Keresett kifejezés: checklist | Találatok száma: 1490 Új keresés

Komolyan kell venni Trump fenyegetését?

2025. január 23. 16:55 | Szász Péter

Komolyan kell venni Trump fenyegetését?

Már meghallgatható a Portfolio Checklist csütörtöki adása. A műsor első részében arról volt szó, hogy mit is jelenthet Donald Trump fenyegetése Vlagyimir Putyinnak azzal kapcsolatban, hogy fejezze be a háborút. Beszéltünk arról is, mi az ukránok legnagyobb gondja most, és milyen sikereket értek el az oroszok a fronton. Vendégünk volt Huszák Dániel, a Portfolio Globál rovatának vezető elemzője. A második részben a novemberi béradatokkal foglalkoztunk, ugyanis a bruttó bérek megközelítették a 700 ezer forintot itthon. Erről Hornyák Józsefet, a Portfolio munkaerőpiaci elemzőjét, makroelemzőjét kérdeztük.

Ezzel nem tud versenyezni a forint

2025. január 22. 20:40 | Portfolio

Ezzel nem tud versenyezni a forint

A lengyel zloty szerdán közel hétéves csúcsán is járt, az amerikai dollár gyengülésével párhuzamosan. A befektetők Donald Trump amerikai elnök nyilatkozatára vártak a jövőbeli kereskedelmi és vámpolitikával kapcsolatban, és úgy tűnik, egyelőre megkönnyebbülhetnek, így a régió többi devizája is. Általános erősödés figyelhető meg ugyanis az elmúlt napokban, miután Trump elnökként tett első lépései nem tartalmaztak olyan vámokat, amelyek súlyosan érinthették volna a térség exportfüggő gazdaságait.

Itt a kelet-európai Trump-trade – ebbe fektetsz, ha a békére fogadsz

2025. január 22. 16:59 | Portfolio

Itt a kelet-európai Trump-trade – ebbe fektetsz, ha a békére fogadsz

Már hallgatható a Portfolio Checklist szerdai adása. A műsor első felében Nagy Viktorral, a Portfolio vezető részvénypiaci elemzőjével azt tekintettük át, hogy néz ki és milyen befektetési lehetőségeket rejt az orosz-ukrán háború szomszédságában a lengyel részvénypiac. A műsor második felében arról volt szó, hogy mi várható a jelenleg négy és fél millió négyzetméteres  budapesti irodapiacon. Beszélgetésünk apropóját az adta, hogy kijött a tavalyi negyedik negyedéves adat az üresedési rátáról, ami tovább kúszott felfelé, és jelenleg 14,1 százalékon áll. Az adatok alakulását Futó Péterrel a Portfolio ingatlanpiaci elemzőjével tekintettük át.

Akár idén leállhat a Golf- és az Észak-atlanti-áramlat

2025. január 21. 17:15 | Portfolio

Akár idén leállhat a Golf- és az Észak-atlanti-áramlat

Már meghallgatható a Portfolio Checklist keddi adása. A műsor első részében arról volt szó, hogy Donald Trump az elnöki beiktatása után egyik első döntésével újból kiléptette az Egyesült Államokat a párizsi éghajlatvédelmi egyezményből - 2017 után másodszor. Az egy év múlva hatályba lépő kilépéssel az USA felmondja a szén-dioxid-kibocsátás csökkentéséről szóló vállalásokat. A témában itt volt velünk Gelencsér András levegőkémikus, akadémikus, egyetemi tanár, Pannon Egyetem korábbi rektora. A műsor második részében arról beszéltünk, hogy a hétvégén zárult a technológiai innovációk apraját-nagyját felvonultató fogyasztói elektronikai kiállítás a CES Las Vegasban. A Portfolio részvénypiaci elemzője, Fekete Beatrix a helyszínen nézte végig négy napon keresztül, mi várható ebben az iparágban a közeljövőben. Ő volt a műsor második vendége.

Új korszak kezdődik - Mire számíthatunk?

2025. január 20. 16:55 | Szász Péter

Új korszak kezdődik - Mire számíthatunk?

Már meghallgatható a Portfolio Checklist hétfői adása. A műsor első részében azt elemeztük, hogy – a hétvégi bejelentések fényében is – mire számíthatunk Donald Trump beiktatását követően. Az elnök ugyanis rögtön 200 végrehajtói intézkedést hozna meg. Vendégünk volt Móró Tamás, a Concorde vezető stratégája. A második részben a lakossági megtakarítási trendekről beszélgettünk, ugyanis ezekben a hónapokban a magyarok jelentős összegben jutnak állampapírkamatokhoz. Erről Takács Pétert, a Groupama Biztosító lakossági személybiztosítás termékmenedzserét kérdeztük.

Komoly sikereket ért el a magyar tőzsde autós vállalata

2025. január 20. 09:30 | Szász Péter

Komoly sikereket ért el a magyar tőzsde autós vállalata

Jelentősen nőttek az AutoWallis Csoport eladásai tavaly, közel 50 ezer gépjárművet tudtak értékesíteni és minden esély megvan arra, hogy 2028-ra elérjék a 100 ezres célszámot is - többek között erről beszélt Ormosy Gábor, a cég vezérigazgatója a Portfolio Checklist pénteki adásában.

Fordulat jöhet a bevásárlásnál

2025. január 18. 18:00 | Szász Péter

Fordulat jöhet a bevásárlásnál

A legfrissebb adatok szerint életjeleket mutat a magyar kiskereskedelem, tavaly novemberben 0,6 százalékkal nőtt az előző hónaphoz képest a volumen és fix bázison - jelenleg a 2021-hez viszonyítanak a statisztikusok - szintén felfelé mozdult a forgalom. Ez jó hír, azonban a régiós országokhoz mérve, vagy az unió átlagához viszonyítva nem annyira szép a kép.

Érkezik a hidegzuhany sok millió magyar dolgozónak

2025. január 17. 16:55 | Szász Péter

Érkezik a hidegzuhany sok millió magyar dolgozónak

Már meghallgatható a Portfolio Checklist pénteki adása. A műsor első részében arról volt szó, hogy milyen munkavállalói elvárásokkal indultak az idei bértárgyalások, és ezzel szemben milyen emelést adnának a munkaadók. Erről Hornyák Józsefet, a Portfolio munkaerőpiaccal foglalkozó elemzőjét kérdeztük. A második blokkban az AutoWallis Csoport tavalyi értékesítési számairól, a fontosabb bejelentésekről és az idei tervekről beszélgettünk Ormosy Gáborral, a cég vezérigazgatójával.

Befektetők, figyelem! Ezek a szektorok hozhatják a legnagyobb nyereséget 2025-ben

2025. január 17. 13:18 | Szász Péter

Befektetők, figyelem! Ezek a szektorok hozhatják a legnagyobb nyereséget 2025-ben

Az AI-forradalomnak még csak az elején járunk, és ez jelentős növekedési lehetőségeket tartogat a részvénypiacokon – mondta Cinkotai Norbert, a K&H Értékpapír vezető elemzője a Portfolio Checklist szerdai adásában. Az elemző arról beszélt többek között, hogy 2024 után folytatódhat-e a részvénypiaci rally az USA-ban és milyen más eszközökre érdemes még figyelni.

Óriási veszteséget szenvedhet el Ukrajna: máris annyi Trump béketervének?

2025. január 16. 16:55 | Portfolio

Óriási veszteséget szenvedhet el Ukrajna: máris annyi Trump béketervének?

Már hallgatható a Portfolio Checklist csütörtök adása. A műsor első részében arról volt szó, hogy az orosz hadsereg megközelített egy kiemelt stratégiai jelentőséggel bíró ukrán várost, Pokrovszkot. A témában Huszák Dániel, a Portfolio Globál rovatának vezető elemzője volt a vendégünk. A műsor második részében Futó Péterrel, a Portfolio ingatlanpiaci elemzőjével azt tekintettük át, hogy pontosan hol és mennyivel drágultak a bérleti díjak, és milyen hozamot jelent ez a befektetési célra vásárolt lakások tulajdonosainak.

Kezdődik az őrület: pár ezer milliárd forint keresi a helyét

2025. január 15. 16:55 | Vidovszky Áron

Kezdődik az őrület: pár ezer milliárd forint keresi a helyét

Már hallgatható a Portfolio Checklist szerdai adása. A műsor első részében a kezdődő állampapír őrületről volt szó, hiszen csak az év első három hónapjában mintegy 1270 milliárd forint fog landolni a befektetők számláján. A témában vendégünk volt Árgyelán Ágnes, a Portfolio Pénzügy rovatának elemzője. A műsor második részében arról volt szó, hogy folytatódhat-e az amerikai részvénypiac szárnyalása és milyen eszközöket érdemes még figyelni, ha befektetnénk. Vendégünk Cinkotai Norbert, a K&H Értékpapír vezető elemzője.

Infláció: már a számok is mutatják, amit mindenki érzett

2025. január 14. 17:03 | Vidovszky Áron

Infláció: már a számok is mutatják, amit mindenki érzett

Már hallgatható a Portfolio Checklist keddi adása. A műsor első részében a decemberi adattal kiegészült tavalyi inflációs adatról lesz szó. A szakértői becsléseket meghaladó 4,4 százalékos értékről Madár Istvánt, a Portfolio vezető makrogazdasági elemzőjét kérdeztük. A műsor második részében arról volt szó, hogy a bő egy év alatt bekövetkezett 49%-os árfolyamemelkedés után növekedhet-e tovább az OTP árfolyama a következő időszakban. A témában Nagy Viktor, a Portfolio vezető részvényelemzője volt a vendégünk.

Trump hivatalba lép – Mi lesz most a bitcoinnal?

2025. január 13. 16:55 | Szász Péter

Trump hivatalba lép – Mi lesz most a bitcoinnal?

Már meghallgatható a Portfolio Checklist hétfői adása. A műsor első részében a bitcoin szárnyalásáról volt szó. A kriptopénz nem csak rekordmagas árfolyamot ért el 2024-ben, hanem dominanciáját is növelte a piacon. Vendégünk volt Jónap Richárd, a Concorde részvénypiaci stratégája. A műsor második részében Szabó Dánielt, a Portfolio unós ügyekkel foglalkozó elemzőjét kérdeztük arról, hogy, milyen lehetőségei vannak az Európai Unió soros elnökséget ellátó Lengyelországnak arra, hogy befolyását és súlyát növelje a közösségben. Arról is szó volt, hogy miért jelenthet hátrányt ebből a szempontból Magyarországnak, hogy a Visegrádi együttműködés gyakorlatilag szétesett.

Katasztrofális fordulatot hozott 2024 – Mi jön most?

2025. január 10. 16:55 | Szász Péter

Katasztrofális fordulatot hozott 2024 – Mi jön most?

Már meghallgatható volt a Portfolio Checklist pénteki adása. A műsor első részében azzal foglalkoztunk, hogy 2024 volt a legmelegebb év az emberiség történelmében, annak ellenére, hogy a szakemberek az El Niño jelenség elmúltával hűvösebb évre számítottak. Vendégünk volt Ürge-Vorsatz Diána, a CEU professzora és az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testületének alelnöke. A második blokkban a gázpiac volt a téma, ugyanis Ukrajna elzárta a tranzitot. Hogy ez miként hatott Európa, azon belül Magyarország ellátására, illetve az árakra, arról Weinhardt Attilát, a Portfolio energiapiaci elemzőjét kérdeztük.

Hol lehet a vége? Nem találja a kiutat a magyar ipar

2025. január 09. 16:55 | Kákonyi Dávid

Hol lehet a vége? Nem találja a kiutat a magyar ipar

Már hallgatható a Portfolio Checklist csütörtöki adása. A műsor első részében a magyar iparról és kiskereskedelemről érkezett friss adatok segítségével elemeztük a magyar gazdaság állapotát. A témában itt volt velünk Madár István, a Portfolio vezető makrogazdasági elemzője. Az adás második részében az élelmiszeripar és az agrárium 2025-ös finanszírozási lehetőségeiről volt szó. Arról, hogy milyen új, versenyképesség növelő fejlesztésekre és korszerűsítésekre nyílik lehetőség a hazai gazdák és vállalkozók számára, Braunmüller Lajost, az Agrárszektor főszerkesztőjét kérdeztük.

Készül a Waberer's második ESG-jelentése

2025. január 09. 10:40 | Portfolio

Készül a Waberer's második ESG-jelentése

A Waberer's Csoport 2023-ban készítette el az első ESG jelentését, megelőzve ezzel a 2024-től kötelezővé váló jelentéstételt. Ezzel időben fel tudtak készülni erre a munkára. Tóth-Patai Krisztina, a Waberer's Csoport ESG igazgatója a Portfolio Checklist pénteki műsorában beszélt a vállalat fenntarthatósági törekvéseiről és az első ESG jelentésükről tapasztalatairól.

Jó hír érkezett a magyar boltokból

2025. január 09. 08:30 | Portfolio

Jó hír érkezett a magyar boltokból

Már második hónapja emelkedik a boltok forgalma: a legfrissebb, 2024 novemberi adat bizakodásra adhat okot, hogy talán beindul a fogyasztás Magyarországon, miután 2024 első háromnegyed évében csak korábbi lemaradását próbálta behozni a szektor, de nem tudott elmozdulni a 2021-es szinttől. A témáról szó lesz a Retail Day 2024 konferencián is.

Újabb fordulat az állampapírháborúban – mégis mi történik?

2025. január 08. 16:59 | Kákonyi Dávid

Újabb fordulat az állampapírháborúban – mégis mi történik?

Már hallgatható a Portfolio Checklist szerdai adása. A műsor első felében azt tekintettük át, hogy a magyar bankrendszernek végül miért nem sikerült lefeleznie az extraprofitadója mértékét 2024-ben, amikor az állampapír állományuk növelésére vonatkozó kormányzati elvárás az év elején még nagyon könnyen teljesíthetőnek tűnt. A témában Palkó István a Portfolio vezető pénzügyi elemzője volt a vendégünk. Az adás második részében arról volt szó, miért lebegteti Trump a Panama-csatorna, Grönland és Kanada bekebelezését. A témában Kiss Csaba, a Portfolio Globál rovatának szakértője volt a vendégünk.

Így nézne ki a Musk vezette amerikai külügy?

2025. január 07. 17:09 | Vidovszky Áron

Így nézne ki a Musk vezette amerikai külügy?

Már meghallgatható a Portfolio Checklist keddi adása. A műsor első részében arról volt szó, hogy Donald Trump és Elon Musk kapcsolata új szintre lépett. A világ leggazdagabb üzletembere már az elnök beiktatása előtt egyszemélyes külpolitikai megmondóemberként foglal állást külpolitikai ügyekben és sokak szerint beavatkozik szuverén országok belügyeibe. Vendégünk volt Móró Tamás, a Concorde vezető stratégája. A második részben  arról volt szó, hogy 2024-ben a nem túl alacsony kamatszint ellenére is sikerülhetett a csúcsdöntés a magyar bankoknak a lakáshitelek és a személyi kölcsönök piacán egyaránt. Erről Palkó Istvánt, a Portfolio vezető pénzügyi elemzőjét kérdeztük.

Bod Péter Ákos: nem a nagy gyárak fogják beindítani Magyarországot

2025. január 06. 16:57 | Szász Péter

Bod Péter Ákos: nem a nagy gyárak fogják beindítani Magyarországot

Már meghallgatható a Portfolio Checklist hétfői adása. A műsor első részében azt jártuk körbe, hogy milyen kilátásokkal futhatunk neki 2025-nek? Miben lesz más a karaktere ennek évnek, mint volt 2024-nek és milyen fordulatok bekövetkezésére érdemes várni? Vendégünk volt Bod Péter Ákos, egyetemi tanár, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke. A második részben devizapiaccal foglalkoztunk, hiszen az elmúlt hetekben, az ünnepek alatt jelentős mozgásokat láthattunk a forint-euró és forint-dollár árfolyamban is. Erről Nyeste Orsolyát az Erste Bank vezető makrogazdasági elemzőjét kérdeztük.

RSM Blog

Rejtett transzferár kockázatok

A magyar transzferár szabályozás keretében végzett NAV ellenőrzések során leggyakrabban az árképzés és az alkalmazott módszertan kerül előtérbe. Ugyanakkor egyre nagyobb figyelmet kap az is

Grandio Blog

A kötvénypiac csendes forradalma

Sokan temették már a kötvénypiacot az utóbbi évek során, azonban a jelenlegi hozamszintek mellett épp most kínálkozhat kivételes lehetőség a hosszú távban gondolkodó befektetőknek. A mosta