FONTOS Nem szabadul Donald Trump a sötét botrány árnyékából – Hiába került több ezer oldal napvilágra, a kérdések csak gyarapodnak

bérlakás

Ezt nem láttuk jönni! Új, meglepő módosítást lengetett be Böröcz a bérlakás-törvényről

2021. május 26. 19:00 | Portfolio

Ezt nem láttuk jönni! Új, meglepő módosítást lengetett be Böröcz a bérlakás-törvényről

A hatalmas viharokat kavart önkormányzati lakások privatizációjáról szóló parlamenti vitában egy érdekes fordulat történt. Böröcz László képviselő, a törvény beterjesztője, a folyamatos ellenzéki vádakra csattanós választ adott, és azt mondta, két olyan személy sem veheti majd meg a bérelt ingatlanát, sem Bayer Zsolt, sem Rákay Philip, akikre  fogják a törvény megszületését. A képviselő elmondta, hogy az eredeti javaslatot úgy fogják megváltoztatni, hogy 5 éves korlát vonatkozzon a vásárlókra (vagyis, aki legalább 5 éve bérli már a műemléki önkormányzati lakást). Azt azonban még nem tudjuk, hogy úgy módosul-e az előterjesztés, hogy akár mától számítva majd 5 év múlva viszont lehetősége lesz bárkinek a vásárlásra, aki addig a lakásban marad, vagy ez most egy egyszeri lehetőség időkorláttal, és aki most nem tud vagy nem akar vele élni, annak örökre elment ez a hajó.

Nagy fordulat következhet be az önkormányzati bérlakás ügyben

2021. május 26. 09:17 | Portfolio

Nagy fordulat következhet be az önkormányzati bérlakás ügyben

Az Országgyűlés ma kezd tárgyalni az önkormányzati bérlakások megvásárlását lehetővé tevő törvénymódosító javaslatról. Az atv.hu értesülései szerint akár nagy fordulat is bekövetkezhet az ügyben, a kormány ugyanis vélhetően csak  a főváros világörökségi részére vonatkozóan fogja támogatni a módosító javaslatot.
UPDATE: Az ülés ütemterve alapján a bérlakások ügye várhatóan késő délután kerül napirendre.

Elkezdődött az önkormányzati ingatlanok kényszereladása

2021. május 25. 11:55 | Portfolio

Elkezdődött az önkormányzati ingatlanok kényszereladása

Közel 36 milliárd forint értékben árusítanának ki ingatlanokat a kormányzati elvonások miatt nehéz helyzetbe került fővárosi önkormányzatok - írja a Népszava. Az ingatlanok között üzlethelyiségek, ipari csarnokok, lerobbant önkormányzati lakások, telkek, műhelyek, pincék és tetőterek is megtalálhatók, de régi iskolaépületre, sőt egész lakóházakra is van példa.

Ezermilliárdos ajándék a lakóknak az önkormányzati bérlakásrendszer kivégzése - Mi állhat a háttérben?

2021. május 14. 06:00 | Futó Péter

Ezermilliárdos ajándék a lakóknak az önkormányzati bérlakásrendszer kivégzése - Mi állhat a háttérben?

Hatalmas változásokat okozhat a lakáspiacon Böröcz László, fideszes országgyűlési képviselő legutóbbi törvényjavaslata, ami a lakástörvény módosítása által lehetővé tenné az önkormányzati bérlakások kedvezményes áron történő megvásárlását azon bérlők számára, akik 2020. december 31-e előtt létesítettek bérleti jogviszonyt. Bár legutóbb az I. kerületben a budai Várban található műemléképületek kapcsán foglalkoztunk a témával, a döntés országszerte több mint 100 ezer önkormányzati vagy állami tulajdonban lévő lakást érint, köztük olyanokat is, amelyeket az önkormányzatok az elmúlt években építettek fel. A mostani lakásárakkal számolva ez ezermilliárdos nagyságrendű vagyon, aminek kapcsán megnéztük, hogy melyek a leginkább érintett települések és kerületek, hogy látja a döntést a XIII. kerület, ahol messze a legtöbb, 5743 önkormányzati bérlakás üzemel, illetve összességében mi állhat a kormányzati döntés hátterében.

Benyújtották a törvényjavaslatot: ennyiért értékesíthetik a budai Vár önkormányzati lakásait

2021. május 12. 10:40 | Portfolio

Benyújtották a törvényjavaslatot: ennyiért értékesíthetik a budai Vár önkormányzati lakásait

Benyújtotta a törvényjavaslatot Böröcz László, melynek értelmében az állami és önkormányzati tulajdonú bérlakások bérlői részére – amennyiben a vételi jog szempontjából alapul vett bérleti jogviszony 2020. december 31-én már fennállt – az évekkel korábbi szabályozásnak megfelelően ismételten vételi jogot biztosítanak. A döntés, többek között az I. kerület, budai Várban található önkormányzati lakásait is érinti, ahol a műemléki védettség miatt elmaradt a rendszerváltás utáni privatizáció.

Hatalmas kedvezménnyel vásárolhatnák meg lakásaikat a Várnegyed szerencsés bérlői

2021. május 11. 12:24 | Portfolio

Hatalmas kedvezménnyel vásárolhatnák meg lakásaikat a Várnegyed szerencsés bérlői

15-20 százalékért vehetnek lakást hamarosan a Várnegyed szerencsés bérlői - írja a 24.hu. A műemlékvédelem alatt álló ingatlanok eladását előkészítő törvényjavaslat Böröcz László tájékoztatása alapján hasonló kedvezményt adna a bérlőknek, mint amit azok kaptak, akik a rendszerváltás után megvásárolhatták bérleményüket.

Stagnálásba váltottak a bérleti díjak, gyűlnek a felhők a budapesti airbnb lakások felett

2021. április 29. 09:44 | Portfolio

Stagnálásba váltottak a bérleti díjak, gyűlnek a felhők a budapesti airbnb lakások felett

Még mindig vegyes képet mutat az országos bérlakáspiac a kínálati árak alapján - derül ki az ingatlan.com új elemzéséből, amely ismerteti a KSH-ingatlan.com lakbérindexének legújabb - márciusi - eredményeit és több mint 40 ezer hirdetés alapján bemutatja az április végére jellemző kínálatot és átlagos bérleti díjakat is.

Készül a várnegyed lakásainak eladását lehetővé tévő törvényjavaslat

2021. április 21. 09:02 | Portfolio

Készül a várnegyed lakásainak eladását lehetővé tévő törvényjavaslat

Már hónapokkal ezelőtt szóba került a budai Vár bérlakásainak privatizációja, amikor Gulyás Gergely februárban jelezte, hogy helyes és sikeres programnak tekinti a rendszerváltás utáni lakásprivatizációt és nem lát okot a Várban található ingatlanok esetében a különbségtételre, a tiltás fenntartására. V. Naszályi Márta, a kerület polgármestere azonban nem tartja elfogadhatónak, hogy az önkormányzatra súlyos kötelezettséget rovó, jelentős vagyonvesztéssel járó törvénymódosítást a kerület választott képviselőinek megkérdezése nélkül dolgozza ki a kormány - írja a Népszava.

Sok fiatal ragadt a szülői háztartásban a koronavírus miatt

2021. április 12. 08:56 | Portfolio

Sok fiatal ragadt a szülői háztartásban a koronavírus miatt

A koronavírus-járvány nemcsak a budapesti lakások bérleti díjaira gyakorolt sokkszerű hatást, hanem a bérlők életkor szerinti összetételét is jelentősen befolyásolta. A Rentingo.com legfrissebb elemzéséből kiderül, hogy a pandémia miatt sok fiatal ragadt a szülőkkel közös háztartásban, mert nem tudott saját lakást bérelni: míg a járvány kitörése előtt a bérlők több mint fele 25 év alatti volt, arányuk 2021-re 35 százalékra csökkent.

Lerohanják a kollégisták az albérletpiacot? - Nem valószínű, de fontos változások indulhatnak el

2020. november 09. 15:30 | Portfolio

Lerohanják a kollégisták az albérletpiacot? - Nem valószínű, de fontos változások indulhatnak el

Szigorú korlátozó intézkedéseket jelentett be Orbán Viktor ma délelőtt, melyek kedd éjféltől lépnek életbe. Ennek egyik megállapítása, hogy a felsőoktatás csak online működhet és be kell zárni a kollégiumokat, ami ismét felveti a kérdést, hogy az egyetemisták egy részének megváltozó lakhatási körülményei milyen hatással lehetnek a hazai, elsősorban a budapesti bérlakáspiacra nézve.

Piaci alapú bérházfejlesztés indul a IX. kerületben

2020. szeptember 30. 16:15 | Portfolio

Piaci alapú bérházfejlesztés indul a IX. kerületben

Közel 8 milliárd forint értékben vásárolta meg a Flatco Real Estate csoport tagja, a Flatmosphere Kft. a IX. kerületi Bárd utcában épülő 256 lakásos társasház ingatlanjait a Metrodom Csoporttól. A cég a 2021-ben elkészülő épület valamennyi lakását, üzlethelyiségét és parkolóját hosszútávú bérbeadás útján kívánja majd hasznosítani.

Tisztázta Novák Katalin: nem bérlakás programra készülök

2020. szeptember 18. 21:54 | MTI

Tisztázta Novák Katalin: nem bérlakás programra készülök

Miután mai parlamenti bizottsági meghallgatásán arról beszélt a leendő családügyi miniszter, Novák Katalin, hogy minden idők legnagyobb otthonteremtési programjára készül, este a HírTV-ben tisztázta, hogy nem bérlakás programra, hanem saját tulajdonú lakáshoz juttatási programra készül.

Karácsony Gergely lakásfelújítási programot szorgalmaz (előadás videó)

2020. szeptember 17. 16:10 | Portfolio

Karácsony Gergely lakásfelújítási programot szorgalmaz (előadás videó)

A kompakt város elképzelésről és a megfizethető lakhatásról tartott előadást Karácsony Gergely főpolgármester a Portfolio Property Market RELOADED konferencián. A főpolgármester elmondta, hogy nemcsak az új lakások építését kellene támogatni, hanem szükség lenne a meglévő állomány korszerűsítését szolgáló programra is, amivel jelentős adóbevételhez juthatnának hozzá, csökkenne a lakások által kibocsátott széndioxid-mennyiség és a felújított lakástulajdonosoknak a rezsiköltsége is kevesebb lehetne.

Brit ingatlanfejlesztő társaságot vásárolt meg egy magyar ingatlanfejlesztő

2020. szeptember 07. 10:13 | Portfolio

Brit ingatlanfejlesztő társaságot vásárolt meg egy magyar ingatlanfejlesztő

Nemzetközi terjeszkedési stratégiájának részeként megvásárolta a brit Blackswan ingatlanfejlesztő társaságot a Cordia International Zrt. A vállalat a tranzakciót az MNB Növekedési Kötvényprogramja keretében végrehajtott kötvénykibocsátás segítségével finanszírozta. Az akvizíció révén a Cordia Blackswan számára lehetőség nyílik arra, hogy Anglia West Midlands régiójában 550 millió font (221 milliárd forint) értékben valósítson meg projekteket.

Soha nem látott információk láttak napvilágot a hazai kiadó lakásokról

2020. szeptember 05. 16:35 | Portfolio

Soha nem látott információk láttak napvilágot a hazai kiadó lakásokról

Mekkora lakásokat adnak bérbe Magyarországon? Melyek a lakáskiadás szempontjából legnépszerűbb kerületek? Mennyibe került havonta egy kiadó lakás 5 éve és mennyibe kerül most? Többek között ezere a kérdésekre is választ ad a KSH legfrissebb elemzése, melyben az Ingatlan.com-mal együttműködve a hazai bérlakáspiacot vizsgálta.

Ezért kerülnek ennyibe az önkormányzati bérlakásfejlesztések

2020. szeptember 04. 09:45 | Portfolio

Ezért kerülnek ennyibe az önkormányzati bérlakásfejlesztések

Nemrég írtuk meg, hogy az építőipari költségek növekedése az önkormányzati bérlakásfejlesztések során is az egekbe emelte a kivitelezési árakat, amire egy XIII. kerületi passzívházfejlesztés adta a példát. Ennek kapcsán a kerületi önkormányzat rendelkezésünkre bocsátotta a projekt részleteit, ami ugyancsak alátámasztja, hogy milyen mértékű drágulás ment végbe az elmúlt években és milyen négyzetméterárakkal számolhat az, aki az átlagosnál magasabb minőségben, fenntartható megoldásokkal szeretne ma lakást építeni.

Megjelent az első hazai lakbérindex – Térképen a bérleti díjak

2020. augusztus 27. 11:06 | Portfolio

Megjelent az első hazai lakbérindex – Térképen a bérleti díjak

Megjelent az első hazai lakbérindex, ami a KSH és az Ingatlan.com együttműködéseként jött létre. Az új mutató a két szervezet adatainak felhasználásán alapulva a jövőben havi rendszerességgel publikálja majd a bérlakáspiac aktuális folyamatait.

Airbnb: ki járjon jól? A befektetők vagy a lakástulajdon nélküli bérlők?

2020. augusztus 05. 14:44 | Portfolio

Airbnb: ki járjon jól? A befektetők vagy a lakástulajdon nélküli bérlők?

Július első felében fogadták el azt a törvényt, amely az önkormányzatok kezébe adja a rövid távú lakáskiadás szigorításának lehetőségét. A törvényről és annak lehetséges lakáspiaci hatásairól már mi is többször írtunk, most azonban Misetics Bálint, a Főpolgármesteri Iroda lakás- és szociálpolitikai feladatokért felelős önkormányzati főtanácsadója a 24.hu-n megjelent cikkében társadalompolitikai szempontból is megvizsgálta a kérdést.

Itt az állam hatalmas lakáscsomagja – Élőben, első kézből tudhatod meg a részleteket

2020. május 27. 16:22 | Portfolio

Itt az állam hatalmas lakáscsomagja – Élőben, első kézből tudhatod meg a részleteket

Egy ingyenes online Lakás Klubot szervezünk ma, azaz május 28-án délután 14 órakor, a beszélgetés témája nem is lehet más, mint a mai nap egyik legnagyobb bejelentése Fürjes Balázs részéről: megfizethető lakhatás érdekében elfogadták a rozsdaövezeti területeken az új lakások építését ösztönző városi otthonteremtési programot. Vagyis 5 százalékos áfa mellett épülhetnek a barnamezős területeken az új lakások. Aki elsőként szeretne értesülni a részletekről, a legfontosabb tudnivalókról most regisztrálhat a limitált férőhelyes online bejelentkezésünkre, ahol Fürjes Balázstól, Banai Ádámtól, Soóki-Tóth Gábortól és Kiss Gábortól tudhatják meg a legfontosabb, exkluzív részleteket. Regisztráció itt!

Részletes keresés