Megkezdődött a történelem egyik legnagyobb bankfúziója

Megkezdődött a történelem egyik legnagyobb bankfúziója

Svájc legnagyobb bankja, az UBS hivatalosan is megkezdte a Credit Suisse anyabankjának integrációját - közölte a társaság. Először fordul elő, hogy két globális rendszerszinten jelentősnek számító bank egyesül.

Nagyot kaszáltak, akik erre a bankvezérre fogadtak - most egész Európát felrázná a befektetők kedvence

Nagyot kaszáltak, akik erre a bankvezérre fogadtak - most egész Európát felrázná a befektetők kedvence

Egyre többen emlegetik az európai bankszektor lehetséges konszolidálójaként az UniCredit vezérigazgatóját, Andrea Orcelt. A befektetők körében nagy elismerésnek örvendő egykori befektetési bankár jelentős eredményeket ért el 2021 áprilisa óta az olasz bankcsoport élén, az európai bankszektor felrázásáig merészkedő elképzeléseit most a Reuters latolgatta.

10 milliárd eurós pluszban zárja az évet az UniCredit, kiderült, mire költik

10 milliárd eurós pluszban zárja az évet az UniCredit, kiderült, mire költik

Várakozások szerint 10 milliárd euró többlettőkével rendelkezik majd év végére az UniCredit Group, de azt még nem döntötték el, hogy ezt felvásárlásokra vagy a részvényesek javadalmazására költik majd. Emellett az UniCredit tervezi a befektetési alapok értékesítéséből származó díjak növelését és az Amundival kötött üzletének megújítását.

Háromszor egy több, mint három: mit ígér az MBH Bank? (Interjú)

Háromszor egy több, mint három: mit ígér az MBH Bank? (Interjú)

2023. május 1-je után egységesebb termék- és szolgáltatáskínálattal várja az MBH Bank új és potenciális ügyfeleit – mondja Bertalan Sándor, a társaság középvállalati üzletágának ügyvezető igazgatója, akit a vállalati üzletágat érintő egyes változásokról kérdeztünk a május 1-jén jogilag is megvalósult fúzió apropóján. A szakember szerint a kamatszint jelentős csökkenéséig alapvetően a támogatott hitelkonstrukciók tartják életben a vállalati hitelezést.

Bankegyesülések védhetik a piacot az újabb bedőlésektől.

Bankegyesülések védhetik a piacot az újabb bedőlésektől.

Janet Yellen amerikai pénzügyminiszter arra számít, hogy az amerikai szabályozó hatóságok nyitottak lesznek a közepes méretű bankok fúziójára. A politikus szerint az amerikai bankrendszerben megfelelő a likviditás.

Itt az MBH Bank: megvalósult a hazai banktörténelem legnagyobb fúziója

Itt az MBH Bank: megvalósult a hazai banktörténelem legnagyobb fúziója

Április 30-án megvalósult az MKB Bank Nyrt. és a Takarékbank Zrt. fúziója, május 1-jétől a létrejött hitelintézet MBH Bank Nyrt. néven, új, egységes arculattal folytatja tevékenységét. A hosszú hétvégén a fúzióhoz kapcsolódó technikai és informatikai átállás sikeresen lezajlott – közölte a hitelintézet.

Búcsúzik az MKB és a Takarékbank, megtudtuk, mi vár az ügyfelekre

Búcsúzik az MKB és a Takarékbank, megtudtuk, mi vár az ügyfelekre

Több szegmensben is piacvezetőként, 500 bankfiókkal és 800 bankautomatával, teljesen új arculattal indul el a jövő héten az ország új nagybankja, az MBH Bank. A fúziós folyamat és a hétvégi átállás részleteit a Magyar Bankholding mai sajtótájékoztatóján ismertették. Elhangzott: a fintech együttműködéseknek köszönhető újdonságok egy részének belső tesztelése már zajlik, a következő egy-másfél évben, fokozatosan találkozhatnak velük az ügyfelek. Nekik egyébként nincs különösebb teendőjük, a meglévő mobilapplikációik is megmaradnak még egy ideig, miközben a nyáron már egy új mobilbankkal fog jelentkezni a hitelintézet.

Olcsó élelmiszert tiltott le a kormány, de mégis miért?

Olcsó élelmiszert tiltott le a kormány, de mégis miért?

Már meghallgatható a Portfolio Checklist hétfői adása. A műsor első részében az ukrán gabona hazai importjának tilalmáról volt szó szó, amely példa úgy tűnik, ragadóssá vált a régióban. Az ukrán termék egyébként több oknál fogva is olcsóbb, mint a magyar, minőségi problémák csak elszigetelt esetekben merülhetnek fel, mégis letiltották a Magyarországra való behozatalt. Vendégünk volt Braunmüller Lajos, a Portfolio agrár-szakújságírója. A második blokkban a magyar bankszektor történetének legnagyobb fúziójáról volt szó szó, amelynek eredményeképpen létrejött az MBH Bank. Ennek a mérete már az OTP-vel is összevethető. Erről Palkó Istvánt, a Portfolio pénzügyi divíziójának vezető elemzőjét kérdeztük.

MKB Alapkezelő néven egyesül két hazai alapkezelő

MKB Alapkezelő néven egyesül két hazai alapkezelő

Egyesül a Budapest Alapkezelő és MKB-Pannónia Alapkezelő, a jogutód társaság 2022. szeptember 1-én kezdi meg működését. Az egyesüléssel létrejövő alapkezelő által kezelt vagyon megközelíti az 1 200 milliárd forintot - derül ki a Magyar Bankholding közleményéből.

Hatalmas fúzió történt az építőiparban

Hatalmas fúzió történt az építőiparban

Az új év első napján a Wienerberger Zrt.-be olvad a hazai térkő és lapgyártás egyik legnagyobb szereplője, a Semmelrock Burkolatkő Kft. Az ugyancsak Wienerberger tulajdonú PipeLife Hungária Kft.-vel kiegészülve egy több mint 50 milliárd forintos forgalmat bonyolító vállalatcsoport formálódik.

Jön a magyar szuperbank: elfogadták a fúzió első nagy lépését

Jön a magyar szuperbank: elfogadták a fúzió első nagy lépését

Újabb mérföldkőhöz érkezett a Magyar Bankholding: a tőzsdén jegyzett MKB Bank közgyűlése, valamint a Budapest Bank és a Takarék Csoportot tulajdonló Magyar Takarék Bankholding Zrt. legfőbb döntéshozó szervei jóváhagyták a november 15-én közzétett javaslatokat, amelyek a Budapest Bank, az MKB Bank és a Magyar Takarék Bankholding egyesítésére vonatkoznak.

Három bankból egy negyedik lesz Magyarországon, 2025-re a legjobbak lennének

Három bankból egy negyedik lesz Magyarországon, 2025-re a legjobbak lennének

Kétlépcsős fúzió, digitális ugrás, egyéves átmeneti időszak, új banki brand és arculat, tőzsdére lépés és nemzetközi terjeszkedés - többek között ezek a kulcsfogalmak hangzottak el azon a sajtótájékoztatón, amelyen a leendő szuperbank menedzsmentje mutatta be a Takarékbank, az MKB Bank és a Budapest Bank fúziójának részleteit. Újdonságként elhangzott: a lízingtevékenység már január 1-jével egyesül, a Budapest Bank beolvadása ellenére egyes brandelemei 2022. április 1-je után még egy évig fennmaradnak, a szuperbank tőzsdére vitele pedig reálisan 2025-ben valósulhat meg. A Portfolio kérdésére elmondták: négy év múlva 15% körüli tőkearányos megtérülés elérése a cél, és a piac leghatékonyabb szereplői szeretnének lenni.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Ennyi volt! - Lázár János rendelettel irtja ki a nyerészkedést az építőiparból
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.