válság

Még csak most árazzák majd be a válságot a hitelminősítők? Megvan, mikor vizsgálhatják Magyarországot

Még csak most árazzák majd be a válságot a hitelminősítők? Megvan, mikor vizsgálhatják Magyarországot

A válság ellenére két nagy hitelminősítő is pozitívra javította a magyar adósbesorolás kilátását 2020-ban, vagyis összességében nem volt rossz éve Magyarországnak ebből a szempontból. Kérdés, hogy a cégek hogyan értékelik majd a válságból való kilábalási pályák különbözőségeit és kockázatait, ezek miatt lehet, hogy majd csak 2021-ben árazzák be a hosszabb távú hatásokat. Az előzetes naptárakból az kiderült, hogy idén is mindhárom cég kétszer-kétszer vizsgálja majd felül a magyar besorolást, először február közepén rögtön ketten is dönthetnek.

Begyújtja a rakétákat vagy lefullad a magyar gazdaság?

Begyújtja a rakétákat vagy lefullad a magyar gazdaság?

A 2008-2009-es világgazdasági válságot követő kilábalás időszakához mérhető az a bizonytalanság, ami a 2021-es növekedést illeti. Néhány elemző bízik abban, hogy a tavalyi mély recesszió után akár 6%-kal is nőhet a magyar gazdaság, míg a többség mindössze 3-4%-os GDP-bővülést vár. Jó hír, hogy az alapforgatókönyvében minden szakértő érdemi bővülésre számít. A rossz hír viszont az, hogy nem lehet kizárni a magyar gazdaság stagnáláshoz közeli teljesítményét sem, amennyiben elhúzódik a pandémia.

Már szeptember végére durván elszállt Magyarország államadóssága

Már szeptember végére durván elszállt Magyarország államadóssága

Az előzetesen közölt 73,8 százalékkal szemben 74,3 százalék volt az államháztartás bruttó, konszolidált adóssága a GDP arányában – derül ki a csütörtökön megjelent részletes pénzügyi számlákból. Ezzel az év végére jó úton járunk a 80 százalék körüli adósságráta felé, ami 2014 óta a legmagasabb lenne.

A siker kulcsa a gyors reagálás

A siker kulcsa a gyors reagálás

A koronavírus-járvány nem egyformán érinti a különböző iparágakat, néhány – főként a változás, illetve a válság menedzselésére vonatkozó – tanulság azonban általános érvényű.

Egész területek tűnhetnek el a koronavírus hatására

Egész területek tűnhetnek el a koronavírus hatására

Vannak vállalkozások, amelyek egyértelmű nyertesei a koronavírus helyzetnek, azonban több szektorban a túlélésért küzdenek. A talpon maradásban hatalmas szerepe van, mennyire jó a cégek reakcióképessége, mennyire tudták felmérni, hol lesz a baj. Szepesi Balázs közgazdász, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Közgazdasági Iskolájának vezetője szerint nagyban segíti a gazdaság járvány utáni helyreállását, hogy a vállalkozások és a gazdaságpolitika érdekei egybeesnek.

Matolcsy szerint az elmúlt 100 év leggyorsabb növekedése vár ránk

Matolcsy szerint az elmúlt 100 év leggyorsabb növekedése vár ránk

Meghatározó lesz, hogy mikorra sikerül elérni a lakosság fertőzéssel szembeni védettségét és ezzel legyőzni a járvány okozta félelmet. Amennyiben az a jövő év első felében megvalósul, akkor az elmúlt száz év leggyorsabb gazdasági helyreállására számítunk Magyarországon – mondta a Magyar Nemzetnek Matolcsy György. A Magyar Nemzeti Bank elnöke hangsúlyozta: a felzárkózás ütemének fenntartásához további lépések lesznek szükségesek.

Állami támogatással mentik meg a lengyelek a légitársaságukat

Állami támogatással mentik meg a lengyelek a légitársaságukat

Jóváhagyta az Európai Bizottság a koronavírus-járvány miatt gazdasági nehézségekkel küszködő lengyel légitársaság, a LOT állami támogatását, amely a 400 millió eurónak megfelelő mintegy 1,8 milliárd zlotys támogatott kölcsönből, valamint a 250 millió eurós (mintegy 1,1 milliárd zloty) tőkeinjekcióból áll - közölte kedden a lengyel sajtó.

A gyors felzárkózás motorja a javuló munkatermelékenység

A gyors felzárkózás motorja a javuló munkatermelékenység

Az MNB Termelékenységi jelentés cikksorozat aktuális részében a munkatermelékenységgel foglalkozunk. Termelékenységi szempontból a 2013 és 2019 közötti növekedési, felzárkózási ciklus két időszakra osztható. A 2013-2016-os szakaszban elsősorban a munkaerő mennyiségi növekedése támogatta a gazdasági növekedést, majd 2017-től a teljes foglalkoztatás megközelítésével egyre inkább a termelékenység vált a növekedés motorjává. Ezt jól mutatja az is, hogy 2017 és 2019 között a növekedés közel kétharmadát munkatermelékenység-bővülés okozta. Ez a munkatermelékenység-javulás az EU-átlag háromszorosa volt, amely folyamatban kiemelt szerepe volt a kkv-szektor termelékenységnövekedésének, valamint a gazdaságösztönző jegybanki és kormányzati intézkedéseknek. Az elmúlt három év tapasztalatai pozitívak, azonban még jelentős hatékonyságjavulásból felszabadítható növekedési tartaléka van a hazai kkv-szektornak. Ebben a cikkben alapvetően a termelékenységnövekedés szerkezete kerül bemutatásra.

Enyhül a cégek borúlátása Magyarországon, de a lakosság még pesszimista

Enyhül a cégek borúlátása Magyarországon, de a lakosság még pesszimista

Minden ágazat pesszimizmusa érezhetően csökkent Magyarországon novemberről decemberre az EU-val történt költségvetési megállapodás mellett, így az üzleti bizalmi index 6,7 ponttal mínusz 13,1 pontra ugrott – derül ki a GKI Gazdaságkutató által, az EU támogatásával készített felmérésből. Ezzel párhuzamosan viszont a fogyasztói bizalmi index a novemberi minimális emelkedés után decemberben nagyot zuhant és 5,5 ponttal mínusz 38,5 pontra ért, amilyen mélységben utoljára májusban járt a mutató.

A megyei jogú városok képviselőivel tárgyalt Orbán Viktor

A megyei jogú városok képviselőivel tárgyalt Orbán Viktor

Orbán Viktor miniszterelnök a Megyei Jogú Városok Szövetségének (MJVSZ) vezetőségével tárgyalt szombat délelőtt a Karmelita kolostorban a gazdasági akcióterv új elemeinek előkészítését célzó konzultációsorozat keretében - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

Így érdemes hódítani a külföldi piacokon

Így érdemes hódítani a külföldi piacokon

Hatalmas érdeklődés mellett zajlott a Portfolio idei utolsó online klubrendezvénye, melynek partnere a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség volt. A december 15-i virtuális konferencián olyan nagy nevekkel találkozhattak az érdeklődők, mint a Master Good, az NNG, az Erste Bank, a HELL Energy, a KPMG és a Masterplast. A résztvevő cégtulajdonosok, vállalatvezetők, közgazdászok a külföldi terjeszkedésben rejlő lehetőségeket, annak buktatóit mutatták be, gyakorlati tanácsokkal ellátva a nézőket, akik többségében a hazai kkv-szektor képviselői voltak.

Kik adakoznak többet: a gazdagok vagy a szegények?

Kik adakoznak többet: a gazdagok vagy a szegények?

Elterjedt nézet, hogy a gazdagok a jó szerencséjükből keveset adnak vissza másoknak. De vajon ez tényleg így van? A rendelkezésre álló amerikai statisztikákból arra lehet következtetni, hogy ez egy nagy tévedés. Az elemzések ugyanis azt mutatják, hogy akinek több pénze van, az általában gyakrabban és többet is adakozik. Jó kérdés persze, hogy ez vajon Magyarországon is így van-e, hazánkban ugyanis átlag alatti a jótékonykodás mértéke. Itthon ez még közel sem annyira a kultúra része, mint nyugaton.

Miniszteri szintre vihetik a Dunaferr ügyét

Miniszteri szintre vihetik a Dunaferr ügyét

A Versenyszféra és a Kormány Állandó konzultációs Fórumának (VKF) ülésén a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke azt mondta, hogy átmeneti támogatást kellene adjon a Dunaferrnek a Gazdaságvédelmi Alapból a kormány a bérek időben történő kifizetéséhez. A Népszava szerint az ügyet miniszteri szinten vizsgálnák.

Elfogadta az Európai Parlament a régiókat segítő hatalmas REACT-EU csomagot

Elfogadta az Európai Parlament a régiókat segítő hatalmas REACT-EU csomagot

Az Európai Parlament brüsszeli plenáris ülésén elfogadta a REACT-EU elnevezésű intézkedéscsomagot, amely 47,5 milliárd euróval (mintegy 17 ezer milliárd forint) segíti az Európai Unió régióit a járványügyi válság közvetlen hatásainak ellensúlyozásában - közölte az uniós parlament szerdán.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Elszálltak a bérek, elfogyott a munkaerő, egyetlen út előtt áll Magyarország
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.