Haiman Éva

Cikkeinek a száma: 31
Itt a nyár, tombol a hőség, nagyon veszélyes is lehet a sok napfény

Itt a nyár, tombol a hőség, nagyon veszélyes is lehet a sok napfény

Az elmúlt évtizedekben világszerte drasztikusan megnőtt a bőrrákosok száma, viszont az utóbbi években úgy látszik, hogy több országban, köztük hazánkban is megállt az esetszámok emelkedése. A bőrdaganatok kialakulásában döntő szerepet játszik az UV-sugárzás, ami ráadásul az évtizedek során halmozódik és összeadódik, roncsolva a bőrsejtek DNS-ét. A napfény hasznos is, szükséges a D-vitamin-termeléshez, de ehhez nyáron bőven elég napi fél óra is a napon. Most több ENSZ-szervezet közösen fejlesztett egy mobilapplikációt, hogy helyi információkat szolgáltasson az ultraibolya-sugárzás aktuális szintjéről, és arról, szükséges-e napvédőt használni.

Széthurcolhatják a koronavírust nyáron – Újabb járványhullám alakulhat ki Európában?

Széthurcolhatják a koronavírust nyáron – Újabb járványhullám alakulhat ki Európában?

Hiába vannak sokkal többen beoltva koronavírus ellen, mint tavaly ilyenkor, a fertőzöttek száma most duplája az akkorinak. Elsősorban Nyugat-Európában látszanak a vírus felfutásának első jelei, ráadásul a most terjedő variánsok minden bizonnyal valamelyest kerülik az immunvédelmet. Szakértők figyelmeztetnek: a tesztelések ritkulásával és a járványfelügyelet lanyhulásával veszélybe kerülhet az országok azon képessége, hogy észleljék az új mutációkat és gyorsan reagáljanak azokra. Attól tartanak, hogy mindez újabb járványhullámokat generálhat, az év későbbi részében, ismét komoly terhelést róva az egészségügyi rendszerekre.

Honnan erednek a veszélyes vírusmutációk?

Honnan erednek a veszélyes vírusmutációk?

A COVID-19-ből  a legtöbb fertőzött általában egy-két hét alatt felgyógyul, ám azoknak a szervezetében, akikben a vírus hosszú ideig jelen van, és akár még valamilyen súlyosabb krónikus betegségben is szenvednek, akár új vírusvariációk is kifejlődhetnek. Feltételezések szerint a SARS-CoV-2 alfa és omikron változatai is ilyen hosszan fennálló fertőzésekből származhattak.

Európa lett a majomhimlő-járvány epicentruma: nyáron felgyorsulhat a terjedés

Európa lett a majomhimlő-járvány epicentruma: nyáron felgyorsulhat a terjedés

Európa a majomhimlő-járvány kitörésének epicentrumává vált, 25 európai országban több mint 1500 esetet azonosítottak, ezek globális szinten a megbetegedések 85 százalékát teszik ki. Afrikán kívül még senki nem halt bele a majomhimlőbe, de az Egészségügyi Világszervezet szerint a fertőzés nyáron tovább terjed majd Európában.

Súlyos ápolóhiány a magyar egészségügyben - Felmondási hullám küszöbén állunk?

Súlyos ápolóhiány a magyar egészségügyben - Felmondási hullám küszöbén állunk?

Hiába csendesedett el a koronavírus-járvány, az egészségügy képtelen lesz visszaállni a megszokott kerékvágásba, mert egyszerűen nincs elegendő ápoló. Sok kórház a működőképességét is csak bérnővérekkel képes fenntartani. A koronavírus-járvány alatt végletekig kizsigerelt, kiégett szakdolgozók közül az idősek alig várják, hogy nyugdíjba mehessenek, a fiatalabbak közül pedig akár több százan is lesznek majd, akik a magánszférába igazolnak, külföldre mennek, vagy egyszerűen elhagyják a pályát, május végén ugyanis megszűnt a felmondási tilalom.

Magyarországon van a majomhimlő - Újabb világjárvány is lehetséges?

Magyarországon van a majomhimlő - Újabb világjárvány is lehetséges?

A szakértők egyelőre inkább úgy gondolják, hogy a majomhimlő nem okoz világjárványt. Ezt azonban még WHO-nál sem tudják biztosan, ugyanis nem világos, miért terjed most gyorsan a vírus, amit már csaknem kéttucat országban félezernél is több esetben erősítettek meg Európában és Észak-Amerikában május eleje óta. A fertőzöttek többsége homo- vagy biszexuális fiatal férfi, a szakértők hangsúlyozták azonban, hogy ez nem a melegek betegsége. A fertőzés eddig mindenkinél enyhe lefolyású volt Európában, egyetlen halálesetet sem jelentettek. A majomhimlő ellen is véd a himlő elleni oltás, és sok ország be is vásárol most belőle.

Nagyon súlyos a helyzet a várólistáknál, évek óta nem volt ekkora sorbanállás

Nagyon súlyos a helyzet a várólistáknál, évek óta nem volt ekkora sorbanállás

Rengetegen, csaknem 56 ezren várnak országszerte valamilyen előjegyzett műtétre hivatalosan, a központi műtéti várólista adatbázis szerint. A valóságban ennél is többen lehetnek, akiket meg kellene operálni, mert a kórházak egy része egyszerűen nem tölti fel a várakozók adatait, hiába kötelező. Sinkó Eszter egészségügyi közgazdász szerint jelenleg sem az orvosoknak, sem a kórházaknak nem érdekük a várólisták lefaragása, de az ápolóhiány is akadályozza ezt. A Kórházszövetség elnöke, Ficzere Andrea szerint a 13,6 milliárdos várólistaprogrammal már elindult a pozitív irányú változás.

A koronavírus pozitív hozadéka: kevesebb volt a vetélés a járvány alatt

A koronavírus pozitív hozadéka: kevesebb volt a vetélés a járvány alatt

A koronavírus-pandémia sokkhatásaként a világon mindenütt kevesebb gyereket vállaltak a párok. Magyarországon ez a tendencia azonban gyorsan megfordult, és a születési trend visszaállt a korábbi pályára még a járvány alatt. Az abortuszoknál folytatódott a járvány előtti csökkenő tendencia, míg a császármetszésekben és a magzati halálozásban kifejezetten pozitív változást hozott a COVID-19 hazánkban – derül ki a Közgazdaságtudományi Intézetnek a járvány társadalmi-gazdasági hatásait elemző Fehér Könyvéből.

Terjed a majomhimlő Európában – Nyakunkon egy újabb világjárvány?

Terjed a majomhimlő Európában – Nyakunkon egy újabb világjárvány?

Még soha nem fordult elő annyi majomhimlős megbetegedés Európában, mint az utóbbi hetekben, és az amerikai kontinensen is nő a fertőzöttek száma. Egyelőre nem tudni, hogy járványról van-e szó, de mivel több mint 40 éve világszerte abbahagyták a himlő elleni védőoltásokat, így akár egy újabb világjárvány is potenciális veszély lehet, ezért a WHO is szorosan figyelemmel kíséri a helyzet alakulását. Ami biztos, hogy a majomhimlő ellen létezik vakcina, de nincs specifikus kezelés; emberről emberre nehezebben terjed, mint a hagyományos himlő (legalábbis jelenleg), és annál jóval kevésbé halálos.

Döcög a történelem legnagyobb oltási kampánya: nem lesz meg év közepére a világszintű nyájimmunitás

Döcög a történelem legnagyobb oltási kampánya: nem lesz meg év közepére a világszintű nyájimmunitás

Nem állunk jól világszinten a Covid-oltásokkal, így nem teljesül a WHO ambiciózus célja, hogy 2022 közepére a világ lakosságának 70 százaléka be legyen oltva koronavírus ellen. Ez még sok fejlett országban sem sikerült, nemhogy a szegény országokban, ahol bőven 20 százalék alatti az átoltottság. Amíg pedig nincs mindenki biztonságban, addig senki sincs biztonságban, tartja a WHO, amely így egyelőre nem jelentette be a világjárvány végét.

Megérkeztek a valaha volt legfertőzőbb koronavírus-mutánsok: Magyarországot sem fogják elkerülni

Megérkeztek a valaha volt legfertőzőbb koronavírus-mutánsok: Magyarországot sem fogják elkerülni

Szinte biztos, hogy Magyarországot sem kerülik el a koronavírus Dél-Afrikában felfedezett variánsai, amelyeket már Európa több országában is kimutattak. A BA.4 és a BA.5 mutánsokat a WHO az aggodalomra okot adó változatok között tartja számon a többi omikron-alfajjal együtt. „Az új SARS-CoV-2-változatok a jelek szerint nagyjából félévente váltják egymást, de a tudósok már csak azt figyelik, okoznak-e súlyos, kórházi kezelést igénylő megbetegedéseket” – magyarázza Kemenesi Gábor virológus. Szerinte jelenleg minden eszközünk megvan ahhoz, hogy biztonságban legyünk a Covid-19-től.

  • 1
  • 2
Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Elszálltak a bérek, elfogyott a munkaerő, egyetlen út előtt áll Magyarország
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.