Saját részvényeket értékesített az OTP
Az OTP a bankcsoport javadalmazási politikája keretében 3 714 darab törzsrészvényt értékesített.
Az OTP a bankcsoport javadalmazási politikája keretében 3 714 darab törzsrészvényt értékesített.
Az OTP bejelentette, hogy 200 milliárd forint keretösszegű kötvényprogramot indított el, amely alapján névre szóló, dematerializált kötvényeket kíván nyilvánosan forgalomba hozni.
A tartósan pozitív tőkepiaci környezetnek köszönhetően 7000 milliárd forint fölé emelkedett a hazai privátbanki szolgáltatóknál kezelt vagyon. Ezek után nem meglepő, hogy az egy ügyfélszámlára jutó átlagvagyon is új rekordon van 150 millió forinttal, új privátbanki ügyfeleket viszont alig tudott akvirálni a szektor. A legnagyobb privátbanki szolgáltató továbbra is az OTP Private Banking, de az Equilor ment az utóbbi fél évben a legnagyobbat a szolgáltatók között.
Ha eddig a részvényalapokra mondtuk azt, hogy ezzel a befektetéssel nem lehetett melléfogni idén, akkor ez hatványozottan igaz egyes árupiaci alapokra is. A nyersanyagpiacra befektető magyar alapok ugyanis az év első felében 20% feletti hozammal büszkélkedhettek, egyedül az aranyba fektető alapok gyengélkedtek. A legnagyobb árupiaci alap az OTP Föld Kincsei, amely a kategória kezelt vagyonának 64%-át adja.
Saját részvényeket értékesített az OTP javadalmazási politikája keretében.
Miközben a tőzsdék tovább meneteltek, a megugró inflációs várakozások bekorlátozták a kötvényalapok hozamszerzési lehetőségeit az év első felében. Így is voltak azért olyan forintos sorozatok, amelyek szép hozamokat értek el, egy éves időtávon 10% feletti teljesítményekkel is találkozhattunk. A vállalati kötvényekbe fektető stratégiák kifizetődőnek bizonyultak, a legnagyobb kötvényalapok pedig még ilyen inflációs környezetben is tovább növelték vagyonukat.
Ahhoz képest, hogy pár éve milyen irdatlan összegeket raktak a magyarok ingatlanalapokba, idén már mínuszban van az egykor népszerű kategória nettó kereslete, a legnagyobb ingatlanalapok vagyona nem tud érdemi növekedést felmutatni. Pedig annak, aki biztonságosabb és a tőkepiacoknál kevésbé kockázatos befektetést keres, jó választás lehet egy ingatlanalap: az éves hozamok a legnagyobb alapoknál 3-8% között vannak, de fél év alatt is lehetett 4% felett keresni.
Kovács Antal, az OTP igazgatóságának tagja közel 100 millió forint értékben vásárolt tegnap a bank részvényeiből.
Elérhető az OTP Bank új internet- és mobilbanki alkalmazása – közölte a bank.
Saját részvényeket értékesített az OTP a javadalmazási politikája keretében.
Közzétette közgyűlési hatáskörben tett határozatait a Zwack igazgatósága, melyből kiderül, hogy a korábbi előterjesztéssel összhangban részvényenként 700 forintos osztalékot fizet a vállalat.
A tavaly tavaszi koronavírus-válság óta kitart a vegyes alapok jó szériája, az járt a legjobban, aki nem félt egy kis kockázatot vállalni, ugyanis a részvénytúlsúlyosabb alapokkal 5-12% között is lehetett keresni az elmúlt fél évben. A legjobban teljesítő forintos sorozat idén eddig már közel 12%-ot hozott befektetőinek, egy év alatt pedig közel 29%-ot.
Folytatódott a tavalyi menetelés a magyar részvényalapoknál, az idei első félévben a legjobban teljesítő alapok 13-23% közötti hozamot értek el, egy év alatt pedig nem ritkák a 30-40% közötti teljesítmények. Alig volt olyan forintos alap a listán, amely ne pluszban zárta volna az első félévet, a jó teljesítmény a legnagyobb alapok vagyonát is jócskán megdobta.
Az ázsiai tőzsdéken ma kifejezetten rossz volt a hangulat, részben azért, mert előtérbe kerültek a kínai jegybank kamatemelésével kapcsolatos spekulációk. Ami az európai piacokat illeti, leginkább az iránykeresés volt ma jellemző, a magyar tőzsde relatíve alulteljesítő volt ma és mínuszban zárt a BUX. A tengerentúli tőzsdék mérsékelten emelkedtek, az S&P 500 új csúcsra került, miután a vártnál nagyobb mértékben nőtt a nem mezőgazdasági foglalkoztatottak száma júniusban.
Összességében jól teljesítettek idén eddig az abszolút hozamú alapok, a legjobb teljesítmények közé 8% alatti féléves hozammal nem is lehetett bekerülni. A legnagyobb abszolút hozamú alap továbbra is az OTP Supra, de kezelt vagyona 200 milliárd forint környékére apadt és egyelőre a hozama is a legrosszabbak között van.
A bírálat alatt álló ügyletekkel együtt elérte 3000 milliárd forintos keretösszegét a Növekedési Hitelprogram tavaly tavasz óta futó NHP Hajrá szakasza – hangzott el az MNB mai online sajtótájékoztatóján. A program esetleges szűkített formában történő folytatásáról nem adott ma jelzést a jegybank.
Saját részvényeket értékesített az OTP a javadalmazási politikája keretében.
Az ázsiai tőzsdéken ma kedvezőtlenebb volt a hangulat, miután mérséklődött a kínai feldolgozóipar teljesítményének növekedése júniusban. Ami az európai piacokat illeti, a tegnapi gyenge teljesítményt követően ma felpattantak az európai tőzsdék, a magyar piac is jól teljesített, a hazai részvények közül ma ismét a Masterplast emelkedett ki, az OTP is több mint 2 százalékos pluszban zárt. A tengerentúli tőzsdéken a kép vegyes volt, a Nasdaq csak a kereskedés végére tudott a pozitív tartományba kerülni.
Hamarosan formálisan is megszűnhet az OTP és a Horvát Köztársaság közti jogvita, miután az ICSID Főtitkára a peres felek eljárás megszüntetésére vonatkozó közös kérelmének átvételét 2021. június 30-án visszaigazolta.
Saját részvényeket értékesített az OTP a javadalmazási politikája keretében.
Lassabb növekedés, magasabb infláció - na vajon mitől?
Folyamatosan frissülő hírfolyamunk.
Egy orosz bíróság az osztrák bankcsoport ellen döntött.
Ez egy rendkívül fertőző betegség.
Döntés előtt áll Irán.
Baj van a hitelezéssel.
Fontos fejlemények az öt napja tartó iráni-izraeli háborúról.
Szalóki Katalinnal, az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének igazgatójával beszélgettünk.