Megkapta első telkeire az építési engedélyt az újbudai LAKE11 Home & Park lakóingatlanfejlesztési projekt. A fejlesztés keretében a XI. kerületben, a Kánai-tó mellett, 8 hektáron, összesen 900 lakás épül.
A magyar építőipari vállalatok elkötelezettnek mutatkoznak a fenntarthatósági szempontok érvényesítése mellett, és erre ösztönzik őket a finanszírozási oldalon a bankok és a befektetők is. Ők szívesebben hitelezik a zöldnek minősülő projekteket, és szívesebben vásárolnak olyan kötvényeket, amelyeket valamilyen fenntarthatósági cél megvalósítására bocsátanak ki. A zöld kötvénykibocsátások száma és értéke ugrásszerűen emelkedik, a folyamatot pedig a háttérből támogatja a Magyar Nemzeti Bank is. Látszólag tehát minden rendben, a szektor zöldítése folyamatban van - írja elemzésében Dános Pál, a KPMG ingatlan tanácsadásért felelős vezetője.
Erősödés jeleit mutatja a kínai ingatlanpiac miután Peking politikája a korábbi szigorítás után most határozott lépéseket tett a szektor megmentése érdekében - írja a CNBC. A kínai ingatlanpiac az ország gazdaságának egyik legfontosabb szegmense - az elmúlt években az ország GDP-jének negyedét tette ki, így értelemszerűen a politikai vezetés sem engedheti, hogy csődbe menjen az erősen eladósodott ágazat. A kormányzati ösztönzők azonban így is egy új kor kezdetét hozhatják el Kínában, ahol minden bizonnyal búcsút kell inteni az elmúlt évtizedek brutális áremelkedésének.
Idén is várja az ingatlanpiac egyik legfontosabb eseménye a lakáskínálat iránt érdeklődőket. A Portfolio Lakás Kiállítás az elmúlt évekhez hasonlóan egyaránt számít az érdeklődő magánszemélyekre és a befektetőkre, fejlesztőkre, vállalkozókra. Most böngészhet az elmúlt évek fotói között.
Nyolcmilliárd forintnyi kölcsönt nyújt a Takarékbank az Appeninn Nyrt. többségi tulajdonában lévő Solum-Invest Ingatlanfejlesztő és Üzemeltető Kft. részére. A kölcsön célja a balatonfüredi vitorláskikötő, hotel, apartman és üzlethelyiség megvalósításának részbeni finanszírozása.
2022 első negyedévében hivatalosan is elérte a 4 millió négyzetmétert a budapesti modern irodapiac! Több mint tíz év kellett az újabb 1 millióhoz, a régóta várt négymilliós határ átlépését egy visszaemlékezéssel ünnepeljük meg: egy négyrészes cikksorozatban mutatjuk be, hogyan élték át és mi történt a hazai piac tanácsadóival, facility management szolgáltatóival és ingatlanfejlesztőivel. Az első részben bemutattuk a tanácsadók élményeit, a másodikban az FM szolgáltatókét, most pedig négy, a haza piacon aktív fejlesztő visszaemlékezését olvashatják.
Több mint 82 millió euró (mintegy 30 milliárd forint) értékű hitelszerződést írt alá az Erste Bankkal a HelloParks, maglódi megaparkjának első három ütemének finanszírozására. Az ipari és logisztikai park létesítményeit több fázisban fejlesztik, a soron következő 2. ütem átadása 2022 utolsó negyedévében várható.
A fenntartható épületek 23-26%-kal magasabb bérleti díjjal adhatók ki, miközben 8%-kal magasabb kihasználtságot érhetnek el a bérbeadóik. Ezek a számok hiába tűnnek kecsegtetőnek, a kereskedelmiingatlan-állomány több mint 90%-a mégsem ESG-kompatibilis, azaz nem felel meg a fenntarthatósági követelményeknek – derül ki a workcloud24 új piackutatásából, mely az ESG és a digitalizáció szerepét vizsgálta az irodapiacon.
Hétfő délelőtt tovább folytatódott a forint euróval szembeni gyengülése, ahogy a hazai deviza szinte percenként ért el új mélypontokat, majd 10 óra körül sikerült a 400 forintos euróárfolyamra is bekacsintani. A gazdaság legtöbb szereplője feszülve figyeli a forint "szabadesését" és nincs ez másképp az ingatlanpiacon se, ahol egyes szegmensekben túlnyomó többségben van az euró alapú elszámolás. A kereskedelmi ingatlanpiacon szinte mindent euróban számolnak, a lakáspiacon pedig óriási helyzetelőnybe kerülhetnek a külföldi lakásvásárlók - elsősorban Ausztriából, Szlovákiából és Romániából.
Újabb raktárterülettel bővíti portfólióját a Biggeorge Property logisztikai üzletága, a Logstar - derül ki a társaság Linkedin oldaláról. A Logstar Park Budapest M0-M3 Városkapu utcai kivitelezését a Goldbeck Hungaria csapata végzi.
A Bayer Construct többek között olyan nagy projektek kivitelezési munkáiban vett részt, mint az Agora, az Etele Plaza, vagy a Puskás Aréna. A több mint 20 éves szakmai tapasztalattal rendelkező cég mostanra Magyarország és Közép-Európa egyik legmeghatározóbb építőipari és ingatlanfejlesztő vállalatcsoportjának számít.
A CBRE is bejelentette Linkedin oldalán, hogy lezárult a törökbálinti WestGate Business Park adás-vétele, melyben ők az eladói oldalt képviselték. A közel 18 000 négyzetméteres logisztikai parkot a Biggeorge Property vásárolta meg.
Mintegy 120 ezer négyzetméteres ipari és logisztikai központ kialakításával jelenhet meg a magyar piacon a romániai központú Griffes. Bár a projekt részletei még nem ismertek, annyi biztos, hogy egy Budapest melletti területet érint a döntés. A cég tevékenységéről és céljairól az alapító, Andreea Păun, a Property Forumnak beszélt.
Továbbra is erős az új lakások iránti kereslet, amivel párhuzamosan a fejlesztési aktivitás is jelentős. Különösen a XIII. kerület számít kedvelt területnek, ahol évek óta a legtöbb lakás épül. Míg a használt lakások piacán az áremelkedés az elmúlt két év során mérséklődött, addig az új lakásoknál továbbra is gyors ütemben folytatódik, ami az erős kereslet mellett a megemelkedett építőanyagáraknak is köszönhető. Hogy mit gondolnak erről a fejlesztők, miben látják a legnagyobb kihívást és mit várnak a 2022-es évtől, arról a Duna Terasz Grande ingatlanokat fejlesztő D&B Ingatlanfejlesztő Csoport ügyvezetőjével, Tóth Csabával beszélgettünk.
A Rhodium Group tanácsadó cég kínai piackutatási igazgatója szerint a kínai ingatlanszektor kilátásai a következő hónapokban javulhatnak, amennyiben két körülmény ennek megfelelően alakul a gazdaságban. Az ingatlaneladások stabilizálódása és az országon belüli forrásokhoz való szélesebb körű hozzáférés segíthet felpörgetni Kína ingatlanszektorát - vélekedett a szakember.
Az új lakások piacán már évek óta problémát okoznak az elővásárlási szerződések körüli feszültségek - csúszó átadások, megemelt árak, szerződésbe foglaltaktól eltérő méret, vagy kialakítás. A feszültségek általában a vevő, az eladó és a kivitelező között húzódnak, a fő problémát pedig látszólag a tágan értelmezett vis maior kikötések okozzák a szerződésekben - világít rá a Telex tegnapi riportja, ahol a Forest Hill lakóparkfejlesztésen keresztül mutatják be, milyen problémák is üthetik fel rendre a fejüket az elővásárlási szerződések esetén. A jelenség mindazonáltal nem egyedi és olvasóink például már évekkel ezelőtt küldtek be hasonló tapasztalatokat. Bár régen ez nem jelentett túl nagy kockázatot, de manapság már közös (fejlesztő és vevő) rizikójává vált a kivitelezés előtt akár évekkel lefoglalt lakások végső ára. Meg kell szokni és tanulni mindenkinek az új világ kihívásait.
Az építőanyaggyártók költségeit hónapok óta növeli az energia és a fuvarozás drágulása, ráadásul az alap- és nyersanyagpiaci árak az első fél évben tapasztalt magas szinten stabilizálódtak, így a gyártók több terméküknél (épületgépészeti termékek, szálas hőszigetelő anyagok) 10-20 százalékos áremelésre kényszerülnek 2022-ben - közölte a Magyar Építőanyag és Építési Termék Szövetség hétfőn.
Értékesítette a budapesti Infopark irodaparkban lévő B, C és I jelű irodaházakat a WING. Az ingatlanok értékesítésére a Gladiátor V. Ingatlan Befektetési Alapon keresztül került sor, a vevő a SkyGreen Buildings Kft. volt. A WING az eladásból befolyó összeget az üzleti tervében meghatározott célokra, a régiós pozícióinak megerősítésére kívánja felhasználni.
A kínai ingatlanszektor problémái továbbra is fennállnak, múlt héten a Kaisa Group nemfizetésével kapcsolatban merült fel ismét a szektor válsága. A közgazdászok szerint a kínai ingatlanszektor fordulóponthoz ért, és ezt a kínai és globális gazdaság is megérzi.
Tegnap tette közzé a stabilitási jelentését az amerikai jegybank, a Fed. A jelentésben szerepelnek a kínai ingatlanfejlesztő óriással kapcsolatos aggodalmak, amelyek csődje az Egyesült Államokban is éreztetheti hatását.