Veres Dóra

Cikkeinek a száma: 83
A koronavírus miatt lesújtó lesz a magyar halálozási statisztika 2021-ben

A koronavírus miatt lesújtó lesz a magyar halálozási statisztika 2021-ben

A koronavírus járvány jelentősen átalakítja a hazai egészségügyi ellátórendszert – beleértve a magánegészségügyi szolgáltatók működését is. Március 16-a óta országszerte szüneteltetik a kórházak a halasztható műtéteket és vizsgálatokat a koronavírus-fertőzés miatt, csak a sürgősségi beavatkozásokat végzik el. Sokan vannak azonban, akik nem kifejezetten szeretnék igénybe venni az állami sürgősségi ellátást. Számukra megoldást jelenthet a magán sürgősségi ellátás. Utánajártunk, mit tapasztalnak a hazai privátszolgáltatók, nőtt-e a betegszám az utóbbi hetekben, és mit gondolnak a jelenlegi ellátási rendről.

Ezeken a magyar magánklinikákon végeznek koronavírus-tesztet

Ezeken a magyar magánklinikákon végeznek koronavírus-tesztet

Hétről hétre újabb magánegészségügyi intézmények jelentik be, hogy koronavírus-tesztet végeznek. Az árak nagyon változó képet mutatnak, ahogy az is, hogy a hazai privátszolgáltatók leghamarabb mikorra tudnak időpontot adni, vagy akár az is, hogy hogyan zajlik maga a tesztelés. A Pénzcentrum megkérdezte a magánintézményeket, mik a tapasztalataik, naponta átlagosan hány tesztet tudnak végezni és mégis mi alapján válasszon az úgynevezett PCR teszt és a szerológiai vizsgálat között, aki úgy dönt, szeretné kivizsgáltatni magát.

Több tízezer magyarnak adnak munkát – De milyen hatása lesz a koronavírusnak a sikerszektorra?

Több tízezer magyarnak adnak munkát – De milyen hatása lesz a koronavírusnak a sikerszektorra?

Rohamtempóban fejlődött Magyarországon az üzleti szolgáltató szektor, a BSC, jelenleg 120 üzleti szolgáltató központ működik az országban, nagyjából 55 ezer embernek adva munkát. Utánajártunk, milyen hatása lesz a koronavírus-járványnak a szektorra, hogyan reagáltak a cégek, milyen lépéseket vezetnek be és vajon terveznek-e leépítéseket.

Teljesen átalakulnak az ügyfélszolgálatok - Jelentős változást idézett elő a koronavírus

Teljesen átalakulnak az ügyfélszolgálatok - Jelentős változást idézett elő a koronavírus

Távmunkában a koronavírus megjelenése előtt a munkavállalók viszonylag csekély része dolgozott. A KSH 2018-as adatai szerint egészen pontosan az alkalmazottak mindössze 3,7 százaléka, 144 ezer fő dolgozott irodán kívül, mostanra azonban ez a szám nagyságrendekkel nagyobb lehet, hiszen az elmúlt hetekben a járványügyi helyzetre tekintettel az összes olyan cég, amely megtehette, elrendelte a távoli munkavégzést. A távmunkában dolgozók számának drasztikus növekedése viszont még ott is komoly kihívást jelenthet, ahol ezt eddig is alkalmazták. Tóth Szabolccsal, a felhőalapú contact center szoftvert fejlesztő VCC Live alapító tulajdonosával és Severa Dániel regionális értékesítővel beszélgettünk többek között arról, milyen hatása lesz a járványnak és a járvány okozta gazdasági válságnak az ügyfélszolgálatra, call centerre, követeléskezelésre és értékesítésre. Rákérdeztünk arra is, hogy mit tapasztalnak, hogyan reagáltak az ügyfelek a helyzetre.

Ügyintézés járvány idején: online sorban állással segít egy magyar cég

Ügyintézés járvány idején: online sorban állással segít egy magyar cég

Kihirdették a veszélyhelyzetet Magyarországon, a kormány rendkívüli intézkedéseket rendelt el az immár világjárvánnyá nyilvánított koronavírus-járvány megelőzésére. Az élet azonban nem áll meg, sőt, új technológiai megoldások is segíthetnek. Egy magyar cég, a Linistry Zrt. által kifejlesztett rendszer, amellyel virtuálisan lehet sorban állni, ebben a helyzetben is megoldás lehet a szolgáltatóknak és ügyfeleiknek.

Tömegesen lépnek a cégek a vírus miatt: de hogyan lehet otthonról hatékonyan működni?

Tömegesen lépnek a cégek a vírus miatt: de hogyan lehet otthonról hatékonyan működni?

Google, Microsoft, Twitter, Hitachi, Apple, Amazon, Spotify – csak néhány példa azon cégek közül, ahol már bevezették a home office-t a koronavírus miatt. Persze a lista folyamatosan bővül, és a betegség nemzetközi elterjedése miatt hazai a vállalatok is elkezdtek intenzíven felkészülni arra, hogy a megbetegedések és az esetleges hatósági intézkedések érdemben befolyásolják működésüket. Valószínűleg csak idő kérdése, és egyre több magyarországi cég áll majd át az otthoni munkavégzésre. Csakhogy sok helyen olyan embereknek kell majd hirtelen otthonról dolgozniuk, akiknek ebben nincs gyakorlata. De hogyan lehet hatékonyan távolról dolgozni, mire érdemes figyelnie a munkaadónak és a munkavállalónak, és azok a cégek, akik például a jövő héten állnának át a távoli munkavégzésre, fel tudnak készülni erre mindössze néhány nap alatt?

Sok magyar a kölcsönzött és a külföldi munkaerőnek köszönheti, hogy nincs munka nélkül

Sok magyar a kölcsönzött és a külföldi munkaerőnek köszönheti, hogy nincs munka nélkül

Nincs olyan szektora a magyar gazdaságnak, amit ne érintene súlyosan az egyre növekvő munkaerőhiány, van olyan vállalat Magyarországon, amelyik lényegében nem tudna munkaerő-kölcsönzés nélkül működni. Zakor Sándor, a munkaerő-kölcsönzésre szakosodott Prohuman tulajdonosával többek között arról beszélgettünk, hogyan alakult át a munkaerő-kölcsönzők szerepe a munkaerőhiány miatt, mennyire lesz megszokott, hogy egy-egy jelentősebb beruházásnál egyre nagyobb számban vetnek be vendégmunkásokat, ha a keresés célja, vagy határideje nem hagy más megoldási lehetőséget, vagy miért lehet jó mindez a magyar dolgozóknak is.

Megszólaltak a magyar szállodák a koronavírusról: még nincs pánik

Megszólaltak a magyar szállodák a koronavírusról: még nincs pánik

Hogy pontosan milyen hatása lesz a turizmusra a koronavírusnak, egyelőre még nem lehet tudni. A magyarországi szállodák különböző tapasztalatokról számoltak be a Portfolio-nak. A külföldről érkező vendégek közül többen lemondták magyarországi útjukat, ugyanakkor az egyik szállásközvetítéssel foglalkozó cég úgy nyilatkozott, hogy az elmúlt hetekben több olyan magyar jelentkezett náluk, akik a vírus miatt a külföldi nyaralás helyett választanak belföldi pihenést.

A legkisebb cégek is milliókat spórolhatnának – mégis kevesen élnek a lehetőséggel

A legkisebb cégek is milliókat spórolhatnának – mégis kevesen élnek a lehetőséggel

Rengeteg időt, pénzt és stresszt lehet megspórolni a gazdasági mediációval, egyelőre mégis kevés cég él a lehetőséggel: Magyarországon száz peres ügyre mindössze egyetlen mediáció jut. Ez azért is meglepő, mert az eljárás joglemondást sem jelent, ha a felek nem tudnak megegyezni, változatlanul nyitva marad előttük a bírósági út, azonban jóval gyorsabb és olcsóbb, mint a peres eljárás.

Mennyit tud rólunk a Facebook és a Google? És az áruházláncok?

Mennyit tud rólunk a Facebook és a Google? És az áruházláncok?

A digitalizáció rengeteg új eszközt és lehetőséget adott a cégeknek és a kereskedőknek, ezzel pedig a piackutatást is megreformálta. Temérdek adat áll rendelkezésre, sok vállalat saját kutatási osztályt hozott létre, hogy a legaktuálisabb információk alapján hozzák meg az üzleti döntéseket. Sztupár Andreával, a GFK Hungária Piackutató Kft. ügyvezetőjével és kereskedelmi vezetőjével, valamint Turcsán Tündével, a Háztartáspanel vezetőjével többek között arról beszélgettünk, hogy hogyan változott meg a piackutatás az elmúlt 10 évben, mi jelenti ma a legnagyobb kihívást a piacon, hogyan hat a mesterséges intelligencia az új kutatási módszertanokra és mennyire jelentenek versenytársat a GfK-nak a cégek saját kutatási osztályai, és az olyan új "szereplők", mint a Facebook vagy a Google.

Jelentős lépésre készül a NAV – fel kell készülnie a cégeknek és a katásoknak is

Jelentős lépésre készül a NAV – fel kell készülnie a cégeknek és a katásoknak is

Jelentős változás előtt áll a magyar adózási rendszer, és maga a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) is: 2020-ban több dolog is alapjaiban alakul át a számlázásnál, így a vállalkozások működésében. Radnai Károly, az OrienTax Adótanácsadó Zrt. partnere a Portfolio-nak elmondta, hogy a folyamat még az elején jár, de az biztos, hogy az adóhatóság nem lassít a digitalizációs fejlesztésekkel. A szakértővel többek között arról beszélgettünk, hogy az újítások mennyire könnyítik meg a vállalkozások dolgát, csökkentik-e a cégek adminisztrációra fordított idejét, mire kell idén készülnie idén katásoknak és a katás vállalkozókat foglalkoztató cégeknek.

Új éttermet nyitott Magyarország egyik legismertebb sztárséfje

Új éttermet nyitott Magyarország egyik legismertebb sztárséfje

A Wolf András által fémjelzett fogásokat ezúttal a Kossuth téren is meg lehet kóstolni: a sztárséfet az új Séf Asztala megnyitóján kérdezte a Portfolio. 

Mint azt a séftől megtudtuk, a franchise megszületéséhez jelentős mértékben hozzájárult, hogy baráti társaságuk hiányolta Budapest gasztropalettájáról a jó húslevest és a minőségi, klasszikus ételeket. „A mindennapi ételekre nagyon nagy szükség van. Az ország gasztronómiáját nem csak a csúcsgasztronómia határozza meg, hanem a hétköznapi ételek is” – véli Wolf András. Az étterem alapelve is erre épít, ahogy hirdetik, nagy gondossággal válogatott alapanyagokból, alapos receptura alapján állt össze a kínálat, amely részben eltér az eddig megszokottól. Az ismert kínálat kiegészült bisztró fogásokkal, mint például a sült pisztráng, a csirkepörkölt, és főzelék. A választék szerves részét képezik a megfizethető, helyben, saját kovásszal készült kenyerek és finompékáruk is.

Ki megy be manapság egy utazási irodába? Tényleg csak az Airbnb kell a fiataloknak ?

Ki megy be manapság egy utazási irodába? Tényleg csak az Airbnb kell a fiataloknak ?

Radikálisan átalakította a globális turizmust az internet. Az online keresési és foglalási rendszerek egyre kifinomultabbak, ami azzal jár, hogy az utazás egyéni megszervezése soha nem volt még ennyire egyszerű, gyors, és pénztárcára szabható. Megjelent a piacon egy olyan generáció is, akik elég nehezen tudják elképzelni, hogy besétáljanak egy hagyományos utazási irodába, és ott vegyenek repjegyet, vagy foglaljanak szállást. Ráadásul az elmúlt években minden nyáron lehetett hallani arról, hogy utazási irodák – köztük meghatározó nemzetközi piaci szereplők - mentek csődbe. De mennyire vannak valójában kihalófélben a hagyományos, inkább offline irodák? Hol tudják megtalálni a helyüket az egyre gyorsuló piacon, és mennyire jelent veszélyhelyzetet számukra egy olyan váratlan globális kihívás, mint amit például a koronavírus okoz?

Példa nélküli adóváltozás jön – fel kell készülnie a vállalkozásoknak

Példa nélküli adóváltozás jön – fel kell készülnie a vállalkozásoknak

2020 fontos változást hoz a számlázás és a katás vállalkozások életében, amire Sárospataki Albert, a Billingo ügyvezetője szerint a kisadózóknak és kkv-knak fel kell készülnie. A cég vezetőjével arról is beszélgettünk, mekkora a versenyhelyzet a magyar online számlázási piacon, meddig marad még a kézi számlatömb, és milyen hatással lesz az online adatszolgáltatási kötelezettség a gazdaságra.

„Heti három szabadnappal én választást nyernék”

„Heti három szabadnappal én választást nyernék”

Januárban robbant a hír, hogy Európában először Finnországban vezetik be a négynapos munkahetet. Néhány nappal később kiderült, hogy erről szó sincs. Egyelőre egy országban sem vezették be a fix, négynapos munkahetet, de pozitív példákat Magyarországon is találni. Megkérdeztük a budapestieket, szerintük van-e esély itthon a rövidebb munkahétre, kivitelezhető lenne-e, valamint ők maguk el tudnák-e látni a feladataikat négy nap alatt.

Jöhet a négynapos munkahét? - Van olyan magyar cég, ahol már bevezették

Jöhet a négynapos munkahét? - Van olyan magyar cég, ahol már bevezették

Két évvel ezelőtt Pócsik László, egy hernádi autórestauráló-műhely ügyvezetője úgy gondolta, megérett a helyzet arra, hogy bevezesse a négynapos munkahetet. A miértre prózai a válasz: Hernád Kecskemét és Budapest között fekszik félúton, mind a két településnek jelentős munkaerő-elszívó hatása van. „A kkv-szektor nehezen tud versenyezni egy multinacionális cég juttatási rendszerével, ezért ki kellett találnom valamit, hogy megtartsam a munkaerőt” – mondta a Portfolio-nak. A rendszer bevált: a munkáltató és a munkavállalók is elégedettek, a munka hatékonysága miatt nőtt a profitabilitás. Az utóbbi években egyre többet hallani arról, hogy a rövidebb munkahét és a rugalmas munkavégzés a jövő, ezek segíthetnek a munkaerő-megtartásban és a gazdaság felpörgetésében. Utánajártunk, van-e esély arra, hogy a négynapos munkahét jobban elterjedjen Magyarországon és milyen hatásai lennének.

Rosszul jár, aki még nem lépett – Bukhatod a hosszú hétvégéidet

Rosszul jár, aki még nem lépett – Bukhatod a hosszú hétvégéidet

Csúcson jár a turizmus Magyarországon: bár a 2019-es számokat még nem ismerjük, de már 2018-ban minden rekord megdőlt, soha ennyi turista nem járt még Magyarországon. Szakemberek szerint a 2019-es év is erős volt, és várhatóan 2020-ban is folytatódik az elmúlt években megfigyelhető turisztikai rekordsorozat. Utánajártunk, milyen évre számítanak a hazai szállodapiac szereplői, akik arról is beszéltek, hogy már most érdemes szállást foglalni a hosszú hétvégékre.

Jöhetnek a világsztárok Budapestre: hogy alakítja át az új Puskás a koncertpiacot?

Jöhetnek a világsztárok Budapestre: hogy alakítja át az új Puskás a koncertpiacot?

Alaposan felforgatja a hazai koncertpiacot a november 15-én átadott Puskás Aréna. Már az is kiderült, ki lesz az első sztárfellépő: július 24-én az Aerosmith áll színpadra. A Portfolio Longformban annak jártunk utána, vajon az új stadion lehetővé teszi-e, hogy olyan világsztárok is Magyarországra jöjjenek, akik eddig megálltak valamelyik szomszédos országban, hogy nehezebb lesz-e most a Szigetnek a nagy előadók bookingolása, és elesik-e a visszatérő, több telt házas koncerteket adó művészektől a Papp László Budapest Sportaréna.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nem mese ez: rengeteg pénz hullik a magyarokra pillanatokon belül
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.