Beke Károly

Beke Károly

Elemző

Több mint tíz éve dolgozik gazdasági újságíróként, ezen belül 2015 óta erősíti a Portfolio csapatát a makrogazdasági rovat elemzőjeként. A deviza- és kötvénypiacok mellett magyar és nemzetközi makrogazdasági témákkal foglalkozik elsősorban, emellett demográfiáról és monetáris politikáról ír.
Kapcsolatfelvétel
Cikkeinek a száma: 924
Újabb falat törhet át a forint – meddig bírja erővel?

Újabb falat törhet át a forint – meddig bírja erővel?

Az elmúlt napokban a 380-as lélektani szint alá erősödött a forint az euróval szemben, hétfőn több mint háromhónapos csúcson járt a magyar deviza. Ez elsősorban a kedvezőre forduló nemzetközi hangulat és az uniós forrásokról érkező pozitív hírek eredménye, miközben külkereskedelmi mérlegünk többlete és a még mindig relatíve magas magyar kamatszint folyamatosan támogatja a forintot.

Tényleg készen áll Budapest egy olimpiára? Még így is több ezermilliárdba kerülne

Tényleg készen áll Budapest egy olimpiára? Még így is több ezermilliárdba kerülne

Az augusztusi atlétikai világbajnokság után többen felvetették, hogy Budapest készen állna a 2036-os nyári olimpia megrendezésére: az ehhez szükséges sportlétesítmények jelentős része mostanra megépült. Ugyanakkor egy olimpia megrendezése nem csak a stadionokról és sportcsarnokokról szól, az infrastruktúra terén például jóval kisebb az előrelépés a lefújt 2024-es pályázathoz képest. Összesítésünk szerint még így is több ezer milliárd forintot emésztene fel a rendezés, aminek egy részére persze lehet azt mondani, hogy olimpia nélkül is szükséges beruházás lenne, de az elmúlt hat-hét évben már láthattuk, mennyire fontosak ezek valójában. Egyelőre hivatalosan nincs szó újabb magyar pályázatról, legfeljebb ötletszinten merült fel a téma.

Mi lesz előbb, magyar euróbevezetés vagy Huxit?

Mi lesz előbb, magyar euróbevezetés vagy Huxit?

Nem valószínű, hogy Magyarország a következő tíz évben bevezeti az eurót, de arra is minimális az esély, hogy kilépnénk az Európai Unióból – vélekedett a múlt heti Budapest Economic Forum közönsége. A Portfolio konferenciáján szokás szerint több kérdést is feltettünk a hallgatóságnak, így véleményt mondtak az inflációról, a költségvetésről és a magyar hiteliminősítői besorolásról is.

Virág Barnabás: az infláció nem játék, nem dőlhetünk hátra!

Virág Barnabás: az infláció nem játék, nem dőlhetünk hátra!

A vártnál nagyobb mértékben, 75 bázisponttal csökkentette az alapkamatot kedden az MNB Monetáris Tanácsa, így 12,25 százalék lesz az irányadó ráta. A döntés hátteréről tartott háttérbeszélgetésen Virág Barnabás elmondta: a dezinflációt 2024-ben is folytatni kell, nem dőlhetünk hátra, ugyanakkor az elmúlt egy hónap hazai adatai lehetővé tették a kamat csökkentését.

Itt az MNB várva várt döntése: így vágja át a gordiuszi csomót a jegybank!

Itt az MNB várva várt döntése: így vágja át a gordiuszi csomót a jegybank!

75 bázisponttal, 12,25 százalékra csökkentette az alapkamatot kedden az MNB Monetáris Tanácsa, illetve ezzel párhuzamosan a kamatfolyosó két szélét is ugyanennyivel húzták lejjebb – derül ki a jegybank oldalán megjelent határozatból. Hamarosan érkezik majd a hivatalos közlemény az indoklással, illetve háttérbeszélgetést tart Virág Barnabás alelnök.

Eljött a pillanat, amitől sokan féltek – Az egész világot megrengetheti az Egyesült Államok

Eljött a pillanat, amitől sokan féltek – Az egész világot megrengetheti az Egyesült Államok

Hétfőn 2007 óta először emelkedett 5 százalék fölé az amerikai tízéves kötvényhozam, ami kulcspillanat lehet a piacon. A befektetők a szeptemberi Fed-ülés után kezdtek erőteljesen kitárazni a kötvényekből, mivel attól tartanak, hogy a jegybank a korábban vártnál tovább tartja magasan a kamatot. Erre tett rá egy lapáttal még az izraeli konfliktus, ami a biztonságosabb befektetések felé tereli a piaci szereplőket.

Most kiderül, valójában mennyire van jó bőrben az amerikai gazdaság

Most kiderül, valójában mennyire van jó bőrben az amerikai gazdaság

A héten több fontos esemény, illetve adat is lesz, melyek akár komoly piaci reakciót válthatnak ki. Itthon az MNB Monetáris Tanácsa ül össze, hogy az alapkamat és az irányadó ráta szeptemberi összeolvadása után döntsön a hogyan továbbról. Az eurózónában is kamatdöntő ülést tart az EKB kormányzótanácsa, miközben a tengerentúlon a harmadik negyedéves előzetes GDP-adat érkezik.

Újabb kihívás előtt a jegybank: hogyan tovább a kamatok összeolvadása után?

Újabb kihívás előtt a jegybank: hogyan tovább a kamatok összeolvadása után?

Szeptemberben - egy újabb 100 bázispontos kamatcsökkentő lépéssel - összeolvasztotta az alapkamatot és az irányadó rátát az MNB Monetáris Tanácsa, most pedig már a folytatásról kell dönteni. Az elmúlt egy hónapban a jegybank nem küldött erős és közvetlen iránymutatást a piacnak,, ezért van egy kis bizonytalanság az elemzők körében, de a nagy többség szerint folytatódik a kamatcsökkentés, csak az eddigi havi 100 bázispontnál kisebb lépéssel.

EU-források, visszatérő infláció, vállalati kilátások, hitelezés – Ezekről szólt az idei ősz gazdasági csúcskonferenciája

EU-források, visszatérő infláció, vállalati kilátások, hitelezés – Ezekről szólt az idei ősz gazdasági csúcskonferenciája

November végéig megindulhat a befagyasztott uniós források folyósítása Magyarországnak – mondta kedden a Portfolio Budapest Economic Forum konferenciáján Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter. Közben nemzetközi és hazai előadók is arra figyelmeztettek, hogy könnyen visszatérhet az infláció, vagyis korai lenne fellélegezni, a vállalkozások pedig az elmúlt évek tapasztalataiból kiindulva már a polikrízisek korára készülnek.

Olyan történt Magyarországon, amire hét éve nem volt példa, mégsem dőlhet hátra a forint

Olyan történt Magyarországon, amire hét éve nem volt példa, mégsem dőlhet hátra a forint

Hét év után először lett pozitív a visszatekintő reálkamat Magyarországon, hiszen a friss 12,2 százalékos szeptemberi inflációs adat már alacsonyabb, mint a 13 százalékos irányadó kamatszint. A fejlemény a következő időszakban támogathatja a forint árfolyamát, azonban továbbra is vannak olyan kockázatok, melyek a magyar deviza komolyabb erősödését fékezhetik.

A szakadék széléről kellett visszarángatni Magyarországot – Sikerült?

A szakadék széléről kellett visszarángatni Magyarországot – Sikerült?

Pont ma egy éve annak, hogy Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke egy videóban azonnali 500 bázispontos kamatemelést jelentett be. A lépést a forint gyengülésével indokolták, a közelmúltban pedig maga Matolcsy György MNB-elnök is arról beszélt, hogy az árfolyamválság küszöbén volt Magyarország. Azóta a folyó fizetési mérlegünk egyenlege jelentősen javult, a forint is erősödött az extrém magas kamatszint hatására, viszont a gazdaság megszenvedte a helyzetet, hiszen a finanszírozási kondíciók szigorodása jelentősen visszavetette a hitelezést.

Megjött a friss adat: tényleg nagyot zuhant a magyar infláció

Megjött a friss adat: tényleg nagyot zuhant a magyar infláció

Az augusztusi 16,4 százalékról szeptemberben 12,2 százalékra esett vissza az infláció – közölte a KSH. Az adat nagyjából megfelelt az előzetes várakozásoknak, ugyanakkor vannak benne érdekességek. Meglepetésnek mondható például az élelmiszerárak havi alapú visszaesése, elsősorban az üzemanyagok és a ruházkodási cikkek húzták az áremelkedést.

Most segít igazán a rezsicsökkentés módosítása - Az MNB is árgus szemmel figyelheti a friss adatot

Most segít igazán a rezsicsökkentés módosítása - Az MNB is árgus szemmel figyelheti a friss adatot

Szeptemberben újabb jelentős csökkenés jöhetett a magyar inflációban a bázishatások miatt, akár 12 százalék közelébe is eshetett az éves ráta, amire tavaly júniusban volt utoljára példa. A Portfolio által megkérdezett elemzők szerint sínen van a kormány által hőn áhított dezinfláció, legkésőbb novemberben újra egyszámjegyű lehet az áremelkedési ütem.

Lépett a kormány, de ez kevés lesz - Még 1500 milliárd forintot kellene valahol találni idén

Lépett a kormány, de ez kevés lesz - Még 1500 milliárd forintot kellene valahol találni idén

Azzal, hogy a kormány 3,9 százalékról 5,2 százalékra emelte az idei GDP-arányos hiánycélt, egyáltalán nem oldódtak meg a költségvetési gondjai. Már félévkor is inkább 6 százalék körüli deficit látszott reálisnak 2023-ra, most egy friss elemzés szerint pedig akár a 7 százalékot is meghaladná, ha nem hozna további intézkedéseket a kormányzat. Vagyis még mindig a nemzeti össztermék mintegy 2 százalékának megfelelő összeget kellene valahonnan előteremteni az év végéig. Ráadásul a 2024-es cél is veszélyben van, további lépések nélkül nehezen teljesíthető a 2,9 százalékos hivatalos cél.

Nagyot fékezhet októberben az MNB a kamatvágás tempóján

Nagyot fékezhet októberben az MNB a kamatvágás tempóján

Októberben mindössze 25 bázisponttal mérsékelheti tovább az irányadó kamatot az MNB Monetáris Tanácsa azt követően, hogy szeptemberben az összeolvadt az alapkamattal – vélik az ING Bank elemzői. A pénzintézet friss értékelése szerint a harmadik negyedévben felcsillant a fény az alagút végén a magyar gazdaságban, azonban az uniós források tartós zárolása még tartogathat kellemetlen meglepetéseket.

Jó és rossz híre is van a sztárközgazdásznak: Kína nem fogja bedönteni a világot, de az infláció velünk maradhat

Jó és rossz híre is van a sztárközgazdásznak: Kína nem fogja bedönteni a világot, de az infláció velünk maradhat

Kicsi az esélye annak, hogy Kína gazdasági problémái egy globális válságot okoznának, mivel az ázsiai országnak nincsenek jelentős külső kötelezettségei – mondta a Portfolionak adott interjúban David Lubin. A Citi feltörekvő piacokért felelős vezető közgazdásza szerint a trendszerűen magasabb infláció velünk maradhat a jövőben is, mivel eltűntek azok a tényezők, melyek az elmúlt harminc évben az alacsony áremelkedést okozták. A szakember hamarosan élőben beszél majd meglátásairól a Budapest Economic Forum konferencián.

Hogy lehet fél év alatt ezermilliárd forintot bukni? Az MNB már tudja

Hogy lehet fél év alatt ezermilliárd forintot bukni? Az MNB már tudja

Hajszál híján ezermilliárd forint volt a Magyar Nemzeti Bank (MNB) vesztesége az idei első félévben, ami időarányosan azt mutatja, hogy talán nagyobb a baj a jegybank eredményével, mint az várható volt. Ebben elsősorban az egekbe emelt kamat a ludas, de a forint idei erősödése sem jött jól, hiszen elapadt a korábbi bevételforrás, a devizatartalék forintra váltása. A jelentős veszteség arra is rámutat, miért kell ősszel ismét módosítani a jegybanktörvényt, hiszen a tetemes mínuszba csúszó saját tőke ötöde is komoly teher lenne a költségvetésnek.

Ez lett a nemrég még világbajnok forintból, a világ egyik legrosszabb devizája volt a nyáron

Ez lett a nemrég még világbajnok forintból, a világ egyik legrosszabb devizája volt a nyáron

A világ negyedik legrosszabbul teljesítő devizája volt a harmadik negyedévben a forint, csak az argentin, a chilei és az orosz fizetőeszköz esett nagyobbat a dollárral szemben. Ez éles fordulat a korábbi negyedévekhez képest, amikor a legjobbak között volt, vagyis nemzetközi összehasonlításban is látványos az utóbbi hetek megbotlása. Mi várható még az év végéig a forint piacán? Most úgy néz ki, hogy sok múlik majd a dolláron.

Remegve figyeli a forint, ami a tengerentúlon történik – Mi lesz, ha elszabadul a dollár?

Remegve figyeli a forint, ami a tengerentúlon történik – Mi lesz, ha elszabadul a dollár?

Az utóbbi napokban új lendületet vett a dollár erősödése és az amerikai hosszú hozamok emelkedése, ez pedig a forint gyengélkedéséhez is hozzájárulhatott. Ma már nem egyszerűen a Fed újabb – vélhetően utolsó – kamatemelésétől tartanak a befektetők, hanem a teljes jövőbeli kamatpályát átárazták, ez a fő mozgatórugó. Kérdés, hogy meddig tarthat a dollárerősödési trend, ez a forint következő heteit is nagyban meghatározhatja.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Meglépte Donald Trump, amitől Moszkva a legjobban félt - Itt van a fordulat a háborúban?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.