INDIA

Régi hiányosságát törlesztené a világ legnépesebb állama – Belépne a „nagyok” ligájába

Régi hiányosságát törlesztené a világ legnépesebb állama – Belépne a „nagyok” ligájába

India hiába a világ legnépesebb állama, diplomáciai tekintetben egyelőre még nem képvisel globális erőt. Ez annak is nagyban köszönhető, hogy jóval alacsonyabb a diplomatáinak a száma, mint más hasonló súlyú országoknak. Újdelhi elhatározta magát, hogy létszámnöveléssel erősítik a nemzetközi befolyásukat – közölte a South China Morning Post.

Kemény üzenetet kapott a BRICS

Kemény üzenetet kapott a BRICS

Argentína nem fog csatlakozni a BRICS országcsoporthoz - közölte csütörtökön Diana Mondino, az argentin külügyminiszteri tisztség várományosa az X közösségi oldalon.

Beértek az orosz olajra kivetett szankciók, lassan ellehetetlenül Moszkva

Beértek az orosz olajra kivetett szankciók, lassan ellehetetlenül Moszkva

Veszélybe került Oroszország olajkereskedelme a nyugati szankciók, valamint India döntése miatt. Az ázsiai ország ugyan az egyik legnagyobb vevője az orosz olajnak, de nem hajlandó már más devizában fizetni, mint a rúpia. Moszkva viszont nem tud mit kezdeni a nem konvertibilis indiai valutával, de a dollárhoz és az euróhoz a szankciók miatt nem fér hozzá. Így alternatívát kellene keresni a kereskedelmi ügyletekhez, csakhogy erre India nem hajlandó, ami hamar bedöntheti a legjövedelmezőbb orosz iparágat.

Heti 70 órás munkaidő?! Kegyetlen javaslat érkezett

Heti 70 órás munkaidő?! Kegyetlen javaslat érkezett

Egy indiai szoftvermilliárdos szerint az ország fiataljainak heti 70 órát kellene dolgozniuk annak érdekében, hogy a világ legnagyobb népességű országának gazdasága utolérhesse Kínát. A nagy vihart kavart kijelentését Narayana Murthy részben azzal indokolta, hogy igen alacsony az indiai termelékenység mértéke. Eközben a felvetés bírálói arra mutatnak rá, hogy a hosszabb munkaidővel valójában csökken a dolgozók termelékenysége, amit inkább az oktatás-képzés fejlesztésével lehetne növelni. Továbbá az ILO adatai szerint az átlagos heti munkaidő alapján India már most is a világ top10 országa közé tartozik. Emellett egy felmérés szerint a világon Indiában a legmagasabb a munkahelyi kimerültségre, illetve kiégésre panaszkodók aránya.

Pusztulást hozhat egy ország számára, ha csak egyszer is rossz döntést hoz

Pusztulást hozhat egy ország számára, ha csak egyszer is rossz döntést hoz

Az elmúlt évtized folyamán egyre gyakrabban hangzik el a nagy jóslat: vége az amerikai évszázadnak és különösen vége az egypólusú világnak, amelynek helyét hamarosan átveszi a sokpólusú világrend. E közkeletű vélekedéssel csupán annyi a gond, hogy egyelőre sem a sok pólus, sem pedig egy alternatív rend nem látszik a világban, így sokkal valószínűbb, hogy vagy a Nyugat által dominált rendszer marad fent, vagy ismét egy kétpólusú világ alakul ki a következő évtizedekben. Persze, joggal merülhet fel a kérdés, hogy itt, kishazánkban élve, ki a fenét érdekel, hány nagyhatalom van. Az elmúlt ezer évben mindet túléltük, a következőt is túl fogjuk! Csakhogy, valójában, nagyon sokan nem élték túl, amikor a mindenkori döntéshozók rosszul mérték fel a nemzetközi rend változásait, és a rossz oldalra állva pusztulást hoztak az országra és annak népére. Így nagyon is számít a dolog.

Tovább terjeszkedhet a Tesla - De ennek van egy komoly feltétele

Tovább terjeszkedhet a Tesla - De ennek van egy komoly feltétele

Elon Musk és India kereskedelmi minisztere, Piyush Goyal e heti találkozója előtt úgy tűnik, hogy a két fél végre közelebb kerül a közös megegyezéshez egy olyan intézkedés révén, amely nem csak a Tesla, hanem az összes EV-gyártó számára előnyös lehet.

Tragédia: ismét súlyos vonatbaleset történt Indiában

Tragédia: ismét súlyos vonatbaleset történt Indiában

Több halálos áldozattal és számos sérülttel járó súlyos vonatbaleset történt vasárnap az indiai Andhra Pradesh államban, mikor két személyszállító vonat összeütközött - közölték a helyi hatóságok.

Valósággal összeomlott az egyik leggazdagabb indiai cégének árfolyama

Valósággal összeomlott az egyik leggazdagabb indiai cégének árfolyama

Az Adani birodalom részvényei közül az Adani Total Gas papírjai már 85 százalékot estek január óta, ezzel pedig elérték a Hindenburg Research által jelzett esést, miután a shortos cég még januárban súlyos vádakat fogalmazott meg a vállalatcsoport tevékenységével kapcsolatban - írja a Bloomberg.

Átalakulóban a világ - Kik a nagy nyertesek?

Átalakulóban a világ - Kik a nagy nyertesek?

A sorozatos háborús konfliktusokat, globális felmelegedést, energiaválságot és az inflációs kilátástalanságot "arcunkba kapva" a közösségimédia-felületeken hajlamosak lehetünk sötétebb színben látni az életet és a jövőt, mint amilyen valójában. Pedig a háttérben, csendben és nem az újságok címoldalaira kerülve folyamatosan munkálkodnak bizonyos tendenciák, amik reménnyel tölthetnek el minket a jövővel kapcsolatban. Pontosan ilyen tendencia a szegénységet elhagyó, és a középosztályba felkerülő lakosság számának meredek növekedése: a legfrissebb adatok szerint évente több, mint 100 millió ember kerül be a globális középosztályba. De pontosan hol, melyik régiókban mondhatják el egyre többen, hogy sokkal jobban élhetnek, mint a szüleik generációja?

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újra éledezik az infláció - Mibe érdemes most befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.