kamatdöntés

Újabb 20-as vágással 3%-ra ért az alapkamat

A várakozásoknak megfelelően 20 bázisponttal csökkentette az irányadó rátát a jegybank monetáris tanácsa. Ezzel holnaptól az alapkamat 3 százalék. A döntés a múlt év augusztusa óta tartó lazítási ciklus folytatását jelenti, és a piac egyre inkább egyöntetûen a kamatcsökkentések folytatását várja.

Meglengette a kisebb ütemű kamatvágás lehetőségét az MNB

Az ország kockázati megítélésének alakulását és a gazdasági növekedés javulását is figyelembe véve sor kerülhet még kamatcsökkentésre, azonban indokolttá válhat a csökkentés ütemének mérséklése - áll a monetáris tanács kamatdöntés után megjelent közleményében. Ez azt jelentheti, hogy januártól 10 bázispontos lépésközre áll át a monetáris tanács, amennyiben nem történik semmi rendkívüli. A helyzetértékelés amúgy nemigen tér el az eddig megfogalmazottaktól: kedvező inflációs kilátások, kapacitásfeleslegek a gazdaságban, változékony globális hangulat - az óvatosság hangsúlyozása és további kamatvágások.

Ez alkalommal nem változtatott az EKB

Nem változtatott az irányadó ráta mértékén (0,25%) az Európai Központi Bank és a betéti ráta (0%) sem lépett át a negatív tartományba. A lépés tehát a várakozásoknak megfelelően alakult, így hevesebb piaci reakciókat sem látunk. A hangsúly Mario Draghi EKB-elnök sajtótájékoztatóján lesz, ami magyar idő szerint fél háromkor kezdődik.

2013.12.05 14:40 Draghi: lassú lesz a fellendülés és alacsony marad az infláció

Továbbra sem vált irányt a Bank of England

Nem okozott meglepetést a Bank of England mai kamatdöntése, továbbra is tartják a fél százalékos irányadó rátát és a kötvényvásárlásaik mértékét (375 milliárd font), annak ellenére, hogy a brit gazdaság kilátásai egyre jobbak.

Ezen a héten még nem durvul be az EKB

Ez a hét az Egyesült Államokban és Európában is izgalmasan telik majd, ugyanis míg az óceánon túl pénteken közlésre kerülnek a legfontosabbnak számító munkaerő-piaci adatok, addig az öreg kontinensen az Európai Központi Bank hozza meg döntését csütörtökön, amit sajtótájékoztató is követ. A korábban felmerült negatív rátára még nem kell számítanunk a múlt pénteki kedvezőnek tekinthető Eurostat jelentés okán, ugyanakkor a meglepetések elkerülése végett érdemes lehet óvatosnak lenni, ha nyitott pozícióit szeretnénk fenntartani.

MNB: Jöhetnek még kamatcsökkentések

A Monetáris Tanács megítélése szerint a magyar gazdaságot számottevő kihasználatlan kapacitás jellemzi, az inflációs nyomás tartósan mérsékelt maradhat - áll a kamatdöntés után kiadott közleményben, mely így folytatódik: a 3 százalékos inflációs cél középtávú elérése további monetáris lazítás irányába mutat. A globális pénzügyi környezet változékonyan alakul, a monetáris politika mozgásterét az ország kockázati megítélésének tartós és érdemi elmozdulása befolyásolhatja. A Monetáris Tanács úgy látja, hogy az inflációs és reálgazdasági kilátások alapján, az ország kockázati megítélésének figyelembevételével sor kerülhet még óvatos kamatcsökkentésre.

Ez egyébként az utolsó bekezdés volt, ami hagyományosan a jövőre vonatkozó utalásokat tartalmazza. A teljes közlemény alább olvasható, ahogy várható volt, a tanács inflációs képe az októberi 0,9%-os árindex után tovább javult.

Pleschinger: lassítani kéne a kamatvágásokkal

Pleschinger Gyula, a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának tagja a Reuters hírügynökségnek adott nyilatkozatában kifejtette, hogy szerinte óvatosabban kéne folytatni a kamatvágási ciklust, ugyanis mindenképpen el kéne kerülniük, hogy egy esetleges piaci hangulatváltáskor hirtelen kamatemelést kelljen végrehajtania a jegybanknak.

Megosztott volt az EKB - a németeknek nem tetszik az irány

Mario Draghi EKB-elnök csúsztatott amikor azt mondta, hogy a jegybank döntéshozó testülete túlnyomó többségben támogatta a tegnapi kamatvágást. Mint azt meg nem nevezett jegybanki forrásokból megtudtuk: valójában a szavazók harmada decemberig várt volna. A német döntéshozók különösen ellenezték a döntést és mára a német újságok arról kezdtek cikkezni, hogy a lépés miként árt a megtakarító Németországnak.

Draghi: a helyzet jelentősen megváltozott - lépnünk kellett

Mario Draghi, EKB-elnök sajtótájékoztatóján kommentálta a piacot meglepetésként ért kamatdöntést, amit ők hatásos válaszreakciónak gondolnak a jelenlegi gazdasági helyzetre. Az infláció és növekedés kapcsán jelentős lefelé mutató kockázatokat lát az elnök és a véleménye szerint a vártnál sokkal hosszabban láthatunk majd cél alatti inflációt a régióban, viszont defláció nem fenyeget minket.

Eldörrent az EKB fegyvere, azonnal kamatot vágtak!

Az Európai Központi Bank a ma közzétett döntése szerint 25 bázisponttal csökkentette az irányadó rátát 0,25 százalékra. Ez a lépés meglepte a piacokat, a széleskörú konszenzus szerint ugyanis csak a decemberi előrejelzéseket követően várták volna az EKB válaszreakcióját. Az euró dollárral szembeni árfolyama hatalmasat zuhant a hírre.

A piaci szereplők Mario Draghi EKB-elnök szavaira figyelnek. Erről részletesen itt olvashatnak:

2013.11.07 14:36 Draghi szavait feszülten figyeli a piac

Intervenciót hajtanak végre a csehek

A cseh jegybank a mai napon bejelentette, hogy intervenciót fognak végrehajtani a korona piacán a még nagyobb monetáris lazítás jegyében.

A Bank of England egyelőre tartja az ígéretét

A piaci várakozásokkal összhangban nem változtatott az angol jegybank az irányadó rátáján (0,5%) és az eszközvásárlások mértékén sem (375 milliárd font). A jegybank nem kommentálja a mostani döntését, korábbi nyilatkozatok szerint amíg a munkanélküliség 7% alá nem süllyed nem kívánnak szigorítani. Ez pedig a jelenlegi előrejelzések szerint 2016-nál korábban nem mehet végbe, bár egy hét múlva ennél frissebb számokat kaphatunk.

Most még nem fog lőni az EKB

A mai nap egyik legfontosabb eseménye az Európai Központi Bank döntése, amit magyar idő szerint délután 13:45-kor ismerhetünk meg. Bár a piac nem számít kamatvágásra, mégis rengeteg érdekességet tartogathat a 14:30-kor kezdődő sajtótájékoztató, ugyanis az eurózónás inflációs mutató brutálisan alacsony szintre került, míg a munkanélküliségi ráta az egekben repdes. A romló számok lehet, hogy csak átmeneti hatásokat tükröznek, de mégis egyre valószínűbbnek tűnik, hogy az EKB-nak a jövőben további lazító lépéseket kell tennie.

Folytatódó amerikai pénznyomtatás - Esés a tőzsdéken

Az amerikai jegybank szeptemberben a várakozásokkal ellentétben nem indította el eszközvásárlási programjának visszafogását (tapering), és erre egyelőre nem is kerül sor: a Fed mai közleményében jelezte, hogy továbbra is a korábban látott, havi 85 milliárd dolláros volumenben vásárol majd eszközöket.

Fontosabb részletek

  • A Fed a szokásos volumenben (havonta 85 milliárd dollár) folytatja eszközvásárlási programját, a volumen csökkentésérõl és annak ütemezésérõl nem esett szó
  • Az indoklás szerint az amerikai gazdaság még nem annyira erõs, hogy a jegybank elzárhassa a pénzcsapokat
  • Vannak biztató jelek, de a munkaerõ- és lakáspiac még nem elég erõs, a Fed további jeleket vár a növekedés fenntarthatóságával kapcsolatban
  • A Fed nyíltpiaci bizottsága változatlanul 0,00-0,25 százalékon hagyta az irányadó kamatot
  • A Fed bejelentését követõen a részvény- és nyersanyagárak estek, a dollár erõsödött

Húszat vágott a jegybank

A várakozásoknak megfelelően az irányadó ráta 20 bázispontos csökkentéséről döntött ma a monetáris tanács. Ezzel az irányadó ráta (és az új történelmi mélypont) holnaptól 3,4%.

Itt a magyarázat a kamatvágásra

Inflációs aggodalom nincs, a hazai kereslet még mindig gyenge. A külső környezet változékonysága óvatosságra int, de jöhetnek még kamatcsökkentések - derül ki a monetáris tanács közleményéből, ami alapvetően a szokásos üzeneteket hordozza. A közleményt alább közöljük, a kiemelések tőlünk származnak.

Folytatódik a harc az inflációval Indiában


Az indiai jegybank a második kamatemelését hajtotta most végre két hónapon belül, hogy felvegye a kesztyűt az ország lángoló inflációs folyamataival. Az újdonsült jegybankelnök, Raghuram Rajan határozottan az infláció letörésére akarja használni a monetáris politikát, miközben az ország növekedési kilátásai is egyre rosszabbak.

Folytatják a lazulást a jegybankok

Kamatdöntések jelentik majd a fókuszt ezen a héten: kedden itthon, szerdán az USA-ban, csütörtökön pedig Japánban lesz jegybanki lépés. Az amerikai Fed szinte biztos, hogy nem lassítja már idén az eszközvásárlási programját, így nem is maga a döntés, hanem az azt követő sajtótájékoztató lehet érdekes, pontosan ahogy Japán esetében is. Magyarországon viszont már egy fokkal cifrább a helyzet, hiszen a Monetáris Tanács már nem egységes, bár ettől függetlenül kicsi a valószínűsége, hogy a várt 20 bázispontos vágástól eltérő döntés szülessen kedden.

Folytatja a jelenlegi pályát a Bank of England

Nem változtatott az irányadó rátáján az angol jegybank ahogy a 375 milliárd fontos eszközvásárlási keretén sem. A Bank of England a döntését nem követi közlemény. Mark Carney korábbi kijelentései szerint 2016-ig fenn fog maradni a jelenlegi kamatkörnyezet, a piaci árazások ugyanakkor azt mutatják, hogy ezt a befektetők nem hiszik el neki.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Elszálltak a bérek, elfogyott a munkaerő, egyetlen út előtt áll Magyarország
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.