lakásáfa

Hatalmas kérdőjelek a lakásépítéseknél: akár törölt projektekre is számíthatunk

Hatalmas kérdőjelek a lakásépítéseknél: akár törölt projektekre is számíthatunk

Nem lenne meglepő, ha a már bejelentett lakásprojektek közül néhányat egyszerűen eltörölnének, főleg ott, ahol a munkálatok még nem kezdődtek meg és a fejlesztők nem is szándékosan 2019 utánra tervezik az elkészülést. A kedvezményes áfa megszűnésének a határideje vészesen közeledik, ami meg is látszódik a piacon, az év első hat hónapjában 34 százalékkal volt kevesebb a társasházi lakást fejlesztők által elindított építkezések értéke, mint tavaly ugyanekkor. Ha az elindított projektek értékét csak a második negyedévben nézzük, mintegy 67 milliárd forintról beszélhetünk, ami már csak a 2016-os szintnek felel meg. A befejezett lakóprojektek értéke természetesen továbbra is szárnyal, a tavalyi év első félévéhez képest ennek a növekedése megközelítette az 50 százalékot - szerepel az EBI Építésaktivitási Jelentésében.

Ősszel dőlhet el a lakásáfa és a CSOK kérdése

Bár a kormány döntött arról, hogy 2019 végén kivezetik az új lakásokra vonatkozó kedvezményes, 5 százalékos áfát, gondolkodnak egy hasonló, a lakásvásárlóknak nyújtandó kedvezmény bevezetésén, de az is felmerült, hogy a kétgyermekesek esetében is biztosítsanak hitellehetőséget - mondta el Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára.

Mentsük meg az összeomlástól a hazai lakáspiacot!

A legfontosabb hazai fejlesztőket tömörítő Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület (IFK), mint kiemelt szakmai érdekképviselő szervezet, 12 pontban foglalta össze az 5%-os lakásáfa által hozott lakáspiaci fellendüléssel kapcsolatos álláspontját és további pontokban a jövőre vonatkozó javaslatcsomagját.

Jó hírek érkeztek a lakásáfáról - Nem feltétlenül lesz drágább a lakás

Az elmúlt napokban mi is sokat foglalkoztunk vele és mostanra a Pénzügyminisztérium (PM) is állást foglalt a 2020. január elsejétől hatályba lépő lakásáfa-emelés egyes kérdéseiről. Bár mind a vásárlók, mind a lakásfejlesztők szempontjából sok a bizonytalanság, most úgy tűnik, jó hírt kaptak a piac szereplői. Az előlegfizetésnek mint áfacsökkentési módnak ugyanis feltehetően csak az üzleti kockázatvállalás szab majd határt, a zárolt számlák körül azonban nem árthat tisztázni néhány lehetséges félreértést.

Megállíthatja a falvak elnéptelenedését a kormány új programja?

A falvak népességcsökkenésének megállítására a kormány fejlesztési programot indít a kistelepüléseken, melynek részeként emelik a CSOK összegét azoknál a családoknál, akik 5000 fő alatti településen építkeznek, vagy használt ingatlant vásárolnak. Az intézkedés várható hatásait az OTP Ingatlanpont is megvizsgálta.

Pánik a lakásáfa körül: nem segít a nagy bűvészmutatvány?

Megúszhatják-e az új lakások vásárlói a 2020-as áfaemelkedés miatti lakásdrágulást, ha addig nem készül el a lakásuk? Legálisnak ítéli-e meg az adóhatóság, ha akár már az alapozásnál kifizetik a vevők csaknem a teljes vételárat, hogy még az 5%-os áfakulcs alá essenek? Adnak-e hitelt a bankok jóval a használatba vétel előtt, hogy besegítsenek a 27%-os áfakulcs legális elkerülésébe? Ez a három fő kérdés foglalkoztatja manapság az új lakások piacának szinte összes szereplőjét. Ma reggel beérkezett hozzánk a Pénzügyminisztérium állásfoglalása, és az általunk megkérdezett szakértők fejében is tisztult a kép az elmúlt hetekben. Bőven maradtak azonban még gyakorlati kérdőjelek, főleg a hitelből lakást vásárlók esetében.

Ők nyerhetnek a legnagyobbat az újabb CSOK-milliókkal

Szinte hetente érkeznek az újabb részletek a kormánytól, hogy miként is kívánja fenntartani a kedvező lakásépítési kedvet és a családok könnyebb otthonhoz jutási esélyeit, miközben a befektetési szándékkal vásárolók számára megszűnnének a kedvezmények. Az új lakáspolitikai, lakástámogatási irány érthető, valóban nagy szükség van a családok koncentráltabb támogatásra a lakhatás területén, ám sok még a kérdőjel az új javaslat, esetleg később javaslatcsomaggá bővülő tervek körül. A Gulyás Gergely miniszter által tett legfrissebb bejelentésre reagálva megnéztük, hogy mit kell tudni az érintett települések ingatlanpiacáról, mit eredményezhet egy ilyen fókuszált támogatás, és hogy vannak-e olyan családok, akiknek érdemi segítséget jelenthet az intézkedés.

Varga Mihály: a kedvezményes áfakulcs helyett más támogatás jöhet

Mivel a magyarok több, mint 90 százaléka első lakásként nem új lakásba költözik, hanem használtba, ezért a lakásmobilitásban kiemelt szerep jut a használt lakásoknak - nyilatkozta a Világgazdaságnak Varga Mihály. A pénzügyminiszter emellett az építőipari kapacitáshiány problémájáról és annak lehetséges megoldásairól is beszélt.

Lakásáfa: készülhetnek a családok a komolyabb segítségre

Valósággal felforgatta az újlakás-piacot a néhány héttel ezelőtti bejelentés, miszerint 2019 végétől nem tervezi a kormány az 5 százalékos áfakulcs meghosszabbítását az új építésű lakások esetében. Varga Mihály akkor úgy fogalmazott, hogy a kedvezmény alapvető célja az volt, hogy a "népességfogyás lassuljon, forduljon meg, demográfiai változás legyen, amit a lakások építésével kössenek össze. Az ingatlanbefektetők és a külföldi lakásvásárlók támogatása nem volt célja a kormánynak". Ebből már akkor is lehetett sejteni, hogy ha a lakásáfa meg is szűnik, valamiféle kompenzáció várható helyette, amiről most további részleteket közölt a Figyelő.

Micsoda? Tényleg 10%-os áresés jön a lakáspiacon!?

Minimum meglepőnek számító kijelentést tett a Világgazdaságnak adott interjújában Bánki Erik, az Országgyűlés gazdasági bizottságának elnöke. A túlnyomó részt a jövő évi költségvetésről szóló anyagban (amiről itt írunk részletesebben), szerepel egy kérdés, és rá egy érdekesnek tűnő válasz. Nemhogy nőne, a túlkínálat miatt inkább csökkenni fog az új építésű lakások ára, véli Bánki Erik.

Lakásáfa ingyenmilliók - Aki szül, megkapja!?

Lakásáfa ingyenmilliók - Aki szül, megkapja!?

Az elmúlt napokban a régóta várt, de mégis valamiért váratlanul jött Varga-bejelentés tartja lázban a lakáspiac szereplőit, a fejlesztőktől, a bankokon át, a jogászokon keresztül, a vásárlókig. Mindenkit. Régóta várta a lakáspiac a végleges miniszteri állásfoglalást az 5%-os lakásáfa ügyében (sokan bíztak hosszabbításban), hiszen a bizonytalanság az egyik legkomolyabb akadály a piacon, pláne ha 2-3 éves fejlesztési ciklusról van szó, úgy mint manapság egy lakóprojekt esetében. Július 3-án este megkaptuk a választ. 2020. január 1-jétől újra a régi, a 27%-os áfa terheli az új építésű lakások nettó vételárát (legyen az egy elmaradt részlet, vagy a teljes összeg). És bár erre készülhetett a piac, mégis a rengeteg optimista, egymást erősítő szakmai vélemény miatt hidegzuhanyként ért (szinte) mindenkit a hír. Innentől pedig jön a megválaszolásra váró kételyek sokasága. Jogászok, adótanácsadók, ügyvédek, fejlesztők még hetekig, akár hónapokig is keresik majd a megfelelő válaszokat. Várják az újabb állásfoglalásokat akár a NAV-tól, akár a minisztériumtól. De mi ez az egész? Mi lesz a folyamatban lévő lakásokkal, és azok árával? Mi lesz a csúszásokkal? Mi lesz a bedőlésekkel? Mi lesz a lakáspiac lendületével? Mi lesz a használt lakások árával? Mi lesz a teljesítés előtt előlegként 5%-os áfával befizetett összegekkel (adóelkerülés?)? Mi lesz a sok kisebb vagy nagyobb fejlesztővel, eltűnnek a szerencsevadászok? Napestig sorolhatnánk, amikre a következő hetekben majd igyekszünk is válaszolni a piac szakértőinek bevonásával. Most röviden arról, amit eddig tudunk, és amilyen hatásokra számítunk.

Milliókkal drágulhatnak az új lakások, ha a kormány beváltja az ígéretét

Több millió forinttal is drágíthatja az új lakásokat, és emellett megakaszthatja az elöregedett lakóingatlan-állomány megújításának folyamatát, hogy 2020-tól megszűnik az új lakások kedvezményes áfakulcsa - írta szombati lapszámában a Népszava ingatlanpiaci szakértők véleménye alapján.

Pánik az áfa körül: a bankodon fog múlni, mennyibe kerül a lakásod

Jelen állás szerint 2020 elejétől ismét 27%-os áfát kell fizetniük az új lakások vásárlóinak az eddigi 5% helyett. A változás nyomán nagy gondolkozás indult el a bankok és a fejlesztők körében arról, miként lehetne megoldani, hogy az addig be nem fejezett lakások minél nagyobb vételárrészét vagy akár teljes értékét még 2018-2019-ben, akár jóval a használatba vétel előtt, az alacsonyabb áfa mellett fizethessék meg a vásárlók. Úgy tűnik, mint sok más időzítési probléma esetében, most is a hitelnyújtó bankok kezében a megoldás. Van, amelyik már be is vezetett a problémát áthidaló hitelterméket.

Összegyűjtöttük: minden, amit a lakásáfáról tudni érdemes

Egy nappal ezelőtt számoltunk be róla, hogy Varga Mihály pénzügyminiszter az Inforádiónak adott interjújában többek között elmondta, hogy a tervek szerint a kormánynak nem áll módjában meghosszabbítani a kedvezményes 5%-os új lakásokra vonatkozó áfát 2019. december 31. utáni időszakra. A vásárlóknak és az újlakás-fejlesztőknek tehát jócskán át kell gondolni a döntéseiket, és ez bizonyára nagy hatással lesz a hazai ingatlanpiacra is. Amikor 2016-ban bejelentették, hogy a kormány milyen adócsökkentéssel él az új lakásokra vonatkozóan, az sem hagyta érintetlenül a piacot, sőt szinte robbanásként érte. Összeszedtük, hogy milyen következményekkel járt az adócsökkentés bejelentése.

Videóban mondjuk el, mit okoz Varga Mihály áfabejelentése

A pénzügyminiszter kedd este az InfoRádió Aréna műsorában egészen konkrétan fogalmazott, amikor a kedvezményes lakásáfa 2019 utáni jövőjéről kérdezték. Videóban értékeltük a bejelentést.

Csak a legnagyobbak élhetik túl a lakásáfa körüli bizonytalanságot

Csak a legnagyobbak élhetik túl a lakásáfa körüli bizonytalanságot

Korai lenne már most a lakásáfa kulcsáról dönteni - válaszolta egy kérdésre múlt héten Varga Mihály a 2019. évi költségvetésről szóló törvényjavaslat beterjesztését követően. A kedvezményes áfakulcs 2019. december végéig van érvényben, a szakma nagy része szerint azonban a döntés halasztása tovább növeli a bizonytalanságot. Nem véletlen, hogy a fejlesztők emellett állnak ki, a kormány szempontjából pedig azt kellene átgondolni, hogy a kedvezményes áfával továbbra is a piac összes szereplőjét tervezi támogatni, vagy célirányosan egyes csoportok - például a családok - lakáshoz jutását segítené. A kérdésről a piac négy szakértőjét kérdeztük meg, valamint bemutatjuk az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület álláspontját is.

Varga Mihály: korai lenne már most a lakásáfa kulcsáról dönteni

Korai lenne már most a lakásáfa kulcsáról dönteni - válaszolta egy kérdésre Varga Mihály a 2019. évi költségvetésről szóló törvényjavaslat beterjesztését követően. A kedvezményes áfakulcs ugyanis 2019. december végéig van érvényben. Elhamarkodott lenne erről már most dönteni. Közben figyeljük a lakásépítések piacát, egyelőre azt látjuk, hogy az építőipar kapacitással nem bírja a megkezdett építkezéseket. Az uniós kötelezettségek miatt ősszel úgyis kell technikailag adótörvényekhez nyúlni, ezért ráérünk ezzel 2019 őszén foglalkozni - magyarázta a miniszter.

Nap mint nap megkapjuk a kérdést, hogy meddig fognak emelkedni az ingatlanárak

Angela Merkel német kancellár múlt héten jelentette be, hogy a következő négy évben 6 milliárd eurót fordít majd a lakáspiaci kínálat növelésére, hogy ezzel enyhítse az egyre nagyobb méreteket öltő lakáshiányt. A tervek szerint 1,5 millió állami bérlakás fog épülni ebben az időszakban, emellett pedig adókedvezményekkel, illetve egyéb pénzügyi ösztönzőkkel is támogatnák a családokat az otthonteremtésben. Adódik a kérdés, hogy mi a helyzet hazánkban? Hogy áll a lakáspiac és mire lehet számítani a következő években?

Nem is gondolnád, hogy min múlik a lakásáfa sorsa

Egyre sürgetőbb az áfakulcs körüli bizonytalanság rendezése, hamarosan ugyanis leállhatnak a lakásépítések, hiszen egy 2018 második felében a semmiből indított projektet már a 2019 év végi határidő előtt nem nagyon lehet majd befejezni. Bár a szabályozás jelenleg egyértelmű a határidőt illetően, a piac azonban bízik a hosszabbításban. Az áfakulcs sorsa szempontjából fontos lehet, hogy milyen lakáspolitikai célokat kíván figyelembe venni az erről való döntésnél a vezetés, vagyis szeretné-e, hogy továbbra is legyenek elérhető áron új lakások, illetve szintén fontosnak tartja-e a lakásállomány új lakások révén történő megújulását. Szintén érdekes kérdés, hogy miként alakulhatnak az állami bevételek az áfakulcs visszaemelése esetén.

Még drágább lakások, még olcsóbb hitelek jöhetnek

Erőteljes odafigyelést igényel a budapesti lakáspiac - mondja a Portfolio-nak adott interjújában Banai Ádám. A Magyar Nemzeti Bank igazgatója szerint az adósságfékszabályok szigorítására nincs szükség Magyarországon, de két jelentős problémát még mindig lát a jegybank a lakossági hitelezésben. Az új lakások piacán mindenki a lakásáfa sorsának rendezésére vár, a jegybank szerint mielőbb dönteni kellene a kérdésről.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nagy esemény jön a bitcoinnál, most érdemes kriptóba befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.