Semmi sem tiltja, hogy egy légitársaság beépítse a jegyárba a különadót, a helyi fogyasztóvédelem csakis azt vizsgálhatja, megfelelően lettek-e erről tájékoztatva az utasok - írja a HVG.
A napokban válik effektívvé a kormány nyári bejelentése a különadókról: több új különadót, vagy azok emelt, extra összegét most kell az érintett vállalatoknak befizetniük a költségvetésbe. Az RSM Hungary adószakértőinek segítségével egy cikkbe összegyűjtöttünk minden fontos tudnivalót a kormány által extraprofitadónak nevezett sarcokról és azok fizetési határidejéről.
A múlt héten bejelentett uniós tervek szerint az energiavállalatok extranyereségét el fogják vonni és újraosztják a fogyasztók terheinek enyhítése érdekében, elemzők szerint az OMV-t érintheti az egyik legrosszabbul a javaslat.
Németország azt fontolgatja, hogy az új gázadóból részesülő vállalatok körét csak azokra korlátozza, amelyeknek valóban szükségük van a támogatásra, miután egyes energiaipari cégek növekvő profitja miatt közfelháborodást váltott ki a lakosság terheinek növelése - írta meg a Bloomberg.
300 millió forintos fogyasztóvédelmi bírságot kapott a Ryanair a magyar légiközlekedési különadó áthárítása miatt – közölte Varga Judit egy Facebook-posztban.
Már meghallgatható a Portfolio Checklist, lapunk munkanapokon jelentkező podcastjének pénteki adása. A mai műsor első részében arról volt szó, hogy megjöttek a Mol második negyedéves eredményei, melyekből az derült ki, hogy egészen rendkívüli folyamatok zajlanak a cégnél. A témával kapcsolatban Nagy Viktor, a Portfolio vezető részvényelemzője volt a Checklist vendége, aki elmondta: a mostani számok olyan nagyok, hogy át kellett skálázni az idősoros grafikonokat. Az adás második részében azzal foglalkoztunk, hogy a szemünk előtt zajlik Magyarország agráriummal kapcsolatos lehetőségeinek radikális átalakulása. Egymást érik az aszályról, aszálykárról szóló hírek, s az is változóban van, hogy milyen növényeket lehet egyáltalán termelni a hazai földeken. A magyar agrárhelyzetről Braunmüller Lajossal, lapunk agrár szakújságírójával beszéltünk.
Antonio Guterres, az ENSZ főtitkára szerdán az olaj- és gázipari vállalatok és pénzügyi támogatóik groteszk kapzsiságát kifogásolta, és sürgette a kormányokat, hogy világszerte adóztassák meg ezeket a túlzott nyereségeket a legkiszolgáltatottabb emberek támogatása érdekében.
A Wise levélben jelezte ügyfeleinek, hogy "bizonyos útvonalalakon" emelni fogja az utalás díjait. Az értesítés időzítése vélhetően korai, így még rengeteg kérdés merül fel az áremelésekkel kapcsolatban. Többek között az is, hogy van-e köze a drágításnak ahhoz, hogy a kormány korábban kiterjesztette a tranzakciós illetéket a határon átlépő szolgáltatást végző, és Magyarországon fiókteleppel nem rendelkező pénzügyi cégekre is.
A Magyar Követeléskezelők és Üzleti Információt Szolgáltatók Szövetsége (MAKISZ) szerint az egész szakma érdekében kötelességük tisztázni az elmúlt időszakban az extraprofit adóról, az általános statisztikai számítások alapján kimondott értékítéletekben foglalt tévedéseket. Bódizs Kornél a MAKISZ elnöke szerint a pontatlan, olykor félrevezető információk már rövid távon is cégek és munkahelyek létét veszélyeztetik.
A hétfő este is az új kata-törvényről szólt, miután Novák Katalin köztársasági elnök aláírta a parlament által megszavazott adómódosítást és a kormány kihirdette a hétfő esti közlönyben. Ugyanebben a közlönyben pedig megjelent egy kormányrendelet, ami átírja az "extraprofitadókról" szóló júniusi rendeletet.
85 új terápia vár kormányzati jóváhagyásra, mely évente 100 ezer beteg ellátását érintené – egyebek mellett erről beszélt a Portfolio Business podcast friss adásában Holchacker Péter, az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének (AIPM) igazgatója. A szakember azzal kapcsolatban is nyilatkozott lapunknak, hogy átlagosan mennyi idő Magyarországon új ellátási módszereket bevezetni, hogyan állunk ezzel régiós összehasonlításban, és hogy az infláció miképpen befolyásolja a hazai betegek ellátásbiztonságát.
A kormány elfogadhatatlannak tartja és a leghatározottabban elutasítja, hogy a Ryanair a légitársaságokra kivetett extraprofit-különadót áthárítja az utazókra, ezáltal újabb extraprofit beszedését célozva - közölte az Igazságügyi Minisztérium kedden az MTI-vel.
Bocsánatkérésre szólította fel Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a Ryanair légitársaságot - írja az MTI.Hozzátette, a kormány a részéről befejezettnek tekinti az üzengetést.
A forint „gyengesége” elemzői és egyéb műkedvelői kommentárok özönét indította el az utóbbi hetekben. Egyesek szerint a gyenge forint nem tükrözi „az árfolyamánál jobb fundamentumokat”, és persze vannak, akik szerint még ez a „gyenge” árfolyam sem tükrözi eléggé a magyar fizetőeszköz problémáit. Ez utóbbiak főleg külföldi elemzők, akikről egy közismert kommentátor egyszer azt találta mondani, hogy nem hiszünk nekik, mert olyanok, mint a szovjet tudósok. Az igazság, mint oly sokszor, a két szélsőség között található, vagyis nagyjából ott, ahol a piac árazza ezt a terméket. Ebből a szempontból Nagy Mártonnal érthetünk egyet, hogy az árfolyamnak ott van a helye, ahova a piac árazza. Nyilván, ha a „fundamentumok” változnak, akkor majd a piac is változtatja véleményét.
Kétszámjegyű infláció, műszaki vizsga, Sörszövetség, netadó, extraprofit, Tunézia. Változatos témákban jelentek meg podcastjeink a héten, össze is gyűjtöttük közülük a legjobbakat, legnépszerűbbeket.
Döntött a kabinet a soproni kihelyezett kormányülésen a rezsi- és honvédelmi alap felállításáról, illetve az azt finanszírozó extraprofitadó kivetéséről, aminek összege 2022-ben meghaladja a 800 milliárd forintot, jövőre pedig eléri az 1000 milliárd forintot - mondta Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorának nyilatkozva.
Első ránézésre furcsa, de nem teljesen szokatlan időpontot választott a kormány az új különadók kihirdetésére. Június 4-én ugyanis a szombati közlönyben jelent meg a kormány rendelete az "extraprofitadóról". Cikkünkben bemutatjuk minden egyes különadó-módosítás főbb részleteit, az adóalapokat, az adó mértékét és több különadó esetében is részletesen értelmezzük a változások lényegét: így például a bankadó, a biztosítási adó és a tranzakciós illeték esetében.
Alig 10 százalék volt tavaly a magyar bankszektor belföldi tőkearányos megtérülése, ami éppen hogy megfelel a nemzetközileg elfogadható benchmarknak, és nem éri e a járvány előtt szintet. A mára közzétett éves beszámolók alapján röviden összefoglaljuk, mit mutatnak az egyes nagybankok tavalyi számai.
"A vállalkozások mozgásterét szűkíti az extraprofit adó" címmel adott ki közleményt az Országos Kereskedelmi Szövetség, amely 2022. május 27-i közgyűlésén áttekintette a kormány részéről egy nappal korábban bejelentett extraprofit adó bevezetésének várható következményeit a kereskedelemben.
A Portfolio híreinek, elemzéseinek többségét előfizetés nélkül olvashatod. Ez azért van így, mert a hirdetések jelentik szerkesztőségünk legfontosabb bevételi forrását. A célunk az, hogy ez hosszú távon is így maradjon.
Kérünk, ne használj adblockert, és olvasd tovább a Portfolio-t!