Keresett kifejezés: 17 6= | Találatok száma: 22692 Új keresés

Új magyar bank tört be az 1000 milliárdosok ligájába (Interjú)

2023. május 30. 14:59 | Palkó István

Új magyar bank tört be az 1000 milliárdosok ligájába (Interjú)

Történetében először 1000 milliárd forint feletti mérlegfőösszeggel zárta a tavalyi évet a Gránit Bank, ezzel az elmúlt évtized leggyorsabban növekvő hitelintézete volt. Az osztalék helyett a további növekedés mellett tették le a voksukat a tulajdonosok is a keddi éves közgyűlésen, amelynek apropóján a bank elnök-vezérigazgatója nyilatkozott a Portfolio-nak. Hegedüs Évát a társaság tevékenységi körének bővítése és tőzsdei tervei mellett a bankpiac és a hitelezés aktuális kilátásairól is kérdeztük, a bank sajtótájékoztatójáról szóló beszámolónk itt olvasható.

Vakon épít mocsárra várat a kormány

2023. május 30. 13:33 | Csiki Gergely

Vakon épít mocsárra várat a kormány

Az előzetes közlésnek megfelelően Varga Mihály pénzügyminiszter kedden hivatalosan is beterjesztette a parlamentnek a 2024-es költségvetést. Vagyis a kormány minden kockázat, valamint a 2023-as büdzsé elcsúszása ellenére ezúttal is bevállalta a korai költségvetés-alkotást, annak minden hátrányával. A hab a tortán, hogy a jelenlegi változatában még törvénysértő is a törvényjavaslat: nem számol a jegybanki veszteségtérítés kiadásával, és ebből kifolyólag azt is mondhatjuk akár, hogy csak azt a látszatot kelti, hogy ez egy kész költségvetés. Gyorsértékelésünkben összefoglaljuk a jövő évi költségvetéssel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat, részletes elemzéssel hamarosan jövünk.

Több mint kétszer annyit érhet az AutoWallis a Concorde szerint

2023. május 30. 11:32 | Portfolio

Több mint kétszer annyit érhet az AutoWallis a Concorde szerint

Az AutoWallis múlt héten tette közzé első negyedéves számait, amelyeket a Concorde friss elemzésében értékelt. Az erős első negyedéves számokat követően az elemzőház felfelé módosított az idei, valamint a jövő évre vonatkozó várakozásait, és ezzel párhuzamosan megemelte célárát, míg az ajánlása továbbra is vétel a részvényre.

Fél perc alatt több mint 300 ezer weboldalt nyitnak meg a magyar felhasználók

2023. május 30. 11:17 | Portfolio

Fél perc alatt több mint 300 ezer weboldalt nyitnak meg a magyar felhasználók

Fél perc alatt megközelítőleg 51.700 internetes weboldalt nyitnak meg a felhasználók Magyarországon számítógépen vagy laptopon, ugyanezen idő leforgása alatt azonban ötször több, közel 268.000 kontaktus történik mobiltelefonon és tableten, ami egy átlagos napon 766 millió kattintást, oldalletöltést jelent - olvasható a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság közleményében.

Bezárási hullám söpör végig az országon, ez minden magyart érint

2023. május 30. 11:00 | Szász Péter

Bezárási hullám söpör végig az országon, ez minden magyart érint

Az elmúlt években szinte nem telt el olyan hónap, hogy ne lehetett volna hallani egy-egy emblematikus szórakozóhely vagy étterem bezárásáról. A többség a járványt nem bírta, de volt olyan, ahol az üzemeltetőt a megemelkedő energiaszámlák késztették bezárásra. Mindezt a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai is alátámasztják.

Idén az infláció még megmenti a magyar adósságcsökkentést, de mi lesz jövőre?

2023. május 30. 09:30 | Beke Károly

Idén az infláció még megmenti a magyar adósságcsökkentést, de mi lesz jövőre?

Idén az erős nominális GDP-növekedés biztosan megment attól, hogy emelkedő pályára álljon az államadósság, azonban ennek elsődleges oka a magas infláció lesz. A 2024-es év már sokkal nagyobb kérdőjeleket tartogat, ha nem sikerül eléggé felpörgetni a gazdasági növekedést és fennmaradnak a költségvetésben most körvonalazódó kockázatok, akkor akár aggódhat is a kormány az adósságráta miatt. Ez pedig a piaci megítélésünk vagy a hitelminősítésünk szempontjából nem lenne kedvező hír.

Többször is átrajzolhatjuk majd Európa térképét? Egyre több jel utal erre a bomladozó birodalomban

2023. május 28. 10:02 | Németh Martin

Többször is átrajzolhatjuk majd Európa térképét? Egyre több jel utal erre a bomladozó birodalomban

Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága minden bizonnyal Európa politikailag egyik, ha nem a legaktívabb területe. 2015 óta összesen 5 miniszterelnököt „fogyasztott” az ország, 2014-ben Skócia függetlenségéről szavaztak a skótok, 2016-ban az európai uniós tagságról voksoltak a britek. Míg az utolsó általános választáson úgy tűnhetett, a Munkáspárt számára esélytelen, hogy egy ciklus alatt kormányváltó pozícióba kerüljön, most a párt vezetője, Keir Starmer prime-minister-in-waiting, vagyis egyértelműen miniszterelnöki feladatra készülő politikusként jelenik meg, köszönhetően a Konzervatív Párt bezuhanásának. Nem szunnyad a skót függetlenségi törekvés, és a Brexit óta egyre relevánsabb az ír egység kérdése. Az Egyesült Királyság térképét átrajzoló mozgalmak sorában eközben egyre aktívabb egy harmadik mozgalom, a walesi függetlenséget követelők tábora is.

Balatoni nyár: megjelent az árlista, hol mennyiért strandolhatsz idén

2023. május 27. 15:15 | Portfolio

Balatoni nyár: megjelent az árlista, hol mennyiért strandolhatsz idén

Aki idén most érkezik először a Balaton partjára, az nagyjából 20-30 százalékos drágulással fog szembesülni, többek között a strandbelépők is megemelkedtek a tavalyi évhez viszonyítva. A Pénzcentrum egyesével felkereste a balatoni önkormányzatokat, hogy tisztább képet kapjunk, és megtudjuk, hogy készülnek a szezonra.

Miközben mindenki a fegyveres konfliktusra figyel, egy másik háborút is kirobbantott Putyin

2023. május 27. 06:20 | Kiss Csaba

Miközben mindenki a fegyveres konfliktusra figyel, egy másik háborút is kirobbantott Putyin

Miközben dúl a fegyveres küzdelem Ukrajnában, kevésbé látványosan egy vallásháború is kibontakozott az oroszok és az ukránok között, amely még mélyebb árkokat húz a harcoló felek közé. Ukrajna már négy évvel ezelőtt létrehozta saját nemzeti ortodox egyházát, az orosz invázió óta pedig egyre többen térnek be az új szervezetbe a moszkvai központú egyházból, melynek vezetője az a Kirill pártiárka, aki a „különleges katonai művelet” egyik legfontosabb és leghangosabb ideológiai támogatója Oroszországban. A háború több évszázados tradícióknak vet véget Ukrajnában, így például az új kijevi egyház idén már nyugati módra december 25-én fogja ünnepelni a karácsonyt. Eközben az oroszok által megszállt területeken zajlik a nem orosz ortodoxok üldözése, melynek során nemcsak a független ukrán ortodox egyház, hanem katolikusok, protestánsok és muszlimok is célkeresztbe kerültek.

Emelkednek a tőzsdék, az amerikai alkura várnak a piacok

2023. május 26. 22:03 | Portfolio

Emelkednek a tőzsdék, az amerikai alkura várnak a piacok

A hét második felére jelentősen javult a hangulat a nemzetközi piacokon, tegnap az Nvidia gyorsjelentése után erőteljes rali alakult ki a technológiai részvényekben, ami eleve javított az egyébként feszült piaci hangulatot. Ezután ma további pozitív hírek érkeztek az amerikai adósságplafonról szóló tárgyalásoról, miután amerikai lapinformációk szerint közel lehet már a megállapodás a felek között, így még a június 1-i határidő előtt kitolhatják az amerikai adósságplafont, ezzel elkerülve az államcsődöt. Mivel az adósságplafon kérdése mozgatja a napokban a leginkább a tőzsdéket, így érhető módon pozitívan reagált a piac a hírekre, az amerikai és az európai piacokon is jelentősebb emelkedés alakult ki.

Akár már ma este összejöhet a várva várt alku, de a súlyos önsorsrontásnak ez nem vet véget

2023. május 26. 17:43 | Zsoldos Ákos

Akár már ma este összejöhet a várva várt alku, de a súlyos önsorsrontásnak ez nem vet véget

Június elején, talán már a hónap első napján (azaz jövő csütörtökön) becsődölhet az Egyesült Államok az amerikai pénzügyminiszter, Janet Yellen szerint, ha addig nincs megállapodás, azaz az adósságplafont nem emelik meg eddig. Az esetleges államcsőd csupán technikai jellegű lenne, hiszen az amerikai kormány bőven tudná magát finanszírozni a piacokról, de az adósságszabályok ezt nem engedik neki. Az esetleges államcsőd technikai volta persze nem mentené meg a világot a beláthatatlanul súlyos következményektől. A piac aggodalma ehhez képest visszafogott, ami azzal magyarázható, hogy a megállapodást szinte biztosan tető alá hozzák határidő előtt. Az adósságplafonnal kapcsolatos vitának viszont már így is voltak költségei az ország számára, és a mai eseményeket látva a jövő nem túl megnyugtató.

A győzelem kapujában Erdoğan, az ellenzék az utolsó szalmaszálakba kapaszkodik – Elbukhatja még a választást a török elnök?

2023. május 26. 17:00 | Kerekes Miklós

A győzelem kapujában Erdoğan, az ellenzék az utolsó szalmaszálakba kapaszkodik – Elbukhatja még a választást a török elnök?

Recep Tayyip Erdoğan még öt évvel több időt tölthet Törökország élén, ha most vasárnap megnyeri az elnökválasztás második fordulóját. Ez elsőre nem is ígérkezik nehéz feladatnak, mivel megközelítőleg öt százalékkal több szavazatot szerzett, mint elsőszámú kihívója, Kemal Kılıçdaroğlu, ráadásul a szóban forgó szavazatkülönbséget maga mögött tudó harmadik számú elnökjelölt, Sinan Oğan is Erdoğan mögé állt be. Az ellenzék sem adta fel azonban, az Oğan mögött álló összefogás vezető pártja Kılıçdaroğlu mögé állt be, a kampányban pedig minden lehetőséget meg próbálnak ragadni, hogy ledolgozzák lemaradásukat.

Árat emelt a Zwack, visszaestek az eladások

2023. május 26. 11:35 | Portfolio

Árat emelt a Zwack, visszaestek az eladások

Adóváltozások és a működési költségek masszív emelkedése nehezítette a Zwack tavalyi évét, a bevezetett áremelések pedig visszavetették a magyarországi értékesítéseket a január-márciusi negyedévben – derül ki a Zwack ma közzétett éves jelentéséből. A befektetők azonban nagyobb figyelmet szentelnek most az osztaléknak, ami kellemes meglepetést okozott, a vállalat ugyanis megemelte az osztalékot az előző évhez képest: 1700 forint kifizetését javasolja a júniusra időzített közgyűlésnek.

Holdblog

Mi a baj dollárral?

Cudar év van eddig a dollár mögött: a világ első számú devizája nagyon gyengült Donald Trump protekcionalista politikája mellett. De mi várhat még a zöldhasúra,... The post Mi a baj dollárr