arany

Nem semmi, ami ma ment a tőzsdéken, pluszban zárt Amerika

2022. október 13. 22:04 | Portfolio

Nem semmi, ami ma ment a tőzsdéken, pluszban zárt Amerika

Tűkön ülve várta a piac a mai napot, ugyanis ma érkezett meg az USA-ból a szeptemberi inflációs adat. Eleinte még a dollár gyengüléssel, a tőzsdék pedig emelkedéssel várták a Fed kamatpolitikája szempontjából kiemelten fontos adatot, azonban hirtelen fordult minden a piacon, amikor kijöttek a hivatalos számok: az USA-ban ugyanis a vártánál nagyobb mértékben nőtt az infláció (a maginflációval együtt), mint arra a piac számított, ez pedig felerősítette az agresszívebb jegybanki politikával kapcsolatos várakozásokat. A forint a korábbi erősödés után történelmi mélypontra zuhant a dollárral szemben, az európai tőzsdék gyorsan ledolgozták a korábbi emelkedést, az amerikai tőzsdéken is nagy eséssel indult a nap, igaz, hamar fordult a kocka.

Kivárásra játszanak a befektetők, óvatos mozgások a tőzsdéken

2022. október 12. 22:03 | Portfolio

Kivárásra játszanak a befektetők, óvatos mozgások a tőzsdéken

Továbbra is jellemzően negatív hangulat uralkodik a globális részvénypiacokon, hiszen a magas infláció, a jegybanki szigorítás és a növekedéssel kapcsolatos aggályok dominálják a befektetői hangulatot. Utóbbira egyébként az IMF is rátett egy lapáttal tegnap, hiszen visszavágta a jövő évi növekedési előrejelzését. Összességében tehát a nemzetközi hangulat továbbra is jellemzően negatív, az ázsiai tőzsdék gyengén teljesítettek a szerdai kereskedésben, az európai tőzsdéken pedig vegyes mozgásokat lehetett ma látni. Hasonló a helyzet a tengerentúlon is, ahol a pozitív és a negatív tartomány között ingadoznak a vezető indexek.

A nap végére megint beütötték az amerikai tőzsdéket

2022. október 11. 22:03 | Portfolio

A nap végére megint beütötték az amerikai tőzsdéket

Ma reggel publikálta a KSH a szeptemberi inflációs adatokat, amelyek 20,1 százalékos emelkedésről számoltak be, erre 1996 óta nem volt példa Magyarországon, az adatok közzétételét követően ismételten történelmi mélypontra gyengült a forint és a magyar tőzsdén is negatív hangulatban telt a kereskedés. Európában is estek a tőzsdék ma, Amerikában pedig kifejezetten volatilis volt a nap, melynek végére jellemzőben mínuszba kerültek a vezető indexek.

Befuccsolt az ezermilliárdos üzlet, de itt az új generáció, akik ismét nekifutnak

2022. október 11. 11:00 | Portfolio

Befuccsolt az ezermilliárdos üzlet, de itt az új generáció, akik ismét nekifutnak

Néhány évvel ezelőtt még úgy tűnt, hogy az űrbányászat lesz minden idők legnagyobb dobása. Elemzők, tech-guruk, sőt még a neves asztrofizikus, Neil deGrasse Tyson is azt jósolta, hogy a következő ezer milliárd dolláros üzlet az űrben történő aszteroidabányászat lesz, azóta viszont eltelt jópár év, és még nem láthattunk jelentős áttörést a technológiánál, a korábbi üdvöskéket pedig már fel is vásárolták más nagyvállalatok. De ki foglalkozik most ezzel a témával és miért, hogyan terveznek túllépni az elődök árnyékán és mit várhatunk tőlük a jövőben? Egyáltalán, biztos jó ötlet belevágni az aszteroidabányászatba?

Vegyes a kép a piacokon, nem javul a hangulat a magyar tőzsdén

2022. október 10. 16:34 | Portfolio

Vegyes a kép a piacokon, nem javul a hangulat a magyar tőzsdén

Európában vegyes a kép a vezető börzéken, a magyar tőzsdén azonban egész nap rossz a hangulat, miután Augusztusban az előzetes adatok szerint 1,3 milliárd euró hiány keletkezett a külkereskedelmi mérlegben, a friss adat új csúcsot jelent, a publikálást követően történelmi mélypontra gyengült a forint az euróval és a dollárral szemben is.

Röpködnek a 30-40%-os hozamok a magyar befektetéseknél, de vannak csúnya bukók is

2022. október 08. 12:00 | Árgyelán Ágnes

Röpködnek a 30-40%-os hozamok a magyar befektetéseknél, de vannak csúnya bukók is

Viharos év az idei a világon, a különféle geopolitikai feszültségek mellett az infláció és az energiaválság is megnehezíti a befektetőknek a részvény- és kötvénypiacokon is a hozamszerzést. Itthon a lakossági, forintos befektetési alapok körében azonban találunk néhány olyan alapot, amelynek hozama szó szerint kilőtt. Nem ritkák a 30-40%-os hozamok sem, alábbi cikkünkben megmutatjuk, mivel lehetett ezt idén elérni.

Szétverték a tőzsdéket

2022. október 07. 22:02 | Portfolio

Szétverték a tőzsdéket

Európában mérsékelt eséssel telt a mai nap, Amerikában azonban jelentős hangulatromlás volt megfigyelhető, miután ma délután kerültek publikálásra a szeptemberi munkaerőpiaci adatok, amelyek szeptemberben a munkanélküliségi ráta csökkenéséről számoltak be, emellett pedig a foglalkoztatottak létszáma is nőtt az előrejelzésekhez képest. Az adatok hatására a dollár ismételten erősödött, ezáltal pedig újra nyomás alá kerültek a tőzsdék.

Esés az amerikai tőzsdéken

2022. október 06. 22:02 | Portfolio

Esés az amerikai tőzsdéken

A hét elején részben a túladottság miatt, részben pedig a gyengülő dollárnak köszönhetően komoly rali alakult ki a tőzsdéken, ennek azonban a megtorpanását láttuk tegnap. Egyrészt a kedvezőtlen gazdasági adatok tettek be Európában, az USA-ban pedig a jegybank képviselőinek szigorú üzenetei rontották a hangulatot. A mai kereskedésben ugyancsak bizonytalanság látszik, hiszen az európai tőzsdék visszaadták a korábbi emelkedést, az amerikai piacok pedig lefordultak.

Kimondta a világhírű szakértő: nem a mostani telünk lesz a húzós, hanem a jövő évi

2022. október 06. 12:01 | Weinhardt Attila

Kimondta a világhírű szakértő: nem a mostani telünk lesz a húzós, hanem a jövő évi

"Ez a tél nehéz, de a következő tél nagyon nehéz lehet" – jelentette ki a Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) vezetője az európai gázellátási kihívások kapcsán szerdán Finnországban. Állításának lényege az, hogy bár most szinte teljesen tele vannak Európa-szerte a gáztárolók, de azok a tavasz végére 25-30%-a le fognak ürülni és az orosz szállítások kérdésessége, illetve a várhatóan felpörgő kínai gázimport miatt óriási kérdés, hogy hogyan lehet majd azokat a következő télre feltölteni. Jelenleg egyébként már 90%-ra feltöltötték az európai gáztárolókat, ami kicsit meghaladja az elmúlt évtized ilyenkor szokásos átlagát, idehaza ennél jobban állunk, de a fogyasztásarányos betárolási mutatóinkra ez már nem igaz, sőt. Éppen ezért is lehetett szükség a plusz 700 millió köbméternyi orosz gázbeszerzésre.

A világtörténelem legnagyobb összeomlása jön a híres üzletember szerint

2022. október 06. 09:00 | Portfolio

A világtörténelem legnagyobb összeomlása jön a híres üzletember szerint

Az orosz-ukrán háborúnak és a ránk leselkedő energiaválságnak, a koronavírus-helyzet kínai alakulásának és az ingatlanpiaci nehézségeknek, a világszerte elharapódzó inflációnak és a jegybankok sorozatos kamatemeléseinek, illetve az egyre reálisabb recessziós félelmeknek köszönhetően kimondottan rossz évük van eddig a tőzsdéknek, és egyáltalán nem biztos, hogy az eddig látott esésekkel már elértük az "alját" a piacokon. Több híres guru és befektetési szakértő is megfogalmazta már véleményét a kilátásokkal kapcsolatban, a nagy volumenű megmondásaitól hirhedt Robert Kiyosaki is állást foglalt nemrég: az üzletember tulajdonképpen megismételte a szinte pontosan egy éve tett jóslatát, miszerint a világtörténelem legnagyobb összeomlásával nézünk szembe, a farkaskiáltás mellett konkrét befektetési tanácsokat is adott a guru.

A nap eleji ijedség után fordultak az amerikai tőzsdék

2022. október 05. 22:15 | Portfolio

A nap eleji ijedség után fordultak az amerikai tőzsdék

Az USA-ban nemrég kedvező munkaerőpiaci adatokat közöltek, de talán a legfontosabb piacbefolyásoló esemény az OPEC-ülés volt ma, a tagországok képviselői 2020 márciusa óta először találkoztak személyesen - a legfrissebb előzetes értesüléseknek megfelelően nagy mértékben, napi 2 millió hordóval vágják vissza a kitermelést az olajhatalmak. Az Európai Bizottság elnöke emellett korábban bejelentette, hogy átmeneti gázár sapkára tesz javaslatot, amely addig lenne hatályban, amíg az EU ki nem dolgoz egy új gázpiaci indexet - a hírre első reakcióra ütöttek egyet a forinton, illetve az európai gáztőzsdén beesett a gázár. Az európai tőzsdék szerdán jellemzően estek, a vezető amerikai részvényindexek nagyjából stagnáltak.

Nagyon szép zárás a tengerentúlon

2022. október 04. 22:02 | Portfolio

Nagyon szép zárás a tengerentúlon

A tegnapi nap után ma is kitart a jó hangulat a tőzsdéken, Európában és Amerikában is pluszban zártak a vezető részvényindexek. Idehaza is jó volt a hangulat, a forint erősödése mellett a magyar tőzsde is jól teljesített.

Nem lett meg az 1000 pont, de így is komoly volt a felpattanás Amerikában

2022. október 03. 22:01 | Portfolio

Nem lett meg az 1000 pont, de így is komoly volt a felpattanás Amerikában

Komoly mínuszban indult a hét a tőzsdéken, a vezető börzék mellett a magyar tőzsde is lejjebb került, a nyitást követően azonban fokozatosan javult a hangulat, délutánra pedig pluszba fordultak az európai részvényindexek, így a magyar tőzsde is. Amerikában szintén kedvező hangulatban indult a kereskedés, mind 3 vezető index szép pluszban nyitott. A nemzetközi hangulat javulásához hozzájárul a dollár gyengülése is, miután a nemrég publikált ISM beszerzési-menedzser index kedvezőtlen képet fest az amerikai gazdaság alakulásáról, valamint a piac már a foglalkoztatottság növekedésének mérséklődését is árazhatja, amely egyike a Fed által legközelebbről figyelt mutatóknak.

Elpattantak a nemesfémek, tépik az ezüstöt

2022. október 03. 15:28 | Portfolio

Elpattantak a nemesfémek, tépik az ezüstöt

Az elmúlt időszakban az erősödő dollár a részvény-, és kriptovaluta piac mellett a nemesfémeket is komoly nyomás alatt tartotta, ma azonban éppen emelkednek az árfolyamok. A mostani esés mögött nem áll komolyabb háttéresemény, azonban általánosságban megállapítható, hogy kifejezetten túladott volt a piac.

Zuhanórepülésben a tőzsdék, csúnya bukóban zárt Amerika

2022. szeptember 29. 22:04 | Portfolio

Zuhanórepülésben a tőzsdék, csúnya bukóban zárt Amerika

A korrekció nem tartott sokáig a tőzsdéken, miután a dollár negatív irányú korrekciójának ellenére az európai és amerikai piacok egyaránt komoly mínuszban zárták a napot. Az európai tőzsdéket továbbá nyomás alatt tartotta az energiapiaci helyzet is, mivel már 4 szivárgást is észleltek az Északi Áramlat 1 vezetéken.

Nekimegy az Európai Bizottság Máltának az arany útlevelek miatt

2022. szeptember 29. 14:33 | Portfolio

Nekimegy az Európai Bizottság Máltának az arany útlevelek miatt

Az Európai Bizottság jogi eljárást indít Málta ellen az úgynevezett arany útlevél programja miatt, amely lehetővé teszi a tehetős külföldiek számára, hogy mintegy 1 millió eurós befektetésért cserébe állampolgárságot vásároljanak – számol be a Bizottság döntéséről a Reuters.

Fordulat a tőzsdéken, szép emelkedés az amerikai részvénypiacokon

2022. szeptember 28. 22:01 | Portfolio

Fordulat a tőzsdéken, szép emelkedés az amerikai részvénypiacokon

A negatív gázpiaci hírek és a megugró gázár miatt nagy eséssel indult a nap az európai tőzsdéken majd a nyitástól távolodva egyre nagyobb mínuszok alakultak ki. Ezek után viszont hirtelen javulni kezdett a hangulat, miután a Bank of England közölte, hogy "a szükséges mértékben" kötvényeket vásárol a rendezett piaci viszonyok helyreállítása érdekében. A napok óta tartó folyamatos esés után jött a fordulat az amerikai tőzsdéken, a vezető részvényindexek közel 2 százalék pluszban fejezték be a szerdai kereskedést.

Vegyes zárás az amerikai indexeknél

2022. szeptember 27. 22:01 | Portfolio

Vegyes zárás az amerikai indexeknél

A dollár negatív irányú korrekciójának következtében enyhülni látszik a piacokra nehezedő nyomás, Európában és Amerikában is emelkednek a vezető részvényindexek. Ma tartotta kamatdöntő ülését az MNB, ahol a döntéshozók 125 bázispontos kamatemelésről határoztak, valamint bejelentésre került, hogy lezárásra került a kamatemelési ciklus.

Kedvezőtlen adatok érkeztek, folytatódik az esés a tőzsdéken

2022. szeptember 26. 22:07 | Portfolio

Kedvezőtlen adatok érkeztek, folytatódik az esés a tőzsdéken

A múlt heti tőzsdei esés után folytatódik a rossz hangulatú kereskedés a piacokon. A legfrissebb hír, hogy a vártnál nagyobbat esett a német Ifo gazdasági hangulatindex szeptemberben, emellett csökkentette világgazdasági növekedési előrejelzését az OECD, Németországra pedig egyenesen recessziót vetítettek előre a jövő évre vonatkozóan. Háborús fronton is vannak fejlemények, közös hadgyakorlatba kezdett ugyanis ma Dél-Korea és az Egyesült Államok haditengerészete az ázsiai ország keleti partjainál, egy nappal az újabb észak-koreai rakétakísérletet követően. Bizonytalan volt hétfőn a hangulat a kontinens börzéin és a tengerentúlon is.

Itt az első kép II. Erzsébet végső nyughelyéről

2022. szeptember 25. 06:44 | Portfolio

Itt az első kép II. Erzsébet végső nyughelyéről

A Buckingham-palota közzétette az első képet a királynő végső nyughelyéről. A néhai uralkodót hétfő este helyezték végső nyugalomra, sírkövét a látogatók a jövő héttől személyesen is megtekinthetik, amikor a Windsori kastély újra megnyílik a nagyközönség előtt.

Részletes keresés