A nyári iskolai szünet kezdetén, június 21-én átfogó pályafelújítási munkálatok kezdődnek a nagykörúti villamosvonal egy kiemelten forgalmas szakaszán, a Jászai Mari tér és a Tátra utca között - közölte a BKV Zrt. szerdán az MTI-vel.
A budai fonódó villamoshálózat II. ütemének megvalósítására kiírt közbeszerzési eljárást visszavonták, mindössze egy hónappal a bejelentés után - szúrta ki a Telex.
Jöhetnek az új CAF-villamosok Budapestre: a kormány 54 milliárd forintot biztosít az 51 szerelvény kifizetésére. A beruházás a Tarlós-korszakban kötött uniós projekt keretében valósul meg. Szentkirályi Alexandra szerint a kormány menti meg a pénzügyileg ellehetetlenült fővárost, míg Karácsony Gergely úgy véli, a kormány csak teljesíti a saját, szerződésben vállalt kötelezettségét – derül ki az MTI tudósításaiból.
Az Építési és Közlekedési Minisztérium kivitelezőt keres a budai fonódó villamoshálózat második ütemének megvalósítására. A projekt keretében 2,8 kilométer hosszú kétvágányú villamospálya épülne a Műegyetem rakparttól a MOL székházig és a Kopaszi gát térségéig, amely így elérné a BudaPartot, az 1-es villamost és a Déli Körvasutat is - írta meg a Magyar Építők.
Csütörtökön, valamint április 22-től 25-ig (keddtől péntekig) iskolaszüneti menetrend, április 18-án (pénteken), illetve április 20-án és 21-én (vasárnap és hétfőn) ünnepnapi, illetve munkaszüneti napi menetrend, április 19-én és 26-án (szombaton) szombati, április 27-én (vasárnap) vasárnapi menetrend lesz érvényben a fővárosi közösségi közlekedésben - közölte a Budapest Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az MTI-vel.
A Flórián téri felüljárók felújításához kapcsolódó munkák miatt a tavaszi szünetben április 22-től (keddtől) április 27-ig (vasárnapig) az 1-es villamos rövidített útvonalon, Kelenföld vasútállomás és a Szentlélek tér között közlekedik - írja a BKK közleményében. A Bécsi út / Vörösvári út végállomás és a Szentlélek tér között pótlóbusz jár majd az említett időszakban, amely mellett a Vörösvári úton közlekedő 137-es, 218-as és 237-es autóbuszok is igénybe vehetők. A lezárt déli felüljárón ütemterv szerint haladnak a bontási munkák.
Vasárnapig delegációs közlekedés miatt a fővárosban több, forgalmas útvonalat és csomópontot a hatóságok időszakosan lezárnak, a közlekedést megállítják, amely a BKK járatait is érinti – közölte a BKK.
Demonstráció miatt lezárták a Petőfi hidat, az Erzsébet hidat, a Szabadság hidat, a Margit hidat és a Kossuth Lajost utcát, ezért több járat nem közlekedik – írta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) kedd este a Facebook-oldalán.
A hét közepén beszámoltunk arról, hogy június elsejétől emelkednek a fővárosi közösségi közlekedés jegyárai, de a bérletekért fizetendő díjak nem változnak, továbbá októbertől a bérlettel nem rendelkező utasoknak többet kell majd fizetniük a Repülőtéri Expresszen. Most az is kiderült, hogy a BKK mire költi a plusz forrásokat.
Útlezárásokra kell számítani vasárnap a 4. NN City Run Budapest futóverseny miatt Budán, a Várkert Bazár környékén és a budai alsó és felső rakparton, valamint a Szabadság hídon - tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerdán az MTI-t.
Tüntetők foglalták el az Erzsébet hidat, a Szabadság hidat, illetve a Petőfi hidat.
Az 1000 kilométeres futáspróbák teljesítését és a sikeres hatósági vizsgákat követően március 22-én, szombaton két új típusú CAF, a 2258-as és a 2259-es pályaszámú villamos állt forgalomba a budai fonódó villamoshálózaton. Párhuzamosan CAF-ok érkeznek az 51A módosított pályájára, így akadálymentes járművek jelennek meg a Ferencvárosi Rendelőintézetet érintő vonalon, írja a BKK.
A BKK kezdeményezésére bekerülhet az új KRESZ-be, hogy zárt pályán, biztonságos környezetben a mostani 50 helyett akár 70 kilométer/órás sebességgel is közlekedhetnek majd a villamosok - írja Karácsony Gergely a Facebookon.
Lezárták a Margit hidat demonstráció miatt - írja a BKK Info Facebook-oldal.
Baleset történt a Kolosy tér környékén, egy villamos busszal ütközött, utóbbi kisiklott a pályájáról - tudtuk meg olvasónktól. A környéken jelentős a torlódás, útszakaszokat kellett emiatt lezárni és több közösségi közlekedési járat érintett. A katasztrófavédelem később közölte: öten megsérültek, amikor összeütközött a 17-es villamos és a 29-es busz a Kolosy téren csütörtök délelőtt.
Rendszeresek a fokozott rendőri és ellenőri jelenléttel végzett fővárosi járat- és buszsávellenőrzések. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) munkatársai februárban 6 járat csaknem 40 ezer utasát, a megállókat és az állomásokat, valamint azok környezetét ellenőrizték - írja a BKK.
Kádár Tamás főszervező elmondta, hogy állnak a jegyeladások.
Folyamatosan frissülő hírfolyamunk.
Aggódva figyelnek a befeketők.
Van, ahol az egy százalékot sem éri el az áremelkedés.
Hannya Nimerrel, a GKI Gazdaságkutató Zrt. Igazgatóságának elnökével beszélgettünk.
Fontos fejlemények az öt napja tartó iráni-izraeli háborúról.
Szalóki Katalinnal, az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének igazgatójával beszélgettünk.
A válasz nem az, amit elsőre gondolnánk!