Donald Trump elnök adminisztrációjának új költségvetési javaslata jelentős változásokat hozna: 163 milliárd dolláros szövetségi kiadáscsökkentést irányoz elő az októbertől kezdődő évre, miközben jócskán növelné a védelmi és határbiztonsági kiadásokat.
Donald Trump csütörtökön elnöki rendeletben szólított fel az amerikai közszolgálati médiumok, a PBS és az NPR szövetségi támogatásának leállítására, elfogultsággal vádolva a szervezeteket - tudósított a BBC.
Trump szerint a Raytheon Technologies és az IBM kaphatja a légiforgalmi irányítási rendszer modernizálásának megbízását – számolt be a Reuters.
Az amerikai igazságügyi minisztérium arra kérte az Egyesült Államok nemzetközi kereskedelmi bíróságát, hogy utasítsa el kisvállalkozások keresetét, amely a Trump-adminisztráció globális vámpolitikája ellen irányul – számolt be a Bloomberg.
Újraválasztották Manfred Webert az Európai Néppárt (EPP) élére a pártcsalád kétnapos valenciai kongresszusán kedden.
Pete Hegseth amerikai védelmi miniszter megszüntette a nők nemzetbiztonsági szerepét támogató programot, annak ellenére, hogy azt történetesen éppen Donald Trump indította el 2017-ben, és a jelenlegi Trump-kormányzat több tagja is támogatta - írja a Reuters.
Az Egyesült Államokban politikai vihart kavart egy wisconsini állami bíró letartóztatása, akit azzal vádolnak, hogy segített egy illegális bevándorlónak elkerülni a bevándorlási hatóság ügynökeit, akik épp letartóztatták volna - számol be az Axios.
Tizenkettő, jórészt demokrata vezetésű amerikai állam pert indított a Trump-kormányzat ellen, hogy bírósági úton akadályozzák meg az amerikai elnök szerintük törvénytelen vámjait - írja az Axios.
Brian Fitzpatrick republikánus képviselő, az amerikai Kongresszus Ukrajna Bizottságának társelnöke bejelentés nélkül Ukrajnába érkezett - írta az Ukrainszka Pravda.
Marco Rubio külügyminiszter bejelentette, hogy az Egyesült Államok bezárja a külföldi dezinformáció ellen harcoló állami hivatalt - tudósított a Fox News.
Kongresszusi republikánusok a leggazdagabb amerikaiak adóterheinek növelését fontolgatják Donald Trump "nagy és gyönyörű törvénycsomagjának" részeként, ami drámai szakítást jelentene a párt évtizedes adócsökkentési politikájával - jelentette a Hill.
Kalifornia pert indított Donald Trump amerikai elnök kormányzata ellen a közelmúltban bevezetett átfogó vámok miatt. Ez az első állami szintű jogi lépés Trump vámháborúja ellen - írta az ABC News.
Jerome Powell, a Federal Reserve elnöke szerint a politikai viták rossz területre összpontosítanak a költségvetési megszorítások során, mivel ezek a kiadások csak kis részét képezik a szövetségi költségvetésnek.
A Fehér Ház költségvetési hivatala drasztikusan, közel felére csökkentené az amerikai külügyminisztérium büdzséjét, ami diplomáciai képviseletek bezárásával és nemzetközi szervezetek amerikai finanszírozásának szinte totális megszüntetésével járhat - számolt be az AP.
A Morning Consult hétvégén végzett közvélemény-kutatása szerint 2021 májusa óta most először fordult elő, hogy az amerikaiak szívesebben bíznák a kongresszusi demokratákra a gazdaság irányítását, mint a republikánusokra. A fordulópont minden bizonnyal összefüggésben áll a republikánus elnök, Donald Trump által kirobbantott vámháborúval és az arra adott piaci reakciókkal.
Az amerikai képviselőház demokrata tagjai új törvényjavaslatot nyújtottak be Ukrajna támogatására, ezzel is nyomást gyakorolva a Trump-adminisztrációra, hogy álljon ki Kijev mellett az Oroszországgal folytatott háborúban.
Várhatóan többen is követik majd a példájukat.
Obszcén, diszkriminatív és elutasító.
Szerintük megváltozott a helyzet.
Úgy néz ki, mégsem zárult le a béketeremtés.
Ez komoly hibának tűnik.
Nagyon gyorsan döntött a konklávé.
Egyre több befektető figyelmét vonzza az agrárium, ami a bizonytalan piaci környezetben az egyik legstabilabb növekedési pályát kínálhatja.
Mi áll a GDP-csökkenés mögött?