Még az OTP-nél is nagyobb forgalom van ma a magyar tőzsde sztárpapírjában

2023. augusztus 22. 13:00 | Portfolio

Még az OTP-nél is nagyobb forgalom van ma a magyar tőzsde sztárpapírjában

Miközben az európai tőzsdék egyre feljebb kerülnek a keddi kereskedésben, addig a magyar piac ledülete fogyni látszik délutánra. Eközben a magyar tőzsde sztárpapírja, az Opus tovább emelkedik, ráadásul a midcap részvényben nagyobb forgalom van ma, mint az OTP-ben.

Lecsapott a trópusi vihar: több rekord is megdőlt

2023. augusztus 22. 06:44 | MTI

Lecsapott a trópusi vihar: több rekord is megdőlt

Egy nap alatt csaknem egy évi csapadékkal, villámáradásokat okozva vonult át az Egyesült Államok délnyugati területei felett a Hilary trópusi vihar hétfőn, de az ítéletidő emberáldozatot nem szedett.

Magyarország a bóvli küszöbére kerül? Rezeghet a léc a hitelminősítőknél

2023. augusztus 21. 06:10 | Virovácz Péter

Magyarország a bóvli küszöbére kerül? Rezeghet a léc a hitelminősítőknél

Repül az idő, mindjárt kezdődik az iskola, de vele együtt lesz még egy fontos dolog szeptember 1-jén. A Moody’s vizsgálja majd hazánk adósbesorolását. A közeljövőnél azonban jóval érdekesebb kérdés, hogy mit tartogat számunkra az elkövetkező egy-két év. Vajon az elmúlt egy év leminősítési hulláma átmeneti csupán, vagy egy új trend kezdete?

Gyülekeznek a viharfelhők - A márciusi bankpánik óta nem volt ilyen pocsék hete a tőzsdéknek

2023. augusztus 20. 13:00 | Portfolio

Gyülekeznek a viharfelhők - A márciusi bankpánik óta nem volt ilyen pocsék hete a tőzsdéknek

A márciusi bankpánik után rendkívüli 5 hónap következett a tőzsdéken, amelyet leginkább a világjárvány kitörését követő erőteljes felpattanáshoz lehetne hasonlítani. Az utóbbi időben ugyan már valószínűsíthető volt, hogy elkezdődhet a korrekció, végül ez csak azután indult meg, miután a Fitch megvonta az amerikai államadósságtól a legmagasabb besorolást. Az elmúlt napokban sorra érkeztek a rossz hírek, amik hatására március óta a legrosszabb hetüket zárták az amerikai tőzsdék.

Faramuci helyzet: többet hoznak a bónusz állampapírok, mint az inflációkövető prémium állampapírok

2023. augusztus 19. 18:00 | Árgyelán Ágnes

Faramuci helyzet: többet hoznak a bónusz állampapírok, mint az inflációkövető prémium állampapírok

Míg korábban 16% körüli kamatokkal is csábított az új Bónusz Magyar Állampapír, pár hónap leforgása alatt ez 12% környékére csökkent, és nagyon úgy néz ki, lesz ez még lejjebb is. Mindeközben vannak olyan BMÁP konstrukciók a piacon, amelyek bőven 17% felett hoznak, tehát többet, mint bármelyik Prémium Magyar Állampapír. Mutatjuk, miért.

Innen tekintett le egykor rettegett birodalmára Hitler – Így néz ki ma a Sasfészek

2023. augusztus 19. 13:00 | Kiss Csaba

Innen tekintett le egykor rettegett birodalmára Hitler – Így néz ki ma a Sasfészek

Adolf Hitler Sasfészke több mint 1800 méteres magasságban fekszik a Bajor Alpokban, Németország délkeleti részén, Berchtesgadenben, nem messze az osztrák határtól. A még a második világháború előtt épült, és a háborút túlélt épület ma turistalátványosság, ahonnan pazar kilátás nyílik a környékre és a környező, sokszor még magasabb hegyekre. Pár tíz kilométerre onnan, már Ausztriában található egy másik, hegyre épült, de középkori épület, Hohenwerfen vára, amely pedig egy háborús kémfilm, a Kémek a Sasfészekben kulisszájaként szolgált. A két sasfészken kívül a berchtesgadeni térség még számos látnivalót kínál a történelem és a hegyek kedvelőinek.

Itt dőlhet el a forint sorsa is: minden szem a kötvénypiacra szegeződik

2023. augusztus 18. 17:00 | Beke Károly

Itt dőlhet el a forint sorsa is: minden szem a kötvénypiacra szegeződik

Csütörtökön 4,3 százalék fölé emelkedett az amerikai tízéves kötvények hozama, amire több mint tizenöt éve nem volt példa. A szakértők egyelőre meglepően nyugodtak, szerintük több tényező együttesen okozza a hozamemelkedést. Ez viszont mindenképpen rossz hír a feltörekvő eszközök szempontjából, a forint utóbbi hetekben látott gyengélkedéséhez is hozzájárulhatott a dollár erősödésével együtt.

Március óta nem volt ilyen gyenge az arany - Meddig eshet még?

2023. augusztus 18. 15:30 | Portfolio

Március óta nem volt ilyen gyenge az arany - Meddig eshet még?

Március óta nem állt olyan alacsony szinten az arany árfolyama, mint most. Az előző hónapokban a piaci szereplők már a Federal Reserve szigorítási ciklusának végét, és a kamatvágások közeledtét kezdték el árazni, különösen a márciusi bankproblémákat követően. Az elmúlt hetekben azonban továbbra is meglehetősen erős gazdasági adatok érkeztek Amerikából, melyek alapján egyre valószínűtlenebb, hogy egyhamar kamatvágásba kezdene az amerikai jegybank. Ennek hatására a dollár is számottevő erősödésen van túl az elmúlt hetekben, ami igencsak kedvezőtlen hatással van a dollárban árazott nyersanyagokra, így az aranyra is.

Gyilkos küzdelem a megtakarításainkért: kiderült, hová menekítették a magyarok a pénzüket

2023. augusztus 18. 12:14 | Palkó István

Gyilkos küzdelem a megtakarításainkért: kiderült, hová menekítették a magyarok a pénzüket

Végre elértük, hogy nem égeti tovább az infláció a magyarok megtakarításait: az idei első félévben legalábbis sikerült kicsivel nagyobb gyarapodást elérni, mint amennyit ebből a pénzromlás elvett. Az állampapír és a befektetési alapok ádáz versenyében még nem hirdethetünk győztest, a készpénz és folyószámlabetét viszont egyértelmű vesztese annak, ami az infláció előli menekülés idején a magyar megtakarítási piacon zajlik. A megtakarítások jövőjével részletesen foglalkozunk a Portfolio közelgő Future of Finance konferenciáján, nem érdemes kihagyni a rendezvényt!

Toronymagasan vezeti az EU-s inflációs rangsort Magyarország

2023. augusztus 18. 11:25 | Portfolio

Toronymagasan vezeti az EU-s inflációs rangsort Magyarország

Az euróövezetben jelentősen csökkent az éves inflációs ráta, amely júliusban 5,3%-ot ért el, szemben az előző, júniusi 5,5%-kal. Az egész EU-t tekintve továbbra is Magyarországon a leggyorsabb a pénzromlása üteme éves alapon nézve. A havi összehasonlítást tekintve viszont már annyira nem vészes a magyar helyzet.

Megvan! – Több hónapot rávert Európa a saját gázpiaci céljára, és Magyarország nagyon jól áll

2023. augusztus 18. 10:48 | Weinhardt Attila

Megvan! – Több hónapot rávert Európa a saját gázpiaci céljára, és Magyarország nagyon jól áll

A legfrissebb, ma reggeli, adatok szerint átlépte a bűvös 90%-ot és történelmi csúcsra ért az európai gáztárolók összesített töltöttsége, azaz már mostanra sikerült elérni azt a célt, amit csak november 1-re tűzött ki maga elég az uniós közösség. Ez mindenképpen megnyugtató fejlemény, ahogy az is, hogy Magyarország az igazán lényeges fogyasztásarányos tárolói töltöttségben továbbra is az egész kontinens élmezőnyébe tartozik, és historikus összevetésben is nagyon jól állunk. Nem véletlen, hogy piaci hírek szerint már Magyarországról is áramlik kifelé gáz ukrajnai tárolókba üzleti-kereskedelmi megfontolásokból.

Charlie és Bruno

Merre mozdulhat az arany ára?

Az arany árfolyamát azonban nem csupán a monetáris politika alakítja. A világpolitikai kockázatok, az ellátási láncok geopolitikai átrendeződése és az inflációs bizonytalanság mind hozzáj

Holdblog

Mi a baj dollárral?

Cudar év van eddig a dollár mögött: a világ első számú devizája nagyon gyengült Donald Trump protekcionalista politikája mellett. De mi várhat még a zöldhasúra,... The post Mi a baj dollárr