Tar Gábor

Tar Gábor 2005-2013 között a Világgazdaságnál dolgozott, ahol a külföld/EU-rovat munkatársa, illetve a VG.hu szerkesztője volt. 2013 óta szabadúszóként több gazdasági lap külsős szerzőjeként dolgozott. 2020 vége óta a Portfolio külsős szerzője.
Cikkeinek a száma: 245
Forró nyárra lehet számítani Észak-Írországban - Folytatódhatnak a zavargások a brexit-megállapodás miatt

Forró nyárra lehet számítani Észak-Írországban - Folytatódhatnak a zavargások a brexit-megállapodás miatt

A tegnap eltemetett Fülöp herceg április 9-i halála és az azt követő gyászidőszak a március végén kitört észak-ír zavargásokat is elcsitította,, azonban várhatóan újabb gyúelegyet jelenthet a protestáns szervezetek hagyományos nyári felvonulási időszaka, amely során a britpárti közösség a brexit-megállapodás Észak-Írországról szóló jegyzőkönyve miatti elégedetlenségének is hangot adhat. A protestáns unionista pártok szerint ugyanis a jegyzőkönyv, amely kereskedelmi határt hozott létre Észak-Írország és az Egyesült Királyság többi része között, az észak-ír katolikusok Írországgal való egyesülést célzó törekvését erősíti. Nem könnyíti a pattanásig feszült helyzet megoldását, hogy az Európai Bizottság maximálisan ragaszkodik a protestánsok szemében Észak-Írországot az Egyesült Királyságtól leválasztó jegyzőkönyv betartásához.

Sorra robbannak fel a SpaceX rakétái, de Elon Musk legyint rá - A Mars meghódítása minden pénzt megér

Sorra robbannak fel a SpaceX rakétái, de Elon Musk legyint rá - A Mars meghódítása minden pénzt megér

Jóval 2030 előtt landol majd a SpaceX Starship űrhajója a Marson – twittelte nemrég az űripari cég vezére, Elon Musk. A Starship legújabb prototípusát múlt héten tesztelték, ami a korábbi három magaslégköri próbarepüléshez hasonlóan most is felrobbanással végződött. Szakértők szerint a SpaceX eddigi eredményei alapján képes lehet a vörös bolygón történő emberes landolás kivitelezésére, azonban szerintük az pár évvel később valósulhat meg a Musk által kitűzött 2026-os céldátumhoz képest. A befektetők bíznak a cégben, amely februárban 850 millió dollárnyi tőkét vont be a Starship-fejlesztések és egyéb projektek fedezésére.

Végre megjelenik a hetek óta várt WHO-jelentés – Szivárognak a részletek a koronavírus eredetéről

Végre megjelenik a hetek óta várt WHO-jelentés – Szivárognak a részletek a koronavírus eredetéről

A koronavírus nagy valószínűséggel egy köztes állatfajon keresztül denevérről terjedt át az emberre – az előzetes értesülések szerint ez lesz a fő következtetése az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és Kína hetek óta várt, várhatóan ma megjelenő közös jelentésének. A WHO szakértőinek év eleji vuhani vizsgálódásainak eredményeit összesítő, a kínai hatóságok által biztosított adatokon alapuló jelentés a vírus vuhani laborból történő kikerülését „nagyon valószínűtlen” hipotézisnek tartja.

Forrnak az indulatok Észak-Írországban a brexit miatt – Láthatáron az ír egyesülés?

Forrnak az indulatok Észak-Írországban a brexit miatt – Láthatáron az ír egyesülés?

Pandora-szelencéjének kinyílására, a brit koronához hű északír protestánsok évtizedek óta nem látott elégedetlenségére figyelmeztet az unionista paramilitáris szervezetek tanácsának elnöke amiatt, hogy a brexit-megállapodás révén Észak-Írország és az Egyesült Királyság többi része között tényleges határ jött létre, ami komoly fennakadást okozott a kétoldalú kereskedelemben. Az unionisták félelme szerint a jelenlegi helyzet az ír újraegyesítés ügyét segítheti elő. Szakértők szerint azonban Észak-Írország különleges helyzete, miszerint egyszerre tagja az uniós közös piacnak és a brit vámterületnek, hosszú távon jelentős gazdasági előnyökkel járhat, ami az ír újraegyesülésről szóló esetleges népszavazáson akár komoly vonzerőt jelenthet az Egyesült Királyságon belüli maradás mellett.

Európa saját maga vinné fel űrhajósait a világűrbe? – A SpaceX sikere adhat lökést az uniós rakétafejlesztésnek

Európa saját maga vinné fel űrhajósait a világűrbe? – A SpaceX sikere adhat lökést az uniós rakétafejlesztésnek

Idén a tervek szerint az Európai Űrügynökség (ESA) két űrhajósa is feljut a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) a SpaceX Crew Dragon űrhajójának fedélzetén két különböző küldetés keretében. Utoljára 2011-ben fordult elő, hogy nem orosz misszió keretében jutott fel az űrbe egy európai űrhajós. Európa USA-tól vagy Oroszországtól való függése űrhajósainak az ISS-re való juttatása terén a legoptimistább forgatókönyvek szerint is várhatóan még legalább egy évtizedig fog tartani, hiszen a még fejlesztés alatt álló következő generációs európai rakéta, az Ariane 6 sem lesz alkalmas arra, hogy a SpaceX Falcon 9 rakétájához hasonlóan emberes küldetést vigyen fel az űrbe. Az európai technológiát a SpaceX rakétája a részbeni újrahasználhatóságával is felülmúlja, ami alaposan felforgatta a kereskedelmi célú rakétakilövések piacát, ahol eddig Európa erős pozíciókkal rendelkezett.

Leszavazták a magyar-német párost a nagy döntéskor: nem titkolózhatnak tovább a multik, hogy hol és mennyit keresnek

Leszavazták a magyar-német párost a nagy döntéskor: nem titkolózhatnak tovább a multik, hogy hol és mennyit keresnek

Júniusig megszülethet az az uniós jogszabály, amely alapján a nagy multinacionális cégeknek országonkénti bontásban közzé kell tenniük, hogy az EU-n belül, illetve az unión kívüli adóparadicsomokban mennyi nyereséget termelnek, és mennyi adót fizetnek be. Az uniós miniszteri tanács ugyanis február végén felhatalmazást adott az EU soros portugál elnökségének, hogy kezdjen tárgyalásokat az Európai Parlamenttel az adóelkerülés visszaszorítását célzó jogszabály megalkotásáról. A tanácsi szavazás során a magyar kormányzat nem támogatta a szabályozás elfogadását, pedig a nemzetközi szinten versenyképes társaságiadó-rendszere ellenére hazánk a multinacionális cégek profitáthelyezési gyakorlatának vesztesei közé tartozik. 2017-ben például 3,7 milliárd dollárnyi profitot irányítottak át Magyarországról az adóparadicsomok felé, ami közel 700 millió dollárnyi adóbevételtől fosztotta meg a NAV-ot.

Mikor léphet újra ember a Holdra?

Mikor léphet újra ember a Holdra?

Joe Biden új amerikai elnök elődje számos intézkedését felülírta, azonban az űrkutatások területén támogatásáról biztosította a Donald Trump által elindított Artemis-programot, amely 1972 után ismét embert vinne a Holdra. A Trump-adminisztráció 2024-re célozta meg az újabb emberes Holdra szállást, a Biden-kormányzat azonban nem jelölt ki céldátumot. Ez nem is véletlen, hiszen szakértők szerint 2024-re a missziót szinte lehetetlenség megvalósítani a projekttel kapcsolatos finanszírozási és technikai nehézségek miatt. Sokáig azonban nem tolhatja ki Washington a küldetés időpontját, ha azt akarja, hogy amerikai legyen a következő ember a Holdon, mivel az utóbbi években Hold-programjával komoly sikereket elérő Kína is azt tervezi, hogy az évtized végére embert juttat a Föld körül keringő égitestre.

A Hold után most a Marson alakítana nagyot Kína – Újabb lépés a világűr dominálása felé?

A Hold után most a Marson alakítana nagyot Kína – Újabb lépés a világűr dominálása felé?

Ha a pár hete a Mars körüli pályára állást sikeresen abszolváló Kínának májusban sikerülne a vörös bolygón történő becsapódásmentes landolás, illetve marsjárójának működtetése is, akkor a második ország lenne a világon az USA után, amely elmondhatja magáról, hogy ezt a hármas feladatot kipipálta, amit éppen a kínai kommunista párt megalapításának 100. évfordulójára időzített Peking. A népköztársaság kikiáltásának centenáriumára, 2049-re pedig nem kisebb célt tűzött ki az utóbbi időben Hold-programjával több világelsőséget bezsebelő Kína, minthogy a világ vezető űrhatalma lesz. Ennek elérésében kiemelt szerepet kaphat a Nemzetközi Űrállomás riválisának szánt, 2022 végére tervezett saját űrállomásának kiépítése.

Nehézsúlyú politikus lépett színre Európában – Az euró megmentője átrendezheti a hatalmi viszonyokat

Nehézsúlyú politikus lépett színre Európában – Az euró megmentője átrendezheti a hatalmi viszonyokat

Az olasz miniszterelnöki poszt elvállalásával az Európai Központi Bank előző elnöke, Mario Draghi nemcsak hazája súlyos gazdasági problémáinak kezelésére vállalkozott, kormánya teljesítményének komoly kihatása lehet az EU fiskális integrációja szempontjából is. Ha ugyanis Olaszország, a 750 milliárd eurós uniós újjáépítési alap legnagyobb kedvezményezettje megfelelő hatékonysággal tudja felhasználni a rá eső 209 milliárd eurós keretet, akkor az növelheti az unión belüli fiskális transzferek legitimációját. Emellett szakértők szerint Draghi az EU-n belüli hatalmi viszonyok átrendeződését, a transzatlanti kapcsolatok átalakulását is kiválthatja, miután Merkel közeli távozása, illetve a közelgő francia elnökválasztás miatt az EU irányait hagyományosan kijelölő német-francia tengely a közeljövőben háttérbe szorulhat.

Az egész világ arra kíváncsi, honnan ered a koronavírus - Kijózanító lehet a jelentés, amelytől a választ várjuk

Az egész világ arra kíváncsi, honnan ered a koronavírus - Kijózanító lehet a jelentés, amelytől a választ várjuk

Várhatóan nem írja felül jelentősen az új típusú koronavírus lehetséges eredetére vonatkozó eddigi feltételezéseket a WHO vuhani vizsgálódásairól szóló, napokban megjelenő előzetes jelentés. Eszerint a különböző elméletek közül a legnagyobb valószínűsége annak van, hogy a vírus egy köztes állatfajon keresztül denevérről terjedt át az emberre. Kérdés, hogy a kínai hatóságok által biztosított adatokon alapuló, illetve a WHO szakértői és a kínai kutatók által közösen készítendő WHO-jelentés miként taglalja majd a vírus vuhani laborból történő kikerülésére vonatkozó feltételezést, amelyről a WHO az utóbbi napokban egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat tett, míg az amerikai hírszerzési igazgató hivatala azt továbbra is lehetséges, további vizsgálatokat igénylő hipotézisként kezeli.

Váratlan bejelentés a világ legnagyobb szennyezőjétől - Napelemboom és árzuhanás lehet az eredménye

Váratlan bejelentés a világ legnagyobb szennyezőjétől - Napelemboom és árzuhanás lehet az eredménye

Szakértői számítások szerint óriási mértékben, tizenhatszorosára kell növelni a kínai napenergiatermelést a következő négy évtizedben ahhoz, hogy a világ legfőbb szén-dioxid-kibocsátójának számító Kína teljesíthesse ambiciózus klímacélját, a karbonsemlegesség 2060-ra történő elérését. Kína már jelenleg is a világ legnagyobb napelemgyártójának számít, így a világ legnépesebb országának keresletnövekedése világszerte tovább csökkentheti a napelemprojektek költségét, ami nagyban elősegítheti a globális klímavédelmi törekvéseket.

Parányi alkatrész szabhat gátat Kína nagyratörő terveinek - Peking most túl magasra rakta a lécet?

Parányi alkatrész szabhat gátat Kína nagyratörő terveinek - Peking most túl magasra rakta a lécet?

A technológiai önellátás elérése lett a központi eleme Kína új ötéves tervének, amelynek végső változatát márciusban hagyja jóvá a kínai parlament. A technológiai függetlenséget különösen a félvezetők piacán szeretné biztosítani Peking, miután Washington a kereskedelmi háború részeként blokkolja a kínai cégek hozzáférését az amerikai chipipar technológiáihoz. Szakértők szerint kétséges, hogy az igen mélyen integrált globális ellátási lánccal jellemezhető félvezetőiparban képes lehet-e bármely ország az önellátásra. Kína a világ legnagyobb chipimportőreként jelenleg évente még mintegy 300 milliárd dollár értékben importál félvezetőket. A SMIC kínai chipgyártó pedig 4-5 éves technológiai lemaradásban van a bérgyártási piacot uraló tajvani cégtől.

Évek óta nem látott túljelentkezést hozott az álláspiacon a koronavírus

Évek óta nem látott túljelentkezést hozott az álláspiacon a koronavírus

Miközben tavaly közel ötödével csökkent a Profession.hu-n elérhető álláshirdetések száma a koronavírus-járvány hatására, addig a portál látogatóinak száma történelmi csúcsot ért el 2020-ban, ami azt mutatja, hogy mennyire felpörgette a járvány a piacot – mondta a Portfolio-nak Martis István, a portál ügyvezető igazgatója. Kiemelte: a koronavírus-járvány gazdasági hatásai miatt több szektorban is visszatért az egy állásra való túljelentkezés évek óta ismeretlen jelensége. Az idei munkaerő-piaci kilátásokkal kapcsolatban elmondta: „az év elejével kapcsolatban még óvatosabbak vagyunk, a második negyedévre viszont már optimistább a jövőkép. Amíg a védőoltás nem lesz elterjedt, és az egészségügyi vészhelyzet nem enyhül, addig lassú növekedést látunk reálisnak.”

Itt az ország, amelyik pillanatok alatt térdre kényszerítette a fél világot – Mindenki Tajvannak udvarol chipekért

Itt az ország, amelyik pillanatok alatt térdre kényszerítette a fél világot – Mindenki Tajvannak udvarol chipekért

Miközben Peking arra törekszik, hogy rávegye a világ országait az általa kínai tartománynak tekintett Tajvannal való kapcsolatok minimalizálására, a szigetország hirtelen kiemelten fontos lett a világ vezető gazdaságai számára. Az USA, Japán és Németország ugyanis mostanában körbeudvarolta a tajpeji kormányzatot annak érdekében, hogy az járjon közbe az ország chipgyártóinál az autóiparban használt félvezetők gyártásának felpörgetésében, miután a globális chiphiány miatt számos autógyártó kényszerült a termelés visszafogására, ami a koronavírus-válságból történő kilábalást is megnehezíti. A világ legnagyobb chip-bérgyártó cégét adó Tajvan ugyanis vezető szerepet tölt be a félvezetők globális értékláncában, ami a kínai-amerikai rivalizálás terén is felértékeli a szigetország jelentőségét.

Vlagyimir Putyin csinálhat mártírt legfőbb politikai ellenfeléből - Alekszej Navalnij bátorsága rég látott tömegeket vitt az orosz utcákra

Vlagyimir Putyin csinálhat mártírt legfőbb politikai ellenfeléből - Alekszej Navalnij bátorsága rég látott tömegeket vitt az orosz utcákra

Az utóbbi évek egyik legnagyobb tüntetéseit váltotta ki Oroszországban Alekszej Navalnij ellenzéki politikus múlt vasárnapi őrizetbe vétele. Ez jól mutatja, hogy a tavaly nyári megmérgezését követően nem éppen kis kockázatot vállaló hazatérésével, a Kreml által csak „jelentéktelen bloggernek” nevezett Navalnij ügyének kezelése milyen súlyos gondot jelent Vlagyimir Putyin elnök számára. A hazatérése esetére előre belengetett őrizetbe vételével valójában Navalnijt az emigrációban maradására ösztökélő orosz vezetésnek komoly dilemmát okoz, mit kezdjen a visszatért ellenzéki politikussal, akinek előzetes letartóztatása február 15-ig tart. Elképzelhető, hogy az orosz elit kétes meggazdagodási ügyeit sokmilliós nézettséget generáló videóiban leleplező, az ellenzéki választókat hatékonyan mobilizálni tudó politikust a korábbi felfüggesztett börtönbüntetések, 15 napig tartó letartóztatások után most már tényleg hosszabb időre rács mögé küldik, ami legalább a szeptemberi parlamenti választásokig eltarthat. Feltéve, hogy a tervek szerint jövő hétvégén folytatódó tüntetések nem kényszerítik más lépésre a Kremlt.

Közeleg a QAnon-hívek által várt ítéletnap – Joe Biden beiktatása a mozgalom sorsát is megpecsételheti

Közeleg a QAnon-hívek által várt ítéletnap – Joe Biden beiktatása a mozgalom sorsát is megpecsételheti

A QAnon szélsőjobboldali amerikai mozgalom elvakult hívei szerint a leendő amerikai elnök, Joe Biden január 20-i beiktatási ünnepsége az utolsó alkalom arra, hogy az általuk messiásnak tartott Donald Trump végleg leszámoljon a szerintük egy globális sátánista, pedofil szekta részeként tevékenykedő demokrata elittel, és választási veresége után mégis megkezdhesse második elnöki ciklusát. A szélsőséges mozgalmat tanulmányozó szakértők szerint az egészen szürreális, vallásos jelleget öltő összeesküvés-elmélet fő próféciájának elmaradása tovább tizedelheti a mozgalom támogatóit a kudarcba fulladt múlt heti capitoliumi ostromot követően, illetve azok után, hogy az összeesküvés-elmélet kinyilatkoztatója (a rejtélyes Q) Trump választási veresége óta alig szólalt meg.

Már ketyeg az óra: Joe Biden nem várhat sokáig az iráni atomalku újjáélesztésével

Már ketyeg az óra: Joe Biden nem várhat sokáig az iráni atomalku újjáélesztésével

A kölcsönös erőfitogtatás jegyében teltek az év első napjai az utóbbi egy évben igen feszültté vált iráni-amerikai kapcsolatokban. Teherán a katonai erődemonstráción túl az urándúsítás szintjének emelésével, illetve egy dél-koreai tanker lefoglalásával küldött erőteljes üzenetet a 2015-ös iráni atomalkut feléleszteni kívánó leendő amerikai elnöknek. Joe Bidennek figyelembe kell vennie azt is, hogy a júniusi iráni elnökválasztáson várhatóan a jelenleginél keményvonalasabb politikus kerül majd az államfői posztra, akivel feltehetően nehezebb lesz megállapodásra jutni a Donald Trump által felmondott atomalku újjáélesztéséről.

Egy ország kivizsgáltatta volna a koronavírus eredetét - Kína szép csendben kereskedelmi háborút indított ellene

Egy ország kivizsgáltatta volna a koronavírus eredetét - Kína szép csendben kereskedelmi háborút indított ellene

Az elmúlt félévben közel tucatnyi ausztrál termék behozatalával szemben vetett ki korlátozó intézkedéseket Kína, miután a canberrai kormány tavasszal nyíltan felvetette azt, hogy nemzetközi vizsgálatot kellene indítani a koronavírus-járvány vuhani forrásának felderítésére. A Huawei-nek az ausztrál 5G hálózat kiépítéséből történő kizárásával azonban Canberra már korábban is Peking tyúkszemére lépett, amely az Ausztráliával szembeni drasztikus kereskedelmi lépésekkel – a „meg kell ölni a csirkét a majom megijesztéséhez” kínai közmondás jegyében – a többi nyugati országnak is üzen, mire számíthat, ha magára haragítja Kínát. Peking a példastatuálásra nem is találhatott volna jobb célpontot Ausztráliánál, hiszen annak legfőbb exportpiacát jelenti Kína.

A láthatatlan tábornok kerülhet a Pentagon élére - Sokan aggódnak Joe Biden jelöltje miatt

A láthatatlan tábornok kerülhet a Pentagon élére - Sokan aggódnak Joe Biden jelöltje miatt

A koronavírus elleni vakcinák szétosztásának jelentős logisztikai kihívására is hivatkozik Joe Biden leendő amerikai elnök, hogy miért az amerikai csapatok Irakból történő 2011 végi kivonulását levezénylő Lloyd Austint jelölte a védelmi minisztérium élére, aki, ha átmegy a szenátusi jóváhagyáson, a Pentagon első afroamerikai vezetője lesz. A jelölést bírálók kifogásolják, hogy Biden egy, a közel-keleti térségben jártas volt tábornokot jelöl védelmi miniszternek, miközben szerintük az USA számára a fő fenyegetést Kína jelenti.

Marvel-szuperhőst alakítva csap le az Antifára egy republikánus – Mekkora fenyegetést jelent a szélsőbaloldali mozgalom Amerikában?

Marvel-szuperhőst alakítva csap le az Antifára egy republikánus – Mekkora fenyegetést jelent a szélsőbaloldali mozgalom Amerikában?

A sorsdöntőnek számító januári georgiai szenátusi pótválasztások kampánya egy olyan politikai hirdetést is kitermelt, amelyben egy republikánus a Marvel-filmek szuperhősét, Thort idézve veszi fel a harcot az Antifa aktivistáival szemben, akiket az akciófilmek trailerére hajazó videó a demokratákkal mos össze. A szélsőbaloldali mozgalom jelentette veszélyre való hivatkozás már Trump elnökválasztási kampányának is lényeges eleme volt. A távozó elnök a George Floyd halálát követő zavargások fő felelősévé tette az erőszakos akcióktól sem visszariadó mozgalmat. Szakértői elemzések, bírósági adatok azonban azt mutatják, az Antifa szerepe korántsem volt ilyen domináns a tüntetéssorozatokban, amelyeket szélsőjobboldali csoportok is kihasználtak arra, hogy erőszakos cselekményeket kövessenek el.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Vészharang kondul: elképesztő számok mutatják a magyar gazdaság mélyrepülését
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.