jogállamiság

Kiderült, mi lesz abban a brüsszeli jelentésben, amin az EU-pénzeink múlnak

Kiderült, mi lesz abban a brüsszeli jelentésben, amin az EU-pénzeink múlnak

Az eddigi jelzésekkel ellentétben nem tavasszal, hanem az év második félévben, a német EU-elnökség alatt teszi közzé az Európai Bizottság a minden tagállamra kiterjedő új jogállamisági jelentését, ami ráadásul nem három, hanem négy témára fókuszál majd – írja a Bruxinfo egy szerdai szakértői vitán elhangzott információk alapján. A magyar kormány tart ettől a jelentéstől, mert annak tartalma kihathat a 2021-2027-es EU-pénzek kifizetésére is, igaz az illetékes uniós biztos azt mondta: nem biztos, hogy a két téma összekötéséből tényleg lesz valami, hiszen egyhangú döntés kell róla.

Kiszivárgott: maradhat a Fidesz a Néppártban, de kemény feltételt kap

Kiszivárgott: maradhat a Fidesz a Néppártban, de kemény feltételt kap

Bár titoktartásban egyezett meg a magyar jogállamiságot és a Fideszt vizsgáló „három bölcs” az Európai Néppárt elnökével folytatott hétfői egyeztetésén, amikor átadták a vizsgálati jelentésüket Donald Tusknak, mégis szivárognak a részletek pártkörökben arról, hogy mi vár a Fideszre a következő hetekben, ez pedig salamoni döntést jelent – írja a német Franfurter Allgemeine Zeitung.

Mégis február elejére várható a döntés a Fideszről a Néppártban

Míg a Bloomberg hétfőn reggel arról írt, hogy elhalaszthatják a Fidesz Európai Néppárti tagságával kapcsolatos döntést, mert a magyar jogállamiság vizsgálatára kirendelt „három bölcs” között nincs egyetértés a helyzetről, addig estére már azt is megtudtuk, hogy a Néppárt elnöke találkozott a három személlyel, megvitatták az elkészült anyagot és február elején megismerjük a pártvezér álláspontját is.

Elhalaszthatják a Fideszről szóló döntést a Néppártban

Elhalaszthatják a Fideszről szóló döntést a Néppártban

Nincs egyetértés a magyar jogállamiság vizsgálatára kijelölt „három bölcs” között, ezért nem nyújtották még be a vizsgálatukról szóló jelentést a párt elnökségének és így várhatóan nem is kerül sor a Fidesz néppárti tagságáról szóló döntésre a február eleji kongresszuson – értesült több forrásból a Bloomberg. Lényegében tehát elhalasztják a Fideszről szóló döntést.

Orbán Viktor: egy centin múlt, hogy tegnap nem léptünk ki az Európai Néppártból

Orbán Viktor: egy centin múlt, hogy tegnap nem léptünk ki az Európai Néppártból

Egy centiméterre volt a Fidesz attól, hogy kilépjen az Európai Néppártból (EPP) csütörtökön, mert a pártcsalád többsége "elárult bennünket" - közölte Orbán Viktor miniszterelnök a péntek reggeli rádióinterjújában. Az üzenet azután hangzott el, hogy tegnap az Európai Néppárt, benne a német koalíciós párti képviselők, jelentős része is megszavazta a magyar jogállamisági eljárás folytatásával és az uniós források jogállamisági feltételekhez kötésével kapcsolatos indítványt.

A Bizottság aggódva figyel, folytatódik az eljárás Magyarország ellen

A Bizottság aggódva figyel, folytatódik az eljárás Magyarország ellen

Az Európai Biztosság aggodalommal figyeli a magyar kormány bírói rendszer függetlenségét csorbító, a sajtó és a tudományos élet szabadságát csökkentő intézkedéseit, amelyek indokolttá teszik a uniós szerződés 7-es cikke szerinti eljárás folytatását - jelentette ki Vera Jourová, az európai értékek védelméért felelős uniós biztos szerdán Strasbourgban, az Európai Parlament (EP) plenáris ülésének a jogállamiság magyarországi helyzetéről folytatott vitáján.

Vétózott Magyarország az EU-ban: ne a brüsszeli jelentés legyen a jogállamisági viták alapja

Vétózott Magyarország az EU-ban: ne a brüsszeli jelentés legyen a jogállamisági viták alapja

26 uniós tagállam támogatta, vagy legalábbis nem ellenezte és csupán Magyarország, illetve Lengyelország vétózta meg az Általános Ügyek Tanácsának mai brüsszeli ülésén azt a tervet, hogy az Európai Bizottság által évente készítendő jogállamisági jelentések a tagállamok közötti jogállamisági párbeszéd alapját jelentsék, azaz összekapcsolják a két témát - írja a Bruxinfo. A magyar és lengyel ellenkezés miatt a finn soros elnökség csak a saját nevében adott ki egy értékelő anyagot, de rövidesen megjelenik majd tőlük a 2021-2027-es uniós költségvetés részletes javaslata és benne a jogállamisági feltételrendszer kifejtése is.

Biztosan jogállami fékhez kötik az EU-pénzeket, mégsem kell idegeskednie Magyarországnak

Az már biztosnak tekinthető, hogy a 2021-2027-es uniós költségvetésben a pénzek kifizetését összekötik a jogállamisági feltételekkel, de a feltételeket és a mechanizmus aktiválását várhatóan úgy fogalmazzák majd meg, hogy abba belemenjen például Magyarország és Lengyelország is, azaz kompromisszum körvonalazódik – mutat rá hétvégi anyagában a Bruxinfo.

Tényleg összekötnék az EU-pénzeket a jogállamisággal, vétóval fenyeget Magyarország

Tényleg összekötnék az EU-pénzeket a jogállamisággal, vétóval fenyeget Magyarország

Megerősítette hétfői budapesti látogatása során a finn miniszterelnök, hogy a jogállamisági szempontok betartásához akarják kötni a következő uniós költségvetési ciklusban az EU-s támogatásokat, igaz a magyar miniszterelnök szerint egyelőre csak politikai szlogenként létezik ez a fajta a kondicionalitás. A magyar kormányszóvivő szerint ez az árukapcsolás egy zsarolás, amibe semmi esetre se megy bele a magyar kormány, így újra belengette a következő 7 éves keretköltségvetés esetleges vétóját.

Az összes tagállam belemegy az EU-pénzek jogállamisági feltételekhez kötéséhez

Az összes tagállam belemegy az EU-pénzek jogállamisági feltételekhez kötéséhez

Jelenleg úgy tűnik, hogy az összes tagállam kész elfogadni” az EU-támogatások jogállamisági feltételrendszerhez kötését – mondta a finn YLE közszolgálati csatornának nyilatkozva vasárnap Antti Rinne. Az Európai Unió soros elnökségét ebben a félévben betöltő Finnország miniszterelnöke mindezt azután mondta, hogy pénteken a témáról egyeztetett Brüsszelben és az elé időzítette, hogy ma (hétfőn) Budapestre, illetve Prágába látogat.

A Magyarországnak különösen fontos EU-pénzeket kötnék jogállami feltételekhez a finnek

Az Európai Unió soros elnöki tisztségét ebben a félévben betöltő finn miniszterelnök nem tágít és mindenképpen el akarja érni, hogy a Magyarországnak különösen fontos regionális fejlesztési támogatásokat hozzákössék a 2020 utáni EU-s költségvetésben a jogállamisági feltételrendszerhez, ez a téma pedig feszültséget okot a két kormány között – írja a Népszava a hozzá eljutott belső, részben nem nyilvános jelentéseken alapuló külügyminisztériumi információk alapján.

Nekiment az új magyar igazságügyi miniszter az EU-pénzek jogállamisághoz kötésének

A magyar kormány visszautasítja a jogállami kritériumokhoz kötődő uniós finanszírozást - mondta a Reuters hírügynökségnek adott, szerdán megjelent interjúban az igazságügyi miniszter. Varga Judit egyúttal arra is célzott, hogy amint elülnek a jogállamisággal kapcsolatos viták, az idehaza felállítani tervezett közigazgatási bírósági rendszerrel haladnak majd tovább.

Békülne a Bizottság új elnöke Magyarországgal és Lengyelországgal

Azok az országok, amelyek visszautasították a kötelező menekültkvótákat és jogállamisági problémákat mutatnak, mint például Lengyelország, az eddigieknél több szimpátiára számíthatnak az Európai Bizottság új elnökétől - vonta le a következtetést Ursula von der Leyen pénteken egyszerre öt európai lapnak adott interjúi alapján az EUObserver. Emellett az éppen súlyos koalíciós válságot átélő Olaszország rugalmasabb brüsszeli hozzáállásra számíthat a költségvetési szabályok betartása terén, de Törökország nem reménykedhet a csatlakozási tárgyalások elindításában az otthoni tendenciák változatlansága esetén és Oroszország sem reménykedhet egyelőre az uniós gazdasági szankciók feloldásában.

Ezermilliárdos EU-pénzek miatt jegelte a kormány a közigazgatási bírósági rendszert?

Számos ok mellett az EU-pénzek kifizetésének jogállamisági feltételekkel való 2020 utáni összekötése is meghúzódhat amögött, hogy a mai Kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter azt a váratlan döntést jelentette be, miszerint határozatlan időre elnapolja a kormány a közigazgatási bírósági rendszer 2020-tól tervezett felállítását.

Példátlan német fenyegetést kapott a magyar kormány

A diplomáciában példátlan keménységgel támadta meg a múlt pénteki EU-tanácsi ülésen a német nagykövet a magyart amiatt, mert utóbbi továbbra is akadályt gördített az EU és az Arab Liga között készülő megállapodás megkötése elé egy migrációs utalásra hivatkozva - írja a 444.hu a megszerzett jegyzőkönyv szövege alapján. A német nagykövet fenyegetése szerint ezt a lépést nem fogják elfelejteni akkor, amikor majd a 2020 utáni EU-s költségvetés kereteiről és a kifizetéseknek a jogállamisági feltételrendszerrel való összekötéséről tárgyalnak. A Portfolio megítélése szerint az ügy azért is fontos, mert vannak arra utaló jelek, hogy a 2021-2027-es uniós költségvetés végső elfogadása és így a jogállamisági kritériumokról a döntés végülis a 2020 második felében esedékes német EU-elnökség idején születik meg. Ha viszont nem is húzódik addig az ügy, a német befolyás akkor is kellemetlen helyzethez vezethet Magyarország számára a 2020 utáni EU-pénzek terén.

Levágták, de még így is sok pénzt szánnának a civileknek a 2020 utáni EU-s költségvetésben

Az eredetileg tervezett 1 milliárd euró helyett 425 millió eurónyi összeget fogadott el hétfő este az Európai Parlament állampolgári jogi bizottsága a 2020 utáni uniós költségvetésben arra, hogy a jogállamiságot, a demokráciát és az alapvető jogok érvényesülését segítő civil szervezeteknek mennyi pénzt adjanak. A téma látszólag távoli Magyarországnak, de mivel az EP ebben az ügyben társjogalkotó és az ország ellen már zajlik a 7-es cikk szerinti jogállamisági eljárás, így igenis érinthet minket.

Örülnek Brüsszelben, hogy meghátrált a lengyel kormány a bírósági törvényben

Az Európai Bizottság "elégedett" a lengyel legfelsőbb bíróság tagjainak nyugdíjazásáról szóló, sokak által bírált törvény tervezett módosításával - közölte csütörtökön a brüsszeli testület egyik szóvivője. "A bizottság elégedett, hogy változtatások történnek pontosan az általunk kért irányban" - mondta Mina Andreeva.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Irán jelzést adott – máris eldőlt a háború?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.