Újabb pofon az épp magára találó brit lakáspiacnak a közel-keleti válság

2026. március 09. 15:06 | Portfolio

Újabb pofon az épp magára találó brit lakáspiacnak a közel-keleti válság

A Halifax legfrissebb lakásárindexe szerint az Egyesült Királyságban februárban 0,3 százalékkal emelkedtek a lakásárak, ami újra lassulást jelent a januári növekedéshez képest a közel-keleti konfliktus nyomásának hatására - írja a The Financial Times. Az átlagos árszint így 301 151 fontra nőtt, miközben éves bázison az index 1,3 százalékos lakásár-emelkedést mutatott, ami az elmúlt négy hónap legerősebb adata a januári 1,1 százalékos drágulás után.

Friss jelentés érkezett: kiderült, melyik mai generáció lesz a történelem leggazdagabbja

2025. március 06. 15:00 | Árgyelán Ágnes

Friss jelentés érkezett: kiderült, melyik mai generáció lesz a történelem leggazdagabbja

A következő 4 évben 7%-kal 2,5 millió fő fölé emelkedhet az ultragazdagok száma a világon, azaz azoké, akiknek legalább 10 millió dollárnyi vagyona van – derül ki a Knight Frank elemzéséből. Amerika egyértelműen vezeti a listát a gazdagok számát és vagyonát tekintve is, de nagyban jön fel Ázsia és Afrika is. A jelentésből kiderül, melyek egy mai milliárdos legfőbb ismérvei, melyik mai generáció lesz a történelem leggazdagabbja és mégis mire elég egymillió dollár a világ luxusingatlan-piacán.

Új vezetőt neveztek ki a Knight Frank Magyarországnál

2024. szeptember 11. 16:28 | Portfolio

Új vezetőt neveztek ki a Knight Frank Magyarországnál

A Knight Frank Magyarország irodai üzletágának Associate Director pozícióját mostantól Enzsöl Krisztina tölti be. A szakember több mint 24 éves ingatlanpiaci tapasztalattal rendelkezik, szakterülete az irodabérbeadás, ahol mind bérlői, mind bérbeadói oldalon széleskörű ismereteket szerzett. Karrierje során vezető nemzetközi vállalatokkal és ingatlan-tanácsadó cégekkel működött együtt - közölte a társaság.

Lerántja a gazdagokról a leplet egy tanulmány: kiderült, hány szupergazdag él közöttünk

2024. március 08. 13:00 | Árgyelán Ágnes

Lerántja a gazdagokról a leplet egy tanulmány: kiderült, hány szupergazdag él közöttünk

A következő 5 évben 28%-kal 800 ezer fő fölé emelkedhet a szupergazdagok száma a világon, azaz azoké, akiknek legalább 30 millió dollár vagyona van – derül ki a Knight Frank elemzéséből. Mindeközben a vagyonos emberek egyre aktívabban keresik az ingatlanpiaci befektetési lehetőségeket, még úgyis, hogy egymillió dollárért Monacóban csupán 16 négyzetméternyi ingatlant lehet megvenni. Kiderül az is, mennyi pénz kell ahhoz az egyes országokban, hogy a leggazdagabb 1% közé kerüljön valaki.

Leleplezte a magyar dollármilliomosokat egy külföldi kutatás – Ilyen számokat még nem láttunk

2023. május 20. 06:10 | Árgyelán Ágnes

Leleplezte a magyar dollármilliomosokat egy külföldi kutatás – Ilyen számokat még nem láttunk

Közel 580 ezer ember nettó vagyona haladta meg a 30 millió dollárt tavaly a Knight Frank friss elemzése szerint. Különösen a Közel-Keleten ugrott meg az ultragazdagok száma, Európában jelentősen visszaesett a számuk, kivétel ez alól Írország és Monaco. A tanulmányból kiderül az is, hogy Magyarországon közel 32 ezer embernek volt tavaly legalább egymillió dollárja, 2027-re pedig világelsők lehetünk a gazdagok számának növekedésében.

Megégették magukat az európai gazdagok, nagy vagyonok vesztek oda tavaly

2023. március 04. 13:00 | Portfolio

Megégették magukat az európai gazdagok, nagy vagyonok vesztek oda tavaly

Nemcsak az átlagvagyonnal bíró befektetőknek volt nehéz tavaly pénzt keresnie a piacokon, hanem a gazdagoknak is, a Knight Frank friss elemzése szerint globálisan 10%-kal esett vissza a dollármilliomosok vagyona, a legnagyobb ütést az európai gazdagok vagyona kapta. Idén viszont már derűlátóbbak a vagyonosok, érdemi emelkedésre számítanak a vagyonukban, ezzel párhuzamosan pedig többet is terveznek költeni. Kiderült az is, miben tartják pénzüket a milliomosok.

Leleplezte a magyar dollármilliomosokat egy külföldi kutatás: 31 ezren vannak az elit klubban

2022. március 07. 17:30 | Portfolio

Leleplezte a magyar dollármilliomosokat egy külföldi kutatás: 31 ezren vannak az elit klubban

Több mint 610 ezer ember nettó vagyona haladta meg a 30 millió dollárt tavaly a Knight Frank friss elemzése szerint. Különösen Észak-Amerikában ugrott meg a gazdagok száma, Európában országok szintjén az Egyesült Királyság és Franciaország emelkedik ki. A tanulmányból kiderül azonban az is, hogy Magyarországon közel 31 ezer embernek volt tavaly legalább egymillió dollárja.

Több fontos személyi változás történt a novemberi ingatlanpiacon

2021. december 01. 08:00 | Portfolio

Több fontos személyi változás történt a novemberi ingatlanpiacon

Több személyi változás is történt novemberben a hazai ingatlanpiacon. Új kollégával bővült a Nhood Hungary csapata Kákosy Beáta személyében, akinek feladata a cég által kezelt ingatlanportfólió teljesítményének átfogó elemzése lesz. Emellett a ConcergenCE csapata is két új ingatlankezelő kollégával bővült, Dobó Ildikó és Berkes Gellért személyében. A Knight Frank Lóska Erikát nevezte ki a cég társügyvezető-igazgatójává, amivel párhuzamosan a cég irodadivíziójának élére Holy Petra került.

Megbolondítja a technika a munkahelyeinket: jóslat vagy valóság a robotasszisztens és a drónos kiszállítás?

2021. augusztus 29. 16:00 | Portfolio

Megbolondítja a technika a munkahelyeinket: jóslat vagy valóság a robotasszisztens és a drónos kiszállítás?

Robotasszisztensek, drónos takarítás, optimalizált energiaellátás és buja növényzet: hajmeresztő jóslatokat tett a Knight Frank a jövő munkahelyeire nézve. De mielőtt a következő időszak lehetséges trendjeit felsorakoztatnánk, jöjjön egy kis összefoglaló a korábbi évtizedek munkahelyi jellemzőiről. Így jutott el az irodisták élete az elektromos írógéptől az IoT által optimalizált épületekig.

Különös újdonságok az irodák világában - Mi lesz most a legdrágább és legexkluzívabb helyekkel?

2021. június 07. 14:30 | Portfolio

Különös újdonságok az irodák világában - Mi lesz most a legdrágább és legexkluzívabb helyekkel?

Egészen különböző következtetésekre és döntésekre jutottak az irodaházak bérlői a járvány időszakban, néhol a nagyobb irodatér teremti meg a biztonságos környezetet, néhol annyira bevált az otthoni munkavégzés, hogy visszaadtak területeket, máshol viszont a megkötött szerződések kisebb mozgásteret engednek, így aligha van változás, de az sem ritka, hogy teljesen hazaköltöztek az alkalmazottak és már csak valamelyik coworking iroda szolgáltatásait használják, ha éppen szükséges a fizikailag is közös munka. Az irodaterek használatának változása különösen érdekes egy olyan lokációban, mint a belváros, ahol mindig is extrát jelentett maga a helyszín. Vajon hogyan alakultak az irodabérlések a CBD-ben, azaz a budapesti központi üzleti negyedben?

A luxuslakásoknak is betett a járvány - Sok helyen lejtmenetre kerültek az árak

2021. március 10. 06:30 | Portfolio

A luxuslakásoknak is betett a járvány - Sok helyen lejtmenetre kerültek az árak

Ahogy minden évben, idén is elkészült az a lista, ami a világ legdrágább ingatlanpiacait a belvárosi luxuslakások, a legfelkapottabb nyaralóövezetek, sípályák, vidéki nyaralók árai alapján veti össze és rangsorolja. A Knight Frank által létrehozott Prime International Residential Index (PIRI 100) értékelése alapján bár az összkép meglepően pozitív még az egy éves pandémia után is, mégis a városok közel harmadában árcsökkenést szenvedtek el a prémium lakóingatlanok. Most is van azonban kivétel, néhány lokáció annyira kivételesnek bizonyult, hogy kétszemjegyű növekedést produkáltak az ottani luxusingatlanok.

Ennyi pénzre lenne szükséged, hogy a leggazdagabb országok felső 1%-ába kerülj

2021. február 24. 08:53 | Portfolio

Ennyi pénzre lenne szükséged, hogy a leggazdagabb országok felső 1%-ába kerülj

Jövő héten publikálja a Knight Frank az idei évre vonatkozó Wealth Reportját, de előzetes adatok már napvilágot láttak a tanulmányból. A Bloomberg ír arról, hogy Monacóban 8 millió dollár, az USA-ban és Svájcban viszont fele ekkora összeg kell ahhoz, hogy valaki az ország leggazdagabb 1%-ába tartozónak mondhassa magát.

Ez sem lesz már a régi - Ezeket az otthonokat keresik az első hullám után a vásárlók

2020. szeptember 21. 12:00 | Portfolio

Ez sem lesz már a régi - Ezeket az otthonokat keresik az első hullám után a vásárlók

A járvány első hulláma után is érződött már, hogy a home office miatt nagyobb szerepet kapnak az otthonaink és a hozzájuk kapcsolódó kinti területek, a kert, egy terasz, vagy egy erkély. Sőt, sokan vannak olyanok is, akik a belvárosi lakásukat már elcserélnék egy családi házra az agglomerációban, vagy akár egy vízparti üdülőre. Most a második hullámban vélhetően még többen lesznek, akik nagyobb térre, több kinti helyiségre és a természet közelségére vágynak majd. Ennek kapcsán, a lakhatási szokások megváltozását mérte fel 44 országban több mint 700 ügyfél megkérdezésével nyár végén a Knight Frank.

Van, ahol 300 millió forintból még egy minigarzonra sem futja

2020. március 08. 16:31 | Portfolio

Van, ahol 300 millió forintból még egy minigarzonra sem futja

Ahogy minden évben, most is elkészült az a lista, ami a világ legdrágább ingatlanpiacait és az egyes városokat a belvárosi luxuslakások, a legfelkapottabb nyaralóövezetek, sípályák, vidéki nyaralók árai alapján veti össze és rangsorolja. A Knight Frank által létrehozott Prime International Residential Index (PIRI 100) értékelése alapján néhány városban még egy kisebb garzonlakás sem jönne ki egymillió dollárból, vagyis mintegy 295 millió forintból.

Bespájzolnak a bérlők: az sem baj, ha más költözik a területre, a lényeg, hogy legyen

2020. február 14. 13:18 | Budai Ákos, Pásztor Roxána

Bespájzolnak a bérlők: az sem baj, ha más költözik a területre, a lényeg, hogy legyen

Határozott lépésekkel halad és zárkózik fel a magyar irodapiac a nyugati országokéhoz, az érettség nemcsak az alacsonyabb hozamszinteken látszódik, hanem a bérlők részéről egyre tudatosabb és előretekintőbb irodakeresésen, illetve az egyre kisebb mértékű, bérleti szerződésekbe foglalt ösztönzőkön keresztül is. Az elmúlt időszakban tapasztalt trendekről, valamint a jövőbeli várakozásokról Henter Timeát, a Knight Frank Hungary szakértőjét kérdeztük.

  • 1
  • 2
Részletes keresés