otp

Több startup-ötlet megvalósítás előtt az OTP-nél

Több startup-ötlet megvalósítás előtt az OTP-nél

Indulhat a legjobb startup ötletek megvalósításának előkészítése azt követően, hogy a közelmúltban több startup együttműködés eredményét mutatták be a negyedik OTP Startup Partner Program záró Demo Day eseményén. A kezdeményezés idei fordulója teljes mértékben az online munkára épült és a programot az OTP csoportszintre emelte, vagyis a pénzintézet albán, bolgár, montenegrói, szerb és ukrán leánybankjai is szerepet vállaltak benne a magyar anyabank mellett. A digitalizáció és a fintech megoldások lehetőségei egyre hangsúlyosabban vannak jelen a banki világban és kiemelt figyelmet fordít ezekre az OTP is.

Belehúztak a techpapírok, száguldottak a spekulatív részvények a tengerentúlon

Belehúztak a techpapírok, száguldottak a spekulatív részvények a tengerentúlon

Az ázsiai tőzsdéken vegyes volt a hangulat hétfőn, Európában azonban jó hangulatban indult a hét, a DAX új csúcsra emelkedett. A magyar piac ma relatíve alulteljesítő volt a kedvező nemzetközi hangulatban, viszont a midcapek között nagy mozgásokat láttunk, a Masterplast árfolyama 8 százalékos pluszban is járt ma, de jól teljesített a Rába és az Opus is. Európával szemben a tengerentúlon gyengén indult a hét, de csak kisebb mínuszban állnak a vezető amerikai indexek.

Fenntarthatósági kockázatok: fontos lépések előtt állnak a bankok

Fenntarthatósági kockázatok: fontos lépések előtt állnak a bankok

Már hazánkban is vannak nagyvállalatok, amelyek hosszú évek óta egy különösen értékes résszel bővítették az éves pénzügyi jelentésüket, ez pedig a fenntarthatósági eredmények, célok és az ehhez szükséges konkrét lépések bemutatása, illetve adatokkal való alátámasztása. A pénzügyi intézményeknél a fenntarthatósági célok ettől az évtől kezdve különös hangsúlyt kapnak, nemrég ugyanis megjelent az MNB hitelintézeteknek szóló zöld ajánlása is, amely egy hatékony módja lehet az átalakítások ösztönzésének. Egy interjúsorozat keretében a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett legnagyobb vállalatokat kérdeztük meg arról, hogy hozzájuk hogyan, és mikor robbant be az ESG világa. A Wizz Air és a Magyar Telekom állásfoglalása mellett, Pókos Gergely, az OTP Zöld Program Igazgatóságának vezetője beszélt a fenntarthatósággal kapcsolatos kockázatok banki szférába való beépítéséről.

5 fontos hír, ami megbolygatta a héten a magyar bankszektort

5 fontos hír, ami megbolygatta a héten a magyar bankszektort

Fontos bejelentések és szektorszintű statisztikák is napvilágot láttak ezen a héten a magyar bankszektorral és a hitelpiaccal kapcsolatban, nem mellesleg a szektor egyik legfontosabb iparági konferenciájára került sor a Portfolio szervezésében, tudósításunk róla itt olvasható. Az alábbiakban 5 pontban foglaljuk össze a hét legfontosabb pénzügyi történéseit.

Meddig tarthat ki a forint diadalmenete a közelgő kamatemelés után?

Meddig tarthat ki a forint diadalmenete a közelgő kamatemelés után?

Ahogy közeledik a Monetáris Tanács június 22-i ülése, úgy tudunk meg egyre több részletet a kamatemelésről. A héten például egyrészt megjelent egy friss inflációs adat, másrészt Virág Barnabás friss információkat is elárult arról, hogy nézhet majd ki a júniusi monetáris szigorítás. A forint már érezhetően erősödött az utóbbi hetekben mióta a befektetők elkezdték beárazni a kamatemelést, az elemzők szerint ez akár ki is tarthat a következő hónapokban, tartósan 350 körüli euróárfolyam sem elképzelhetetlen.

Hatalmasat alakítottak a magyar bankok, de van egy óriási bökkenő

Hatalmasat alakítottak a magyar bankok, de van egy óriási bökkenő

Törlesztési, hitelfelmondási, árverezési és kilakoltatási moratórium van érvényben Magyarországon, jelen állás szerint szeptemberig;  aligha várható el ilyenkor, hogy a statisztikák mindenben valós képet mutassanak a bankok helyzetéről. Muszáj ezt megemlíteni akkor, amikor ilyen jó számok látnak napvilágot: az MNB tegnap közzétett adatai szerint az első negyedévben rekordszintű, 180 milliárd forintos konszolidált nyereséget ért el a magyar bankszektor. Igaz, cseppet sem kimagasló, 11%-os tőkearányos megtérülés mellett.

Új csúcson zárt az S&P 500 a vártnál gyengébb inflációs adat után

Új csúcson zárt az S&P 500 a vártnál gyengébb inflációs adat után

Ázsiában ma mérsékelten emelkedtek a tőzsdék, viszont az európai piacokon nem alakult ki határozott irány a csütörtöki kereskedésben, a befektetők az EKB kamatdöntésére és Christine Lagarde sajtótájékoztatójára figyeltek, a jegybank végül nem változtatott az irányadó kamaton. Az amerikai tőzsdéken ezzel szemben kifejezetten jó hangulat uralkodott, az S&P 500 új csúcsra került a vártnál gyengébb inflációs adat után.

Robbanás előtt a magyar személyi kölcsönök?

Robbanás előtt a magyar személyi kölcsönök?

Már idén, de legkésőbb jövőre helyreállhat a fogyasztási hitelezés volumene a koronavírus előtti szintre Magyarországon – a piacot mozgató tényezőkről volt szó a Portfolio mai Hitelezés 2021 konferenciáján.

Soha nem látott csúcson az OTP - Még mindig olcsó vagy már drága?

Soha nem látott csúcson az OTP - Még mindig olcsó vagy már drága?

Történelmi csúcson az OTP árfolyama. Csak hogy perspektívába helyezzük, több mint 50 százalékkal áll most magasabban, mint a 2007-es csúcson. A grafikon ugyanahhoz az instrumentumhoz tartozik, a bank azonban már nagyon nem az, ami a 2008-as gazdasági világválság előtt volt, azóta az OTP egymás után vett meg bankokat a régióban, és mostanra a térség meghatározó bankcsoportja lett, 2008 előtt nagyjából 200, most pedig már inkább 400 milliárd forint feletti éves profitot termel az OTP. A 2008-as Golf is egy remek autó volt, de a 2021-es Touareg más kávéház, pedig mind a kettő Volkswagen. De most így 17 ezer forintos árfolyamnál mennyire drága az OTP?

Elmondták a szakemberek, mi lesz a lakáshitelekkel a pandémia után

Elmondták a szakemberek, mi lesz a lakáshitelekkel a pandémia után

Nem okozott jelentős visszaesést a pandémia sem az ingatlanárakban, sem a jelzáloghitelezés területén, a digitalizációs igény viszont növekedett – mondták el magyar bankok ingatlanhitelezési vezetői a Portfolio Hitelezés 2021 konferenciáján. Szó volt arról is, hogy a moratóriumos hitelek körülbelül 5-10%-a válhat nem teljesítővé a pandémia alatt, illetve hogy hosszabb távon is megmarad majd a személyes ügyintézés a digitális csatornák fejlődése ellenére.

Alapos megütötték a bitcoint - Az amerikai tőzsdéken viszont nem ijedtek meg a befektetők

Alapos megütötték a bitcoint - Az amerikai tőzsdéken viszont nem ijedtek meg a befektetők

A hétvégi G7-csúcstalálkozó nagy adómegállapodási híre a jelek szerint nem bizonytalanította el a befektetőket, amelyek új impulzusokra vártak a keddi európai kereskedésben, amelyet végül a vezető nyugat-európai részvényindexek a tegnapi záróértékeik közvetlen közelében zártak. A magyar tőzsdén ugyanakkor a vevők domináltak, a BUX értéke 0,6 százalékot erősödött a hétfői záráshoz képest. Amerikában viszont nem láthattunk érdemi elmozdulásokat a keddi kereskedésben. Nem úgy a kriptovaluták piacán, ahol jelentős zuhanások következtek be kedden.

Szép csendben lefújták a magyar központi mobilfizetési projektet

Szép csendben lefújták a magyar központi mobilfizetési projektet

Lefújták az azonnali fizetési rendszerre (AFR) épülő központi mobilfizetési megoldás projektjét a Girónál, a hírt a Giro Zrt. is megerősítette lapunknak. Úgy néz ki, a bankok egyrészt meggyőzték a központi elszámolóházat és a hazai döntéshozókat arról, hogy piaci alapon is átjárható és jól használható megoldásokat fejlesztenek a rendszerre, másrészt a szolgáltatás a bankok "tartózkodó viselkedése miatt" pénzügyileg sem lenne fenntartható a Giro számára.

Még erősebben szorongatja a magyarokat az áremelkedés – Hol lesz ennek vége?

Még erősebben szorongatja a magyarokat az áremelkedés – Hol lesz ennek vége?

A Portfolio által megkérdezett elemzők szerint az áprilisi 5,1%-ról kicsit még tovább emelkedhetett az infláció a múlt hónapban. Ezzel jó eséllyel tetőzhet az áremelkedés üteme, ugyanakkor az év végi rátára vonatkozó előrejelzések érezhetően feljebb kerültek, vagyis nő annak esélye, hogy nem csak átmeneti jelenség lesz a magasabb infláció.

Értékálló lakás? - Budapest és az ország ezen részein még a nehéz időkben sem rettennek meg a vásárlók

Értékálló lakás? - Budapest és az ország ezen részein még a nehéz időkben sem rettennek meg a vásárlók

Az idei év kiemelkedő a lakáspiaci forgalom tekintetében, nem volt azonban ez így a tavalyi évben, amikor mindenki érezte, hogy a járvány a tranzakciók számának is odatett. A kesergés helyett tanulni is lehet a múltból: egy járványhelyzetben is értékálló ingatlant kereső befektetőknek érdemes azokat a területeket, illetve Budapesten belül azokat a kerületeket és körzeteket sorra venni, amelyek még egy ilyen jellegű válságos időszakban is helyt álltak.

Térképen mutatjuk meg, hol csökkentek legjobban a lakásárak Magyarországon

Térképen mutatjuk meg, hol csökkentek legjobban a lakásárak Magyarországon

Legutóbb azt néztük meg, hogy az ország különböző részein mennyibe kerülnek a lakások, ezúttal viszont arra voltunk kíváncsiak, hogy az OTP Lakóingatlan Értéktérkép alapján hol, milyen irányú és mértékű volt 2020 során a lakások árváltozása. Vajon tényleg sok helyen megállt az áremelkedés? És a Balatonnál valóban tovább szárnyalnak az árak? Többek között ezekre a kérdésekre kerestük a választ.

Szépen zártak az amerikai tőzsdék

Szépen zártak az amerikai tőzsdék

Az amerikai tőzsdék tegnapi lefordulását követően az ázsiai tőzsdéken is nagyrészt a negatív hangulat volt jellemző, azonban Európa tőzsdéi mérsékelten emelkedtek, a magyar BUX index ma történelmi csúcson zárt az OTP-vel egyetemben és ma már az amerikai piacok is magukhoz tértek. Európához hasonlóan a tengerentúlon is jó hangulat uralkodik a tőzsdéken, miután a vártnál gyengébb munkaerőpiaci adat alapján nem valószínű, hogy az amerikai jegybank idő előtt fog módosítani a jelenlegi ultralaza monetáris politikáján. Mindeközben Elon Musk hajnali tweetjét követően beindult az eladási hullám a kriptovaluta-piacon, a Tesla-vezér kiírása alapján ugyanis "szakíthatott" a bitcoinnal.

Nekik jól jött az inflációs félelem: tarolnak a nyersanyag-befektetések

Nekik jól jött az inflációs félelem: tarolnak a nyersanyag-befektetések

Érdemes volt idén eddig nagyobb kockázatot vállalni, aki részvény, nyersanyag vagy abszolút hozamú alapba fektetett, akár 10% feletti hozamnak is örülhet. Különösen az járt jól eddig, aki bízott abban, hogy meglódulnak a nyersanyagalapok az inflációs félelmek hatására. A legnagyobb lakossági, forintos alapok hozama egyelőre nem ilyen meggyőző, és az OTP Supra is tovább gyengélkedik, bár már látni halvány javulást.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Irán jelzést adott – máris eldőlt a háború?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.