Most aztán tényleg indulhat a kamatcsökkentés Magyarországon, ha az MNB nem ijed meg a forint esésétől
Kedden ismét összeül a Monetáris Tanács és rég volt ekkora súlya a döntésének, hiszen akár a 18 százalékos irányadó kamat csökkentése...
Kedden ismét összeül a Monetáris Tanács és rég volt ekkora súlya a döntésének, hiszen akár a 18 százalékos irányadó kamat csökkentése...
Jövő vasárnap tartják a török elnökválasztás második fordulóját, melyen eldőlhet, ki irányítja az országot a következő években. Most...
Utoljára talán az amerikai bankcsődök idején láttunk annyira intenzív gyengülést a forint árfolyamában, mint ezen a héten. Ennek több oka...
A hét hangulatát egyértelműen az első negyedéves GDP-adatok határozzák majd meg, hiszen a KSH mellett az Eurostat is közli az előzetes számokat....
Kifejezetten pesszimisták voltak a gazdasági kilátásokkal kapcsolatban a székesfehérvári vállalatok vezetői. Egy csütörtöki üzleti fórum...
Az előzetes várakozásoknak megfelelően 24 százalékra csökkent áprilisban a fogyasztói árak emelkedése Magyarországon – derül ki a KSH szerda...
Európában szabályozói lépésekkel igyekeznek nehezíteni a kínai beruházásokat, illetve a legtöbb ország próbálja távol tartani magát a kínai...
Az elmúlt hónapokban inkább csak jelképesen mérséklődött az infláció, hiszen a januári 25,7 százalékos csúcs után márciusban még mindig...
Javult az MNB tartalékmegfelelési mutatója a tavalyi negyedik negyedévben elsősorban az energiaárak zuhanása miatt – derül ki a jegybank most...
Az idei megugrás után 2024-ben még tovább emelkedik majd a költségvetés kamatkiadása a GDP arányában – derül ki a kormány által közzétett...
Nemzetközi szakértők bevonásával vizsgálja a kormány a magyar nyugdíjrendszer fenntarthatóságát, ennek első eredményei pedig akár már...
Idén a világ egyik legjobban teljesítő devizája lett a forint, ami mögött elsősorban az extrém magas, 18 százalékos magyar kamatszint áll....
Idei csúcsára erősödött hétfőn a forint az euróval szemben, lassan a 370-es szintet támadja a magyar deviza. De meddig tarthat ez a diadalmenet?...
Várhatóan nem lesz tartható az idei költségvetésben szereplő 2500 milliárd forintos terv a kamatkiadásokat illetően – figyelmeztetettünk nagyjából...
Tavaly 26 500 magyar állampolgár vándorolt külföldre, ennél magasabb számot utoljára 2017-ben láttunk – derül ki a KSH előzetes adataiból....
Az utóbbi hetek piaci feszültsége megint rávilágított a forint sérülékenységére, az amerikai és európai bankszektor problémáinak hatására...
Amúgy sem lett volna unalmas, de az utóbbi hetek pénzpiaci feszültségei külön izgalmat adnak az MNB keddi kamatdöntő ülésének. Az amerikai...
A magyar állampapírpiaci hozamok emelkedése a finanszírozás azonnali megnehezedése mellett még egy, sokkal komolyabb kockázattal fenyeget: minél...
Január közepe óta először nézett be 400 fölé az euró-forint árfolyam, az amerikai bankcsődök hatására október eleje óta nem látott rossz...
Már majdnem elfelejtettük, milyen érzés reggel úgy felkelni, hogy a forintért kell aggódnunk, hiszen az utóbbi hónapok sokkal inkább az erősödésről...
The post UBM: we are still new kids on the block, our goal is to strengthen our presence on the stock exchange appeared first...
Az elmúlt év sikerére való tekintettel idén is meghirdették a GYORSÍTÓSÁV (2023-1.1.2-GYORSÍTÓSÁV) című felhívást...
Kijött az Eustat 2022-es adata az egészségügyi költésekről az uniós országok GDP-jének százalékában. A jó hír...
A versenyben másodikként sorra kerülő versenyzőre mindig nagy nyomás nehezedik. Így van ez a gazdaságban, de a tizenegyespárbajokban...
Az éves beszámoló letétbe helyezése és közzététele nem csupán adminisztratív kötelezettség, hanem a vállalat...
Életbiztosítási szerződés megkötésekor van jó pár kérdés, amire válaszolnod kell. Ezek egy része az egészségi...
Pont két éve ajánlottuk olvasóink figyelmébe Morgan Housel "A pénz pszichológiája" című könyvét. Úgy látszik...
Pálfi György, VIG Alapkezelő Kicsit több mint egy hónap telt el a lengyel választás óta. Ez alatt az időszak alatt...