2025 januárjában a 15–74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest 32 ezer fővel, 4 millió 684 ezer főre emelkedett - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal. Az év első hónapjában a munkanélküliek száma 214 ezer fő, a munkanélküliségi ráta 4,4% volt. A friss adatok kis mértékű munkaerő-piaci javulást mutatnak, de összességében az egy éve tartó stagnáló trend a foglalkoztatásban és a munkanélküliségben továbbra is fennáll.
Vártnál rosszabb foglalkoztatottság bővülés, gyorsuló bérdinamikával párosulva. Ez pont az a kombináció, amit az amerikai jegybank nem szeretne látni. Nagy baj nincs, de a sok jó adat után meglepetés a lassuló foglalkoztatottság bővülés.
Magyar idő szerint 14 óra 30 perckor ismerhetjük meg a legfrissebb, januári amerikai munkaerőpiaci adatokat. Az adatközlés rendre nagy elmozdulásokat szokott okozni a deviza- és részvénypiacon egyaránt, ez pedig a mostani feszült piaci környezetben sem lehet majd másként. Megnéztük, hogy a különböző forgatókönyvek esetén milyen piaci reakciókra számítanak a profik. Legutóbb egyébként jókora meglepetést okozott az adat, így a nagy piaci reakciók sem maradtak el, többek között a forintnak is keresztbe tettek a januári számok.
Az ISM szolgáltatószektori beszerzésimenedzser-indexe továbbra is erős szolgáltatószektorral árulkodik, azonban a legutóbbi adat némi lassulást mutat. A bmi-n belül a foglalkoztatottsági komponens továbbra is erős, viszony az árnyomás is túl magas ahhoz, hogy a Fed kamatcsökkentésben gondolkozhasson.
A vártnál jobban bővült a foglalkoztatottság az ADP felmérése szerint, ami megerősíti az amerikai gazdaság kirobbanó formáját.
Az amerikai feldolgozóipar januárban 26 hónapos visszaesés után ismét növekedési pályára állt, a gyártás és a kereslet élénkülésével. Az Institute for Supply Management (ISM) friss jelentése szerint a feldolgozóipari bmit 50,9 pontra emelkedett, jelezve a szektor bővülését.
Az amerikai vámfenyegetés árnyékában növekedett a kanadai feldolgozóipar, de a bizonytalanság erősödik a legfrissebb bmi-adatok szerint.
A kínai Caixin feldolgozóipari beszerzésimenedzser-index (bmi) januárban elmaradva a piaci várakozásoktól alig maradt a pozitív tartományban, amelyek legjobb esetben is stagnálást vetítenek előre, mert az adatfelvétel Donald Trump elnökségének első napjaiban zárult csak.
A foglalkoztatottak száma csökkent az előző év azonos időszakához képest 2024 negyedik negyedévében, miközben a munkanélküliségi ráta stabil maradt.
Hamarosan érkeznek az amerikai munkaerőpiaci adatok, amelyek ismét nagyon fontosak lehetnek, a piaci hatásokat illetően. Az Egyesült Államok gazdasága ugyanis egyelőre nagyon erős, úgy tűnik, hogy a magas kamatok sem fékezik különösebben. Ennek megfelelően az amerikai 10 éves kötvényhozamok nagyon magasan ragadtak, és a dollár is bitang erős. A friss számok tétje tehát igen nagy: a gazdasági lassulásra vagy az inflációra kell figyelnie a Fednek? Ráadásul ez a kérdés a forint számára sem mellékes.
A várt 218 ezer fő helyett csupán 201 ezer fő lett az új munkanélküli segélykérelmek száma. Ez némileg ellentmond a nemsokkal korábban érkező ADP foglalkoztatottági adatnak, ami szerint lassul a foglalkoztatottság bővülése.
Az előző havinál lassabb ütemben, pusztán 122 ezer fővel bővült a foglalkoztatottság az ADP felmérése szerint, miközben a tegnapi ISM szolgáltatószektori bmi alapján az árnyomás kezd újra erősödni és a bérek is mintha újragyorsulnának. Ez pedig pont egy olyan helyzet jelez előre, amit a Fed nagyon nem szeretne megvalósulni látni.
A vártnál is erősebb az amerikai szolgáltatószektor, viszont óriásit emelkedett az árnyomás a szektorban egy olyan helyzetben, amikor az amerikai 10 éves kötvény hozama már 4,6% felett jár.
A csütörtöki határozott forintgyengülést pénteken is hasonló mozgás követte, így az euró jegyzése 415 fölé, a dolláré 404 fölé lépett a bankközi piacon. A fő ok az lehet, hogy új kétéves csúcsra ugrott a dollár az euróval szemben azután, hogy Donald Trump megválasztott amerikai elnök az újévi üzenetében is megerősítette a vámkivetési terveit, a dollár erősödése pedig rendszerint a feltörekvő piaci devizák gyengülését hozza. Ahogy az lenni szokott, a forint ilyenkor alulteljesítő, és a régiós devizákhoz képest is gyengült.
Kissé csökkent a foglalkoztatás Magyarországon az elmúlt hónapokban, miközben a Covid-válság óta nem látott szintre emelkedett a munkanélküliség. Mindez azt mutatja, hogy a munkaerőpiacra is elért a gazdasági recesszió hatása.
Oroszországban gyorsult a kiskereskedelmi forgalom éves növekedése novemberben, miközben a munkanélküliség történelmi mélyponton stagnált.
A magyarok közel kétharmada kevesebbet keres az átlagnál.
Erre kell készülni.
Eölyüs Endrét, a Mastercard korábbi hazai vezérét kérdeztük.
A Checklist különkiadásában Madár István volt a vendégünk.
Éder Tamás, a Felelős Élelmiszergyártók Szövetségének elnöke volt a Checklist vendége.