dax

Erőre kaptak az amerikai részvényindexek?

Erőre kaptak az amerikai részvényindexek?

Az elmúlt napokban jellemzően negatív volt a részvénypiaci hangulat, a mai kereskedésben azonban inkább csak az irányt keresték a vezető indexek Európában. Ehhez képest viszont kifejezetten jól teljesített a BUX, elsősorban az OTP és a Mol jó teljesítményének köszönhetően - bár azért hozzá kell tenni, hogy a hosszú hétvége előtt a forgalom relatíve alacsony volt ma. Ami a tengerentúli tőzsdéket illeti, a kép az USA-ban is Európához hasonló, vagyis nagyon visszafogottak a mozgások, a befektetők pedig már hangolódnak a ma startoló gyorsjelentési szezonra, melynek keretében a JP Morgan számait már megismerhettük.

Nap végére lefordultak az amerikai tőzsdék

Nap végére lefordultak az amerikai tőzsdék

Az elmúlt időszakban jellemzően negatív hangulat uralkodott a tőzsdéken, ha a tegnapi napból indulunk ki, azt látjuk, hogy az amerikai tőzsdék jelentős esést szenvedtek el, elsősorban az emelkedő kötvényhozamok miatt, melyek főleg a növekedési részvényekben váltottak ki eladási hullámot. Ehhez képest ma délután megérkezett a széles körben várt amerikai inflációs adat, amely a várakozásoknak megfelelően alakult - erre pedig a kötvényhozamok esni kezdtek, az amerikai indexek felpattantak, és az európai tőzsdéken nap közben uralkodó negatív hangulat is elkezdett javulni délután. Nap végére azonban valamelyest újra elromlott a hangulat az amerikai tőzsdéken, a befektetőket aggasztja a megugró infláció és a várható gazdasági lassulás.

Elromlott a hangulat, lefordultak az amerikai tőzsdék

Elromlott a hangulat, lefordultak az amerikai tőzsdék

Az ázsiai tőzsdék estek, az európai piacon vegyes kép látszott, a tengerentúlon pedig lefordultak ma a vezető indexek miután a befektetők óvatos hangulatban várják a hét hátralévő részét. Erre a hétre több jegybanki ülés van beütemezve, köztük az EKB kamatdöntésére is sor kerül csütörtökön, valamint sorra érkeznek majd az inflációs adatok, melyek közül az amerikai infláció márciusi adat élvezi a befektetők kiemelt figyelmét. Ha ez nem lenne elég, a héten elindul az első negyedéves gyorsjelentési szezon az USA-ban, ahol szokás szerint most is a nagybankok fognak elsőként beszámolni a legfrissebb számaikról - vagyis bőven lesz mire figyelni a héten.

Nem lett szép a zárás az USA-ban, de a Dow Jones még épphogy megúszta

Nem lett szép a zárás az USA-ban, de a Dow Jones még épphogy megúszta

Ezen a héten döntően negatív hangulat uralkodott a tőzsdéken: ha Ázsiát nézzük, ott elsősorban a koronavírus terjedése aggasztja a befektetőket, Sanghajban például 21 ezer beteget regisztrálnak naponta. Ezzel szemben az USA-ban a jegybank monetáris szigorítása, ami a leginkább felelős a negatív hangulatért. Végül ami Európát illeti, itt természetesen továbbra is a háború és a szankciók határozzák meg a nemzetközi hangulatot. Összességében tehát inkább az esés volt jellemző a tőzsdékre az elmúlt napokban, ehhez képest viszont ma megérkezett a visszapattanás és komoly pluszba lendültek az európai tőzsdék, viszont az USA-ról nem mondható el ugyanez, a tengerentúlon a nyitás után elfogyott a lendület, és végül az S&P 500 és a Nasdaq is mínuszban zárt.

Lerázta magáról a rossz kedvet Amerika, pluszban zártak az indexek

Lerázta magáról a rossz kedvet Amerika, pluszban zártak az indexek

Iránykeresés jellemezte napközben az európai tőzsdéket, a kereskedés vége felé közeledve azonban az eladók kerültek túlsúlyba, miután az amerikai tőzsdék is mínuszba fordultak. igaz, a nap végére Amerika magára talált. A BUX felülteljesítő volt ma a tegnapi nagy esés után, emelkedett a hazai index, az OTP-vel az élen. Az orosz-ukrán háború és a szankciók továbbra is meghatározzák a nemzetközi hangulatot és makrofronton sem unatkoztunk ma. Közben szivárognak a hírek a hamarosan meginduló első negyedéves vállalati gyorsjelentési szezonról, ma például a Samsung publikált előzetes számokat.

Különadók jöhetnek, csúnya esés a tőzsdén

Különadók jöhetnek, csúnya esés a tőzsdén

A nemzetközi tőkepiaci hangulatot továbbra is az orosz-ukrán háború eseményei mozgatják elsősorban, a Bucsában történt események miatt az Európai Bizottság tegnap új szankciókat javasolt Oroszországgal szemben, illetve az amerikai vezetés ma további szankciókat jelenthet be, amelyek orosz pénzintézetek, valamint a Kreml tisztségviselői és családtagjaik ellen irányulhatnak. Az amerikai vezető tőzsdeindexek esést jeleztek a szerdai kereskedés végén. Nemzetközi sajtótájékoztatót tartott Orbán Viktor, a miniszterelnök többek között leszögezte, hogy a jelenleg alkalmazott árstop-intézkedéseket tovább akarja fenntartani a kormány, a tárgyalásokat erről el fogják kezdeni minden érintett szereplővel, emellett a kormányfő egy külső tényezőtől tette függővé, hogy a költségvetési egyenleg fenntartása érdekében lesznek-e új különadók, vagy különadó-emelések. A magyar tőzsde a sajtótájékoztató előtt is rosszul teljesített, az árstop-intézkedések fenntartásának hírére és az esetleges különadók belengetésére pedig komoly esésbe kapcsolt többek között az OTP és a Mol részvénye is.

Fordulat az autóiparban - Több tucat modellt dob ki a Volkswagen

Fordulat az autóiparban - Több tucat modellt dob ki a Volkswagen

Alapos átalakuláson megy keresztül az autóipar, ez nem újdonság, a gyártók egyre inkább a modellpalettájuk elektromosítására fókuszálnak, ráadásul a nyersanyagok ára is elszállt, és a chiphiány is nehezíti működésüket, ezek miatt pedig költségeket kell csökkenteni. Hogy ezt hogyan lehet megtenni? Például a modellpaletta szűkítésével. Erre az útra lép a Volkswagen is, amely az évtized végéig több tucat belsőégésű motoros modell gyártását fogja megszüntetni, és összességében kevesebb autót fog eladni, hogy a jövedelmezőbb, prémium kategóriás járművek gyártására koncentrálhasson.

Újabb szankciók Oroszország ellen, agresszív szigorítás a Fedtől: esnek az amerikai tőzsdék

Újabb szankciók Oroszország ellen, agresszív szigorítás a Fedtől: esnek az amerikai tőzsdék

A nemzetközi tőkepiaci hangulatot továbbra is az orosz-ukrán háború eseményei mozgatják elsősorban, a Bucsában történt események miatt az Európai Bizottság új szankciókat javasolt Oroszországgal szemben, beleértve az orosz szénvásárlás és az orosz hajók uniós kikötőkbe való belépésének tilalmát, és közölték, hogy dolgoznak az olajimport betiltásán is - a szankciók belengetése után rosszra fordult a hangulat a kontinens tőzsdéin. Ami az itthoni eseményeket illeti, az EU elindította a jogállamisági eljárást Magyarországgal szemben, a hírre jelentősen gyengült a forint, illetve komoly esésbe kapcsolt a magyar tőzsde is, elsősorban az OTP-t adják a befektetők. Az európai kedvezőtlen hangulat a tengerentúli piacokra is átragadt, elsősorban az Oroszország elleni újabb amerikai szankciók és a Fed várható agresszív mérlegcsökkentése miatt.

Ma már nyoma sincs a választási ralinak - Mi folyik a magyar tőzsdén?

Ma már nyoma sincs a választási ralinak - Mi folyik a magyar tőzsdén?

A 2018-as választás tapasztalatai alapján arra számíthattunk, hogy nem tart ki sokáig a lendület a részvénypiacokon a magyar államhoz szorosabban kötődő cégeknél és hosszabb távon a nemzetközi hangulat lesz a meghatározó. Ezt alá is támasztják a mai árfolyammozgások, az Opus és a 4iG ma már nagyot esett.

Emelkedéssel kezdik a hetet az amerikai tőzsdék

Emelkedéssel kezdik a hetet az amerikai tőzsdék

A nemzetközi tőkepiaci hangulatot továbbra is az orosz-ukrán háború eseményei mozgatják elsősorban, a legfrissebb hírek szerint a nemzetközi hírügynökségek jelentései és videós beszámolói alapján az orosz hadsereg súlyos bűncselekményt követett el a Kijevtől mintegy 30 kilométerre fekvő Bucsa településén. A német védelmi miniszter vasárnap este úgy érvelt a látottak után, hogy az Európai Uniónak tárgyalnia kell az orosz gáz importjának tilalmáról. Itthon eközben lezajlottak tegnap az országgyűlési választások, újra kétharmados Fidesz-kormányzás jön. Európában az iránykeresés volt a jellemző a hétfői kereskedésben, az amerikai tőzsdék emelkedésekkel kezdik a hetet.

Mérsékelt plusszal indították a negyedévet az amerikai indexek az ukrán háború mellett

Mérsékelt plusszal indították a negyedévet az amerikai indexek az ukrán háború mellett

Az új negyedév első kereskedési napján mérsékelt emelkedést produkáltak az európai vezető részvényindexek, és mellettük a BUX is, aztán az amerikai vezető részvényindexek is kis plusszal zárták a pénteki napot. Ebben szerepe lehet annak, hogy az ukrajnai frontról érkező vegyes hírek hatása gyengülőben van a pénz- és tőkepiacokra, másrésazt annak, hogy összességében továbbra is erős amerikai gazdaságot sugároznak ama közzétett foglalkoztatási és beszerzésimenedzser-indexek, amelyek így 50 bázispontos Fed kamatemelést hozhatnak májusban.

A végére romlott el a hangulat az amerikai tőzsdéken

A végére romlott el a hangulat az amerikai tőzsdéken

A hét eleji rali után csütörtökön valamelyest elromlott a befektetői hangulat, ami egyrészt profitrealizálással magyarázható, másrészt valamelyest elkezdett kiárazódni az ukrajnai háború gyors lezárásával kapcsolatos optimizmus.

A tegnapi örömnek már nyoma sincs, lefordultak a tőzsdék

A tegnapi örömnek már nyoma sincs, lefordultak a tőzsdék

A tegnapi optimizmus után ma kivárás látszik a részvénypiacokon, az ázsiai tőzsdék vegyes elmozdulásokat mutattak hajnalban, az európai indexek pedig jellemzően mínuszban álltak egész nap. A BUX mérsékelt emelkedéssel indította reggel a kereskedést, de napközben a magyar piac is lefordult, ami leginkább az OTP számlájára írható. A háborús hírek vannak a fókuszban ma is, feszülten figyeli a világ, hogy Oroszország tényleg tartja-e magát az ígéreteihez, amivel kapcsolatban nem jó hír, hogy Moszkva már hűti a megegyezéssel kapcsolatos várakozásokat és nem csökken a harcok intenzitása sem.

A békegalambok láttán megindulhat minden piac, de melyik mehet a legtovább?

A békegalambok láttán megindulhat minden piac, de melyik mehet a legtovább?

Hatalmas mentek a főbb pénzügyi piacok tegnap, és főként magyar idő szerint délután indultak be igazán a vevők, felrántva az árfolyamok túlnyomó többségét. Ennek fő oka az volt, hogy a piaci szereplők meglátták a fehér galambot, a béke szimbólumát az égen. Bár az orosz-ukrán háborúban egyelőre szó nincs valós békekötésről, vagy akár tűzszünetről sem, a tárgyalásokról pozitív hírek érkeztek, mindkét fél oldaláról engedmények jelentek meg a kommunikációban és az orosz hadtestek mintha valóban elkezdtek volna kivonulni Kijev környékéről. A piacon ezen fejlemények hatására máris a teljes békét kezdték el árazni, de vannak azért eltérések az olvasók által leginkább érdekelt indexek és részvények grafikonján, amelyek miatt a gyors technikai elemzésünkben más és más következtetéseket tudunk levonni a következő hetekre, hónapokra.

Szépet meneteltek az amerikai tőzsdék a háborús fejlemények után

Szépet meneteltek az amerikai tőzsdék a háborús fejlemények után

Az orosz-ukrán egyeztetésekről jó hírek érkeztek, a török külügyminiszter úgy nyilatkozott, hogy az eddigi legjelentősebb előrelépés történhetett a tűzszüneti tárgyalásokon, az orosz védelmi minisztérium pedig úgy döntött, hogy alapvetően csökkenti a katonai tevékenységet Kijev és Csernyihiv irányában. Ezek miatt nagyon jó ma a hangulat a tőzsdéken, az európai indexek kifejezetten erős napot zártak, de az USA-ra sem lehetett panasz, főleg a Nasdaq volt erős a tengerentúlon.

Az emelkedést választották ma az amerikai tőzsdék

Az emelkedést választották ma az amerikai tőzsdék

Az elmúlt időszakban jellemzően a háborúval kapcsolatos hírek határozták meg a tőkepiaci hangulatot. Ezzel kapcsolatban az egyik legfontosabb hétvégi hír, hogy Ukrajna kész tárgyalni a semleges státusz elfogadásáról az Oroszországgal kötendő békemegállapodás részeként. Az ázsiai tőzsdéken ma jellemzően rossz volt a hangulat, miután romlik a járványhelyzet a régióban, és Sanghajt 9 napra részlegesen lezárták. Ami Európát illeti, itt Ázsiával szemben kifejezetten jó a hangulat és a nyitástól távolodva fokozódott az emelkedés, a magyar tőzsde is jól teljesített, elsősorban az OTP-nek köszönhetően. A tengerentúli tőzsdék a kezdeti bizonytalankodás után pluszban zártak.

Holnap munkanap, de a magyar tőzsde nem nyit ki

Holnap munkanap, de a magyar tőzsde nem nyit ki

Európában bizonytalankodtak reggel a befektetők, felemás elmozdulásokkal indult a nap az irányadó nyugat-európai tőzsdéken, délutánra azonban jellemzően pluszba fordultak az indexek és az amerikai részvénypiacok is erősödésekkel nyitottak a Nasdaq kivételével. A magyar tőzsdén eséssel kezdett a BUX, ami főként az OTP számlájára írható, de délutánra itt is javult a hangulat. A makroadatok tekintetében nem volt túl izgalmas a hét utolsó napja, a befektetőket továbbra is inkább az orosz-ukrán háború fejleményei és az inflációs aggodalmak mozgatják. Holnap munkanap van Magyarországon, a magyar tőzsde azonban nem nyit ki, legközelebb hétfőn lesz kereskedés.

Emelkedtek az amerikai tőzsdék

Emelkedtek az amerikai tőzsdék

A hetekben főleg az orosz-ukrán háború és a magas inflációval kapcsolatos aggodalmak határozzák meg a hangulatot a tőzsdéken, ma a NATO főtitkára kijelentette Brüsszelben, hogy egy repüléstilalmi zóna kialakítása Ukrajna felett teljes körű háború kitöréséhez vezetne Oroszország és az észak-atlanti szövetség  között. A főtitkár a csúcstalálkozó után azt is elmondta, hogy a NATO vezetői megállapodtak abban, hogy továbbra is kell támogatni és továbbra is fogják támogatni Ukrajnát. Ami a tőzsdei folyamatokat illeti, ma kisebb eséseket láthatunk a vezető börzéknél, a BUX index a jegybank kamatemelése után ugyancsak lefordult, elsősorban az OTP-n keresztül adják a befektetők a magyar tőzsdét. A kereskedés végéhez közeledve még rosszabbra fordult a hangulat a magyar tőzsdén, miután Szijjártó Péter elmondta, hogy öt ország katonái jönnek Magyarországra a NATO-együttműködés keretében.

Mínuszban zárt Amerika, kilőtt az olaj

Mínuszban zárt Amerika, kilőtt az olaj

A korábbi hetekben főleg az orosz-ukrán háború és a magas inflációval kapcsolatos aggodalmak miatt estek a tőzsdék, ehhez képest viszont már az látszik a globális piacokon, hogy elindult egy visszapattanás és a korábbi veszteségeket szépen kezdik ledolgozni a vezető indexek. Ezzel összhangban ma Európában is pozitív volt a nyitás, azonban kora délutánra elfogyott a lendület, és elkezdtek lefordulni a tőzsdék, majd egyre nagyobb mínuszok alakultak ki. Ezzel szemben a magyar tőzsdén alapvetően jó volt ma a hangulat, részben a Mol erős teljesítményének köszönhetően. Ami a tengerentúli piacot illeti, az amerikai indexek is mínuszban zártak, miközben az olaj árfolyama 5-6%-ot emelkedett.

Folytatódott a rali az amerikai tőzsdéken

Folytatódott a rali az amerikai tőzsdéken

Jó hangulatban telt a keddi kereskedés az európai tőzsdéken, a vezető indexek szinte kivétel nélkül jelentős plusza kerültek ma délután, ehhez képest azonban a magyar tőzsde lemaradónak számított, részben az MNB frissített inflációs előrejelzése és GDP-prognózisa miatt. Eközben az amerikai tőzsdéken pozitív mozgások látszanak, a befektetők látszólag gyorsan túltették magukat Jerome Powell tegnapi nyilatkozatán, amikor a jegybankelnök arról beszélt, hogy agresszívebb kamatemelések jöhetnek az infláció megfékezése miatt.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Bármikor beleroppanhat Oroszország a háborúba, ha a Nyugat enged a riválisának
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.