Bosnyák Zsolt

Elemző , Equilor Alapkezelő

Karrierjét a Mol kutatás-termelés divíziójában kezdte, majd 6 évet dolgozott a GDF SUEZ-ben, ahol a földgáz árazási szakértőtől egészen a portfólió optimalizálási osztályvezető szintig betöltött pozíciókat. 2 évet töltött a MET és Magyar Telekom által tulajdonolt E2 energiakereskedő cégben mint gáz árazási és portfoliókezelési osztályvezető, majd az Equilor Befektetési Zrt-ben lett részvényelemző. Jelenleg a Portfolionál az energetikai területért felelős részvényelemzőként dolgozik. Tanulmányait a Budapesti Corvinus Egyetem befektetéselemző szakirányán folytatta. Szabadidejében tőzsdei kereskedéssel, jógázással, vitorlázással és gitározással foglalkozik szívesen.
Kapcsolatfelvétel
Cikkeinek a száma: 83
Végleg bedőlt a legígéretesebb és legnagyobb naperőmű projekt, elsöpörte a naperőmű-forradalom

Végleg bedőlt a legígéretesebb és legnagyobb naperőmű projekt, elsöpörte a naperőmű-forradalom

Olyan gyors volt az elmúlt évtizedben a napelemek technológiai fejlődése, hogy az amerikai Crescent Dunes névre hallgató napelemkomplexum lényegében már az előtt elavult, minthogy termelésbe állt volna. Drága kísérlet volt az új technológia, végül nagyrészt az adófizetők pénzéből kerülhet sor a méretes veszteség fedezésre. Még Warren Buffett egyik cége is benézte az ígéretes projektet, azonban sosem lehet tudni, miből lesz a következő Google.

Hozhat-e csillagászati olajárat az iráni konfliktus?

Hozhat-e csillagászati olajárat az iráni konfliktus?

Végigvettük, hogy az iráni tábornok meggyilkolása következtében a perzsa állam milyen válaszcsapásokat mérhet az Egyesült Államokra, továbbá összehasonlítottuk a jelenlegi helyzetet a szeptemberi Szaúd-Arábiát ért dróntámadással. Az olaj keresleti és kínálati oldalára is vetettünk egy pillantást, majd fundamentálisan és technikailag is megnéztük a fekete arany kilátásait a közeljövőre.

Tartós nyomás alá kerülhet a Mol egyik fontos üzletága

Tartós nyomás alá kerülhet a Mol egyik fontos üzletága

Decemberben is gyenge volt a finomítás és a petrolkémia, ráadásul az utóbbi még tartósan is nyomott maradhat a jövőben. Az olaj áremelkedése segíti a kutatás-termelés divíziót, azonban nagyobb a valószínűsége annak, hogy az árfolyam a 2800 forintos szintek alá is benézhet.

Ilyet is ritkán látni: remek a hangulat és szárnyal az arany

Ilyet is ritkán látni: remek a hangulat és szárnyal az arany

Kitört az arany a június óta formálódó zászló alakzatból, melynek célárfolyama 1700 dollár fölé mutat. Remek a hangulat a világ tőkepiacain, így felmerül a kérdés, hogyha ilyen körülmények között jól tud teljesíteni az arany, akkor mi lesz, ha borúsabb lesz a hangulat?

Rekordok dőltek: a legnagyobb durranás a tőzsdei bevezetések történetében

Rekordok dőltek: a legnagyobb durranás a tőzsdei bevezetések történetében

Idén december 11-én rekord dőlt mind a tőzsdei bevezetések, mind a világon jegyzett legértékesebb vállalatok tekintetében. A Saudi Aramco minden téren a dobogó legfelső szintjére lépett, sőt a kezdeti nehézségek ellenére a történet végére még a szaúdi koronaherceg álma is beteljesült. Azonban a legtöbb elemző szerint nem ér 2000 milliárd dollárt a vállalat, csak idő kérdése mikor bukik ki az igazság.

Nem adja fel energetikai ambícióit az Opus

Nem adja fel energetikai ambícióit az Opus

Frissen érkezett a bejelentés, hogy az Opus értékesítette a Mátrai Erőműben levő többségi részesedését az MVM-nek, és megtudtuk, hogy energetikai beruházásokra kívánják elkölteni a beérkező ellenértéket. A korábbi pletykák ellenére az Émász nem szerepel szorosan az akvizíciós célpontok között, az áram- és gázkereskedelembe is belépést tervez az társaság. A CIG Pannónia részesedéseket optimalizálhatják – Gál Miklóssal az Opus vezérigazgatójával beszélgettünk.

A főbb tényezők, amiket végig kell gondolj, mielőtt olajba fektetnéd a pénzed

A főbb tényezők, amiket végig kell gondolj, mielőtt olajba fektetnéd a pénzed

Izgalmas év áll előttünk az olajpiac szempontjából, végigvettük a főbb faktorokat, melyek hatással lehetnek jövőre a fekete arany árfolyamára. Előfordulhat, hogy megtorpanhat az amerikai palaolaj termelés növekedése, a világgazdaság állapota továbbra is kulcskérdés lesz, jön az amerikai elnökválasztás, és egyre nő a világ klímatudatossága. Egy év múlva ilyenkor már okosabbak leszünk.

Nagy az egyetértés: a Mol hatalmas dobásra készül Horvátországban

Nagy az egyetértés: a Mol hatalmas dobásra készül Horvátországban

A Mol bejelentette, hogy a horvát kormánnyal egyetértve 600 millió dollárt költ el az INA finomítóinak korszerűsítésére. Pénzügyileg nagyon hamar megtérülő beruházásról lenne szó, azonban az INA körüli bizonytalanságok már árnyalják a képet. Kicsit körüljártuk, hogy miről  is lenne szó.

Egy álom válhat valóra: széttépték a világ legnagyobb tőzsdei cégét

Egy álom válhat valóra: széttépték a világ legnagyobb tőzsdei cégét

Ma kezdődött el a világ legnagyobb cégének tőzsdei kereskedése a rijádi tőzsdén, mely egyből 10 százalékos szárnyalást produkált. Amennyiben holnap is ennyit megy a részvény, teljesülhet a szaúdi koronaherceg 2000 milliárd dolláros álma. A kibocsátott részvények alig 15 százalékát éri el a külföldi tulajdonosok aránya, azonban az indexkövető alapoknak köszönhetően számos nyugdíjas rendelkezhet Aramco részvényekkel a jövőben.

A szuperhatalmak nagy tételben fogadnak rá: 2020 egyik legnagyobb befektetési sztorija lehet az arany

A szuperhatalmak nagy tételben fogadnak rá: 2020 egyik legnagyobb befektetési sztorija lehet az arany

Sok jel mutat arra, hogy 2020-ban is jól járhatnak az aranyba fektetők az idei évhez hasonlóan. Megnéztük, hogy milyen forgatókönyvek esetén lehet jó választás jövőre a sárga nemesfém, összegyűjtöttük az elemzők álláspontját is, azonban úgy véljük, még nincs itt az ideje beszállni az aranyba, azonban hamarosan eljöhet a megfelelő pillanat.

Stabil benzinárakat hozhat a Mikulás

Stabil benzinárakat hozhat a Mikulás

Csütörtökön Bécsben az OPEC tagok és Oroszország napi 500 ezer hordó további vágást javasolt, mellyel összesen már 1,7 millió hordó/nap lehet 2020 első negyedévében a termeléscsökkentés. Azonban csak 2020 első három hónapjára egyeznének meg a felek a javaslat szerint, és márciusban újra találkoznának egymással tárgyalni a továbbiakról. Ma kiderülhet a végleges döntés, azonban úgy tűnik, a hatalmas benzináremelést most megúszhatjuk.

Jön a nagy nap, ami után elszállhat a benzin ára

Jön a nagy nap, ami után elszállhat a benzin ára

Csütörtökön Bécsben fog összegyűlni a világ legnagyobb hivatalos kartelleként ismert OPEC, majd pénteken a megbeszélés kiegészül még a baráti államokkal, melyek közül a legfontosabb Oroszország. Nincs könnyű helyzetben a szervezet, egyrészt a tagoknak is eltérő érdekeik vannak, másrészt a folyamatosan növekvő amerikai palaolaj termelés keresztbe tesz a kartell erőfeszítéseinek. Az egyedüli kérdés, hogy lesz-e meglepetés, ugyanis jelenleg bármi benne lehet a pakliban, amely akár 10 forinttal is eltolhatja az árakat a kutakon.

Csalódást keltő számok a Moltól

Csalódást keltő számok a Moltól

Rossz hírek érkeztek a Mol háza tájáról. Hatalmasat esett mind a finomítói árrés, mind a petrolkémiai marzs, mely egyértelműen negatívan befolyásolja a negyedév finomítói eredményét. Az olaj ára kissé emelkedett októberhez képest, azonban ez kevés volt, hogy elűzze a befektetők csalódottságát.

Bepipultak a szaúdiak, nekimehetnek a szövetségeseiknek

Bepipultak a szaúdiak, nekimehetnek a szövetségeseiknek

Az idei évben Szaúd-Arábia nagyvonalúan szemet hunyt az OPEC+ szervezeten belüli kvótaszegések felett, és kompenzálva azokat alacsonyabb szinten tartotta termelését, hogy összességében a kartell a megcélzott kihozatalt tudja tartani. Azonban az Aramco tőzsdei bevezetésének ármeghatározása után már bekeményíthet Szaúd-Arábia. Izgalmas OPEC csúcs elé nézünk jövőhéten.

Elképesztő kísérletbe kezdtek a szuperhatalmak: siker esetén 1000 évre megoldanák az emberiség energiaellátását

Elképesztő kísérletbe kezdtek a szuperhatalmak: siker esetén 1000 évre megoldanák az emberiség energiaellátását

Franciaországban eddig még sosem látott méretekben zajlik a fúziós technológia kísérleti tesztje, melyben az összes nagyhatalom részt vesz. Az új áramtermelési mód elhozhatja az atomerőművek alkonyát, ugyanis jóval biztonságosabb, hatékonyabb, kevésbé radioaktív és a Föld bővelkedik a fúzióhoz szükséges nyersanyagokban. Természetesen még sok a kérdőjel, azonban a megújuló technológiák méltó versenytársat kaphatnak, ha minden jól alakul. - az ITER-ben jártunk.

Hatalmas energetikai sztori bukott ki: romba dőlhetnek Magyarország oroszoktól való függetlenedési tervei

Hatalmas energetikai sztori bukott ki: romba dőlhetnek Magyarország oroszoktól való függetlenedési tervei

Nagyon fontos hírek láttak napvilágot az Exxon Mobil háza tájáról, ugyanis a legnagyobb amerikai olajtársaság megválna az Európában lévő olaj és gáz kutatás-termelés eszközeitől. Komoly energetikai átalakulás történhet ezzel a kontinensünkön, ez pedig Magyarország gázellátására is rányomhatja a bélyegét, mellyel növekedhet az oroszoktól való függésünk.

Ítéletet mondott a sztárközgazdász az Aramcóról - Nem fog örülni a koronaherceg

Ítéletet mondott a sztárközgazdász az Aramcóról - Nem fog örülni a koronaherceg

Aswath Damodaran, a világhírű, több tankönyvet is író sztárközgazdász beértékelte a Saudi Aramcot a közelgő tőzsdei bevezetése kapcsán. Számos megközelítést alkalmazott, szorzószámos értékelést, diszkontált cash-flow módszert, és az is kiderül a végén, hogy a neves szakember nem ajánlja a részvénybe történő befektetést, még a helyieknek sem. Egy izgalmas utazáson vezet minket végig a nem mindennapi történeten, a világ legértékesebb vállalatának értékéről, kockázatairól, lehetőségeiről. Az eredeti cikk a szerző blogján található.

Kiakadtak az arabok, nemet mondtak az amerikaiak pénzére

Kiakadtak az arabok, nemet mondtak az amerikaiak pénzére

Hétvégén friss hírek érkeztek a szaúdi állami olajvállalat tőzsdére viteléről, mellyel kérdésessé vált, hogy sikerül-e megdönteni az Alibaba által tartott rekordot. Végül a magasabb árazás fontosabbnak bizonyult a nemzetközi befektetői réteg választása helyett, főleg miután az Aramco elnöke frusztrálódott az amerikai befektetési bankárok által javasolt 1100 milliárd dolláros értékeltség hallatán. Most összeszedtük a legfrissebb és legérdekesebb tudnivalókat az Aramco tőzsdei bevezetésével kapcsolatban.

Alteo: fenntartható befektetéseké a jövő

Alteo: fenntartható befektetéseké a jövő

Hogyan fér össze a megújuló áramtermelés a gáztüzelésű erőművekkel? Hogyan térülnek meg a zöld befektetések? Milyen befektetési lehetőségek vannak a magyarországi energiaellátás zöld jövőjében? A Portfolio az impact investment irányairól, lehetőségeiről kérdezte ifj. Chikán Attilát, az Alteo vezérigazgatóját.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újra éledezik az infláció - Mibe érdemes most befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.