FONTOS Kiszivárgott: Amerika ultimátumot adna Európának az önvédelemben – Nagyon szoros a határidő

Kötvénypiac

Nem tolongtak annyira a magyar kötvényekért, de így is terv felett adott el belőlük az ÁKK

2025. március 20. 15:58 | Portfolio

Nem tolongtak annyira a magyar kötvényekért, de így is terv felett adott el belőlük az ÁKK

Három magyar államkötvényből tartott csütörtökön aukciót az Államadósság Kezelő Központ, és bár nem volt kiugró a vételi érdeklődés, de ezzel együtt is a meghirdetettnél többet sikerült eladnia, igaz az elmúlt hetek nyomán magasabb hozamszintek mellett. Az 55 milliárd forintnyi meghirdetett mennyiség helyett végül 86,5 milliárd forintnyit értékesített az ÁKK, 6,76-7,09% közötti átlaghozamok mellett.

Idei legnagyobb zuhanásukat szenvedték el az amerikai tőzsdék

2025. március 10. 23:35 | Portfolio

Idei legnagyobb zuhanásukat szenvedték el az amerikai tőzsdék

A múlt pénteki lefordulás után hétfőn is folytatódott az esés az európai tőzsdéken, elsősorban a nagybankok részvényeit adták a befektetők, az OTP 3,8 százalékot esett. A vámháborúval és a recesszióval kapcsolatos félelmek megerősödtek, elsősorban ezeknek tudható be a hangulatromlás, ami az amerikai tőzsdékre is hatással volt, ott a technológiai részvények álltak az élen az esésben, a Tesla több mint 15 százalék mínuszban zárt.

Nincs megállás, megint kamatot vágott az EKB

2025. március 06. 15:39 | Módos Dániel

Nincs megállás, megint kamatot vágott az EKB

A várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal csökkentette az alapkamatot az Európai Központi Bank. A közlemény és Lagarde elnök sem tett közvetlen utalást, erős véleménnyilvánítást az Európai Unió gazdaságpolitikai fordulatáról. A frissített előrejelzésben az idei évre vonatkozó növekedési várakozását kissé lejjebb vitte a jegybank.

Nagyon sok pénzt vont be az állam

2025. március 06. 11:35 | Portfolio

Nagyon sok pénzt vont be az állam

Aukciókat tartott ma az Államadósságkezelő Központ, 3 állampapírt kínált eladásra a befektetőknek. A hosszú kötvények mind magasabb hozam mellett keltek el, de a kibocsátó lényegesen megemelte a kibocsátott mennyiséget.

2025. február 28. 10:30 | MBH Alapkezelő

MBH: heves ármozgásokra számítunk

A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban az MBH Alapkezelő írását olvashatják:

Ha ez igaz, rommá adhatják az amerikai részvénypiacokat

2025. február 25. 15:00 | Módos Dániel

Ha ez igaz, rommá adhatják az amerikai részvénypiacokat

A részvénybefektetők sokszor figyelmen kívül hagyják, hogy mit üzen a kötvénypiac. Pedig most is már hetek óta üvölt a kötvénypiac, hogy valami nagyon nincs rendben az USA-ban és ennek bizony a befektetésekre is messzemenő következményei lehetnek. Olyan együttállás kezd kibontakozni, amire már évek óta nem volt példa. Mindez pedig egy olyan helyzetben, amikor az amerikai részvénypiacok értékeltsége rekord magasan van és kifeszítettek a profitvárakozások. Mutatjuk, miért kell most résen lenned.

Az évszázad pénzügyi trükkjére készülhetnek Trumpék! Mutatjuk, hogy nyerhetsz vele

2025. február 19. 06:00 | Módos Dániel

Az évszázad pénzügyi trükkjére készülhetnek Trumpék! Mutatjuk, hogy nyerhetsz vele

Donald Trump elnöknek nagy tervei vannak, azonban az USA rossz költségvetési helyzete megköti a kezét. Szerencsére Trump pénzügyminiszterét sem ejtették a fejére, és már azt spekulálja a piac, hogy egy soha nem látott pénzügyi trükkel adhat muníciót az USA 47. elnökének a tervei megvalósítására. A központban az arany áll, de a kötvény és a részvénypiacok sem maradnának érintetlenül.

Így reagálhatnak a piacok a mai inflációs adatra

2025. február 12. 10:24 | Portfolio

Így reagálhatnak a piacok a mai inflációs adatra

Magyar idő szerint 14 óra 30 perckor érkeznek a legfrissebb, januári inflációs adatok az Egyesült Államokból. Mivel az infláció - a munkaerőpiaci adatokhoz hasonlóan - továbbra is a piaci szereplők fókuszában van, ezért a mai adat is nagy mozgásokat hozhat a piacokon. A JP Morgan stratégái ezúttal is elkészítették előrejelzésüket arra vonatkozóan, hogy hogyan reagálhatnak a piacok a különböző forgatókönyvekre.

Befuccsolt a Trump-faktor: beszakadt az amerikai fogyasztói bizalom

2025. február 07. 16:10 | Módos Dániel

Befuccsolt a Trump-faktor: beszakadt az amerikai fogyasztói bizalom

Nagyot romlott az amerikai fogyasztók bizalma a gazdaságban, miközben durván megemelkedett az inflációs várakozásuk. Vessük ezt össze azzal, hogy az ISM árkomponensei emelkednek és a munkaerőpiac lehet, hogy mégis hozzájárul az inflációhoz. Egy ilyen helyzet a kötvénypiac számára elég rossz hír.

Harold James: Amerika megszenvedheti Trump politikáját

2025. február 01. 14:30 | Harold James

Harold James: Amerika megszenvedheti Trump politikáját

Donald Trump amerikai elnök nem hagyott kétséget afelől, hogy kedveli a vámokat. Első célpontként Kínát, Kanadát és Mexikót nevezte meg. Egyelőre csak az biztos, hogy kormánya a vámok kivetését arra fogja használni, hogy engedményeket csikarjon ki, ahol csak tud.

Őrült hullámvasút jöhet: óvatosságra intenek a részvényeknél a magyar profik

2025. január 31. 18:00 | Árgyelán Ágnes

Őrült hullámvasút jöhet: óvatosságra intenek a részvényeknél a magyar profik

Óvatosságra intenek a piacokkal kapcsolatban a hazai portfóliómenedzserek friss portfólió-ajánlóikban. Bár Donald Trumpot beiktatták, a nagyotmondások mellett a piacok által várt valódi gazdaságpolitikai tervekről nem igazán tudunk többet, mint november előtt. A szakértők úgy látják, a túlzott részvénypiaci optimizmus intő jel, jó példa erre a DeepSeek megjelenése és az azt követő jelentős esés az AI-kapcsolt részvényekben. Nem véletlen, hogy a modellportfóliókban is az óvatosság tükröződik, a nemzetközi kötvények felé most nagyobbak voltak a mozgások, míg a pénzpiaci eszközök sosem látott szintre estek vissza.

2025. január 31. 08:20 | MBH Alapkezelő

MBH: heves mozgások jöhetnek a piacokon

A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban az MBH Alapkezelő írását olvashatják:

Már a profik sem mernek a forint ellen fogadni

2025. január 30. 13:10 | Portfolio

Már a profik sem mernek a forint ellen fogadni

Hetek óta erősödik a forint, már a profik is irányt váltottak. Rég láttunk erre példát, ezért érdemes megnézni, hogy vajon csak egyszeri feltámadásról beszélhetünk, vagy végre erős érveket lehet felmutatni a forinterősödés mellett.

Tolongtak ma a befektetők a magyar államkötvényekért, sokkal többet adott el az ÁKK a tervezettnél

2025. január 30. 12:03 | Portfolio

Tolongtak ma a befektetők a magyar államkötvényekért, sokkal többet adott el az ÁKK a tervezettnél

A 12 hónapos diszkontkincstárjegyre nagyon visszafogott volt a befektetői érdeklődés, de így is ráemelt az Államadósság Kezelő Központ az eladott mennyiségnél a meghirdetetthez képest, amivel párhuzamosan az átlaghozam 6% közelébe ugrott. A 3 és 7 éves államkötvényekért viszont tolongtak a befektetők, sokkal többet vettek volna, mint a meghirdetett mennyiség, így itt jócskán megemelte az értékesített volument az ÁKK, és ezzel párhuzamosan az átlaghozam esett a 3 éves fix kamatozású papírnál.

Olyan veszély leselkedik a kötvénypiacra, amivel lehet, hogy még Trump sem tud mit kezdeni

2025. január 26. 10:30 | Módos Dániel

Olyan veszély leselkedik a kötvénypiacra, amivel lehet, hogy még Trump sem tud mit kezdeni

Az elmúlt időben mindenki a magasan ragadt kötvényhozamokról beszél és alapvetően az erős gazdasági növekedést és a potenciálisan újjáéledő inflációs kockázatokat teszi felelőssé. Azonban van itt még két másik strukturális tényező, ami idén akár sokkal fontosabb lehet, mint hinnénk. Ráadásul ezekkel lehet, hogy Trump elnök sem képes mit kezdeni.

Mi vár a magyar kötvénypiacra?

2025. január 24. 15:00 | Nyeste Orsolya

Mi vár a magyar kötvénypiacra?

Újabb izgalmas év jöhet a kötvénypiacon, nemcsak itthon, hanem a régió egészében, sőt valószínűleg globálisan is. Miután a kamatszintek az inflációs hullámok lecsengésével 2023-2024-ben többé-kevésbé normalizálódtak, az államháztartási mérlegek alakulása, a deficitek GDP arányos mértéke, az államadósságok fenntarthatósága, illetve az adósságok finanszírozásának szerkezete kerülhet ismét az adósságpapírok befektetőinek fókuszába. Már csak azért is, mert pár év szünet után tavaly az EU ismét élesítette a túlzottdeficit-eljárásokat (EDP), ami talán csökkenti majd a fiskális politikák már-már természetesnek tekintett túlköltekezési hajlamát.

Megkongatta a vészharangot a legnagyobb vagyonkezelő vezetője

2025. január 23. 19:06 | Portfolio

Megkongatta a vészharangot a legnagyobb vagyonkezelő vezetője

A BlackRock vezérigazgatója, Larry Fink figyelmeztetést adott ki Donald Trump elnök gazdaságpolitikájával kapcsolatban. Fink szerint a magánszektor tőkefelszabadítására irányuló erőfeszítések nem várt következményekkel járhatnak, amelyek negatívan befolyásolhatják a tőzsdei folyamatokat. A vezérigazgató óvatos optimizmusa ellenére aggodalmát fejezte ki az esetleges inflációs nyomás és a kamatlábak emelkedése miatt - számolt be a Cnbc.