Bank

Itt a bizonyíték: rendkívül csalóka a magyar lakáshitel-robbanás

Itt a bizonyíték: rendkívül csalóka a magyar lakáshitel-robbanás

Több mint két évtizede nem volt ilyen alacsony a magyar háztartások lakáshitel-tartozása, az új hitelfelvételek pedig ott vannak, ahol a CSOK kilenc évvel ezelőtti bevezetése előtt voltak. Elsőre talán őrültségnek hangzik ez, hiszen nominális csúcsokat döntöget a lakáshitelpiac, reálértéken azonban helytálló a megállapítás, és nemzetközi összevetésben is egy helyben járásra világít rá.

Figyelmeztet a Bank of England döntéshozója: a piaci stabilitás instabilitást szülhet

Figyelmeztet a Bank of England döntéshozója: a piaci stabilitás instabilitást szülhet

A Bank of England (BoE) helyettes elnöke, Dave Ramsden figyelmeztetett arra, hogy a pénzügyi piacok viszonylagos stabilitása miatt a befektetők hajlamosak lehetnek nagyobb kockázatot vállalni. A jegybanki vezetője hangsúlyozta, hogy bár 2024-ben nem voltak jelentős bankcsődök vagy piaci zavarok, a központi bank továbbra is éber marad a potenciális kockázatokkal szemben.

Döntött a kormány: már csak az év végéig lehet kamatstopos diákhitelt felvenni

Döntött a kormány: már csak az év végéig lehet kamatstopos diákhitelt felvenni

Az év végéig felvett diákhiteleket védi kamatstoppal a kormány - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium, amiből arra lehet következtetni, hogy 2025-től már a mostani 7,99%-tól eltérő, akár magasabb kamattal lehet majd a szabad felhasználású Diákhitel1-et felvenni. Az új kamatlábat még nem tették közzé.

Íme a friss mobilbanki rangsor: összehasonlítottuk, mit tudnak és mit nem a hazai appok

Íme a friss mobilbanki rangsor: összehasonlítottuk, mit tudnak és mit nem a hazai appok

A hazai mobilbankokkal túlnyomó részt elégedettek az ügyfelek, a nyilvános alkalmazáspiaci értékelések átlaga már közelebb van az 5 csillaghoz, mint a 4-hez mindkét nagy ökoszisztémában. A mobilbankok az alapfunkciókat ma már egységesen teljesítik: mindegyikben ott van a mobilfizetés, a személyes pénzügyi kimutatások, elemzések, különböző befektetési lehetőségek és a különböző fizetési módozatok. Ám az innovációs verseny csak itt kezdődik! Mutatjuk a friss mobilbanki rangsort és hogy mit tudnak, mivel újítanak az alkalmazások.

Itt az újabb céláremelés az OTP részvényeire!

Itt az újabb céláremelés az OTP részvényeire!

Megemelte az OTP részvényeire vonatkozó célárát a JPMorgan elemzője, a friss 25 000 forintos célár 13,3 százalékos felértékelődési potenciált jelent a jelenlegi árfolyamhoz képest. Az ajánlás változatlanul vétel, írja a vg.hu.

Gránit Bank: minden előzetes várakozást felülmúl a lakossági részvényjegyzés

Gránit Bank: minden előzetes várakozást felülmúl a lakossági részvényjegyzés

Mától szerdáig intézményi befektetők is jegyezhetik a Gránit Bank részvényeit, amelyekkel várhatóan december 23-ától lehet kereskedni is a tőzsdén. Bár a november 26-án kezdődött és december 11-éig zajló lakossági jegyzés részeredményei nem nyilvánosak, Hegedüs Éva elnök-vezérigazgató az Indexnek azt nyilatkozta, minden előzetes várakozásukat felülmúlóan magas a lakossági jegyzés.

Úgy néz ki, 2025 lesz a befektetési bankok aranyéve

Úgy néz ki, 2025 lesz a befektetési bankok aranyéve

Több tranzakcióra és növekvő bevételekre számítanak a befektetési bankárok jövőre, köszönhetően az új amerikai kormány várható piacbarát politikájának is. A fejvadászok már most megnövekedett munkaerőkeresletet érzékelnek a befektetési bankok részéről, és a bankárok bónusza is emelkedhet 2025-ben.

Az UniCredit egy külföldi versenytársával marakodik egy olasz bankon

Az UniCredit egy külföldi versenytársával marakodik egy olasz bankon

Az UniCredit és a Credit Agricole között feszültség alakult ki az olasz bankpiacon, miután mindkét pénzintézet növelni kívánja befolyását az olasz Banco BPM-ben. Az UniCredit kész tárgyalóasztalhoz ülni francia versenytársával, miközben a római kormány is aktívan figyeli az eseményeket.

"Apróbetűs" átverés terjed Magyarországon: ezzel az új módszerrel csapolják a bankszámlákat

Az utóbbi időben rosszhiszemű kereskedők használják ki a karácsony előtt vásárlási időszakot, hogy a nem körültekintő vásárlók kártyájáról újabb és újabb összegeket emeljenek le. Ezt úgy teszik meg, hogy az oldalon nem feltűnő és nem egyértelmű módon jelzik, az ismétlődő kártyás vásárlások lehetőségét - hívja fel a figyelmet az OTP.

Házkutatást tartottak az UniCreditnél, egy áfacsaló ügyfél után nyomoznak Németországban

Házkutatást tartottak az UniCreditnél, egy áfacsaló ügyfél után nyomoznak Németországban

Az olasz UniCredit bank müncheni egységénél tartottak házkutatást egy lehetséges 200 millió eurós áfacsalási ügy kapcsán. Az Európai Ügyészség (EPPO) által indított nyomozás egy olyan cég ügyvezetője ellen folyik, akit azzal gyanúsítanak, hogy kizárólag pénzügyi tranzakciók lebonyolítására hozta létre vállalkozását - számolt be a Reuters.

Dől a pénz a magyar bankokhoz, a pénzügyi válság óta nem látott rekord jöhet össze év végéig

Dől a pénz a magyar bankokhoz, a pénzügyi válság óta nem látott rekord jöhet össze év végéig

Negyedévről negyedévre apad a magyar bankok nyeresége, összhangban a kamatbevételek fokozatos ereszkedésével. Ezzel együtt még mindig jó úton halad afelé a szektor, hogy az elmúlt másfél évtized legmagasabb tőkearányos megtérülését érje el 2024-ben, és éves nyeresége 2000 milliárd forint környékén legyen. Úgy, hogy bankadóként és extraprofitadóként összesen 232 milliárdot már elszámoltak a hitelintézetek erre az évre. A hitelek tömeges bedőlése továbbra sem fenyegeti őket, de mérlegfőösszegük és vállalati hitelállományuk stagnálásközeli állapotban van, amin elsősorban a gazdaság dinamizálódása tudna javítani.

Magyarországon is bevezeti a Citi az új AI-fejlesztését

Magyarországon is bevezeti a Citi az új AI-fejlesztését

A Citigroup szerdán új mesterséges intelligencia-eszközöket vezetett be nyolc országban, amelyeket mintegy 140 ezer alkalmazott használhat majd. A bank két fő eszközt mutatott be: a Citi Assistot, amely a belső irányelvekben és eljárásokban segít eligazodni, valamint a Citi Stylust, amely dokumentumok összefoglalására és összehasonlítására képes. Az új technológiák bevezetése a bank termelékenységének növelését és a munkafolyamatok egyszerűsítését célozza. Az AI-technológiák gyakorlati alkalmazásáról lesz szó a Portfolio március 5-ei AI in Business rendezvényén, regisztráció és részletek itt!

Olyat művel idén a magyar lakosság a hitelekkel, mint még soha, de van itt egy nagy bökkenő

Olyat művel idén a magyar lakosság a hitelekkel, mint még soha, de van itt egy nagy bökkenő

Jó úton halad a hazai lakáshitelezés afelé, hogy 1400 milliárd forint körüli új kihelyezéssel rekordot döntsön idén, az októberi jegybanki adatok ugyanis újabb duplázódást mutatnak az egy évvel korábbihoz képest. "Apró" szépséghiba, hogy a használt lakások piaca fűti a hitelezést, ami az építőipar és a gazdasági növekedés szempontjából kevésbé előremutató. A személyi kölcsönök is csúcson vannak, a vállalati hitelezést viszont csak az euróhitelek és a támogatott termékek tartják életben, az új beruházások itt is nagyon hiányoznak. Az MNB szerdán közzétett banki adataiból szemezgettünk.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Furcsaság az izraeli támadás kapcsán: mégis hova tűntek az iráni vadászgépek?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.