inflációs jelentés

Gyilkos kombináció a magyar államadósságban: mennyire fájdalmas a magas kamatszint?

Gyilkos kombináció a magyar államadósságban: mennyire fájdalmas a magas kamatszint?

Nemrég látott napvilágot egy érdekes ábra, ami azt mutatja, hogy az Európai Unión belül a magyar állam fizette ki 2023-ban a legnagyobb kamatterhet az államadósság után.  Ez is azt mutatja, hogy mostanra Magyarországon is véget ért a fiskális fegyelem időszaka: a magas deficitszámokra jött rá a tavalyi 18%-os kamatszint, az egekbe szökő finanszírozási költségek, idén pedig a lakossági állampapírok inflációhoz igazított kamatkiadásai fognak igazán fájni. Az MNB számai alapján évente mintegy 2000 milliárd forinttal több megy el csak arra, hogy a korábbi gazdaságpolitika következményeit fizessük.

MNB: sikeres dezinflációs időszakban vagyunk

MNB: sikeres dezinflációs időszakban vagyunk

Megjelent a Magyar Nemzeti Bank decemberi inflációs jelentése. Az már kedden kiderült, hogy a jegybank az infláció tekintetében szeptember óta optimistábbá, a növekedést illetően pedig óvatosabbá vált. A jelentés mai bemutatóján részletesebben is kiderült, milyen gazdasági folyamatokat jósolnak az MNB szakértői.

Már az MNB is recesszióval számol idénre

Már az MNB is recesszióval számol idénre

A mai kamatdöntés indoklásával egyidőben szokás szerint megjelentek a jegybank háromhavonta esedékes, friss inflációs és növekedési előrejelzései. Ezek a a csütörtökön megjelenő teljes inflációs jelentés főbb számainak a megelőlegezését jelentik.

MNB: elvéti a hiánycélt a kormány, még jövőre is magas lesz az infláció

MNB: elvéti a hiánycélt a kormány, még jövőre is magas lesz az infláció

Az idei költségvetési hiány GDP-arányosan 5,2% lehet a Magyar Nemzeti Bank legfrissebb előrejelzése szerint, ami magasabb, mint a kormány aktuálisan érvényben levő 3,9%-os célja. A gazdaság az év második felében elkezd növekedni, de szélesebb körű GDP-növekedésre csak 2024-ben lehet számítani - mondta a szeptemberi inflációs jelentés bemutatóján Balatoni András, az MNB igazgatója. Az infláció még jövőre is magas lehet, és csak 2025-ben teljesülhet a jegybanki cél.

Megszólal az MNB a kamatdöntés után - lesznek izgalmak

Megszólal az MNB a kamatdöntés után - lesznek izgalmak

A kamatdöntés után a hagyományoknak megfelelően "online háttérbeszélgetést" tart a Magyar Nemzeti Bank (MNB), vagyis Virág Barnabás MNB-alelnök ismerteti a jegybank helyzetértékelését.

Kritikus 36 órát indít el a világon a Fed

Kritikus 36 órát indít el a világon a Fed

A jövő héten a globális monetáris döntések 36 órás periódusa várhatóan felforgatja a világgazdaságot, meghatározva a jegybanki kamatpályákat az év végéig. A szerdán a Federal Reserve kamatdöntésével kezdődő és két nappal később a japán jegybankkal végződő monetáris politikai kavalkád a G20-as csoport felének gazdasági pályáját határozhatja meg.

Eljött az idő, amikor elszegényednek a nyugdíjasok Magyarországon

Eljött az idő, amikor elszegényednek a nyugdíjasok Magyarországon

Ha a kormányzat szeptemberben azt a becslést tartja megalapozhatónak, hogy az éves általános vagy nyugdíjas infláció (a kettő közül a nyugdíjtörvény szerint a magasabbat kell figyelembe venni) legfeljebb 15%-os lesz, vagyis a nyugdíjemelési korrekció idén elmarad, akkor bármilyen matematikai bizonyítással is kívánnak élni, a nyugdíjas társadalom előtti hitelesség erősen sérülhet.

Nem kérdés: újra meg kell emelni idén a minimálbért

Nem kérdés: újra meg kell emelni idén a minimálbért

A minimálbérről szóló idei megállapodás tartalmaz egy kitételt, amely szerint év közben újra összeül a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma, hogy tárgyaljanak a legkisebb bérekről. Az alábbiakban a szakszervezeti oldal megbízásából készült elemzést közöljük.

Egyetlen ijesztő ábra, miért került bajba a kormány

Egyetlen ijesztő ábra, miért került bajba a kormány

Idén a költségvetési hiány csökkenését nehezíti az adóbevételek korábbi dinamikus növekedésének lassulása - állapították meg a jegybank elemzői a héten megjelent inflációs jelentésükben. Ez is alátámasztja azon korábbi vélekedésünket, hogy az idei költségvetés komoly bajban van.

A vállalatok mohósága miatt drágul az élet Magyarországon - de miért?

A vállalatok mohósága miatt drágul az élet Magyarországon - de miért?

Az elmúlt két évben az infláció mellett a vállalatok jövedelmezősége is érdemben emelkedett, így a profit-vezérelt infláció jelensége a gazdasági elemzések fókuszába került - írja a héten megjelent inflációs jelentésében a Magyar Nemzeti Bank, és egyben megállapítja: a jelenség Magyarországon régiós és nemzetközi összevetésben is erős. A profitvezérelt inflációt nem a kereslet-kínálat egyensúlytalansága okozza, hanem az a jelenség, amikor a vállalatok a nyereségesség érdekében nagyobb áremelést hajtanak végre, mint amit a költségek növekedése indokolna.

Komoly világgazdasági háttérválságok buktak felszínre

Komoly világgazdasági háttérválságok buktak felszínre

A világgazdaság komoly kihívásokkal néz szembe, mivel a feldolgozóipari teljesítmény gyengül, és a központi bankok azzal a feladattal küzdenek, hogy egyensúlyt teremtsenek a kamatemelések és a gazdasági növekedés támogatása között. Úgy fest, messze nem vagyunk túl a válság nehezén.

Így emel adót a kormány 2024-ben

Így emel adót a kormány 2024-ben

A kormány a 2024-es költségvetésben és a hozzá tartozó jövő évi adócsomagban új intézkedésekről döntött. Ezeknek a lépéseknek a költségvetésre, inflációra gyakorolt hatását számolta ki a Magyar Nemzeti Bank a friss inflációs jelentésében. A jelentésben szereplő fő számok alapján megállapíthatjuk: komoly plusz terhet kapnak a nyakukba a fogyasztók, közvetetten ők fizetik meg a költségvetés stabilizálásának árát.

A banki és telekom szolgáltatások inflációja miatt bosszankodik az MNB

A banki és telekom szolgáltatások inflációja miatt bosszankodik az MNB

Ma megjelent a Magyar Nemzeti bank friss inflációs jelentése, ami új előrejelzéseket közöl a magyar gazdaságra. A részletes dokumentumot sajtótájékoztató keretében mutatták be Balatoni András és Kuti Zsolt igazgatók. A növekedési kilátásokon összességében nem változtatott a jegybank, a nyomott belső folyamatok mellett a külső környezet támogatása alakítja a gazdaság fejlődését. Az infláció az elmúlt hónapokban végre a régiós mintának megfelelő volt, ugyanakkor az MNB szerint a banki és kommunikációs szolgáltatások visszatekintő alapú díjemeléseinek jogossága megkérdőjelezhető.

MNB: a kockázatok nem lettek kisebbek, de az infláció tetőzött

MNB: a kockázatok nem lettek kisebbek, de az infláció tetőzött

A makrogazdasági kockázatok nem lettek kisebbek az előző negyedévhez képest, komoly kihívás ebben a környezetben robosztus előrejelzéssel előállni – mondta a friss inflációs jelentés bemutatásakor Balatoni András, az MNB igazgatója.

Kemény jelzést küldött Jerome Powell, veszik a dollárt

Kemény jelzést küldött Jerome Powell, veszik a dollárt

A Federal Reserve-nek valószínűleg a vártnál nagyobb mértékű kamatemelésre lesz szüksége a közelmúltbeli erős adatokra reagálva, és kész nagyobb lépésekben szigorítani, ha a beérkező információk összessége arra utal, hogy keményebb intézkedésekre van szükség az infláció megfékezéséhez - mondta Jerome Powell Fed-elnök kedden amerikai törvényhozóknak. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy amennyiben a héten érkező foglalkoztatottsági adat és a jövő heti infláció a vártnál magasabb lesz, visszatérhet az 50 bázispontos emelés az USA-ban. Nem véletlen, hogy a beszéd után erősödésbe kezdett a dollár.

Románia idén legyőzi az inflációt

Románia idén legyőzi az inflációt

A Román Nemzeti Bank jelentősen, 7 százalékra csökkentette az idei év végére vonatkozó inflációs előrejelzését, miután novemberben még 11,2 százalékos fogyasztói árindexet prognosztizált.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Itt a friss inflációs adat! Újra gyorsult az áremelkedés Magyarországon
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.