A szolgáltatást legjobb tudásunk szerint nyújtjuk. A szolgáltatás elérhetőségének részbeni vagy teljes hiányáért, késedelméért, pontatlanságáért illetve egyéb zavaráért a Net Média Zrt. csak akkor felel, hogy ha az kifejezetten és kizárólag neki felróható okból következik be. Egyéb okból bekövetkezett szolgáltatás-zavarért a felelősségét kifejezetten kizárja. Kizárja a Net Média zrt. a felelősségét az információhoz való jogosulatlan hozzáférésből vagy az információval való bármilyen egyéb visszaélésből eredő károkért. Az előbbiekben megjelölt, illetve jogszerűen egyébként ki nem zárható egyéb felelősség kivételével ...
Az üzemeltetés és leginkább az energia elérhetősége, és ára az idei tél előtt is elkerülhetetlen kérdés. Mindenki számára egyre nyilvánvalóbb, hogy az energiát nem olcsón kell szerezni, hanem lehetőség szerint minél kevesebbet kellene belőle felhasználni, úgy, hogy a szolgáltatás színvonala nem csökken egy irodaház bérlője számára. Erre pedig egyre több jó válasz és technológiai innováció érkezik. A Property Investment Forum 2023 konferencián is természetesen az egyik kiemelt téma volt az épületek energiahatékonysága, a bérlők igényének változása, de ezek mellett az e-mobilitás is, ami már szintén megoldásra váró feladatokat, lényegében egy részleges funkcióváltást hozott az irodaépületek üzemeltetői, tulajdonosai számára.
Már csak egy hét és október 5-én, jövő csütörtökön, reggel elkezdődik a Portfolio Energy Investment Forum konferenciánk. Az elmúlt napokban is számos nagy névvel frissítettük a szakmai programot, és még nem késő itt regisztrálni az év egyik legrangosabb energetikai konferenciájára, amelyre óriási az érdeklődés.
A kereskedési idő felénél egyedül a Mol papírjai vannak pluszban a hazai blue chipek közül, legnagyobb mértékben pedig az OTP részvényei estek a nap eddigi részében, közel 2 százalékot.
Kiváló hangulatban telt a hét utolsó kereskedési napja a magyar tőzsdén, a nap nyertese a Magyar Telekom volt, a vállalat részvényei több mint 10 százalékot emelkedtek.
Eddig a versenyelőny volt a legfontosabb a gazdasági szereplők számára, mostanra viszont a fenntarthatóság is kezd alapvetéssé válni. Mennyire hangolható össze a kettő? Lehetséges a klímaváltozásból adódó pénzügyi, működési, vagy akár fizikai kockázatok megfelelő kezelésével jövőbiztos vállalatokat formálni? Hogyan lehet a leghatásosabban bevonni a vállalatokat a fenntarthatósági lépések megvalósításába? És milyen lesz a zöld jövő? Többek között ezt vitatta meg a Sustainable World 2023 konferencia záró panelbeszélgetésén ifj. Chikán Attila, a BCSDH elnöke, az ALTEO Nyrt. vezérigazgatója és Pogátsa Zoltán, a Soproni Egyetem docense.
Az amerikai inflációs adatokra várakozva rossz hangulatban zajlott a kereskedés a kontinens tőzsdéin, a közlés után sem láthattunk markáns elmozdulásokat a piacokon, maradt a borongós hangulat. Ebben a bizonytalan miliőben a BUX-index 0,2 százalékos mínuszban fejezte be a napot.
Bő egy órája valaki közel 500 millió forint értékben vett Alteo-részvényt, ezzel egyből a második legforgalmasabb részvény posztjára ugrott az Alteo a magyar tőzsdén.
Már meghallgatható a Portfolio Checklist pénteki adása, amelyben három témát dolgozunk fel. Az első részében arról volt szó, hogy a kormány mégis uniós pénzhez juthat egy kiskapunak köszönhetőn, még mielőtt meg tudna állapodni a bizottsággal a helyreállítási és ellenállóképességi eszköz vagy akár a kohéziós források lehívásáról. Ezt azonban még a 2024-es választási kampány keresztülhúzhatja. Vendégünk volt Szabó Dániel, a Portfolio uniós ügyekkel foglalkozó elemzője. A műsor második részében Chikán Attila, az ALTEO vezérigazgatója volt a vendégünk, aki a cég első féléves jelentéséről, az energetikai piac kihívásairól, valamint a vállalkozás jövőképéről beszélt. A harmadik részben a friss inflációs adat volt a téma, amely okozott némi csalódást, azonban a dezinflációs célokat nem veszélyezteti. Erről Hornyák Józsefet, a Portfolio markoelemzőjét kérdeztük.
Szeptember 12-én a Green Awards legjobb „zöld” projektjeit díjazzuk a Sustainable World konferencián. Mind az 5 kategóriájában elkészült a legjobb pályázatokból álló "shortlist", közülük a zsűri jövő hét kedden jelenti be a győzteseket. A díj támogatóit megkérdeztük a pályázatokról, a döntési folyamatokról.
A BUX index annak ellenére tudott pozitív tartományban zárni, hogy a nemzetközi piacokon több kedvezőtlen fejleménynek is köszönhetően kifejezetten rossz volt ma a hangulat.
A vállalat gyorsjelentését követően az MBH bank szakértője friss elemzéssel jelentkezett az Alteoval kapcsolatban, melyben a megváltozott kamatlábak és a társaság nettó adósságállománya miatt kis mértékben csökkentette korábbi célárát. A szakértő által megjelölt célár mindenesetre a jelenlegi szinthez képest 45 százalékos felértékelődési potenciált jelent.
Elromlott a hangulat a nemzetközi piacokon, amivel összhangban a magyar tőzsde is esik kora délután. A hazai piacon a Richter árfolyama produkált érdekes mozgásokat, miután másodpercek leforgása alatt csúnya mínuszba került a papír, különösebb hír nélkül.
Az európai piacokon látott tendenciával összhangban emelkedik a magyar tőzsde, a blue chipek kivétel nélkül pluszban vannak. Szembemegy azonban a jó hangulattal az Opus, melynek árfolyama tovább esik a korábbi rali után.
Ma délelőtt közzétette első féléves eredményeit az Alteo. A vállalat bevétele tovább nőtt, jelentősen emelkedett a hőárbevétel és a villamosenergia árbevétel is.