elemző

Öveket bekapcsolni, itt a legújabb tőzsdei mánia!

2021. június 03. 15:00 | Mohos Kristóf, Faluvégi Balázs

Öveket bekapcsolni, itt a legújabb tőzsdei mánia!

A január végén átélt, kisbefektetői spekuláció fűtötte short squeeze után sokáig nem hallhattunk a  hedge fundok által akkor rettegett subreddit, a wallstreetbets felől - egészen a múlt hétig, amikor is az egyre harciasabb hangvételű kiírások közepette újra beindult a mémrészvények pumpálása, most azonban az első short squeeze során a másodhegedűs szerepét játszó, mozilánc-üzemeltető AMC került a reflektorfénybe. A részvény öt nap alatt 118 százalékot ralizott a múlt hét péntekjéig, majd az igazi robbanás tegnap következett, amikor is egy kereskedési nap alatt közel duplázni tudott a részvény, a nap végére pedig több, mint 760 millió papír cserélt gazdát. Ma is kedvező teljesítményre számíthattunk a kereskedés előtti adatok alapján, a cég azonban bejelentette, hogy 11 millió részvényét adja el, a részvényeladásból származó pénzt pedig "általános vállalati célokra" kívánja majd felhasználni - ezt követően alaposan elromlott a befektetők hangulata, kérdéses persze, hogy ez kitart-e a kereskedés során is. A tegnapi elképesztő rali apropóján most megnéztük, mik történtek mostanában a koronavírus-válságot alaposan megszenvedő vállalat háza táján, mi a helyzet a moziipar vállalataival, hogyan vélekednek az újabb őrülettel kapcsolatban egyes guruk és stratégák, továbbá a fundamentális és a technikai elemzés keretein belül is megnéztük, hogy mi a helyzet a részvénnyel.

Itt a színtiszta őrület: ezzel egy nap alatt megduplázhattad a pénzedet!

2021. június 03. 08:59 | Portfolio

Itt a színtiszta őrület: ezzel egy nap alatt megduplázhattad a pénzedet!

Tovább tombol a kisbefektetői őrület az AMC részvényei körül, tegnap akkora volt az érdeklődés a sztárpapír iránt, hogy az extrém volatilitás miatt többször fel kellett függesztenie a papírokkal való kereskedést a New York-i tőzsdének. Csak tegnap közel duplázott a papír az azelőtti záróértékhez képest, idén eddig 3100 százalékot szárnyalt az árfolyam.

70 milliárd forintos kötvénykibocsátás a Richternél

2021. június 02. 16:15 | Portfolio

70 milliárd forintos kötvénykibocsátás a Richternél

Mai közleményében tudatta a Richter, hogy a Magyar Nemzeti Bank által meghirdetett Növekedési Kötvényprogram keretein belül 70 milliárd forint értékben bocsátott ki sikeresen kötvényeket.

Hiába a bizonytalanság a tőzsdéken, ezek a részvények jól teljesíthetnek

2021. május 28. 11:00 | Portfolio

Hiába a bizonytalanság a tőzsdéken, ezek a részvények jól teljesíthetnek

A globális pandémia berobbanása okozta pánikszerű eladási hullám után nagyon komoly ralit láthattunk a világ vezető tőzsdéinél, szűk egy év leforgása alatt új csúcsra száguldottak a börzék, elsősorban a technológiai szektor vezette az emelkedést. A túlfűtött piacokon több extrém sztorit is láthattunk a kritovaluták szárnyalásától a reddites mémrészvények felrobbanásáig, egy ideje azonban az inflációs félelmek árnyékában beindult a rotáció a technológiai szektortól a korábban agyonütött szektorok vállalatai felé. Ebben a környezetben egyre nehezebb dolguk van a hosszú távra tervező, buy-and-hold stratégiát követő befektetőknek - de szerencsére számos kapaszkodó rendelkezésre áll ezekben a bizonytalan időkben is: ha egy kicsit körülnéz az ember, meg lehet találni a hosszú távon vélhetően jól teljesítő részvényeket. Most két ilyen kapaszkodó, illetve a Reuters elemzőinek ajánlásai alapján vizsgálunk meg közelebbről két vállalatot.

Itt a fontos kiskapu, ami megmenthet a következő kriptopiaci vérengzésnél

2021. május 26. 15:34 | Portfolio

Itt a fontos kiskapu, ami megmenthet a következő kriptopiaci vérengzésnél

A kriptopiaci befektetőket alaposan megrázhatta a közelmúltban bekövetkezett hajmeresztő eladási hullám, amit elsősorban Elon Musk tweetjeinek és a kínai állam szabályozásának köszönhettünk. De ennek a többszáz milliárd dollárt elsöprő éremnek is létezik egy jó oldala: mégpedig nem más, mint hogy megnyitja az ajtót egy "pénzkímélő" adóstratégia előtt.

Elemzői vélemények az óriási meglepetést okozó GDP-adatról

2021. május 18. 10:25 | Portfolio

Elemzői vélemények az óriási meglepetést okozó GDP-adatról

2021 első negyedévében a magyar gazdaság teljesítménye (szezonálisan és naptárhatással igazítva) a várt zsugorodás helyett 1,9%-kal haladta meg az előző negyedévit. A meglepő GDP-adatra az elemzők is reagáltak, és jelezték, hogy feljebb emelik idei előrejelzéseiket.

Folytatódik a sztárrészvény vesszőfutása

2021. május 13. 14:14 | Portfolio

Folytatódik a sztárrészvény vesszőfutása

A kereskedelmi űrrepülés úttörőjének kikiáltott Virgin Galactic részvényei több, mint 11 százalékot estek tegnap, miután a Cowen befektetési bank csökkentette a vállalat részvényére vonatkozó célárját, valamint az Ark Investment Management guruja, Cathie Wood eladta fennmaradó SPCE-kitettségének tetemes részét az űrkutatási ETF-jéből.

CIB: Egész évben jelentős áremelkedésre számítunk Magyarországon

2021. május 13. 10:49 | Portfolio

CIB: Egész évben jelentős áremelkedésre számítunk Magyarországon

Az infláció tovább emelkedhet májusban, de a fő kérdés, hogy utána mi történik - mondta Trippon Mariann, a CIB Bank vezető közgazdásza a bank sajtótájékoztatóján. Elmondása szerint ő felfelé mutató kockázatokat lát, és arra számítanak, hogy az év második felében is 4% körüli vagy afeletti infláció lesz Magyarországon. A bank magas növekedést vár 2021-re, de a jelenlegi előrejelzését júniusban vélhetően felfelé korrigálja. A fogyasztás viszont idén még nem fog teljesen helyreállni a CIB szerint.

Sokak szerint ciki, mégis egyre trendibb őrület, amivel óriásit lehet szakítani a tőzsdén

2021. május 11. 15:00 | Mohos Kristóf, Faluvégi Balázs

Sokak szerint ciki, mégis egyre trendibb őrület, amivel óriásit lehet szakítani a tőzsdén

A globális koronavírus-járvány és az otthonokban önkéntelenül eltöltött több, mint egy éves remete-életmód alaposan megváltoztatta a mindennapjainkat és szokásainkat, ez megmutatkozott például a tőzsdei befektetések iránti érdeklődés fellángolásában, a kisállattartás hirtelen megugró népszerűségén és persze az öltözködési szokásainkon és a divathoz fűződő viszonyunkon is. Az utóbbi változásból tudott nagymértékben profitálni a 2000-es évek végén divatos, ikonikus lyukacsos papucsot gyártó Crocs vállalat, aminek a részvényárfolyama elképesztő ralit produkált tavaly március óta, az utolsó negyedéves jelentésük után pedig valóságos őrület alakult ki a részvény körül a remek teljesítménynek és a jövőbeli várakozásoknak köszönhetően. De vajon maradt még tere az emelkedésnek, meddig tarthat a 2020 márciusa óta töretlenül emelkedő trend? Többek között ennek járunk utána elemzésünkben.

Itt az ok, ami miatt 250 ezer dollárt érhet a bitcoin

2021. május 10. 11:03 | Portfolio

Itt az ok, ami miatt 250 ezer dollárt érhet a bitcoin

Az elmúlt hónapokban megtorpant a bitcoin ralija és a 60 ezer dolláros szinttel küzd a jegyzés, sok kis- és intézményi befektető is többek között az ethereumot és a viccnek indult dogecoint részesítette inkább előnyben a mögöttünk álló időszakban - de ez persze korántsem jelenti azt, hogy temetni kéne a piaci alapon legjelentősebb kriptodevizát. Így vélekedik az ügyben a Morgan Creek Capital Management befektetési igazgatója is, egészen elképesztő célárat fogalmazott meg ugyanis a guru a kriptodevizával kapcsolatban, és meg is indokolta a döntését.

Milyen bitcoin? Az ethereum az új sztár, brutális célár érkezett

2021. május 10. 10:05 | Portfolio

Milyen bitcoin? Az ethereum az új sztár, brutális célár érkezett

Még januárban, amikor a világ második legnagyobb piaci kapitalizációjú kriptopénzével, az ethereummal alig több mint 1200 dolláron kereskedtek, egy intézményi befektető merészen megjósolta a 3000 dolláros szint fölé való emelkedést, azzal indokolva mindezt, hogy a befektetők túlságosan is figyelmen kívül hagyják a kriptodevizát. Alig öt hónappal később ez a jóslat már be is jött: az ethereum csak idén több, mint 450 százalékot emelkedett, és ma reggelre átlépte a 4000 dolláros szintet. Most ugyanez a befektető, Megan Kaspar, a Magnetic digitális befektetési vállalat társalapítója az év végére 8000 és 10 000 dollár közötti ársávba emelte a célárat, és azt is elmondta, hogy mi lehet majd az oka a szárnyalásnak.

Joe Biden: ideje csökkenteni a feszültséget Oroszországgal

2021. április 16. 08:29 | Portfolio

Joe Biden: ideje csökkenteni a feszültséget Oroszországgal

Joe Biden elnök beszédet tartott tegnap, néhány órával azután, hogy szankciókat szabott ki a kormánya Oroszországra. Elmondta: a büntetés arányos, most viszont itt az ideje, hogy csökkentse a feszültséget az oroszokkal.

Itt a magyar tőzsde idei sztárja, üstökösként szárnyalt a részvény

2021. április 14. 14:31 | Portfolio

Itt a magyar tőzsde idei sztárja, üstökösként szárnyalt a részvény

Egészen elképesztő árfolyamemelkedést láthattunk a BUX Indexhez nemrég "csatlakozó" vállalat, a Masterplast részvényénél az elmúlt hónapokban. Persze a rendkívüli teljesítmény nem (csak) a kisbefektetői spekuláció eredménye, számos komoly, a vállalat működését és jövőbeli kilátásait alapvetően meghatározó és befolyásoló esemény is történt a Masterplast háza táján. Írásunkban összefoglaljuk a fontosabb mérföldköveket, amik a sztárpapír titulus felé vezető utat kövezték ki a Masterplast előtt.

A digitális oktatás

2021. április 10. 13:31 | Portfolio

A digitális oktatás "teljes elsötétítéshez" vezet?

A digitális oktatás a különböző intézményekben mást és mást jelent. Van, ahol jelentős modernizációs löketet adott, máshol viszont a "teljes elsötétítést" jelenti Radó Péter oktatáskutató, oktatáspolitikai elemző szerint, aki a Pénzcentrumnak adott interjújában kitért arra is, mi történt az elmúlt egy év során a hátrányos helyzetű gyerekekkel és hogy mi marad meg a mostani, kényszer szülte új lehetőségekből.

A franciák háborúra készülnek, évtizedek óta nem látott hadgyakorlatot hajtanak végre

2021. április 07. 09:46 | Portfolio

A franciák háborúra készülnek, évtizedek óta nem látott hadgyakorlatot hajtanak végre

Évtizedek óta nem látott méretű, összfegyvernemi hadgyakorlatot készül végrehajtani a francia haderő 2023-ban – írja az Economist. A lap arról is ír, hogy Franciaország kifejezetten egy ellenséges ország ellen viselt háború lehetőségére rendezkedik be a 2020-as évtizedben és széles körű modernizáció veszi kezdetét a francia haderőben.

Részletes keresés