városfejlesztés

500 milliárd forintnyi négysávos útfejlesztés készült el idén

500 milliárd forintnyi négysávos útfejlesztés készült el idén

2020-ban megvalósult Eger és Sopron gyorsforgalmi bekötése, új szakaszok szolgálják a kényelmesebb és biztonságosabb eljutást Békéscsabára és Zalaegerszegre is. Idéntől Pest megyében már végig járható az M4, az autósok az út országhatárhoz közeli szakaszának átadásával a második sztrádakapcsolatot használhatják Románia, Erdély felé. A Monostori híd korábban 100 kilométeren hiányzó teherautós átkelési lehetőséget teremtett Komáromnál a Dunán - írja az ITM.

Milyen hatások érik az állam második legnagyobb magasépítési projektjét?

Milyen hatások érik az állam második legnagyobb magasépítési projektjét?

A Városligeti Nagyjátszótérnek közel 400 ezer látogatója volt a megnyitása óta, majdnem 100 ezer ember járt a Millennium Házában, és több mint félmillióan jártak már a kutyás élményparkban. Több kulturális intézménynél folyik az építkezés, az elmúlt hetekben nyitotta meg a kapuit a 800 férőhelyes Dózsa György úti Múzeum Mélygarázst és befejeződött a parkfejlesztés második üteme is. Van azonban 3 olyan része a teljes beruházásnak - köztük az új Nemzeti Galéria megépítése -, ami körül politikai viták zajlanak és egyelőre kérdéses, hogy egyáltalán megvalósulhatnak-e. Gyorgyevics Benedekkel, a Városliget Zrt. vezérigazgatójával beszélgettünk a kialakult helyzetről.

Budapest legnagyobb városfejlesztése egyben új üzleti negyedet is teremtene

Budapest legnagyobb városfejlesztése egyben új üzleti negyedet is teremtene

Mostanra nem kérdés az, hogy a pandémia az egyes ingatlanpiaci ágazatokra eltérő mértékben hatott. Az általános megközelítés helyett ezúttal egy konkrét fejlesztőt kérdeztünk meg arról, hogyan érintették őket és a ma is folyamatban lévő fejlesztéseiket az elmúlt hónapok eseményei. Arról, hogy milyen mértékben volt szükség újratervezésre, merre mennek az árak, milyen új fejlesztési irányok jöhetnek szóba és mennyit segít az 5 százalékos lakásáfa, Dr. Schrancz Mihállyal, a Property Market Kft. ügyvezető igazgatójával beszélgettünk.

Milyen városokban lakunk majd a jövőben? - Így látja a hazai ingatlanfejlesztő főépítésze

Milyen városokban lakunk majd a jövőben? - Így látja a hazai ingatlanfejlesztő főépítésze

Okospláza, multimodális csomópontok, sétálható városrészek – kifejezések, amelyek 30 éve még nem szerepeltek az építészeti szókincsben, napjainkban, a jövő generációjának tervezett épületek megalkotásakor és a várostervezéskor azonban már egészen más szempontok fontosak, mint egykor. A városközpontok múltjáról és jövőjéről Radványi Gábor, a Futureal-csoport főépítésze beszélt.

Kifizetné a kormány az állatkerti biodóm befejezését, az új budai siklót és még jó néhány fővárosi projektet

Kifizetné a kormány az állatkerti biodóm befejezését, az új budai siklót és még jó néhány fővárosi projektet

A kormány tegnap hozott döntésével megerősítette: készek átvállalni a jelentős budapesti városfejlesztések megvalósítását, a költségek teljes fedezetét, és így tehermentesíteni a fővárosi költségvetést - közölte a Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár szerdán az MTI-vel.

Sok ezer ember mindennapjait könnyítheti meg a Déli Körvasút - Három új megállót is kialakítanak

Sok ezer ember mindennapjait könnyítheti meg a Déli Körvasút - Három új megállót is kialakítanak

A Kelenföld és Népliget közötti Déli Körvasút fejlesztés célja, hogy a vonatok a jelenleginél háromszor sűrűbben járhassanak, közvetlen, a várost átszelő elővárosi járatok indulhassanak Magyarország keleti és nyugati nagyvárosai és az agglomeráció települései között, három metróvonallal (M3, M4 és jövőbeni, a hévek fejlesztésével létrejövő M5) is kapcsolatot teremtve. A vasútvonal környezetének rendezésére most indul a tájépítészeti tervezés is, a BFK a tervezés megkezdése előtt kérdőívben kéri az újbudaiak és a vasút mellett élők véleményét arról, milyen tartalommal gazdagodjon a Körvasút környezete - áll a BFK közleményében.

Miből fognak megvalósulni a legfontosabb fővárosi fejlesztések?

Miből fognak megvalósulni a legfontosabb fővárosi fejlesztések?

Míg a kormány értékelése szerint sikeres volt a budapestiek szempontjából a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának (FKT) csütörtöki ülése, addig a főváros szerint a nagy ügyekben nem haladtak előre, legfeljebb a kisebb kérdésekben volt egyetértés. Az alábbiakban azokat az infrastrukturális fejlesztéseket gyűjtöttük össze, amelyek az ülésen szóba kerültek és a fővárosiak életét közvetlenül is érinteni fogják, kitérve a főváros finanszírozási kérdéseire is.

Átépítések várhatóak Újbudán: már tervezik a Dél-budai Centrumkórház körülötti utakat

Átépítések várhatóak Újbudán: már tervezik a Dél-budai Centrumkórház körülötti utakat

A legfrissebb Magyar Közlönyben a Dél-budai Centrumkórház környékén lévő infrastrukturális fejlesztésekről is megjelent egy rendelet. Ennek értelmében több, a kórház közelében lévő útszakaszon lesznek átépítési munkálatok, például az M1–M7 autópályák fővárosi bevezető szakasza, a Dobogó út és Balatoni út között, iilletve új csomópontokat is kiépítenek.

Beszállhat a kormány a Lánchíd felújításába

Beszállhat a kormány a Lánchíd felújításába

Csütörtökön a Pénzügyminisztériumban tartott sajtótájékoztatón Fürjes Balázs, Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár, aki elmondta, hogy együttműködésre törekszik a kormány a fővárossal, aminek értelmében hajlandó végrehajtani a teljeskörű tehermentesítést például a Liget projekt félbeszakadt építkezéseinél - írja az Index.

Kiderült, mikor kezdődhet a legújabb Duna-híd építése

Kiderült, mikor kezdődhet a legújabb Duna-híd építése

Jövő év első felében lezárulhat a mohácsi Duna-híd tervezése, így a kiviteli közbeszerzés sikeres lezárultát követően, és minden szükséges feltétel teljesülése esetén akár másfél-két éven belül megkezdődhet a létesítmény kivitelezése - jelentette be Palkovics László innovációs és technológiai miniszter csütörtökön sajtótájékoztatón, a Duna-parti városban.

A mennyiség mellett a minőségre is fókuszálni kell az új lakások piacán

A mennyiség mellett a minőségre is fókuszálni kell az új lakások piacán

Az a cél, hogy évente legalább 20 ezer lakás épüljön és ennek egy része legyen bérlakás, de ezt komplexen kell kezelni, városfejlesztési, társadalompolitikai, szociális, politikai szempontból. A rozsdaövezeti program várható hatásairól a Lakás 2020 Konferencián beszéltek a szakértők.

Most te is szavazhatsz, hogy milyen legyen az új Duna-híd pesti bekötőjének a környéke

Most te is szavazhatsz, hogy milyen legyen az új Duna-híd pesti bekötőjének a környéke

Az új déli Duna-hídhoz kapcsolódó úthálózat első, a Fehérvári úttól a Gubacsi út-Illatos úti csomópontig tartó szakaszának bírálati engedélyezési tervei elkészültek. Az új körút legfontosabb jellemzőiről, forgalmi kialakításáról, még az építési engedélyezési eljárás megindítása előtt a Budapest Fejlesztési Központ mától társadalmi párbeszédet indít - szerepel a BFK közleményében.

Csütörtökön nyílik a Városligeti Sportcentrum (képek)

Csütörtökön nyílik a Városligeti Sportcentrum (képek)

Csütörtöktől veheti birtokba a közönség az új Városligeti Sportcentrumot, amely a Liget Budapest program keretében az Ajtósi Dürer sor - Dózsa György út kereszteződéséhez közeli 3,5 hektáros parkrészen épült meg.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újra éledezik az infláció - Mibe érdemes most befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.