Üzlet

2013. november 13. 07:51 | Portfolio

Vegyes gyorsjelentés az Egistől - Ez már aligha számít

Tegnap jelentett a kisebbik hazai gyógyszergyártó, az Egis, mely most már vélhetően nem hozza lázba a befektetőket, hiszen a felajánlás során a részvényesek túlnyomó többsége megvált értékpapírjaitól. A negyedév az Egisnél összességében vegyes lett az elemzői várakozások fényében, üzemi és nettó profitban alulteljesítés mutatkozott. A számok év/év alapon többnyire jelentős növekedést mutattak - ami a fentebb említett két eredménykategória esetén a kiugróan gyenge bázisnak is betudható volt -, az év egészére vonatkozó elemzői profitvárakozásokat azonban így sem sikerült teljesíteni.

2013. november 13. 06:30 | Kökösy Gábor

Így lehetünk sikeres befektetők! (Interjú Damodarannal)

Szinte bármilyen részvényből bevásárolna a világ egyik legelismertebb professzora, ha az kellően olcsó -osztotta meg a Portfolio.hu-val egyik befektetési alaptézisét Aswath Damodaran. A professzor nem a kapkodás híve, a legrövidebb befektetése 1 éves volt, leghosszabb pozícióját pedig 1997-től mind a mai napig tartja. Damodaran a Rajk László Szakkollégium diákjainak szavazatai alapján kapta meg a Herbert Simon-díjat, ennek apropóján adott exkluzív interjút a professzor a Portfolio.hu-nak.

2013. november 12. 22:12 | Portfolio

Lefordult a csúcsokról Amerika

Miután hétfőn újabb történelmi csúcson zárt a Dow, az S&P 500 pedig korábbi legmagasabb záróértéke közelében, profitrealizálásba kezdtek az amerikai befektetők, így a részvények nagy része mérsékelt esést mutatott a keddi amerikai kereskedésben.

2013. november 12. 20:30 | Portfolio

Új globális hitelminősítő száll szembe a három naggyal

Öt ország hitelminősítő szervezete új, globális ügynökséget indít, hogy alternatívát kínáljon a három nagy hitelminősítő céggel szemben, azok ugyanis szerintük már nem elégítik ki a globalizált világ szükségleteit - írja a Reuters.

2013. november 12. 19:59 | Portfolio

Saját részvényeket adott el a Plotinus

A Plotinus Vagyonkezelő Nyrt. közölte, hogy kedden a Budapesti Értéktőzsdén keresztül 20 db saját részvényt értékesített 2 460 Ft/db átlagáron az Equilor Zrt. mint befektetési szolgáltató közreműködésével.

2013. november 12. 17:20 | Portfolio

Az OTP-MTelekom páros rántotta magával a magyar piacot

Annak ellenére, hogy nemzetközi piacokon jó volt a hangulat a vezető nyugat-európai indexek a hétfői záróértékeik alatt tartózkodnak azt követően, hogy Németországban továbbra is cél alatti és csökkenő inflációt látunk a felülvizsgált statisztikák szerint. A magyar tőzsde viszont függetlenítette magát európai társaitól a keddi kereskedés első felében, és erősödött a MOL vezetésével. A nap második szakaszában viszont alábbhagyott a lendület, amiben az is szerepet játszik, hogy az amerikai indexek kivétel nélkül esnek a nyitás óta.

2013. november 12. 16:08 | Portfolio

Tőzsdén a Twitter: venni vagy nem venni?

A múlt héten tőzsdére ment a Twitter, a papírok iránt hatalmas volt a kereslet, többszörösen túljegyezték a tervezett kibocsátási mennyiséget, az első kereskedési napon pedig szárnyaltak a részvények. A Twitter papírjai már a kibocsátási árfolyamon sem voltak olcsók, most pedig kifejezetten drágának tűnik az egyébként még mindig veszteséges vállalat. Véleményünk szerint nyomósabb érvek szólnak a Twitter részvények eladása, mint megvétele mellett.

2013. november 12. 16:08 | Portfolio

Nem marad büntetlen a külföldi gyorshajtás

Mostantól nem úszhatják meg a felelősségre vonást a közlekedési szabályok ellen külföldön súlyosan vétő autósok. A tagállamoknak ugyanis kötelező lesz kiadniuk a KRESZ-re egy másik tagországban fittyet hányó állampolgáraik adatait - értesült a Bruxinfo .

2013. november 12. 15:08 | MTI

Indul a második paksi blokk üzemidő-hosszabbítása

Az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. benyújtotta a 2. blokk üzemidejének húsz évvel történő meghosszabbítására vonatkozó engedélykérelmét az Országos Atomenergia Hivatalhoz. Az 1. blokk 2012 decemberében már megkapta a szükséges engedélyt - közölte a társaság kedden az MTI-vel.

2013. november 12. 14:43 | Portfolio

Vesztésre áll Európa a globális energiaháborúban

Jelentős árkülönbségek mutatkoznak az energiaárak tekintetében a Föld egyes térségei között, ami várhatóan a következő évtizedekben is fennmarad - mutat rá a Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) ma megjelent World Energy Outlook 2013 kiadványa. Komoly veszélyben az európai finomítás, az energiaintenzív iparághoz köthető európai export pedig jelentősen visszaeshet 2035-ig.

2013. november 12. 14:27 | Portfolio

Iránymutatásra vár az arany és nyersolaj is

A háborús hősökre való emlékezés miatti hosszú hétvégéről csak ma térnek vissza az amerikai befektetők. Az arany és a nyersolaj piacán is szűk sávban folyik a kereskedés, míg a sárga nemesfém alig mozdult, addig a fekete arany erőtlenül emelkedik.

2013. november 12. 12:10 | Nagy Viktor

Szécsényi: Lemaradt a hazai tőzsde, de jöhet még fordulat

Elsősorban a stabilizációs intézkedések miatt maradt le az elmúlt időszakban a hazai tőzsde, a kormányzati lépésekre pont abban az időszakban került sor, amikor a világ részvénypiacai alapvetően jól teljesítenek és ezen intézkedések tőkepiacot is érintő negatív hatásai nélkül ebből mi is jobban kivehettük volna a részünket, mondta el lapunknak a Budapesti Értéktőzsde alelnöke, Szécsényi Bálint. Az elmúlt időszak magyar gazdaságpolitikai lépései, és természetesen Magyarország leminősítése miatt is sok befektető óvatossá vált a hazai tőzsdei cégekkel kapcsolatban, de a forgalom nem csak nálunk, a régió más országaiban is csökkent. Ebből a szempontból az új kereskedési rendszer, a Xetra bevezetése sem varázsszer, a kiszámítható gazdasági környezet és az ország nemzetközi megítélésének javulása azonban fordulatot hozhat a hazai tőzsdén is.

2013. november 12. 12:00 | Portfolio

Svájci frankban az erő - Videó technikai elemzés

Ellenállás zónába szaladt az USDCHF árfolyama, miközben a hosszú távú trend változatlanul csökkenő. Videó technikai elemzésünkben eladási zónákat azonosítunk, ahol kis kockázatért cserébe nagy hozammal kecsegtet a grafikon.

2013. november 12. 11:40 | Portfolio

Brillírozik idén a Henkel

Történelmi csúcsára erősödött a Henkel árfolyama kedden annak hatására, hogy a vállalat a tavalyinál összességében erősebb harmadik negyedéves számokat tett közzé. A cég árbevétele ugyan alulmúlta az elemzői várakozásokat, viszont az üzemi és nettó eredmény soron meghaladta azokat. Ráadásul az üzemi marzs korábban nem látott szintre erősödött és a menedzsment továbbra is optimista a jövőt illetően.

2013. november 12. 11:29 | Portfolio

Az ezüst is szépen csillog, ha műtárgyról van szó

Az ezüst ősidők óta az emberiség egyik kedvelt anyaga használati vagy dísztárgyak készítésére - írja új műtárgyajánlójában a műtárgy.com. Már az ókor előtti időkből ismerünk nyomokat arra, hogy ezüstöt használtak fel. Az anyag rövidítése, az Ag is az ókori latin argentum szóból származik. Az ezüstöt hosszú ideig az arany utáni második nemesfémként tartották számon, és tartja számon mindmáig a köztudat.

2013. november 12. 11:02 | Portfolio

Tegnap lehetett utoljára felajánlani a Richter-kötvényeket

Tegnap délután zárult le az ajánlattételi időszak, amíg a 2014-ben lejáró, Richter részvényekre átcserélhető kötvények tulajdonosai felajánlhatták értékpapírjaikat az állam számára. Ennek keretében a befektetők összességében 790,5 millió euró összegben ajánlottak fel kötvényeket a lehetséges 833 millió euróból - olvasható a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő közleményében.

2013. november 12. 10:56 | Portfolio

Átadásra került a Nissan NV200, a Metro nyereményjáték fődíja

Átadásra került a METRO vásárlói nyereményjátékának keretében fődíjként kisorsolt Nissan NV200 VAN 1,5 dCi gépkocsi. A derecskei nyertes, Gáti János öttagú családjával együtt vette át a főnyereményt, amelyet vendéglátóipari vállalkozásukban nagyszerűen tudnak majd hasznosítani.

2013. november 12. 10:47 | Portfolio

Kilőtt az izzógyártó

Ma tette közzé az Osram a negyedéves számait, melyek szerint bár nettó eredmény soron alulteljesítette az elemzők várakozását, a menedzsment a folyó pénzügyi évben jelentősen emelkedő eredményre számít a költségracionalizálási programnak köszönhetően. A részvények árfolyama több mint 5 százalékkal ugrott feljebb a mai kereskedésben.

2013. november 12. 10:36 | Portfolio

Több mint 100 millió eurót kaphat a MOL

Az Európai Unió Törvényszéke közleményben tájékoztatott arról, hogy megsemmisíti a Magyarország által a MOL-nak nyújtott állami támogatásról szóló bizottsági határozatot, így a hazai olajtársaság visszakaphatja a korábban befizetett 112 millió eurót.

RSM Blog

Két éves a bejelentővédelmi törvény

2023 nyarán lépett hatályba a 2023. évi XXV. törvény, - a panasztörvény - amely a panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentéséről szól. A bejelentővéd

Holdblog

Az egykulcsos szja kelet-európai szokás

A legtöbb európai ország progresszív adórendszert üzemeltet: a fizetendő személyi jövedelemadó arányos a keresettel. A grafikonon a legmagasabb személyi jövedelemadó-kulcsok és a kiegészít

Grandio Blog

A kötvénypiac csendes forradalma

Sokan temették már a kötvénypiacot az utóbbi évek során, azonban a jelenlegi hozamszintek mellett épp most kínálkozhat kivételes lehetőség a hosszú távban gondolkodó befektetőknek. A mosta