dax

Így kereskedhetsz május 1-jén

A magyar tőzsde május 1-jén zárva tart, emellett a fontosabb európai részvénypiacokon a londoni tőzsde kivételével nem lesz kereskedés szerdán, azonban a tengerentúli tőzsdék a hét harmadik napján is a megszokott menetrend szerint tartanak majd nyitva.

Eséssel zárta a hét első napját a magyar tőzsde

Ázsiában felemásan teljesítettek a tőzsdék hétfőn, a hongkongi tőzsde 1 százalékkal került feljebb, a sanghaji tőzsde a nap végére lefordult és 0,8 százalékkal került lejjebb, míg a Nikkei zárva tartott. Az irányadó európai részvényindexek többsége enyhe emelkedést mutatott a hétfői piaczárás felé közeledve, a magyar tőzsde viszont eséssel zárta a hétfői kereskedést, a BUX 1,4 százalékkal került lejjebb, a blue chipek közül a Richter teljesített a leggyengébben.

Minimális emelkedéssel zárta a pénteki napot a magyar tőzsde

Ázsiában inkább borús hangulatban telt a hét utolsó napja, a Nikkei 0,2 százalékos esése mellett a hongkongi tőzsde előző napi záróértéke közelében stagnál, míg a sanghaji börze 1,2 százalékkal került ma lejjebb. Az irányadó európai részvényindexek felemásan teljesítetek, a magyar tőzsde végül előző napi záróértéke közelében fejezte be a pénteki kereskedést, a BUX 11 pontos pluszban zárt, míg a blue chipek felemásan teljesítettek.

Eséssel zárta a csütörtöki kereskedést a magyar tőzsde

Ázsiában a japán tőzsde kivételével lejjebb kerültek az irányadó részvényindexek csütörtökön, a Nikkei 0,5 százalékos emelkedése mellett a sanghaji részvényindex tőzsde 2,4 százalékot esett, az irányadó európai részvényindexek lejjebb kerültek ma. A magyar tőzsde is eséssel zárta a hét negyedik napját, a BUX 1,2 százalékkal került ma lejjebb, míg a blue chipek közül a Mol és a Richter teljesített a leggyengébben.

Történelmi csúcson zárt a BUX

Az ázsiai tőzsdéken elromlott reggelre a hangulat és Európában is felemásan teljesítettek a főbb részvényindexek. Az amerikai indexek megpihentek a tegnapi csúcsdöntés után a szerdai kereskedés első felében, pedig több jó gyorsjelentés is segíthetné az emelkedést. A magyar tőzsde 0,7 százalékkal került ma feljebb, a BUX 43 563 ponton zárt, ami új történelmi zárócsúcsot jelentett.

Új történelmi csúcson zárt a magyar tőzsde

Ázsiában vegyesen teljesítettek az irányadó részvényindexek kedden, az európai tőzsdéken sem volt egyértelmű az irány a hét második napján. A hazai részvényindex a nap első felének esését ledolgozta, majd a keddi piaczárás felé közeledve nagyot emelkedett a BUX, a magyar tőzsde végül új történelmi csúcson zárt be, míg a blue chipek közül a Mol és a Richter teljesített ma a legjobban.

Így kereskedhetsz az ünnepek alatt

A magyar tőzsde április 19-én és április 22-én is zárva tart, emellett a fontosabb európai tőzsdéken az ünnepek alatt szintén nem lesz kereskedés. A tengerentúli tőzsdék pénteken zárva lesznek, majd az amerikai részvénypiacokon hétfőn már a megszokott menetrend szerint folytatódik a kereskedés.

Eséssel zárta a csütörtöki kereskedést a magyar tőzsde

Ázsiában borús volt ma a hangulat annak ellenére is, hogy amerikai lapértesülések szerint hamarosan megállapodással zárulhat le az USA és Kína kereskedelmi konfliktusa. Az irányadó európai részvényindexek felemásan teljesítettek ma, a magyar tőzsde lejjebb került csütörtökön, a hazai részvényindex 0,5 százalékos eséssel zárta a hét negyedik napját, míg a blue chipek közül a Richter teljesített a leggyengébben.

Új történelmi csúcson zárt a magyar tőzsde

Az ázsiai tőzsdék emelkedtek szerdán, miután az első negyedéves kínai GDP-adat mellett a márciusi, kínai ipari termelési statisztika is felülteljesítette az előzetes várakozásokat. Az európai tőzsdék felemásan teljesítenek, míg a magyar tőzsde lefordult, azonban a hazai részvényindex a szerdai piaczárás felé közeledve ismét felfelé kapaszkodott, a BUX végül 0,4 százalékos emelkedés után új történelmi csúcson zárta a szerdai kereskedést.

Nagyot emelkedett a Richter

Az ázsiai tőzsdék bár lejjebb kerültek a keddi piacnyitás után, a kereskedés második felére javult a hangulat, a Nikkei 0,2 százalékos erősödése mellett sanghaji részvényindex 2,4 százalékkal került feljebb. Az irányadó európai részvényindexek többsége emelkedett kedden, míg a magyar tőzsde előző napi záróértéke közelében fejezte be a hét második napját. A hazai blue chipek közül a Richter teljesített a legjobban, miután a JP Morgan 6200 forintról 6410 forintra emelte meg a Richter részvények célárát.

Új csúcson zárt az OTP

Ázsiában felemásan teljesítettek az irányadó részvényindexek, a Nikkei 1,4 százalékos erősödése mellett a sanghaji börze végül 0,3 százalékkal került lejjebb, a hangulatot kezdetben az amerikai pénzügyminiszer hétvégi nyilatkozata javította, miután Steven Mnuchin szerint az USA és Kína közelebb került a kereskedelmi megállapodáshoz. Az európai részvényindexek felemásan teljesítettek hétfőn, míg a magyar tőzsde mérsékelt, 0,3 százalékos eséssel zárta a napot, az OTP-nek azonban összejött az újabb zárócsúcs, a bankrészvény 13 230 forinton zárta a napot.

Történelmi csúcson zárt az OTP

Ázsiában nem volt egyértelmű az irány pénteken, a Nikkei 0,7 százalékos emelkedése mellett a sanghaji előző napi záróértéke közelében zárt. Az irányadó európai részvényindexek emelkednek, a vártnál kedvezőbb kínai export adat mellett a piaci várakozásokat felülmúló banki gyorsjelentésekre fókuszálnak a befektetők, miután a Wells Fargo és a JP Morgan is felülteljesítette az elemzők várakozásait. A magyar tőzsde emelkedett pénteken, majd a BUX új csúcson zárta a hét utolsó napját, bár a hazai blue chipek felemásan teljesítettek, az OTP 1 százalékos erősödés után új történelmi zárócsúcsán fejezte be a pénteki kereskedést.

Új csúcson zárt a BUX és az OTP is

Az irányadó európai részvényindexek többsége erősödött csütörtökön, míg a magyar tőzsde jelentős emelkedéssel zárta a hét negyedik napját, a BUX 1,1 százalékos erősödés után új történelmi csúcsán zárt be. Bár a hazai blue chipek felemásan teljesítettek, az OTP 2,1 százalékos emelkedés után 13 090 forinton zárt, ami az OTP esetében új történelmi zárócsúcsot jelentett.

Mérsékelt emelkedéssel zárta a szerdai kereskedést a BUX

Felemásan zárták a hét harmadik napját az ázsiai börzék, a Nikkei 0,5 százalékos esése mellett a sanghaji börze végül 0,1 százalékkal került feljebb. Az irányadó európai részvényindexek többsége felemásan teljesít a szerdai piaczárás felé közeledve, míg a magyar tőzsde mérsékelt erősödéssel zárta a hét harmadik napját, a hazai blue chipek közül az OTP teljesített a legjobban.

Gyengüléssel zártak az amerikai tőzsdék

A tengerentúli börzéken is eluralkodott a rossz hangulat kedden; Ázsiában nem volt egyértelmű az irány, az európai részvényindexek egyöntetűen gyengültek kedden, ám a borús hangulat ellenére a magyar tőzsde emelkedéssel zárta a napot. A tőkepiaci hangulatra árnyékot vetettek a kereskedelmi háborús aggodalmak, miután az USA kereskedelmi főtárgyalója bejelentette, hogy Washington 11 milliárd dollár értékű vámot vethet ki Európai Unió termékeire. A tengerentúlon a gyorsjelentési szezon kezdetére várnak.

Mérsékelt eséssel zárta a hétfői kereskedést a magyar tőzsde

Ázsiában emelkedéssel indult a hét első napja, a kereskedés második felére azonban alábbhagyott a lendület, a Nikkei 0,2 százalékos esése mellett a sanghaji börze 0,8 százalékkal került lejjebb. Az irányadó európai részvényindexek lejjebb kerültek hétfőn, míg a magyar tőzsde nem volt képes elszakadni pénteki záróértéke közeléből, a BUX minimális eséssel zárta a hét első napját, míg a blue chipek vegyesen teljesítettek ma.

Minimális eséssel zárta a hét utolsó napját a magyar tőzsde

Ázsiában emelkedtek az irányadó részvényindexek a hét utolsó napján, a Nikkei 0,4 százalékkal került feljebb, míg a kínai tőzsdék ünnep miatt zárva tartottak. Az irányadó európai részvényindexek a pénteki kereskedés második felében felfelé kapaszkodtak, a magyar tőzsde azonban lefordult a pénteki piaczárásra, a BUX végül mérsékelt eséssel zárta a hét utolsó napját, míg a hazai blue chipek felemásan teljesítettek.

Megütötték az OTP-t a nap végén

Az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások újabb fordulójára vártak csütörtökön a befektetők. Nincs határozott irány a világ tőzsdéin, az amerikai indexek kis erősödésekkel nyitottak, miközben Európában mérsékelt esésekkel telt a nap. A BUX mínuszban zárt a Mol és az OTP esésének köszönhetően.

Nem követtük az európai tőzsdéket

Ázsiában jó hangulatban telt a szerdai kereskedés, miután az USA és Kína kereskedelmi tárgyalásaival kapcsolatos pozitív híreket kedvezően fogadták a befektetők, míg a hangulatot egy kedvező kínai makroadat is támogatta, a Nikkei 1 százalékos erősödése mellett a sanghaji börze 1,2 százalékkal került feljebb. A jó hangulat az európia tőzsdékre is átragadt, a kontinens börzéi emelkednek ma, míg a magyar tőzsdét inkább az iránykeresés jellemezte szerdán.

Történelmi csúcson zárt a magyar tőzsde

Ázsiában emelkedéssel indult a keddi kereskedés, bár a nap második felére alábbhagyott a lendület, a Nikkei előző napi záróértéke közelébe süllyedt vissza, míg a sanghaji tőzsde 0,2 százalékkal került feljebb. Az irányadó európai részvényindexek felfelé kapaszkodtak a keddi kereskedés második felében, míg a tengerentúli tőzsdék az irányt keresték a keddi piacnyitás után. A magyar tőzsde óvatos emelkedéssel zárta a keddi kereskedést, azonban ez is elég volt az új történelmi zárócsúcshoz. A blue chipek felemásan teljesítettek, a hazai nagypapírok közül az OTP és a Richter teljesített a legjobban.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Két éve erre a pillanatra vár Oroszország, most úgy érhet célt, hogy a Nyugat csak nézi
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.