Keresett kifejezés: 23 | Találatok száma: 100000 Új keresés

Eldőlni látszik az őszi nyugdíjemelés – Mennyivel lesznek így előrébb a nyugdíjasok?

2025. szeptember 09. 10:40 | Süle-Szigeti Bulcsú

Eldőlni látszik az őszi nyugdíjemelés – Mennyivel lesznek így előrébb a nyugdíjasok?

A KSH kedd reggel közzétette a fogyasztói áremelkedés legfrissebb számait, eszerint az általános infláció 4,3%, a nyugdíjas fogyasztói kosár alapján számított infláció pedig 4,5% volt egy év leforgása alatt. Az első nyolc havi inflációs tényadatok alapján a kormánynak új becslést kell készítenie az egész évre várható átlagos inflációra, és ehhez az új várt inflációhoz kell igazítani a novemberi évközi nyugdíjemelést. A friss számok ismeretében úgy tűnik, elegendő lehet a korábban bejelentett, az év eleji 3,2%-os emelést további 1,5 százalékkal megfejelő nyugdíjkorrekció, így az átlagnyugdíj szintjén mintegy 40 ezer forintos pluszjuttatásra számíthatnak a jogosultak. Ennek is köszönhetően a korábbi évekhez hasonlóan idén is emelkedni fog a nyugdíjasok által kapott összes állami juttatás reálértéke – azonban a nyugdíjemelési rendszer hiányosságai miatt a nyugdíjak így is komoly évközi reálveszteségeket szenvedhetnek el. A konkrét számokon keresztül mutatjuk, hogyan oldható fel ez a látszólagos ellentmondás.

Most kiderül, hogy mennyire AI-ready a hazai üzleti szektor – Töltse ki a kérdőívet!

2025. szeptember 09. 09:00 | Portfolio

Most kiderül, hogy mennyire AI-ready a hazai üzleti szektor – Töltse ki a kérdőívet!

A mesterséges intelligencia már nem jövőkép, hanem mindennapi üzleti valóság. A cégek, amelyek tudatosan építik be működésükbe az AI-t, gyors versenyelőnyre tehetnek szert – de a siker kulcsa nem csupán a szoftverben, hanem a mögötte álló infrastruktúrában is rejlik. Ha Magyarországon nem épülnek időben olyan adatközpontok, amelyek képesek a megnövekedett kapacitás kiszolgálására, akkor régiós versenytársaink könnyen megelőzhetnek bennünket. A H1 Systems és a Portfolio most induló kutatása azt vizsgálja, hogy a hazai vállalatok mennyire állnak készen az AI-korszakra: megvan-e a tudás, a stratégiai tervezés és a megfelelő infrastruktúra a gyors és biztonságos AI-alkalmazásokhoz. A kérdőív kitöltése mindössze 5 percet vesz igénybe, válaszaival Ön is hozzájárulhat a hazai vállalati felkészültség átfogó felméréséhez.

Döntöttek a legnagyobb svájci bankról: rövid lesz a póráz

2025. szeptember 09. 09:00 | Portfolio

Döntöttek a legnagyobb svájci bankról: rövid lesz a póráz

A svájci parlament alsóháza elutasította azt a javaslatot, amely teljes körű parlamenti ellenőrzést biztosított volna a banki szabályozás felett, így a UBS-re vonatkozó új tőkekövetelmények valószínűleg az eddig tervezett ütemben léphetnek életbe - írja a Reuters.

OKSZ: sorra jönnek az áremelési igények a termelők felől

2025. szeptember 09. 09:00 | Portfolio

OKSZ: sorra jönnek az áremelési igények a termelők felől

Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) szerint az élelmiszerárak várakozásoknak megfelelő emelkedése egyértelműen azt mutatja, hogy az árrésstop fenntartása már gazdasági szempontból sem indokolt. A szervezet közleménye szerint a szabályozás nemcsak a kereskedelmi láncokat sodorja veszteségbe, hanem hosszabb távon rontja a versenyt, és gyorsítja a kisboltok megszűnését is.

Forradalmi javaslat: megszűnhetnek a negyedéves gyorsjelentések Amerikában

2025. szeptember 09. 08:51 | Portfolio

Forradalmi javaslat: megszűnhetnek a negyedéves gyorsjelentések Amerikában

Több mint öt évtizede már, hogy minden negyedévben közzé kell tenniük pénzügyi beszámolóikat az amerikai tőzsdei cégeknek. Egy új javaslat azonban alapjaiban írhatja át ezt a rendszert. A Long-Term Stock Exchange (LTSE) a Wall Street Journal értesülései szerint a tőzsdefelügyelethez (SEC) fordul annak érdekében, hogy a vállalatok számára opcionálissá tegyék a negyedéves jelentéstételt, és bevezessék a féléves közzétételt.  

A Kreml célkeresztjébe került Európa erős embere – Mivel vívta ki Putyin haragját a német kancellár?

2025. szeptember 09. 07:00 | Kiss Csaba

A Kreml célkeresztjébe került Európa erős embere – Mivel vívta ki Putyin haragját a német kancellár?

Egyre fagyosabbra fordul az amúgy sem jó viszony Friedrich Merz német kancellár és a Kreml között: a német vezető nemrég „háborús bűnösnek” nevezte Vlagyimir Putyin orosz elnököt, mire a Kreml úgy reagált, nem kell figyelni az ő véleményére. A kancellár időközben az orosz dezinformáció egyik fő célpontjává is lett: a nyár folyamán állítólagos illegális vadászatáról terjesztettek álhíreket.

Besülni látszik a kormány csodafegyvere, de ősszel újratöltöttek

2025. szeptember 09. 06:00 | Szász Péter

Besülni látszik a kormány csodafegyvere, de ősszel újratöltöttek

Júliusban megtorpant a magyar kiskereskedelem lendülete: a forgalom havi alapon visszaesett, így az éves összevetésben mért bővülés üteme is mérséklődött. A visszafogott belföldi turizmus és az üzemanyag-fogyasztás mérséklődése mellett az is látszik, hogy a háztartások költései inkább a szolgáltatások felé tolódnak, vagy külföldi webshopokban jelennek meg. Bár a kormány különféle piacszabályozó intézkedésekkel – köztük az árrésstop meghosszabbításával – igyekszik élénkíteni a szektort, a magyar trendek alapvetően nem térnek el az európai átlagtól. Az őszi hónapokban ugyanakkor egyszerre adhatnak lökést a nyugdíjasoknak kiosztott utalványok és fékezhetik a piacot az árplafonok körüli bizonytalanságok.

Történelmi csatát nyert Trump, ennek sokan nem fognak örülni

2025. szeptember 08. 18:10 | Portfolio

Történelmi csatát nyert Trump, ennek sokan nem fognak örülni

Az amerikai Legfelsőbb Bíróság ideiglenesen engedélyezte Donald Trump számára, hogy távol tartsa hivatalától Rebecca Slaughter-t, a Szövetségi Kereskedelmi Bizottság (FTC) demokrata tagját, miközben a bíróság mérlegeli az elnök kérelmét a biztos elbocsátására.

Váratlanul kilőtt egy lakossági állampapír

2025. szeptember 08. 17:24 | Portfolio

Váratlanul kilőtt egy lakossági állampapír

Múlt héten 52 milliárd forintért vettek a magyarok lakossági állampapírt az Államadósság Kezelő Központ adatai szerint, ez 1%-os csökkenést jelent a megelőző heti, viszonylag alacsony szinthez képest. A két legnagyobb összegű tőkebeáramlást a szokásos módon a 6,5%-os kamatozású Fix Magyar Állampapír és a jelenleg 7,10%-os, illetve 7,12%-os kamattal induló Bónusz Magyar Állampapír produkálta. Az igazán nagy meglepetést viszont egy olyan papír okozta, amelyiktől nem vártunk ilyesmit: csaknem 60%-kal nőtt a Kincstári Takarékjegyek heti értékesítése.

Mindenki az aranyra figyel, pedig van egy befektetés, ami most sokkal izgalmasabb!

2025. szeptember 08. 16:00 | Portfolio

Mindenki az aranyra figyel, pedig van egy befektetés, ami most sokkal izgalmasabb!

Az egyre borúsabb amerikai reálgazdasági folyamatok, az egyre biztosabbá váló kamatcsökkentés és a szűnni nem akaró geopolitikai konfliktusok hatására ma is új történelmi csúcsot döntött az arany árfolyama. Van azonban egy olyan, jóval kisebb figyelmet kapó és egyben kisebb piaci kapitalizációjú eszköz, amiben a friss, sokat mondó háttérfolyamatok apropóján joggal gondolhatjuk, hogy még az aranynál is nagyobb szárnyalás előtt nyílhat meg a tér.

Eljött az idő: beszélnünk kell az amerikai részvénypiacról

2025. szeptember 08. 15:00 | Módos Dániel

Eljött az idő: beszélnünk kell az amerikai részvénypiacról

Április közepe óta óriásit emelkedtek az amerikai részvénypiacok, többek között arra alapozva, hogy a kereskedelmi háborút sértetlenül megússza az amerikai gazdaság. Közben azonban egyszerre több olyan folyamat is elindult, amelyek miatt nagyon felerősödtek a kockázatok. Ráadásul a pénteki munkaerőpiaci adat után úgy viselkedett a piac, ahogy nagyon régen nem, és ennek jelentősége van.

RSM Blog

Két éves a bejelentővédelmi törvény

2023 nyarán lépett hatályba a 2023. évi XXV. törvény, - a panasztörvény - amely a panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentéséről szól. A bejelentővéd

Ricardo

Milton Friedman és az MMT

Milton Friedman: From Modern Monetary Theory to Monetarism címmel ma cikkem olvasható a Naked Capitalism oldalon. Innen is köszönöm Yves Smith szerkesztőnek a közlést, aki egy rövid felvezetést i