Keresett kifejezés: 17 22= | Találatok száma: 7799 Új keresés

Estek az amerikai tőzsdék a Fed jegyzőkönyvének megjelenése után

2024. január 03. 22:30 | Portfolio

Estek az amerikai tőzsdék a Fed jegyzőkönyvének megjelenése után

Gyengén indult az év a világ részvénypiacain, a tegnapi esés után ma is ütötték az amerikai tőzsdéket, főleg a technológiai részvényeket adták a befektetők. A hangulat azt követően sem javult a tengerentúlon, hogy közzétették a Fed legutóbbi ülésének jegyzőkönyvét. Európában sem volt jó a hangulat, jelentős esés alakult ki a vezető részvényindexek esetében. A magyar tőzsde napon belül még tartotta magát, azonban később a BUX is lefordult.

40% felett is kaszálhatott az az élelmes magyar, aki ide tette tavaly a pénzét

2024. január 03. 16:59 | Nagy Botond

40% felett is kaszálhatott az az élelmes magyar, aki ide tette tavaly a pénzét

2023 első félévében számos megpróbáltatáson ment keresztül a hazai és globális részvénypiac, de a második féléves emelkedésnek köszönhetően összességében remek éven vannak túl a hazai forintos, lakossági részvényalapok. Bár így is akad, amelyik negatív hozamot tudott csak nyújtani a befektetőknek, azért bőven találunk olyat, amelyik egy év alatt 30%-os hozamot tudott elérni. 2022 óta nagyot változott a világ: míg tavalyelőtt a fejlődő, távoli piacokra fektető részvényalapokkal tudtunk pénzt keresni, 2023 első felében már a fejlett piaci részvények taroltak, 2023 végére pedig odáig is eljutottunk, hogy a a régiós részvénypiacok emelkedtek ki a többi közül.

Mi lesz az energiaárakkal 2024-ben?

2024. január 03. 13:00 | Szász Péter

Mi lesz az energiaárakkal 2024-ben?

Mi történt 2023-ban az olaj- és gáz- és üzemanyagpiacon és mi vár ránk 2024-ben? Mennyivel romlott Magyarország ellátásbiztonsága, és le tudunk-e egyáltalán válni az orosz energiahordozókról? Milyen jövője van itthon a hidrogénnek és mik a korlátai a napenergia használatának? A Portfolio Checklist január 3-i adásában Pletser Tamással, az Erste olaj- és gázipar elemzőjével beszélgettünk.

Hatalmas költségvetési lyukról vallottak – veszélyben a 6 százalék alatti hiány?

2024. január 03. 09:21 | Szabó Dániel

Hatalmas költségvetési lyukról vallottak – veszélyben a 6 százalék alatti hiány?

Októberben emelte meg a kormány 5,2 százalékra az egész éves hiánycélt, de a KSH most közölt adatai szerint már a szeptemberben záruló harmadik negyedévig az összesített deficit 5,4 százalék volt. A különadók sokat javíthattak a termelési adóbevételeknél. Nagyon nagy kérdés, hogy a kormány 2023 egészére közölt 5,9 százalékos hiánybecslése tartható volt-e, és nem emelkedett 6 százalék fölé a GDP-arányos deficit.

Lefordultak a tőzsdék, nem kímélik a Nasdaq indexet

2024. január 02. 22:04 | Portfolio

Lefordultak a tőzsdék, nem kímélik a Nasdaq indexet

Emelkedésekkel indult 2024 az európai tőzsdéken, elsősorban az olaj-és gázipari részvények vezetésével, de a délutáni órákra elfogyott a lendület, és az amerikai tőzsdék is lefelé vették az irányt a nyitást követően, különösen a technológia-túlsúlyos Nasdaq esik. A magyar részvénypiac is lefelé csordogált délután, azonban így is pluszban tudott zárni a BUX, ami a blue chipek közül a Richternek volt köszönhető.

Ritka jó évet zárt egy maroknyi befektetés Magyarországon, röpködtek a 20% feletti hozamok

2024. január 02. 16:50 | Árgyelán Ágnes

Ritka jó évet zárt egy maroknyi befektetés Magyarországon, röpködtek a 20% feletti hozamok

Remekeltek a jó piaci környezetben az abszolút hozamú alapok, a forintos, lakossági sorozatok között alig volt negatív teljesítmény, a többség bőven 10% felett hozott a befektetőknek. A legjobbak közé így is csak 24% feletti éves hozammal lehetett bekerülni, a lista legtetején 40% körüli teljesítményt láthatunk. Jól ment tavaly a Hold Alapkezelő alapjainak, de az OTP, az MBH és a VIG alapjai is ott voltak az élmezőnyben. A legnagyobb abszolút hozamú alap továbbra is az OTP Supra, bár tavaly csökkent a vagyona.

Ezekkel a befektetésekkel lehetett a legtöbbet keresni vagy bukni 2023-ban

2024. január 02. 15:00 | Kövesy Károly

Ezekkel a befektetésekkel lehetett a legtöbbet keresni vagy bukni 2023-ban

Lezárult a 2023-as év, amely sok izgalmat hozott a tőkepiacokon. Berobbant az AI őrület, melynek köszönhetően megalakult a nagy technológiai részvényeket tömörítő Csodálatos Hetes, amely vezetette az amerikai tőzsdék emelkedését. Közben a nyersanyagpiacok is mozgolódtak, az arany árfolyama történelmi csúcsot állított be, miközben az olajpiacot a szaúdiak és az oroszok termeléssel kapcsolatos lépései mozgatták. A nagy sztori persze az infláció csökkenése és a kamatemelések voltak, amelyeknek a helyét idén már a kamatvágások vehetik át. Azt persze most még korai lenne megmondani, hogy ez elég lehet-e a tavalyihoz hasonló részvénypiaci rali kialakulásához.

Egy évtizede nem látott összeomlás a magyar lakáspiacon – Mi ez, ha nem hitelválság? (TOP 10 sztori - 2.)

2023. december 30. 06:05 | Palkó István, Futó Péter

Egy évtizede nem látott összeomlás a magyar lakáspiacon – Mi ez, ha nem hitelválság? (TOP 10 sztori - 2.)

Egy hosszú évekig túlértékelt magyar lakáspiacot talált telibe a száguldó infláció és a megemelkedett kamatkörnyezet 2022-ben, hogy aztán ennek negatív hatásait jórészt a most magunk mögött hagyott évben éljük át. Évtizedes rekordok dőltek meg a lakások és a lakáshitelek piacán: a tranzakciószám 2013 óta nem volt ilyen alacsony, a lakásárak szintén tíz év után most csökkentek először. A 2008-as krach után három év kellett ahhoz, hogy reálértéken akkorát zuhanjanak a lakásárak, mint most egyetlen év leforgása alatt. Bár a lakáshitel-felvételek lefeleződése is a 2008-as pénzügyi válságot idézi, banki indikátorok egész sora bizonyítja, hogy 2023 nem egy újabb magyar hitelválság éve volt. Nem 2008 szelleme kísért minket, és várhatóan jövőre sem fog.

Erős emelkedéssel zárta Európa az évet, New York enyhe mínuszban

2023. december 29. 22:04 | Portfolio

Erős emelkedéssel zárta Európa az évet, New York enyhe mínuszban

Nem várunk fontosabb adatközlésekre az év utolsó kereskedési napján, ma is kisebb volumen mellett zajlik a kereskedés a világ tőzsdéin. Az ázsiai tőzsdéken felemás hangulat uralkodott ma reggel, míg az európai részvénypiacok erős pluszban zártak, a tengerentúlon pozitív felütéssel indult a nap, de hamar elromlott a hangulat.

Szerény pluszban zárt a Dow

2023. december 28. 22:08 | Portfolio

Szerény pluszban zárt a Dow

Óvatos mozgásokkal zajlik a két ünnep közötti kereskedés a világ tőzsdéin, az európai indexek alig mozdulnak a tegnapi záróértékükről, miközben az amerikai részvénypiacokon szintén kisebb elmozdulásokkal indul a nap, közel a történelmi csúcsokhoz. A magyar piac felülteljesítő volt ma, a BUX szemmel látható emelkedéssel zárt, miután mind a négy blue chip erősödött.

Új csúcsra tör az arany, miközben bizonytalan a hangulat a tőzsdéken

2023. december 27. 22:01 | Portfolio

Új csúcsra tör az arany, miközben bizonytalan a hangulat a tőzsdéken

Megérkeztünk az év utolsó kereskedési hetébe, amit jó hangulatban indítottak a világ tőzsdéi. Míg a magyar piacon hétfőn és kedden szünetelt a kereskedés a karácsonyi ünnepek miatt, az irányadó amerikai indexek minden idők második legmagasabb zárócsúcsával fejezték be tegnap a kereskedést, közel kerülve a 2022 januárjában felállított történelmi csúcsokhoz. Az európai tőzsdéken mérsékelt emelkedéseket lehetett látni a nap nagy részében, de a zárásban elbizonytalanodtak a befektetők. A tengerentúlon ugyancsakfelemás hangulatban zajlik a kereskedés, miközben egyre feljebb kerül az arany és a vezető kriptovaluták árfolyama.

Deák András: a Nyugatnak Ukrajna nem stratégiai kérdés

2023. december 27. 13:00 | Forrás Dávid

Deák András: a Nyugatnak Ukrajna nem stratégiai kérdés

A Nyugat számára nem stratégiai kérdés, és nem is nagy gazdasági teher az ukrajnai háború, az orosz gazdaságon viszont már bőven látszódnak az elszigetelődés jelei. Az orosz külpolitikai pozíció origója a Nyugat-ellenesség, egyfajta felforgató szerepet játszik szerte a világban. Oroszország körül nincs blokkosodás, így ez a feltétele is hiányzik annak, hogy újra hidegháborús viszonyokról beszéljünk. Lehetne lépéseket tenni Magyarországon is az orosz energiafüggőség lazítására, de 2023 nem erről szólt  – egyebek mellett ezekről a kérdésekről beszélt Deák András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa a Portfolio Checklist december 27-i adásában.

Mérgező víz folyik a csapból? Itt a térkép Magyarország legveszélyeztetettebb településeivel

2023. december 27. 13:00 | Portfolio

Mérgező víz folyik a csapból? Itt a térkép Magyarország legveszélyeztetettebb településeivel

Kiadta friss jelentését a magyarországi ivóvízminőségről a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ. A 2022-re vonatkozó számok alapján még mindig vannak az országnak olyan részei, ahol gondok vannak a csapvízzel. Jó hír, hogy szinte mindenhol jó minőségű csapvíz folyik itthon, de továbbra is van kilenc olyan település, ahol az arzéntartalom magas. A nagyobb településeken és a fővárosban pedig a víz ólomtartalma lehet aggályos.

Ekkora lehet a hatalmas BYD-gyár Szegeden

2023. december 23. 09:46 | Portfolio

Ekkora lehet a hatalmas BYD-gyár Szegeden

Pénteken jelentették be, hogy a kínai BYD elektromos autógyártó vállalat Szegedre hoz gyártókapacitást. Konkrét számokat nem közöltek egyelőre hivatalosan, ám érkeztek kiszivárgott adatok.

Bizonytalan zárás lett a vége

2023. december 22. 22:01 | Portfolio

Bizonytalan zárás lett a vége

Ázsiában estek a tőzsdék, míg Európában kis elmozdulások mellett bizonytalan hangulatban zajlott a pénteki kereskedés, a magyar piac alulteljesítő volt ebben a közegben. Amerikában a vártnál jobb inflációs adatok után azonban ismét az emelkedésé a főszerep a tőzsdéken, eközben emelkedésnek indult az arany ára is, karnyújtásnyira van a történelmi csúcs.

Robban a rakétagyártó részvénye

2023. december 22. 17:38 | Portfolio

Robban a rakétagyártó részvénye

Valósággal felrobbantak a Rocket Lab részvényei a pénteki kereskedésben, miután az űrkutatási vállalat bejelentette, hogy egy 515 millió dollár értékű amerikai kormányzati szerződést nyert.

Brüsszel szerint nem orvosolta a jogállamisági gondokat a kormány, nem jöhetnek az eurómilliárdok

2023. december 22. 12:00 | Szabó Dániel

Brüsszel szerint nem orvosolta a jogállamisági gondokat a kormány, nem jöhetnek az eurómilliárdok

Bár december közepén az igazságügyi reform teljesítése után az Európai Bizottság feloldotta a kohéziós források kifizetését, a jogállamisági eljárás miatt még mindig visszatart 6,35 milliárd eurónyi uniós forrást, mert nem teljesült maradéktalanul az eljárás lezárásához szükséges 17 feltétel. A magyar kormánynak egy éve volt ezeknek a kritériumoknak a teljesítésére, de egyelőre nem tájékoztatta az uniós végrehajtó testületet arról, hogy ez megtörtént volna. Az Európai Bizottság így ennek hiányában végezte el az új értékelését, és a friss jelentéséből kiderült: még számos pontnál vár lépéseket a magyar kabinettől.

RSM Blog

HR trendek 2025-2026

A magyar munkaerőpiac 2025-ben fordulóponthoz érkezett. A gazdasági bizonytalanság, a technológiai fejlődés és a társadalmi elvárások együtt formálják át a vállalatok működését. Az elk

Holdblog

Azok a marhák...

Érzek némi bűntudatot a tegnapi dupla Angus-burger után. Még jó, hogy volt mellette sült krumpli is, legalább lefelé tolta az átlagos, kajánkénti szennyezésemet. Ám a... The post Azok a marh

Kasza Elliott-tal

Macy's Inc - kereskedés

Tavaly októberben vásároltam, nem is keveset, mert akkor azt hittem, hogy a korrekciónak vége, és már egy felfelé tartó impulzusba ülök bele pár hétre. Hát nem, az a korrekció idén április