Balatonalmádi önkormányzata kilépett a Kelet-Balatoni Térségi Önkormányzati Társulásból, miután a város vezetése szerint a társulás többi tagja korlátozni kívánta a település döntési szabadságát a fejlesztési források felhasználásában - számolt be a Hírbalaton.
Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön hivatalában fogadta Milorad Dodikot, a boszniai Szerb Köztársaság elnökét- tájékoztatta az MTI-t a Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály.
A 2020-ban elfogadott mesterséges intelligencia (MI) stratégia átdolgozott, frissített változatát a napokban tárgyalja és hamarosan el is fogadhatja a kormány - jelentette be Palkovics László mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztos az MTI tudósítása szerint egy konferencián. Hasonló témákról is szó lesz november 4-ei Banking Technology rendezvényünkön is, regisztráció és részletek itt!
A digitalizáció és az űr- és védelmi ipar stratégiai lehetőségeiről folytatott magas szintű tárgyalásokat Azerbajdzsánban Jászai Gellért, a 4iG csoport elnöke. A cégvezető kétnapos látogatása során Azerbajdzsán vezető kormányzati és üzleti szereplőivel találkozott annak érdekében, hogy előmozdítsa a két ország közötti technológiai és gazdasági együttműködést.
Jászai Gellért, a 4iG elnöke és Magyarország nemzetközi üzleti kapcsolatok fejlesztéséért felelős nagykövete ezúttal Azerbajdzsánban tárgyal – derül ki a LinkedIn-en közzétett posztból.
Egyedülálló összefogás indult a jövő oktatásáért: júniustól ezer diák készülhet a történelem érettségire egy teljesen ingyenes, mesterséges intelligenciával támogatott online platformon. A Peak, az ff.next és a Studium Generale együttműködésével létrejött kezdeményezés célja, hogy a tanulás személyre szabott, motiváló és korszerű élménnyé váljon – nonprofit alapon, a technológia emberközpontú alkalmazásával.
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) elnöke, Juhász Edit és a szlovák szabályozó hatóság (URSO) elnöke, Jozef Holjenčík Pozsonyban tárgyalt az energiapiacok szabályozási kérdéseiről és a két ország közötti együttműködési lehetőségekről.
A világűr békés célú kutatása és felhasználása terén történő együttműködésről szóló keretmegállapodást készül kötni Magyarország Izrael Állam kormányával - olvasható ki a csütörtökön megjelent miniszterelnöki határozatból.
Orbán Viktor miniszterelnök péntek délelőtt Csen Ven-csinggel, a Kínai Kommunista Párt Központi Politikai és Jogi Bizottságának titkárával tárgyalt Budapesten - tájékoztatta az MTI-t a Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály.
Immár tizedik éve zajlik a program formájában meghirdetett és elindított haderőfejlesztés, a Magyar Honvédség átfogó modernizációja, amellyel párhuzamosan a kormányzat a magyar hadiipar újjáépítését is célul tűzte ki. Egy évtized elteltével már joggal várhatók el ezen a területen is kézzel fogható eredmények, illetve vonhatók le alapvető következtetések, tehetőek általános érvényű megállapítások. Különösen fontos lenne látni a kkv-k érintettségét és sikerességét ebben a folyamatban, hiszen ahogy általánosságban a gazdaság, úgy az újjáépülő hazai hadiipar gerincét is magyar tulajdonú cégeknek kellene adniuk.
A Türk Államok Szervezetének budapesti csúcstalálkozójához kapcsolódó üzleti eseményeken újabb mérföldkőhöz érkezett a 4iG Csoport és Üzbegisztán együttműködése. A magyar technológiai és infokommunikációs vállalatcsoport tovább mélyíti stratégiai együttműködését a közép-ázsiai országgal – jelentette be a vállalat.
A 4iG két üzbegisztáni céggel is szándéknyilatkozatot írt alá a napokban potenciális együttműködésre.
Az UNIQA Biztosító is stratégiai megállapodást kötött a Magyar Biztosítási Tanácsadók Szövetségével (MBTSZ), tovább erősítve a szakma jövőjét formáló összefogást. Az ünnepélyes aláírással életbe lépett partnerség a hazai biztosítási szakemberek legmagasabb szintű, egyetemi akkreditációval rendelkező képzési rendszerének újabb jelentős állomása – írja az MBTSZ közleménye.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) tagállamai kedden Genfben konszenzussal fogadták el a világ első pandémiáról szóló globális megállapodását, amely jelentős előrelépést jelent a jövőbeli világjárványokra való felkészülésben - tudósított a MTI.
A járványok elleni küzdelemről szóló nemzetközi megállapodás aláírására szólította fel az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója a szervezet tagországait hétfőn, a WHO által Genfben rendezett Világegészségügyi Konferencián (WHA78).
Egy olyan megállapodást fog kötni hétfőn Keir Starmer brit miniszterelnök, amely legalább három területen erősíti az ország együttműködését az Európai Unióval a Brexit utáni időszakban – derült ki a brit miniszterelnöki hivatal szombat éjjeli közléséből. A megállapodás egyik része a brit élelmiszeripari cégek helyzetét javíthatja majd az uniós piacokon, a másik a határátlépés megkönnyítését célozza, a harmadik pedig az ifjúsági mobilitás kérdését javíthatja, de egyelőre a hivatal csak nagyon szűkszavú jelzéseket tett, így nem tudni a pontos részleteket.
Az illikvid piacokon akár komoly kilengésekre számíthatunk.
A gazdasági miniszter nyilvánosan ismerte el, gyökeréig megmérgezték az orosz gazdaságot a szankciók.
Fókuszban az olajpiac.
Folyamatosan frissülő hírfolyamunk a közel-keleti háborúról.
Az OTP Ingatlanpont figyelt fel néhány érdekes jelenségre.
Baj van a hitelezéssel.
Fontos fejlemények az öt napja tartó iráni-izraeli háborúról.
Szalóki Katalinnal, az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének igazgatójával beszélgettünk.