Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) szóvivője, Daniel Hagari ellentengernagy bejelentette, hogy az izraeli csapatok nem terveznek nagyobb libanoni városokba, köztük Bejrútba bevonulni. Az északi szomszéd ellen indított szárazföldi művelet a lehető legrövidebb ideig fog tartani - tudósított a Times of Israel.
A Times of Israel-nek nyilatkozó amerikai tisztségviselők elmondták: Jeruzsálem nem kisebb célt tűzött ki magának, mint hogy a Litáni folyó mögé szorítsa vissza a Hezbollah fegyvereseit.
A német kormány megkezdte állampolgárai egy részének evakuálását Libanonból a közel-keleti feszültségek fokozódása miatt. A külügyminisztérium közleménye szerint elsősorban a nagykövetségi dolgozók családtagjait, a nem létfontosságú személyzetet és az egészségügyi szempontból veszélyeztetett német állampolgárokat érintik az intézkedések - írta meg a Times of Israel.
Péntek este villámcsapásként érkezett a hír: egy izraeli légicsapásban életét vesztette Haszán Naszr Alláh, a libanoni siíta Hezbollah legendás vezetője. Jeruzsálem azóta a terrorszervezet több magas rangú tagjával is végzett, és folyamatosan bombázza nemcsak az ország déli részét, de a fővárost, Bejrútot is. De lehetett-e számítani erre a támadásra, és milyen következményei lesznek Naszr Alláh halálának? Nézzük.
Az izraeli hadsereg bejelentette szerdán, hogy az északi, libanoni határhoz vezényel két tartalékos gépesített lövész dandárt arra az esetre, ha kiszélesedne a háború a Hezbollah libanoni síita milíciával, valamint ha az izraeli szárazföldi erőknek be kellene lépniük Libanon területére.
2006 óta nem voltak olyan hevesek a harcok Izrael és a libanoni Hezbollah között, mint most. Jeruzsálem tegnap sms-ekben szólította fel a Libanon déli részén élőket arra, hogy hagyják el a terrorszervezet által ellenőrzött területeket, az Izraeli Védelmi Erők által közzétett videó pedig jól szemlélteti, hogy miért.
A libanoni Hezbollah milícia hétfő esti közleményében jelentette, hogy Ali Karaki, a „déli front” vezetője életben van, és biztonsági helyre szállították.
Az izraeli védelmi erők (IDF) jelentése szerint egy óra leforgása alatt mintegy 80 rakétát lőttek ki Libanonból Izrael és Ciszjordánia területére. A támadások több hullámban érkeztek, célba véve az ország különböző részeit - írta a Times of Israel.
Haszán Naszr Alláh, a libanino Hezbollah vezére éppen belekezdett a felrobbanó csipogók miatt bosszút esküdő beszédébe, amikor az izraeli fegyveres erők elkezdték lőni az ország déli részét. Ha ez nem lett volna elég kellemetlen, nagyon úgy néz ki, volt Jeruzsálem kezében egy sokkal gonoszabb fegyver is.
Az észak-izraeli Szafed városát militáns erők vették tűz alá - közölte szombaton az Izraeli Védelmi Erők (IDF). Az izraeli légvédelem eszközei 55 rakétát és drónt fogtak el, amelyek közül egyesek lakatlan területeken csapódtak be, sérüléseket nem jegyeztek fel.
Az izraeli biztonsági erők átfogó műveletet indítottak Ciszjordánia északi részén, amely során legalább 11 palesztin vesztette életét - közölték palesztin tisztviselők. A jelentések szerint öt ember egy al-Far'a menekülttáborban végrehajtott légicsapásban, hat pedig egy Dzsenínben indított dróncsapásban és az azt követő fegyveres összecsapásokban halt meg - közölte a BBC.
Húszmilliárd dollár (7153 milliárd forint) értékű fegyver, egyebek mellett vadászgépek és rakéták eladását hagyta jóvá Izrael számára az Egyesült Államok - jelentette be kedden az amerikai külügyminisztérium.
Súlyos műveleti hibák következményei, és nem a segélymunkások ellen irányultak azok az áprilisban végrehajtott izraeli légicsapások, amelyekben a World Central Kitchen (WCK) nevű nemzetközi segélyszervezet hét munkatársa életét vesztette a Gázai övezetben - áll az incidensről pénteken közzétett ausztrál kormányzati jelentésben.
Az izraeli hadsereg (IDF) utasítására, iráni támadástól tartva bezártak több tucatnyi olyat gyárat Észak-Izraelben - a szíriai és a libanoni határtól 40 kilométeres távolságon belül -, amelyben veszélyes anyagokkal, például ammóniával dolgoznak.
Életét vesztette két és fél hete az izraeli hadsereg (IDF) rakétatámadásában az iszlamista Hamász terrorszervezet katonai vezetője, Mohammed Deif - jelentette be az izraeli katonai szóvivő csütörtökön.
Csak a háború folytatása teszi lehetővé számunkra, hogy közelebb kerüljünk céljainkhoz - közölte szerda esti tévés beszédében Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök.
Megjelent az erről szóló határozat a friss Közlönyben.
Elszállt az olajár, és ez bizony be fog gyűrűzni.
A kínai elektromos autókra kivetendő vámokról.
Kösz, Irán.
Érdemes közelebbről is megnézni a számokat.
Tejesültek a célok?