utazás

Döntés született a Ryanair ügyében

Döntés született a Ryanair ügyében

A Ryanair jogerősen is megnyerte a Fogyasztóvédelmi Hivatal elleni perét, így nem kell 300 milliós bírságot fizetnie - számolt be a HVG.

Íme az idei év kihagyhatatlan utazási élményei

Íme az idei év kihagyhatatlan utazási élményei

Napjainkban már nem elég egyszerűen csak elutazni egy helyre: egyre többen szeretnének a kikapcsolódós mellett többet is megtudni az adott helyről. A Virtuoso luxusutazási vállalat éppen ezért most 20 000 tanácsadó részvételével készített egy listát, melyből kiderül, melyek a 2024-es év kihagyhatatlan utazási élményei. Lássuk.

Idén térhet vissza a Covid előtti utasforgalom a budapesti repülőtérre

Idén térhet vissza a Covid előtti utasforgalom a budapesti repülőtérre

A kihívások ellenére 2023 az egyik legsikeresebb év volt a Budapest Airport történetében, az utasforgalom az előzetes várakozásokra rácáfolva 14,7 millióra emelkedett, ami a járvány előtti utasforgalom 91%-ának visszaépülését jelenti. A légiáru mennyisége soha nem látott rekordot döntött, a BUD Cargo City: több mint 200 000 tonna árut kezelt – közölte a Budapest Airport.

Közel 1 millióan utazhatnak majd szinte ingyen Magyarországon

Közel 1 millióan utazhatnak majd szinte ingyen Magyarországon

Miközben a MÁV jelentős átalakítja a kedvezményrendszerét, 2024 márciusától a Magyar Igazolvánnyal rendelkező határon túliak még nagyobb könnyítésnek örülhetnek majd: az érintett közel egymillió ember gyakorlatilag korlátlanul ingyen utazhat majd.

Végérvényesen megdrágult a repülés, felejtsük el a filléres repülőjegyeket örökre?

Végérvényesen megdrágult a repülés, felejtsük el a filléres repülőjegyeket örökre?

A légitársaságok járatai között keresgélve az az érzésünk támadhat, hogy eltűntek, vagy legalábbis igencsak megfogyatkoztak mostanság a párezer forintos fapados jegyek, és ez nem véletlen, a globális jegyáradatok azt mutatják, hogy jóval drágább most repülni, mint a járvány előtt, 2019-ben. A repülőjegyárak az általános inflációval együtt emelkedtek, miután a légitársaságok költségei is nőttek, az utazások iránti kereslet berobbanása pedig lehetővé tette az áremeléseket. Az utazások őrült felfutása véget érhetett, de mit jelent ez a jegyárak alakulására 2024-ben?

Itt vannak a legfrissebb adatok arról, hogy mennyire biztonságos a repülés

Itt vannak a legfrissebb adatok arról, hogy mennyire biztonságos a repülés

Tavaly 80 ember vesztette életét utasszállító repülőgépet érő balesetben, beleszámolva a személyzet tagjait is, amiből arra lehet következtetni a korábbi adatokkal összevetve, hogy a légiközlekedés egyre biztonságosabb - közölte kedden a német légiközlekedési vállalatok szövetsége (BDL).

Intenzív havazás miatt súlyos vasúti fennakadásokra figyelmeztet a MÁV

Intenzív havazás miatt súlyos vasúti fennakadásokra figyelmeztet a MÁV

Az osztrák vasúttársaság (ÖBB) tájékoztatása szerint intenzív ausztriai és németországi, München környéki havazás nehezíti, lassítja a közlekedést több vasútvonalon is, ezért jelentős fennakadások, késések tapasztalhatók a távolsági és regionális vonatforgalomba - közölte a MÁV. A helyzet érinti a München, Salzburg, illetve Zürich felől Magyarországra érkező, és Hegyeshalmon, Győrön át Budapestre közlekedő nemzetközi vonatokat is (Railjet, EuroCity, EuroNight), továbbá a Budapest felől Ausztria felé ugyazezen irányokba közlekedő nemzetközi járatokat is.

Félsz a repüléstől? – Nincsenek jó híreink, a helyzet már csak rosszabb lesz

Félsz a repüléstől? – Nincsenek jó híreink, a helyzet már csak rosszabb lesz

Nincsenek jó híreink a repüléstől rettegőknek, a klímaváltozás miatt ugyanis egyre gyakoribbak és intenzívebbek lehetnek a légörvények, különösen a veszélyesebb fajták, amelyek tiszta égbolton, látszólag kiváltó ok nélkül keletkeznek. A repülés továbbra is a legbiztonságosabb közlekedési mód, de időről időre érkeznek hírek arról, hogy többen megsérültek egy-egy járaton, váratlan turbulencia következtében. Körbejártuk, hogy mi okozza a légörvények megjelenését, hogy miért fordul elő egyre több, és hogy mit tehetünk annak érdekében, hogy utasként megelőzzük a sérüléseket a fedélzeten.

Ritka ajándékot kapott néhány európai ország Kínától

Ritka ajándékot kapott néhány európai ország Kínától

Vízummentes belépést tesz lehetővé Kína többek között Franciaország, Németország és Olaszország állampolgárai számára. Peking ezzel újabb lépést tesz a nyitás és a határokon átnyúló kapcsolatok javítása felé – írja a Bloomberg.

Perceket spórolnak, milliókat nyerhetnek a légitársaságok – Itt vannak a trükkök

Perceket spórolnak, milliókat nyerhetnek a légitársaságok – Itt vannak a trükkök

A légi közlekedésben minden perc számít, perceken múlhat, hogy az utasok elérik vagy lekésik a csatlakozó járatukat, vagy hogy épp borul-e a légitársaság feszített menetrendje. A megspórolt percek pedig komoly összegeket jelenthetnek egy olyan időszakban, amikor mindenki a költségmegtakarításon dolgozik – írja a CNBC.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nagy esemény jön a bitcoinnál, most érdemes kriptóba befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.