megtakarítás

Milliárdok cserélnek gazdát pár éven belül Magyarországon, de a családok nincsenek erre felkészülve

Milliárdok cserélnek gazdát pár éven belül Magyarországon, de a családok nincsenek erre felkészülve

Jelenleg mintegy 186 ezer milliárd forint a hazai lakosság örökíthető vagyona, a teljes vagyontömeg közel felét mintegy 400 ezer háztartás, a magyarok legvagyonosabb 10 százaléka birtokolja - hangzott el a Grémium az Utódlásért Egyesület sajtóeseményén. Elhangzott, hogy az öröklési folyamat ugyanakkor számos buktatóval terhelt, a legtöbb vagyonos ügyfél még nem foglalkozik kellőképpen az utódlás kérdéskörével.

Tarol a magyarok kedvelt befektetése, az állampapírok felköthetik a gatyájukat

Tarol a magyarok kedvelt befektetése, az állampapírok felköthetik a gatyájukat

Októberben is folytatódott a befektetési alapok menetelése: múlt hónapban 168 milliárd forintnyi friss tőke érkezett a szektorba, ezzel a kezelt vagyon új csúcsra, 8600 milliárdra forintra nőtt. A befektetők kedvencei továbbra is a kötvény- és pénzpiaci alapok, aminek vélhetően a lakossági állampapírok isszák meg a levét. A legjobb hozamokat viszont nem itt, hanem az árupiaci alapoknál kell keresni.

Itt a nagy lakossági állampapír-fordulat

Itt a nagy lakossági állampapír-fordulat

Több szempontból is fordulatot hozott az október a lakossági állampapírok piacán: egyrészről az új bónusz és prémium állampapírokkal sikerült megtörni a hónapok óta tartó lejtmenetet az állampapír-állományban, másrészt - és talán ez az igazán nagy fordulat – eljött az, amire már hónapok óta készítenek fel minket a számok: az inflációkövető állampapírok lekörözték a MÁP+-t.

Kiderült, mekkora tartalékuk van a Portfolio olvasóinak, mibe fektetik a pénzüket, és mi az, amibe csak szeretnék

Kiderült, mekkora tartalékuk van a Portfolio olvasóinak, mibe fektetik a pénzüket, és mi az, amibe csak szeretnék

Nem reprezentatív olvasói felmérésünk szerint a Portfolio olvasóinak a 83%-a érzi magát anyagilag biztonságban, és 94%-a rendelkezik legalább egy hónapra elégséges megtakarítással. Fél évig 76% húzná ki a tartalékából, ha most elvesztené a jövedelmét. A legtöbbjük családja állampapírban és részvényben tartja a megtakarítását, de a teljes népességhez hasonlóan befektetési célú ingatlanba fektetnének a legszívesebben, az állampapírhoz hasonlóan ezt sokan infláció ellen is nyerőnek tartják. A személyes ügyfélkiszolgálást mindössze 16% részesíti előnyben az online megoldásokkal szemben, miközben 74% azok aránya, akik szerint 20 év múlva már euróval fogunk fizetni.

Hidegvízű medencék, bezáró uszodák - Hol lehet majd télen sportolni?

Hidegvízű medencék, bezáró uszodák - Hol lehet majd télen sportolni?

Hidegebb medence- és zuhanyzóvíz, kevesebb vagy bezárt szaunák, rövidebb nyitvatartás, és egyre kevesebb felkapcsolt villany. Ezekkel az eszközökkel próbálnak harcolni az uszodákat üzemeltető állami cégek vagy önkormányzatok a többszörösére emelkedett rezsiárakkal szemben. Van, ahol már csak év végéig vannak nyitva, van, ahol bizonytalan ideig bezártak. A még kitartó vendégek sokszor saját költségre vesznek neoprén fürdőruhát, amelyek többtízezer forintba kerülnek.

Meglepő számok érkeztek a magyarok megtakarításáról – Sok európai országot leköröztünk, de hogyan?

Meglepő számok érkeztek a magyarok megtakarításáról – Sok európai országot leköröztünk, de hogyan?

Friss adatok jelentek meg a háztartások bruttó megtakarítási rátájáról Európában. Az Eurostat számai szerint tavaly Magyarország is egyike volt azon országoknak, amelyek a lista elején végeztek, sőt: egy év alatt nálunk nőtt az egyik legnagyobb mértékben a háztartások megtakarítási rátája, ilyen magas értéket eddig még sosem közölt Magyarország kapcsán az Eurostat.

Megtakarítási felmérés: mondd el nekünk Te is, hogy állsz a befektetésekhez!

Megtakarítási felmérés: mondd el nekünk Te is, hogy állsz a befektetésekhez!

Sokak számára sokkoló eredményeket hozott a Portfolio által legutóbb közölt kutatás a magyarok pénzügyeiről. Az eredmények akkora hatást értek el, hogy úgy gondoltuk, elkészítjük a kutatást saját, havonta többmilliós olvasóközönségünk körében is, ehhez kérjük most olvasóink rövid, néhány percet igénybe vevő részvételét itt elérhető kérdőívünk kitöltésével.

Friss kutatás: 10-ből 9 magyar visszafogta a kiadásait, egyre többen takarítanak meg

Friss kutatás: 10-ből 9 magyar visszafogta a kiadásait, egyre többen takarítanak meg

A magyar lakosság jelentős része tudatosan, a fogyasztásának csökkentésével, valamint egyre hosszabb távú pénzügyi tervek készítésével reagál a jelenleg tapasztalható gazdasági bizonytalanságra és az árak növekedésére. Ennek eredményeként ismét emelkedett az OTP Öngondoskodási Index főátlaga, valamint nőtt a megtakarítással rendelkező banki ügyfelek aránya is - derül ki az OTP sajtóközleményéből.

Nagy fordulat a magyarok megtakarításaiban: állampapír helyett most erre kattantak rá

Nagy fordulat a magyarok megtakarításaiban: állampapír helyett most erre kattantak rá

A különféle statisztikákban már mutatkoztak a jelei, de most az MNB számai is megerősítették: egyértelműen a befektetési alapokra kattant rá a magyar lakosság, az állampapírokból pedig áramlott ki a pénz a friss, szeptemberi számok szerint. A pénzáramlások azt mutatják, hogy sosem volt még ilyen rossz negyedéve az állampapíroknak, és sose volt még ilyen jó három hónapja a befektetési alapoknak.

Magyar családok százezrei tartanak pénzt katasztrofális helyen – mégis, mi folyik itt?

Magyar családok százezrei tartanak pénzt katasztrofális helyen – mégis, mi folyik itt?

Már meghallgatható a Portfolio Checklist hétfői adása. A mai műsor első részében egy friss, a Portfolio megbízásából készített felméréssel foglalkoztunk, mely a magyarok befektetési szokásait, pénzügyi várakozásait, valamint a megtakarításokkal kapcsolatos tudást vizsgálta. A tanulmányból egyebek mellett az derült ki, hogy minden ötödik család tart otthon készpénzt megtakarításként, mely pénzösszeg a jelenlegi inflációs környezetben nagyon gyorsan veszít az értékéből. A témával kapcsolatban műsorunk vendége volt Palkó István, a Portfolio Pénzügy rovatának vezető elemzője, akivel az adásban a már említett felmérés eredményein túl, beszéltünk még a kormány új tervéről is, mellyel a lakosság túlzott eladósodottságát gátolnák meg. A hamarosan potenciálisan bevezetendő új szabályok egyébként úgy érkezhetnek meg, hogy a túlzott eladósodottság jelenleg nem tűnik jelentős problémának Magyarországon.

Már a magyarok kétharmada tervezi azt, hogy visszafogja kiadásait

Már a magyarok kétharmada tervezi azt, hogy visszafogja kiadásait

A Scale Research friss kutatása szerint szeptemberben a magyar lakosság 69%-a tervezte, hogy visszafogja kiadásait vagy elhalasztja nagyobb vásárlását a következő 1-2 hónapban, ez érezhető romlás júniushoz képest. A többség a magasabb vásárlóerővel bíró csoportok körében is egyértelműen csökkenteni szándékozik a fogyasztását, egyedül a 18-29 évesek képeznek kivételt.

Nemcsak növekszik, dinamikusan fejlődik is a magyar prémium banki szegmens

Nemcsak növekszik, dinamikusan fejlődik is a magyar prémium banki szegmens

Csaknem 600 ezer magyar mintegy 6900 milliárd forintnyi vagyonát kezeli a hazai prémium banki szegmens, amely kifejezett fejlődést él meg évek óta. Az ügyfélszám és a kezelt vagyon növekedése mellett egyre szofisztikáltabb szolgáltatásokkal és egyre hangsúlyosabb fenntarthatósági törekvésekkel is igyekeznek versenyben maradni a szolgáltatók, valamint újabban kiemelt figyelmet fordítanak a fiatalok igényeire is. A terület fejlődése mára átalakította az egyik legfontosabb szakmai díjat is a prémium banki üzletágban, amely kategóriáiban is igyekszik reflektálni az egyre komolyabb pénzügyi szegmensre.

Kiderült, mekkora tartalékuk van a magyaroknak,  mibe fektetik a pénzüket, és mi az, amibe csak szeretnék

Kiderült, mekkora tartalékuk van a magyaroknak, mibe fektetik a pénzüket, és mi az, amibe csak szeretnék

Egy friss felmérés szerint csak a magyarok 31%-a érzi magát anyagilag biztonságban, és mindössze 39%-a rendelkezik legalább egy hónapra elégséges megtakarítással. Fél évig csak a 18%-unk húzná ki a tartalékából, ha most elvesztené a jövedelmét. A legtöbb család készpénzben tartja a megtakarítását, a legismertebb megtakarítási konstrukció pedig az életbiztosítás, miközben a befektetési jegyről alig van fogalma a magyar lakosságnak. Ha tehetnék, a legtöbben befektetési célú ingatlanba vagy kriptopénzbe fektetnének, ezeket sokan infláció ellen is nyerőnek tartják. A személyes ügyfélkiszolgálást 60% részesíti előnyben az online megoldásokkal szemben, miközben 58% azok aránya, akik szerint 20 év múlva már euróval fogunk fizetni. Kérjük, ezen az oldalon vagy cikkünk végén töltse ki Ön is olvasói kérdőívünket!

Sorsfordulóhoz érkezett az ünnepelt sztárszektor:  vajon helybenhagyja a válság, vagy mindenkinél erősebben születik újjá?

Sorsfordulóhoz érkezett az ünnepelt sztárszektor: vajon helybenhagyja a válság, vagy mindenkinél erősebben születik újjá?

A válság adott neki hátszelet, most azonban ellenkező irányból érkező áramlatokkal kell dacolnia az elmúlt évtized egyik leginnovatívabb sztárszektorának, a fintechnek. Az infláció vágtat, a fogyasztói kedv lankad, a finanszírozási költségek pedig lassan az egekbe emelkednek. Ezek együttese egy új recessziós időszak irányába mutat, amelyet nem fog mindenki túlélni. A csökkenő befektetések és a leépítési hullámok mellett ugyanakkor már az is kezd kirajzolódni, mely megoldások lehetnek a nehéz időszakban is életképesek.

Borúlátóak a magyarok: nem lesz miből költeni, visszaesik az életszínvonal

Borúlátóak a magyarok: nem lesz miből költeni, visszaesik az életszínvonal

Szeptemberben a lakosság kétharmada számított fogyasztásának stagnálására vagy csökkenésére, megtakarítási képességeinek romlására, valamint háromnegyedük hitelfelvételi lehetőségeik szűkülésére. Az eredmények látványosan rosszabbak, mint az első félévben mért értékek – derül ki a Scale Research friss kutatásának eredményeiből.

A napelemparkon is túl: hogyan tartsuk kézben a céges energiaköltségeket?

A napelemparkon is túl: hogyan tartsuk kézben a céges energiaköltségeket?

Az energiahatékonyság napjainkban központi téma, nem véletlenül. Az erőteljesen növekvő energiaárak változtatásra késztetnek, a termelő cégek hosszú távon is fenntartható működéséhez modernizálni kell. A 4iG új üzletággal lépett be erre a piacra, hogy a vállalatok igényeire és lehetőségeire szabott megoldásokkal javítsa partnerei versenyképességét.

Ingyenmilliókat fialnak a száguldó kamatok – Íme a trükk, amit százévente egyszer süthetünk el

Ingyenmilliókat fialnak a száguldó kamatok – Íme a trükk, amit százévente egyszer süthetünk el

Minden válság új lehetőséget teremt azoknak, akik figyelnek. A 2022-es válság is valami egészen új, párját ritkító hozamalternatívát alakított ki: a hitelkamatok (egészen pontosan a szabadfelhasználású jelzáloghitel kamatok) lényegesen alacsonyabbak a lakossági állampapírral elérhető kamatoknál. Minden 10 millió Ft hitelfelvétellel 1,4 millió Ft tiszta nyereséget érhetünk el 2 év és 4 hónap alatt. Mindehhez nincs másra szükségünk, mint egy tehermentes ingatlanra és igazolt jövedelemre.

Elképesztő, hogy mit tesznek a magyarok a megtakarításaikkal - Friss tanulmány rántja le a leplet a biztosításokról

Elképesztő, hogy mit tesznek a magyarok a megtakarításaikkal - Friss tanulmány rántja le a leplet a biztosításokról

Nem sok jót mutat a magyarok pénzügyi tudatosságáról egy nemrég megjelent tanulmány: az adatok rávilágítanak, hogy a kisebb összeget befektető magyarok kevésbé tájékozottak a befektetési-, inflációs- és kamatkörnyezetről, mint a nagyobb befektetéseket eszközölő polgártársaik, erre a MÁP+ megjelenése is rávilágított. A Hitelintézeti Szemle 21. évfolyamának 3. számában Szepesváry László arra kereste a választ, hogy a különböző belső és külső tényezők hogyan befolyásolják a megtakarításos életbiztosítások törlési rátáját.

Íme a legmenőbb fintech megoldások, amikkel pénzt spórolnak az ügyfeleknek

Íme a legmenőbb fintech megoldások, amikkel pénzt spórolnak az ügyfeleknek

A küszöbön álló gazdasági válság egyre több embert vesz rá pénzügyeinek tudatosabb kezelésére, és a mindennapi kiadások csökkentésére. A növekvő infláció azonban nem könnyíti meg a spórolni vágyók helyzetét, így ilyenkor nem árt, ha a pénzügyi tudatosság mellé némi technológiai támogatás is társul. Cikkünkben bemutatjuk, milyen eszközökkel próbálják megtakarításra, illetve átgondolt befektetési döntésekre rávenni ügyfeleiket a fintechek és a nagyobb pénzintézetek.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Elszálltak a bérek, elfogyott a munkaerő, egyetlen út előtt áll Magyarország
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.