üzletfejlesztés

A budapesti olimpiát is fenyegeti a korrupció

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke átadta az Országgyűlésnek (OGY) a nagyberuházások integritási kockázatairól és az ezt kezelő kontrollok kialakításáról szóló tanulmányát. A nagyberuházásokat, és különösen az olimpiák megrendezését célzó fejlesztéseket számos korrupciós kockázat fenyegeti - derül ki az ÁSZ tanulmányából. A nagyberuházások előkészítésének és megvalósításának irányítási rendszerét úgy kell kialakítani, hogy az kiemelten kezelje ezeket a kockázatokat, és megfelelő erőforrásokat mozgósítson a korrupciós kockázatok bekövetkezésének megelőzésére.

Indul az országos tanyafejlesztési program

A tanyafejlesztési program keretében három célterületre pályázhatnak a tanyán élők, amelyre 725 millió forint jut - jelentette be Fazekas Sándor a tegnapi sajtótájékoztatón. A települési és térségi fejlesztéseket, a tanyagazdaságok indítását és fejlesztését, illetve a tanyák lakóépületeinek felújítását, valamint lakó- és vagyonbiztonságot szolgáló egyéni fejlesztéseket támogatnak. A pályázati felhívások jövő hét második felétől lesznek elérhetőek, míg a kérelmeket várhatóan ez év júniusától lehet majd benyújtani. A nyertes pályázatokhoz akár 75 %-os előleget is igénybe lehet venni.

Új kormánybiztos felel a bő 500 milliárdos közigazgatási EU-keretért

Az eddig miniszterelnöki biztosként dolgozó Héjj Dávidot nevezték ki április 30-i hatállyal a Közigazgatás- és Közszolgáltatás-fejlesztés Operatív Program (KÖFOP) végrehajtásáért felelős kormánybiztosnak - derül ki a legfrissebb Magyar Közlönyből. A tisztséget Héjj Dávid két évre kapta, a feladat "ellátásáért helyettes államtitkári illetménynek megfelelő összegű díjazásban részesül", igaz a határozat szerint "juttatásban nem részesül". Kissé furcsa, hogy a kormányhatározat szerint egy olyan programért (KÖFOP éves pályázati menetrend) felel az új kormánybiztos, amelyet azóta már átírtak.

Kiket támogassunk EU-pénzből? - Nagyon nem mindegy

Az utóbbi időben alaposan kivesézte a Portfolio az Európai Uniós támogatások gazdaságélénkítő hatását. Egy fontos adalék azonban nem került napirendre, ez pedig a nagyvállalati és KKV-támogatások hatékonysága közötti különbség, ami sok országban okoz fejtörést, és az egyes államok egészen különböző válaszokat adnak rá. Magyarországon a külföldi multiknak jut a legtöbb nagyvállalati támogatás.

Családi ház energetikai korszerűsítését tervezed? - Itt a pályázati oldal!

Elkészült az Otthon Melege Program keretében meghirdetett családi házak energiahatékonyságának növelését célzó alprogram pályázati honlapja. 2016. július 1-jétől pályázatot benyújtani kizárólag ezen az oldalon keresztül lehetséges ügyfélkapus regisztrációval rendelkező magánszemélyek részére - hívja fel a figyelmet a nemzeti fejlesztési tárca közleménye.

Odalett a Zsóry-fürdő uniós támogatása

A Közbeszerzési Hatóság elnöke eljárást kezdeményezett a Közbeszerzési Döntőbizottságnál (KD), mivel megítélése szerint nem volt jogszerű a zárt eljárás, sőt bírság kiszabását is kérte - írja a napi.hu. A fürdő nem készült el a többször módosított befejezési határidőre, így a KD megsemmisítette az uniós támogatásról szóló szerződést és 1 millió forintra bírságolta az ajánlatkérőt.

Furcsa indoklással vettek el 90 milliárdot a magyar lakosságtól

Nagy többséggel, de furcsa indoklással fogadta el tegnap az illetékes Monitoring Bizottság a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program módosítását, amely közel 90 milliárd forint vissza nem térítendő uniós támogatást vesz el a lakóépületek energiahatékonysági felújításától - hívja fel a figyelmet közleményében a Magyar Energiahatékonysági Intézet. Az indoklás szerint ugyanis ez túl bonyolult lenne, és az elmúlt évekbeli magas fluktuáció, illetve intézményi átszervezések miatt nem sikerült felállítani a pénz elosztására szolgáló intézményrendszert, ezért inkább átcsoportosítják a pénzt a középületek felújítására.

Elvenné a kamara a cégregisztrációt a cégbíróságtól

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) kezdeményezi a kormánynál, hogy a teljes hivatalos cégregisztrációs tevékenység kerüljön a cégbíróságtól a kamarához - közölte Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke az MTI-vel.

Még tart a vizsgálat a paksi bővítés ügyében

Még tart az Európai Bizottság vizsgálata a paksi bővítési beruházás ügyében, és nehéz megmondani, hogy mikor születik döntés - írja a Népszabadság. A Bizottság vizsgálja, hogy a beruházás állami támogatással valósul-e meg. A tavaly novemberben indított kötelezettségszegési eljárással kapcsolatban még tart a párbeszéd és az információcsere Brüsszel és a magyar kormány között. Emellett másik két esetben is vizsgálódik a Bizottság.

EU-pénzzel megy neki a gyermekszegénységnek a magyar kormány

Megjelent az integrált térségi gyermekprogramokat támogató felhívás, melynek keretösszege 15 milliárd forint - olvashatjuk a hivatalos pályázati oldalon. A pályázat kifejezetten gyermekszegénység visszaszorítását, megelőzését és a szegény családban élő gyermekek, továbbá a tartós rászorultságban élők számának csökkentését célozza meg. A fejlesztés megvalósulásának helyszíne Magyarország kevésbé fejlett régiói. A helyi önkormányzatok és non profit szervezetek pályázhatnak június 15-től.

Már egy hónap múlva mehetnek a kkv-k az első MFB-pontokba

23 vidéki és 3 budapesti helyszínen nyílnak meg az első MFB Pontok, amelyek legkésőbb május 20-ától fogadják az uniós források iránt érdeklődő kis- és közép vállalkozásokat - hívja fel közleményében a figyelmet a Takarékbank Zrt., amely a ma bejelentett nyertes konzorcium egyik tagja. A nyertes körbe rajta kívül a B3 TAKARÉK Szövetkezet, a Budapest Bank Zrt. és az FHB Zrt. tartozik, azaz hitelintézetek kiterjedt fiókhálózatáról van szó, amelyek erős vidéki jelenlétttel és évtizedes finanszírozási gyakorlattal biztosítják azt, hogy a forrásokat ellenőrzött módon osszák el és földrajzilag arányosan lehessen elérni azokat. "Az új rendszerben azok a vállalkozások is olcsó finanszírozáshoz juthatnak, amelyek korábban kimaradtak az uniós források felhasználásából - hangsúlyozza a közlemény.

Összekapja magát Kaposvár Lázár figyelmeztetése nyomán

Hat pályázaton tervez 14,7 milliárd forintnyi területfejlesztési uniós forrást elkölteni Kaposvár, amelyből az elsőt múlt pénteken már be is adták - jelezte egy ma megtartott sajtótájékoztatón a megyei jogú város polgármestere. A jelek szerint Kaposvár valóban igyekszik minél hamarabb lekötni projektekkel a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programból (TOP) neki szánt forrásokat, azt követően, hogy az elmúlt egy hónapban a Miniszterelnökség vezetése, Lázár János, illetve Csepreghy Nándor is a TOP-források minél előbbi lehívását, a projektek előkészítésének felpörgetését szorgalmazta.

A Bizottságnak is gyanús az Új Nemzedék Központ sok milliárdja

A Bizottság megkérte hazánkat, hogy Ujhelyi István, EP-képviselő által felvetett kérdésekre adjon tájékoztatást - írja a 444.hu. Az Európai Bizottság szerint, a képviselő által feltett kérdés a helyi hatóságok feladatkörébe tartozik, de ettől függetlenül figyelik a Társadalmi Megújulás Operatív Programon (TÁMOP) belül megvalósult projektet. Az Irányító Hatóság szabálytalansági eljárást indított, mely még jelenleg is a fellebbezés szakaszában van.

16 magyar ügyben nyomoz az uniós csalás elleni hivatal

Az európai uniós fejlesztési források szabályszerű felhasználásával kapcsolatban jelenleg 16 különböző magyarországi ügyben nyomozunk - tájékoztatta a Magyar Nemzetet a Csalás Elleni Európai Hivatal (OLAF). Az OLAF az uniós támogatásokkal kapcsolatos esetleges visszaéléseket vizsgálja hazánkban. Már korábban több esetben is nyomoztak, véleményük szerint a korrupció elleni harcra kapott EU-pénz hasznosítása során szabálytalanság történt.

Itt egy mobilalkalmazás, amin követheted az uniós beruházásokat

Az EU Közpénzfigyelő mobilalkalmazás segítségével most te is elmondhatod a véleményedet az EU- pénzből megvalósult beruházásokról. A mobilapplikációt a Transparency International (TI) fejlesztette ki. Nincs más dolgod, csak letölteni az appot, és már értékelheted is az uniós pénzekből fizetett beruházások hasznosságát, minőségét és ésszerűségét. A legrosszabbnak ítélt projekteket kivizsgálja a TI.

Külföldi kiállításon vennél részt EU-pénzből? Itt a lehetőség!

Megjelent a Mikro-, kis- és középvállalkozások piaci megjelenését támogató felhívás, melynek a keretösszege több mint 1 milliárd forint. A pályázat célja a vállalkozások nemzetközi versenyképességének javítása. A mikro-, kis- és középvállalkozások, egyéni vállalkozók és szövetkezetek nyújthatják be a kérelmeiket. Kizárólag a Közép-magyarországi régióban megvalósuló projektek támogathatóak. Előleg igénylésére nincs mód ezen pályázat esetében.

Ötmilliárdos pályázattal szúrja ki a lakosság szemét a kormány

Az előzetes sajtóinformációnak megfelelően csupán 5 milliárd forintos kerettel hirdette meg ma az országos lakossági energiahatékonysági programot a nemzeti fejlesztési tárca, ami a maximális támogatással 2 ezer ingatlan felújítására lenne elég. Mindez amellett történik, hogy a bejelentés sajtóközleménye szerint "A kormány számára alapvető fontosságú, hogy olyan programokkal támogassa a családokat, amelynek köszönhetően a háztartások energiafelhasználása érzékelhető mértékben csökken." Plusz költségvetési forrást nem ad a kormány, tehát az Otthon Melege Program újabb felvonását kizárólag az ország CO2 kvótaértékesítési bevételéből finanszírozza. A július elsején startoló vissza nem térítendő támogatásért borítékolhatóan hatalmas érdeklődés lesz, így a keret pillanatok alatt kimerülhet.

Máris hozzácsapnak 28 milliárdot két dunántúli beruházáshoz

Még a támogatási szerződések megkötése előtt hirtelen közel 28 milliárd forinttal megnövelte a kormány két dunántúli nagy vasúti EU-s projekt támogatási keretösszegét és ezekkel az új számokkal javasolja megkötni a szükséges szerződéseket - derül ki az érdekes eset a legfrissebb Magyar Közlönyben megjelent egyik kormányhatározatból.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Magyar üzletlánc saját márkás terméke is felkerült a szégyenlistára
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.