Befektetés

Virág Barnabás lett a Budapesti Értéktőzsde elnöke

2023. december 21. 15:51 | Portfolio

Virág Barnabás lett a Budapesti Értéktőzsde elnöke

Rendkívüli közgyűlést tartott a Budapesti Értéktőzsde, amelynek keretében Virág Barnabást, a Magyar Nemzeti Bank monetáris politikáért, pénzügyi stabilitásért és nemzetközi kapcsolatokért felelős alelnökét választották meg a BÉT új elnökének. Az új elnök irányítása alatt folytatódik a tőzsde piacfejlesztési stratégiájának a végrehajtása, olvasható a vonatkozó közleményben. A vezérigazgatói posztot a továbbiakban is Végh Richárd tölti be.

Felturbózták a lakástakarékokat, megnéztük, melyik a legjobb

2023. december 21. 15:00 | Nagy Botond

Felturbózták a lakástakarékokat, megnéztük, melyik a legjobb

Újra hódítanának a lakás-takarékpénztárak: az állami támogatás 2018-as megszűnését a Fundamenta évekig tartó egyeduralma után követte, majd 2023-ban több szereplő is visszatért a piacra, kihasználva a megemelkedett kamatkörnyezetet. A szolgáltatók a befizetések után most is 10-30%-os bónuszokkal kecsegtetnek, a tényleges hozam ennél azonban jóval alacsonyabb. Megnéztük, milyen termékekkel operál 2023 végén a három lakás-takarékpénztár.

OTP, Tesla, Nvidia? Egy frászt - Mutatjuk az év legcombosabb tőzsdei menetelését!

2023. december 21. 12:00 | Portfolio

OTP, Tesla, Nvidia? Egy frászt - Mutatjuk az év legcombosabb tőzsdei menetelését!

Egészen elképesztő kisbefektetői őrület tombolt idén Dél-Koreában az EV-akkumulátorokkal kapcsolatos vállalatok részvényei körül, egy gyártócégnél hajmeresztő árfolyamalakulást láthattunk egy short squeeze-nek köszönhetően, amely során valósággal menekültek a részvényárfolyam esésére váró befektetők a piacról. Bár még van pár kereskedési nap 2023-ból, de nagy valószínűséggel kijelenthető: a brutális emelkedésnek köszönhetően az Ecopro lett a világ legjobban teljesítő részvénye idén.

Kihívások és kilátások a művészeti piacon - Megjelent Deloitte és az ArtTactic új elemzése

2023. december 21. 11:21 | műtárgy.com

Kihívások és kilátások a művészeti piacon - Megjelent Deloitte és az ArtTactic új elemzése

A Deloitte november végén tette közzé nyolcadik Art&Finance jelentését, amelyet az ArtTactic adatelemző céggel közösen készített. A kétévente publikálásra kerülő kutatás 2023-as kiadásának célja továbbra is, hogy rávilágítson a művészet pénzügyi vonatkozásaira és ezek alakulására. Foglalkozik többek között a gyűjtők következő generációjával, a művészeti gyűjtemények vagyonkezelésben betöltött szerepével. Mindemellett a pozitív és negatív aspektusokat és időszakokat, az aktuális trendeket elemezve támpontokat biztosít az olvasók számára a művészetet, a kulturális és pénzügyi ökoszisztémát érintő témakörökben.

Ebben rejlik az év tőzsdei sztárjainak titka?

2023. december 21. 08:54 | Portfolio

Ebben rejlik az év tőzsdei sztárjainak titka?

Jim Cramer, a CNBC műsorvezetője szerdai műsorában elmondta, hogy szerinte miben rejlik a "Magnificent Seven" gyűjtőnévvel emlegetett részvénycsoport titka - azt is elárulta a megmondóember, hogy szerinte melyik cég lehet a 7 közül a kakukktojás.

2024-ben jön az igazi kriptoőrület? Vegyél részt te is a felmérésünkben!

2023. december 21. 08:13 | Portfolio

2024-ben jön az igazi kriptoőrület? Vegyél részt te is a felmérésünkben!

Jó pár napja 40 ezer dollár felett jár a bitcoin árfolyama, az elmúlt egy hónapban több mint 15%-ot, idén eddig pedig több mint 150%-ot ment a kriptovaluta. De vajon kitart ez a jó széria jövőre is vagy inkább temetni kell a kriptobefektetéseket? Mondd el te is a véleményed!

Tőkeholding-vezér: kulcsfontosságú az energiafüggetlenedés a magyar gazdaság számára

2023. december 21. 06:15 | Csiki Gergely

Tőkeholding-vezér: kulcsfontosságú az energiafüggetlenedés a magyar gazdaság számára

Ott vállalunk szerepet, ahol a piac még fejletlen, vagy piaci kudarc, esetleg piaci rés van jelen - fogalmazott a Portfolio-nak adott interjújában Katona Bence, a Nemzeti Tőkeholding Zrt. elnök-vezérigazgatója. Elmondása szerint Tőkeholdingnál az idei év egyértelműen az energetikai beruházások ösztönzéséről szólt, hiszen ez volt a legnagyobb kihívás a vállalati szektor számára. A Tőkeholding első embere azt vallja: a naperőmű-fejlesztéseket gyakran csak tőkéből lehet megkezdeni. Azt is elárulta lapunknak, hogy a holding gyors reagálású hadtestként tud működni a kormányzati gazdaságpolitika, valamint a vállalatok szemszögéből is, és hogy a jövőben a növekedési tőkére, a magántőke szerepére fognak fókuszálni.

Érdekes dologra bukkantunk a prémium állampapírnál: kiderült, mire harap a magyar lakosság

2023. december 20. 12:00 | Árgyelán Ágnes

Érdekes dologra bukkantunk a prémium állampapírnál: kiderült, mire harap a magyar lakosság

2022 hozta el az igazi fordulatot a Prémium Magyar Állampapíroknál, a magyar befektetők zsákolni kezdték az inflációkövető papírokat, és az is kiderült, miért. A megugró kereslet az ÁKK kibocsátási stratégiáját is átalakította: tavaly óta nem jött még ki olyan PMÁP, amelyet 3 hónapnál hosszabb ideig lehetett volna megvásárolni. Mostani cikkünkben kiszámoltuk, mennyiben magyarázza a „lezárás-hatás”, az infláció, a magasabb kamatprémium vagy az új állampapírok megjelenése a magyar megtakarítók viselkedését és PMÁP-őrületét.

Eltűnhet az egyik magánnyugdíjpénztár, döntöttek a tagok

2023. december 20. 08:58 | Portfolio

Eltűnhet az egyik magánnyugdíjpénztár, döntöttek a tagok

Döntött az MBH Gondoskodás Nyugdíjpénztár Küldöttközgyűlése: a tagság kinyilvánította szándékát a magán ág Budapest Magánnyugdíjpénztárba történő beolvadásáról, így utóbbi a piacon vagyonarányosan a második legnagyobb magánkassza lehet.

Minden idők egyik legnagyobb bónuszát kaphatja a Ryanair vezére

2023. december 19. 10:33 | Portfolio

Minden idők egyik legnagyobb bónuszát kaphatja a Ryanair vezére

Jól halad a 100 millió eurós bónusz felé vezető úton Michael O'Leary, a Ryanair vezérigazgatója - ő kaphatja az európai vállalati szféra egyik legnagyobb prémiumát, amennyiben sikerül még feljebb tornászni a részvény árfolyamát.  

Pálfordulás a híresen pesszimista gurutól: jövőre jöhet a

2023. december 19. 08:35 | Portfolio

Pálfordulás a híresen pesszimista gurutól: jövőre jöhet a "mindenek ralija"

Míg megoszlanak a vélemények azzal kapcsolatban, hogy az elmúlt hetek részvény- és kötvénypiaci raliját követően van-e még további tere az emelkedésnek 2024-ben, eközben Michael Wilson, a Morgan Stanley híresen pesszimista vezető részvénystratégája szerint a Federal Reserve olyan irányba terelheti jövőre az amerikai gazdaságot, ami nagyon is kedvező lesz a piacok számára.

RSM Blog

Két éves a bejelentővédelmi törvény

2023 nyarán lépett hatályba a 2023. évi XXV. törvény, - a panasztörvény - amely a panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentéséről szól. A bejelentővéd