Nikkei

10 000 felett zárt az OTP

Emelkedéssel zárta a pénteki kereskedést a BUX, a magyar tőzsde közel 1 százalékkal került feljebb a hét utolsó napján, a blue chipek vegyesen teljesítettek, a Mol 1,2 százalékkal került feljebb, míg az OTP szinte szárnyalt, a bankpapír 2,3 százalékos emelkedés után ismét a lélektani 10 000 forintos szint felett fejezte be a kereskedést.

A Richter húzta vissza a BUX indexet csütörtökön

Esnek az európai tőzsdék csütörtökön, a Daimler profit warningja után esnek a német autógyártók részvényei, a befektetők emellett Olaszország miatt aggódnak, a milánói tőzsde lefordult ma délelőtt, miután euroszkeptikus szakértők vezetik majd az olasz parlament pénzügyi és költésgvetési bizottságait, amely aggodalommal töltötte el a piaci szereplők egy részét. Eséssel zárta a napot a magyar tőzsde, a blue chipek közül a Richter teljesített a leggyengébben.

Emelkedéssel zárta a hét harmadik napját a magyar tőzsde

Nem fokozódtak tovább az USA és Kína kereskedelmi háborújával kapcsolatos aggodalmak, az európai részvényindexek pedig felfelé kapaszkodtak szerdán. Az elmúlt napok lejtmenete után a magyar tőzsde is emelkedett, a hazai blue chipek közül az OTP részvényei teljesítetek a legjobban.

Nincs megállás, tovább esett a magyar tőzsde

Estek az európai tőzsdék kedden, a befektetők ismét a globális kereskedelmi háborús lehetősége miatt aggódnak, miután az amerikai elnöl hétfőn újabb, ezúttal 200 milliárd dollár értékű importvámok kivetését helyezte kilátásba, amelyre válaszul a kínai fél is ellenintézkedéseket helyezett kilátásba. A keddi kockázatkerülés közepette a magyar tőzsde is esett, az OTP 1,3, a Mol pedig 2,2 százalékos eséssel fejezte be a hét második napját.

Eséssel zárta a hétfői kereskedést a magyar tőzsde

Esnek az európai részvényindex hétfőn, a befektetőket ismét a globális kereskedelmi háború lehetősége aggasztja, miután Donald Trump pénteken jóváhagyta a kínai termékekre 50 milliárd dollár értékben kivetett importvámokat, amelyre válaszul a kínai fél hasonló mértékű ellenintézkedéseket helyezett kilátásba. Az európai indexek mellett a magyar tőzsde is esett, a hazai blue chipek közül az OTP teljesített a leggyengébben, a bankpapír 2 százalékkal került ma lejjebb.

10 000 alatt zárta a napot az OTP

Az EKB kamatdöntő ülését követő csütörtöki szárnyalás után iránykereséssel indult a hét utolsó napja az európai tőzsdéken, majd a kontinens börzéi lefordultak. A magyar tőzsde végül eséssel zárta a pénteki kereskedést, az OTP ismét a 10 000 forintos szint alatt zárta a napot.

Nagyot ment ma a magyar tőzsde

A befektetők kedvezően fogadták az EKB mai döntését, amelynek értelmében az Európai Központi Bank két lépésben vezeti majd ki az eszközvásárlási programját, és a program decemberi kivezetése után az EKB döntéshozói 2019 közepéig a jelenlegi szinteken tartanák az alapkamatot. A kamatdöntés után nagyot emelkedtek az európai tőzsdék, a BUX index is nagyot ment ma, míg az OTP valósággal szárnyalt, a bankpapír 4 százalékkal került ma feljebb.

Nincs megállás, tovább esik az OTP

Oldalaztak a tengerentúli tőzsdék kedden, miután a befektetők figyelme a Trump-Kim csúcstalálkozó után a jegybanki kamatdöntések felé fordult. A tengerentúli befektetők várakozó álláspontra helyezkedtek a Fed szerdai kamatdöntő ülése előtt, a Dow stagnált, azonban a Nasdaq-nak mérsékelt erősödése után sikerült új történelmi csúcson zárnia a keddi kereskedést. Az ázsiai tőzsdéken nem volt egyértelmű az irány szerdán, az európai határidős indexek minimális emelkedést vetítettek előre a mai piacnyitásra. A hazai befektetők az OTP-re figyelnek ma, miután a bankpapír nagyot esett tegnap, az OTP a 10 000 forintos támasz letörése után közel 2,4 százalékkal került lejjebb.

Emelkedik Európa

Mérsékelt erősödéssel zárták a hét első napját a tengerentúli tőzsdék, az ázsiai részvényindexek is emelkedtek kedden, miután a befektetők az amerikai elnök és az észak-koreai vezető szingapúri csúcstalálkozójára figyeltek. Donald Trump pozitívan értékelte találkozóját Kim Dzsongunnal, az amerikai elnök szerint gyorsan megkezdődhet az atommentesítési folyamat Észak-Koreában. Az európai határidős indexek emelkedést vetítenek előre a keddi piacnyitásra.

Vihar előtti csend a tőzsdéken

Mérsékelt emelkedéssel zárult a hét utolsó napja a tengerentúlon, az ázsiai tőzsdék többsége is emelkedett hétfőn, a piaci szereplők érezhetően óvatosak voltak az amerikai elnök és az észak-koreai vezető keddi, szingapúri találkozója, és a héten esedékes jegybanki kamatdöntések előtt. Az európai határidős indexek mérsékelt emelkedést vetítettek előre a hétfői piacnyitásra.

Eséssel zárta a hét utolsó napját a magyar tőzsde

A pénteki piacnyitást követő esés nagy részét ledolgozták az európai tőzsdék délutánra, a magyar tőzsde azonban a pénteki zárásra sem talált magára, a BUX index közel 1,8 százalékkal került ma lejjebb, a blue chipek is kivétel nélkül estek, különösen rossz napja volt az OTP-nek, a bankpapír 2,5 százalékos eséssel zárta a pénteki kereskedést.

Emelkedéssel zárta a hét negyedik napját a magyar tőzsde

A kezdeti emelkedést követően az irányadó európai részvényindexek többsége lefordult ma, azonban a csütörtöki piaczárás felé közeledve sincs egyértelmű irány a kontinens börzéin. A magyar tőzsde azonban ma is emelkedett, és a blue chipek is kivétel nélkül emelkedéssel fejezték be a hét negyedik napját.

Emelkedéssel zárta a hét harmadik napját a magyar tőzsde

Esnek az európai tőzsdék szerdán, a magyar tőzsde azonban emelkedik, a blue chipek is emelkednek a hét harmadik napján. Az Opus és a 4iG részvényeit felfüggesztették a szerdán, a társaságok fontos bejelentései előtt, a bejelentés megérkezett, amelynek értelmében az Opus és a Konzum két alapja beszáll a 4iG-be. A 4iG részvényei végül előző napi záróértékükön fejezték be a kereskedést, az Opus pedig emelkedett. A blue chipek is emelkedéssel zárták a szerdai kereskedést.

Eséssel zárta a keddi kereskedést a BUX

Vegyesen teljesítettek az európai tőzsdék a hét második napján, a milánói börze lefordult ma, miután a radikális változásokat meglebegtető olasz miniszterelnök szavai ráijesztettek a befektetőkre. A magyar tőzsde a hétfői szárnyalása után esett ma, a nagypapírok felemásan teljesítettek kedden, a Richter azonban tovább tudott emelkedni.

Szárnyalt a BUX hétfőn, megtépték a blue chipeket

Emelkedtek hétfőn az európai börzék, a magyar tőzsde viszont valósággal szárnyalt a hét első napján, a blue chipek közül remek napot tudhatott maga mögött az OTP és a Richter is, míg a Mol részvényei közel 4,8 százalékos szárnyalással zárták a hétfői kereskedést.

Emelkedéssel zárta a hét utolsó napját a magyar tőzsde

Emelkedtek az európai tőzsdék pénteken, miután a kereskedelmi háborúval kapcsolatos aggodalmak háttérbe szorulásával a befektetők a megalakuló olasz kormánynak és az elmaradó olasz parlamenti választásoknak örültek. Nap közben nagyot emelkedett a milánói börze, és a magyar tőzsde közel 1,7 százalékkal került feljebb a hét utolsó napján.

Esnek az amerikai tőzsdék

Esik a Dow és az S&P500 is, a befektetőket ismét a kereskedelmi háború aggasztja, miután az amerikai kereskedelmi miniszter ma bejelentette, hogy péntektől az Európai Unió, Kanada és Mexikó sem mentesül az Egyesült Államok által még márciusban kivetett acél- és alumíniumvám alól.

A zárásra elfogyott a lendület a magyar tőzsdén

Enyhültek az olasz válsággal kapcsolatos aggodalmak szerdán, a piaci szereplőket megnyugtatták azok a beszámolók, amelyek szerint az Öt Csillag Mozgalom és a Liga újra nekifutna olasz kormányalakításnak, az európai tőzsdék mérsékelt emelkedése mellett a milánói börze felpattant ma, a magyar tőzsde pedig enyhe eséssel zárta a szerdai kereskedést.

Eséssel zárta a keddi kereskedést a BUX

Esnek az európai tőzsdék kedden, a befektetők az olasz események miatt aggódnak, az olasz és a spanyol tőzsde nagyot zuhant ma, a hétfői szünnap után az amerikai részvénypiacok is esnek. A BUX közel 1,4 százalékos eséssel zárta a keddi kereskedést.

Fontosabb részletek

  • Az olasz állampapírhozamok nagyot emelkedtek, ezzel párhuzamosan az árfolyamuk jelentősen esett, ami nem jó hír azoknak a pénzintézeteknek, amelyek jelentős mennyiségű olasz állampapír-kitettséggel rendelkeznek
  • Ütötték a bankpapírokat, ma az olasz bankok mellett az osztrák pénzintézetek részvényárfolyama esett nagyot
  • A magyar tőzsde is esett kedden, az OTP mellett a Mol is gyengélkedett

Nem sikerült a végén sem szépíteni - 10 000 alatt zárt az OTP

A legújabb olaszországi események komoly eladási hullámot váltottak ki az ország tőzsdéjén, a legnagyobb vesztes a bankszektor volt. A kedvezőtlen nemzetközi események negatív hatással voltak a magyar tőzsde szereplésére is, idehaza az OTP teljesített a leggyengébben a blue chipek között.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Bármikor beleroppanhat Oroszország a háborúba, ha a Nyugat enged a riválisának
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.