euró

Rángatják a forintot

2023. március 29. 17:04 | Portfolio

Rángatják a forintot

Kedden megint nagyot erősödött a forint az euróval szemben, így a 380-as szintet kezdte tesztelni. Kérdés, hogy innen maradt-e még erő benne ahhoz, hogy tartósan átvigye ezt a szintet is. A befektetők elsősorban a nemzetközi hírekre figyelnek ismét, az MNB tegnap nem okozott meglepetést. Késő délutánra mégis elillant a forint ereje.

Megint célkeresztbe került a forint, de a 18 százalékos pajzsról minden golyó lepattan

2023. március 29. 16:50 | Beke Károly

Megint célkeresztbe került a forint, de a 18 százalékos pajzsról minden golyó lepattan

Az utóbbi hetek piaci feszültsége megint rávilágított a forint sérülékenységére, az amerikai és európai bankszektor problémáinak hatására rögtön a spekulánsok célkeresztjébe került a magyar deviza, majd a hangulat megnyugvásával megint a 18 százalékos kamatszint került előtérbe erősítve a forintot. Az átmeneti megingás miatt pedig az MNB továbbra is óvatos a kamat csökkentését illetően, az elemzők egyre nagyobb része szerint júniusig nem is fogja elkezdeni a lazítást a jegybank. Vagyis, ha tényleg lecsillapodik a piac, akkor újabb forinterősödési kör jöhet, hiszen a kamat védelme most erősebb lehet, mint az aggodalom.

Mínuszban zártak az amerikai tőzsdék

2023. március 28. 22:00 | Portfolio

Mínuszban zártak az amerikai tőzsdék

Gazdasági események tekintetében ma itthon leginkább az MNB kamatdöntő ülésére, és az azt követő háttérbeszélgetésekre figyelnek a befektetők, ráadásul a Monetáris Tanács ezúttal a friss inflációs- és GDP-előrejelzésről is tárgyal. Az előzetes várakozásoknak megfelelően változatlanul hagyta a kamatkondíciókat az MNB Monetáris Tanácsa, így az alapkamat továbbra is 13 százalék, a kamatfolyosó két széle pedig 12,5, illetve 25 százalék maradt. Ami pedig a mai részvénypiaci hangulatot illeti, az európai piacokon leginkább oldalazást lehet látni, a magyar tőzsde sokáig a mezőnyből kiemelkedve remekül teljesített többek között a Mol és a Waberer's szárnyalásának köszönhetően, a kamatdöntés után azonban az OTP beesése miatt mérséklődött a plusz a BUX indexnél. Amerikában is inkább negatív volt a hangulat.

Falba ütközött a forinterősödés

2023. március 28. 21:21 | Portfolio

Falba ütközött a forinterősödés

A mai kamatdöntés előtt erősödött a forint, és miután a kamatok tartása nem okozott meglepetést, így ezt követően is stabil maradt.

Új belépő a magyar kormány gázellátási b-tervébe

2023. március 28. 16:26 | Szabó Dániel

Új belépő a magyar kormány gázellátási b-tervébe

Miután a szlovén kormány azt tervezi, hogy egy új vezeték vezethet Magyarországra, amelyen Algériából érkezhet gáz, most arról tárgyalnak a horvátokkal, hogy beszállnának a Krk-szigeten lévő LNG-terminál bővítésébe. Ez utóbbi a hazai gázellátás b-terve az orosz szállítmányok kiegészítésére vagy kiváltására. Eközben Ljubljana az atomenergia felé is kacsintgat.

Újabb európai ország lépett az élelmiszerárak miatt

2023. március 28. 15:19 | MTI

Újabb európai ország lépett az élelmiszerárak miatt

Eltörlik 44 alapvető élelmiszer áfáját Portugáliában, hogy csökkentsék a háztartásokra nehezedő inflációs nyomást. A hétfőn bemutatott 600 millió eurós intézkedéscsomag teljesülétől az árak mielőbbi stabilizálódását várják.

Brutális osztalék jöhet a Molnál, felminősítette az olajcéget az Erste

2023. március 28. 11:10 | Portfolio

Brutális osztalék jöhet a Molnál, felminősítette az olajcéget az Erste

Legfrissebb olaj- és gázipari szektorelemzésében a korábbi 2860 forint után 2950 forintra emelte a Mol célárát az Erste elemzője, emellett Tartásról Felhalmozásra minősítette fel a szakértő az olajcéget. A rendkívüli osztaléknak köszönhetően a tavalyi sikeres év után 16 százalékos osztalékhozamra számít az elemző.

Kilyukadt a magyar folyó fizetési mérleg

2023. március 28. 11:06 | Portfolio

Kilyukadt a magyar folyó fizetési mérleg

2022. IV. negyedévben a külfölddel szembeni nettó finanszírozási képesség (a folyó fizetési mérleg és a tőkemérleg együttes egyenlege) a szezonális hatások kiszűrésével a negyedéves GDP -7,5 %-a volt - áll a Magyar Nemzeti Bank mai jelentésében. A friss adatok megerősítik azt a várakozást, hogy tavaly év végén még nem nagyon látszódott a külső egyensúly javulása, így óriási volt a külső egyensúlytalanság. A brutális romlás az energiaárak elszállása miatt megugró importra vezethető vissza, ami egyben jó hír is: az azóta bekövetkezett jelentős gázáresés hatására az idén jelentősen csökkenhet az ország finanszírozási igénye.

Meghosszabbítják a gázársapkát a spanyoloknál és a portugáloknál

2023. március 28. 10:13 | Portfolio

Meghosszabbítják a gázársapkát a spanyoloknál és a portugáloknál

Idén év végéig meghosszabbítják Spanyolországban és Portugáliában az áramtermelési célú nagykereskedelmi gázra vonatkozó ársapkát, hogy az áramárakat kordában tartsák, az emögötti állami támogatást pedig elfogadja az Európai Bizottság – számolt be a fejleményről Teresa Ribera spanyol energiaügyi miniszter.

Mégsem euróban fizet osztalékot a Graphisoft Park

2023. március 28. 08:52 | Portfolio

Mégsem euróban fizet osztalékot a Graphisoft Park

A Graphisoft Park több közleményt is közzétette a Budapesti Értéktőzsde honlapján. Közzétették többek között az éves rendes közgyűléshez tartozó meghívót, illetve a határozati javaslatokat, emellett az osztalékfizetéssel kapcsolatban is új információkat osztott meg a társaság.

Vegyesen zárt Amerika, miközben enyhült a bankpiaci feszültség

2023. március 27. 22:47 | Portfolio

Vegyesen zárt Amerika, miközben enyhült a bankpiaci feszültség

Európában és Amerikában is kedvező hangulatban telik a kereskedés, különösen jól teljesítenek a bankszektor részvényei, az emelkedést pedig a pénteki aggodalmakat követően a Deutsche Bank részvényei vezetik. Különösebb esemény nem áll a hirtelen hangulatváltozás mögött, az elmúlt napok esését követően azonban már időszerű volt a korrekció a bankrészvényeknél, emellett a hangulatjavulás annak is köszönhető, hogy bejelentésre került, hogy az USA 30. legnagyobb kereskedelmi bankja, az észak-karolinai székhelyű First Citizens vásárolja meg a Silicon Valley Bankot (SVB) annak fizetésképtelenné válása után.

Durván felpörgeti a lőszergyártást Lengyelország

2023. március 27. 20:54 | MTI

Durván felpörgeti a lőszergyártást Lengyelország

Az uniós eszközöknek köszönhetően Lengyelország többszörösére fogja növelni lőszergyártási kapacitásait - jelentette be Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök hétfőn a Thierry Breton belső piacért felelős uniós biztossal közösen tartott sajtóértekezleten.

Megbillent estére a forint

2023. március 27. 17:56 | Portfolio

Megbillent estére a forint

A reggeli erősödési kísérlet gyorsan kifulladt a forintnál, aztán napközben 385-386 körül hullámzott az euróval szemben, majd estére 387 fölé lendült az árfolyam.

Megszólalt a CATL, fontos részleteket árultak el debreceni akkumulátorgyárról

2023. március 27. 08:00 | Portfolio

Megszólalt a CATL, fontos részleteket árultak el debreceni akkumulátorgyárról

Az ország történetének legnagyobb beruházását hajtja végre a kínai akkumulátorgyártó CATL Debrecenben, azonban a projekt nem aratott osztatlan sikert a közvéleményben. Számos kérdés merült fel a környezeti hatásokkal kapcsolatban és heves tiltakozás alakult ki a gyárral szemben. A cég egy háttérbeszélgetés keretében válaszolt az üzemmel kapcsolatos kérdésekre, ismertették a terveket, valamint a legfontosabb paramétereket a debreceni beruházásról.

Megöli az inflációt a pénzügyi para? - Nagy dilemmában a pénteki stressz után a jegybankok döntéshozói

2023. március 27. 07:47 | Portfolio

Megöli az inflációt a pénzügyi para? - Nagy dilemmában a pénteki stressz után a jegybankok döntéshozói

A bankszektorban tapasztalható feszültséget egyaránt szorosan figyelemmel kísérik az Egyesült Államok és az eurózóna monetáris politikai döntéshozói. A helyzet nem csak pénzügyi stabilitási szempontból érdekes, hanem azért is, mert a bizonytalan helyzetre a bankszektor a hitelezés szűkítésével reagálhat, ez pedig egy  váratlanul új tényező lehet az infláció elleni harcban.

Nekiestek a legnagyobb német banknak: újabb nagyhallal folytatódik a bankválság?

2023. március 27. 06:05 | Palkó István

Nekiestek a legnagyobb német banknak: újabb nagyhallal folytatódik a bankválság?

Németország legnagyobb, Európa nyolcadik legnagyobb bankját, a Deutsche Bankot vették célba a spekulánsok a svájci Credit Suisse egy héttel ezelőtti megmentése után. Csütörtök estére a bank csődkockázata (CDS-felára) ugrott meg, majd pénteken a részvényárfolyama esett a mélybe. Természetes pszichológiai jelenség, hogy a pénzügyi fertőzési félelmek idején a bankrendszer leggyengébb láncszemét keresi a piac, de most mintha mellélőtt volna: elmúlt évtizedes története és publikus számai alapján a Deutsche Bank valóban az európai bankrendszer beteg embere volt, de ma már messze nem az.

Példátlan kihívást lát Magyarország gázellátása kapcsán Szijjártó Péter

2023. március 25. 20:25 | Portfolio

Példátlan kihívást lát Magyarország gázellátása kapcsán Szijjártó Péter

Magyarország és Szerbia kapcsán a három fő kihívás közül a legfontosabb az energiaellátással kapcsolatos, és ha valami történne a Török Áramlattal, amely Szerbián keresztül szállít orosz gázt Magyarországra, akkor anélkül „Magyarország ellátása nem lenne lehetséges”, így „Magyarország és Szerbia stratégiai szövetsége, barátsága nagymértékben járul hozzá ahhoz, hogy az előttünk álló példátlan kihívásokat jobban tudja kezelni” – ezeket jelezte a Belgrádból szombaton visszatérő Szijjártó Péter a Facebook-videójában.

Románia kilátásain javított a Fitch

2023. március 25. 11:30 | MTI

Románia kilátásain javított a Fitch

Megerősítette Románia BBB-/F3 államadós-besorolását a hosszú, illetve rövid futamidejű devizaadósság tekintetében a Fitch Ratings, ugyanakkor negatívról stabilra javította az ország kilátásait - közölte szombaton a bukaresti pénzügyminisztérium az MTI szerint. Magyarország esetében viszont legutóbb lerontotta a Fitch a kilátásokra vonatkozó várakozását.

Csúnya mínuszban zártak az európai tőzsdék, több mint 5 százalékot zuhant az OTP

2023. március 24. 21:18 | Portfolio

Csúnya mínuszban zártak az európai tőzsdék, több mint 5 százalékot zuhant az OTP

Ismét megütötték pénteken az európai tőzsdéket, a hangulatromlás hátterében pedig ezúttal is a bankszektor állt, miután a Deutsche Bank részvényeinek piacán eladási hullám bontakozott ki, ami lehúzta a többi szektortársat is. A bankszektorral kapcsolatos aggodalmak háttérbe szorították azt, hogy egyébként mind a francia, mind a német, mind az eurózónás beszerzésimenedzser-indexek a vártnál jobban alakultak februárban a mai adatközlések szerint. Az amerikai részvénypiacokon már jobb volt a hangulat, a vezető indexek pluszban zárták a hét utolsó kereskedési napját.  

Részletes keresés