INDIA

Bedobta a törülközőt az OTP

Bedobta a törülközőt az OTP

Már meghallgatható a Portfolio Checklist hétfői adása. A műsor első részében arról volt szó, hogy miért vonult ki az OTP a román piacról és mit kezdhet azzal a tetemes összeggel, amelyet a tranzakcióért kapott. Erről Nagy Viktort, a Portfolio vezető részvénypiaci elemzőjét kérdeztük. A második blokkban azt jártuk körül, hogy miként élte túl Gautam Adani milliárdos indiai üzletember cégbirodalma a botrányt, amely bő egy éve robbant ki a Hindenburg Resarch jelentése nyomán. Vendégünk volt Kaszab Balázs, a Portfolio részvényelemzője.

Egy év sem kellett, máris visszatért a botrányos indiai milliárdos

Egy év sem kellett, máris visszatért a botrányos indiai milliárdos

Egy évvel ezelőtt egy amerikai shortos cég, a Hindenburg Resarch komoly vádakat fogalmazott meg Ázsiai akkori leggazdagabb emberével, Gautam Adanival és cégbirodalmával szemben. Adaniék hiába tagadták a vádakat, a befektetőket ez nem győzte meg: egy ponton közel 120 milliárd dollárt is meghaladta a milliárdos cégeinek tőzsdei vesztesége. Ennek következtében Adani személyes vagyona néhány hét alatt több mint felével csökkent. Egy évvel később azonban mintha mi sem történt volna: Adani ismét közel áll hozzá, hogy Ázsia leggazdagabb embere legyen, vagyona pedig egy év után először lépte át a 100 milliárd dollárt. Megnéztük, hogy minek köszönhető a milliárdos cégbirodalmának nem mindennapi feltámadása.

Tovább ütik a sztárfintechet, egyre nagyobb a baj

Tovább ütik a sztárfintechet, egyre nagyobb a baj

Múlt héten a Portfolio is beszámolt róla, hogy komoly mélyrepülésbe kezdtek a Paytm nevű fintechcég részvényei, miután az Indiai Központi Bank (RBI) megtiltotta az új betétek fogadását a cégnek. Az esés hétfőn is folytatódott, melynek következtében a Paytm néhány nap alatt már több mint 2,5 milliárd dollárt veszített piaci értékéből.

Beütöttek a szankciók Oroszországnak, kezd ellehetetlenülni az olajkereskedelem

Beütöttek a szankciók Oroszországnak, kezd ellehetetlenülni az olajkereskedelem

Több mint egy tucat, összesen 1,3 millió tonna, 10 millió hordónyi orosz Sokol nyersolajjal megrakott tartályhajó rekedt Dél-Korea partjainál, mivel a nemzetközi szankciók miatt India nem tudja átvenni őket Oroszországtól. A különböző fizetési korlátozások miatt kezd ellehetetlenülni a két ország közötti tengeri olajkereskedelem – jelentette a Reuters.

Példátlan konfliktust robbantott ki pár nyaralós fotó – Nagyhatalmak kereszttüzébe keveredett a világ egyik legnépszerűbb turistaparadicsoma

Példátlan konfliktust robbantott ki pár nyaralós fotó – Nagyhatalmak kereszttüzébe keveredett a világ egyik legnépszerűbb turistaparadicsoma

A világ két legnépesebb országa, India és Kína geopolitikai rivalizálása újabb országban okozott feszültséget: a világ egyik legnépszerűbb turistaparadicsomában, a Maldív-szigeteken a tavalyi elnökválasztáson egy Peking-barát jelölt győzött, aki öles léptekkel távolodna a földrajzilag jóval közelebb fekvő és tradicionálisan legszorosabb partner nagyhatalomtól, Indiától. Először még csak egy pár tucat fős indiai katonai kontingens hazaküldéséről volt szó, az indulatok az indiai kormányfő, Narendra Modi egy posztját követően szabadultak el, amelynek első látásra semmi köze nem volt a két ország konfliktusához. A két ország közötti feszültség egyre jobban eszkalálódik, miközben az új elnök, Mohamed Muizzu Kínába látogatott, ahol Hszi Csin-ping államfővel is találkozott.

Az új szankciók már az orosz olaj legnagyobb vásárlóját is kiütötték

Az új szankciók már az orosz olaj legnagyobb vásárlóját is kiütötték

Hiába lett India az orosz olaj egyik legnagyobb vásárlója, az újabb szankciók miatt képtelen dollárban fizetni a szállítmányokért. Ráadásul az Egyesült Államok azt is megakadályozta, hogy emírségekbeli dirhamot használjanak az oroszokkal folytatott üzleteléseknél, így már több tétel után sem tudtak utalni az oroszoknak.

Küszöbön az újabb háború? Két atomhatalom feszül egymásnak egy egész magyarországnyi területért

Küszöbön az újabb háború? Két atomhatalom feszül egymásnak egy egész magyarországnyi területért

Kína és India között gyakorlatilag az írott történelem kezdetétől állandósult a rivalizálás. A két ősi civilizáció évezredeken keresztül küzdött a kontinens „legnagyobb hatalmának” szerepéért, még akkor is, ha ez nem is volt mindig egymás elleni vetélkedés. A szomszédos országok között a közlekedés sokáig szinte lehetetlennek bizonyult, mivel több ezer kilométeres hegyláncok, átjárhatatlan sziklaperemek és kegyetlen csúcsok állták útját annak, aki a két terület között szeretett volna átjárót találni. Az elmúlt egy évszázadban a technikai vívmányok megváltoztatták ezeket az állapotokat, ezért felértékelődött a nehezen járható hegyvidék szerepe. Ráadásul mindkét ország globális szerepkörre tör, ami miatt kulcsfontosságú ezeknek a területnek az ellenőrzése.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nagy esemény jön a bitcoinnál, most érdemes kriptóba befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.