ingatlanpiac

Milliókkal olcsóbban keltek el a budapesti lakások a koronavírus megjelenése után

Milliókkal olcsóbban keltek el a budapesti lakások a koronavírus megjelenése után

Több tízezer forinttal kevesebb lett az átlagos négyzetméterár Budapesten 2020. április-június között az év elejéhez képest a KSH legfrissebb adatai alapján, ami egy közepes méretű lakás esetében több millió forintot is jelenthetett. Ez önmagában még nem eredményezné azt, hogy általánosságban is csökkentek a lakásárak, hiszen ha a szóban forgó 3 hónap alatt csak rossz minőségű és így relatív olcsó lakások kerültek eladásra, akkor is ugyanezt mutatnák a számok, de mégis érződik már egy lefelé történő elmozdulás. Sőt, az MNB szintén 2020 második negyedévre vonatkozó árindexe is már több mint 5%-os árcsökkenést számított a fővárosban. A legtöbb vidéki városban és községben is kisebb négyzetméteráron cseréltek gazdát a házak és lakások idén tavasszal, de van azért néhány régió, ahol továbbra is magasan maradtak a fajlagos árak.

Készül az egyik legnagyobb meglepetés az ingatlanpiacon!

Készül az egyik legnagyobb meglepetés az ingatlanpiacon!

Alig két hét van csak hátra az év legjelentősebb hazai ingatlanpiaci eseményéig, a Property Investment Forum konferenciáig. Ahogy minden évben, idén is összegyűjtjük, a szakmai zsűri segítségével kiválasztjuk, majd díjazzuk a konferencián a 2020-as év legkülönlegesebb projektjeit, legmeghatározóbb eseményeit, a legnagyobb tranzakcióit, vagy a legtehetségesebb személyét. A korábbi évektől eltérően azonban, idén két újdonságot is bejelenthetünk: A Futureal és a Portfolio közös alapításával már az "Év Ingatlanpiaci Innovációja" kategóriából is választunk győztest. A másik újítás pedig, hogy Olvasóinkat is bevonjuk a zsűrizésbe.

Legyél te 2020-ban

Legyél te 2020-ban "Az Év Ingatlanpiaci Tehetsége" - Jelentkezz a pályázatra!

Rendkívüli év az idei, amely eddig soha nem látott kihívások elé állította a gazdaságot, így az ingatlanpiaci szakembereket is. Többek között ezért is tartotta kiemelten fontosnak az Indotek Group és a Portfolio Csoport, hogy az idei évben is odaítélje az Év Ingatlanpiaci Tehetsége Díjat annak a tehetséges szakembernek, aki értékteremtésével idén is maradandót alkotott az ingatlanpiacon. A díj legfőbb célja, hogy idén is inspirálja mindazon tehetséges fiatalokat, akik elhivatottak a munkájuk iránt és teljesítményükkel szeretnének valós értéket teremteni. A jelentkezés elindult, november 9-ig várjuk a jelölteket, illetve a jelöléseket, az idei év újdonsága ugyanis, hogy nemcsak jelentkezni lehet a díjra, hanem jelölni is a munkatársakat és a szakmai partnereket.

Megszólalt az MNB: a várakozás alapján óriási bedőlések jöhetnek a hotelpiacon

Megszólalt az MNB: a várakozás alapján óriási bedőlések jöhetnek a hotelpiacon

A hotelpiac jelenlegi számait, illetve a jövőbeli visszaépülési várakozásokat elnézve, a várakozások szerint szinte elkerülhetetlen, hogy bedőlések is elérjék a hotelpiacot. Ismerve a piaci dinamikát - ami az egyiknek rossz, az a másiknak jó - vélhetően lesznek olyan nagyobb likviditással rendelkező nagybefektetők, akik hosszabb távon tudnak gondolkodni és bízni a turizmusban, így jó lehetőségeik lehetnek majd a vásárlásra. A turizmus nehéz helyzete mellett, az irodapiac, a bevásárlóközpontok és üzletek, valamint a logisztikai ingatlanok kilátásait, és az eddigi változásokat is összefoglalták az MNB elemzői a legfrissebb kereskedelmi-ingatlanpiaci jelentésben.

Románia a magyar ingatlanpiac új vetélytársa? - Már kopogtatnak a befektetők a keleti szomszédunknál

Románia a magyar ingatlanpiac új vetélytársa? - Már kopogtatnak a befektetők a keleti szomszédunknál

Még most is zajlik a Property Forum bukaresti konferenciája, ahol az egyik kerekasztal-beszélgetés során a román ingatlanpiacban rejlő befektetési potenciálról beszélgettek a résztvevők. Azzal mindenki egyetértett, hogy sokkal érettebbé vált mostanra a keleti szomszédunk ingatlanbefektetési szempontból, ugyanakkor a likviditása továbbra is fontos kérdés maradt. Az biztos, hogy nehéz most bármit is mondani a jövőbeli változásokról, a járványhelyzet elhúzódása és a korlátozások ugyanis bármerre mozgathatják a piacokat.

Erős lehet az év vége az ingatlanpiac egyik legválságállóbb ágazatában

Erős lehet az év vége az üzemeltetési piacon, leginkább az opcionális, beruházás jellegű külön megrendeléseknek köszönhetően. De még a pesszimistább verzió esetében is stagnálásra számítanak a facility management piac szereplői. Közreadta a LEO, a legújabb 2020 negyedik negyedévére vonatkozó hangulatjelentését.

Letették a tokaji ötcsillagos hotel alapkövét

Letették a tokaji ötcsillagos hotel alapkövét

2022 tavaszára készülhet el a tokaji turisztikai régió első, jelentős szobakapacitással rendelkező ötcsillagos hotele, a Minaro Hotel Tokaj. A tematikus hotel, amelynek alapkövét idén márciusban tették le, a Szepesi család és az Appeninn Nyrt. közös fejlesztéseként valósul meg.

Orbán Viktor bejelentésére véget érhet az őrület a használt lakásoknál

Orbán Viktor bejelentésére véget érhet az őrület a használt lakásoknál

Hatalmas lendületet vehet a hazai ingatlanpiac köszönhetően annak, hogy a kormány visszavezeti az új lakások 5%-os áfáját jövőre. A piaci szereplők által régóta várt intézkedés nyomán végre érdemben bővülhet a kínálati oldal, 10 éves időtávon akár 100-200 ezer új lakás zúdulhat a piacra. Ez a volumen pedig már alkalmas lehet arra, hogy a használt lakások árazásánál sok esetben megfigyelhető anomáliát háttérbe szorítsa, szerencsés esetben szinte teljes egészében megszüntesse Budapesten.

Jól járt, aki a koronavírus ellenére is kitartott: van olyan alap, ami ütésállónak bizonyult a krízis alatt

Jól járt, aki a koronavírus ellenére is kitartott: van olyan alap, ami ütésállónak bizonyult a krízis alatt

A víruspánik a befektetési alapokat sem hagyta érintetlenül, azonban a legnagyobb alapok szépen átvészelték az időszakot, és ütésállónak bizonyultak a krízis alatt. Pap Ivánnal, a Diófa Alapkezelő Zrt. üzletfejlesztési vezetőjével többek között arról beszélgettünk, hogyan teljesítettek az alapjaik az elmúlt időszakban, mennyire viselte meg a koronavírus-válság a kereskedelmi ingatlanok piacát és vajon mennyire nőtt az igény a zöld befektetések iránt. A szakember elárulta azt is, milyen digitális fejlesztésekre számíthatnak a befektetők.

Itt a nagy lakásárkörkép: egyetlen ábrán 20 év árváltozásai

Itt a nagy lakásárkörkép: egyetlen ábrán 20 év árváltozásai

A hazai lakásárak alakulásával nagyon gyakran foglalkozunk, az MNB, a KSH és a Takarék Csoport is negyedéves rendszerességgel közöl adatokat erről. Emellett az OTP Jelzálogbank is rendszeresen – féléves gyakorisággal – készíti el Lakóingatlan Értéktérképét, amiben a lakásárindex helyett az aktuális négyzetméterárakra helyezi a hangsúlyt. A kétféle megközelítést együtt vizsgálva ezúttal arra voltunk kíváncsiak, hogy az árindexek mögött milyen tényleges négyzetméterárak húzódtak meg az ezredforduló óta az ország különböző részein.

MNB: nincs hitelezési túlfűtöttség a magyar piacon

MNB: nincs hitelezési túlfűtöttség a magyar piacon

Az MNB által vizsgált indikátorok nem jeleznek hitelezési túlfűtöttséget. Az anticiklikus tőkepufferráta hatályos 0 százalékos mértékről való emelését 2020. október 1-jét követően sem látja indokoltnak az MNB, különösen a koronavírus-járványra és annak negatív pénzügyi-gazdasági hatásaira tekintettel - derül ki az MNB közleményéből.

Amíg van hitel és forrás, addig megy a piac: így alakul át a járvány közepén a hazai ingatlanfinanszírozás

Amíg van hitel és forrás, addig megy a piac: így alakul át a járvány közepén a hazai ingatlanfinanszírozás

Mostanra már látszik, hogy az elmúlt időszaknak nem volt annyira negatív hatása az alapokra, az előző két hónapban már ismét kezdett beáramlani a pénz, mindeközben a bankok nyitottá váltak a meglévő hitelek átformálására, kinyújtására, akár egy NHP konstrukcióval nagyobb biztonságot adva. A Property Market RELOADED konferencián a finanszírozási és hitelezési kérdésekről is beszélgettek a szakértők: Erdei Bálint, a RedWood Real Estate Holding vezérigazgatója, Nádasdy Bence, a BudaPart vagyonkezelésért felelős ügyvezető igazgatója, Pázmány Balázs FRICS, az Erste Alapkezelő Zrt. igazgatóság elnöke és Balázs Bence MRICS, a Diófa Alapkezelő Zrt. ingatlanbefeketetési üzletág vezetője.

Újraíródnak a játékszabályok? – Minden megváltozik az iroda és a retail piacon

Újraíródnak a játékszabályok? – Minden megváltozik az iroda és a retail piacon

Az iroda és a kiskereskedelmi piac az elmúlt hónapok során jelentősen megváltozott. Hogy mik voltak ezek a változások és hogyan érintették a piac egészét, arról a Property Market RELOADED konferencián Kalaus Valter MRICS, a VLK Cresa ügyvezető partnere, Dr. Szilágyi Melinda, a Diófa Alapkezelő Zrt. Asset Managere, Kovács András, az Indotek Group Sales Directora, Madler Attila, a CPI Hungary Asset Management Directora és Berendi András, a Roland Divatház Zrt. vezérigazgatója és Dr. Takács Ernő, az IFK elnöke és a Wing portfolióért felelős vezérigazgató-helyettese beszélgetett.

Újraéljük a lakásár boom-ot? Megmozdítaná a lakáspiacot Matolcsy zöld ingyenhitele

Újraéljük a lakásár boom-ot? Megmozdítaná a lakáspiacot Matolcsy zöld ingyenhitele

Korábbi cikkünkben már részletesen is bemutattuk, hogy milyen elemei vannak Matolcsy György elképzelésének a hazai újlakás-piac támogatására. Azt is bemutattuk, hogy milyen hatásai lehetnek a hitelezési, illetve a lakáspiacra nézve a kamatmentes hitelnek, amit célzottan a zöld otthonok építésére, 10 évre vehetnének fel a hiteligénylők. Folytatva az ingatlanpiaci vonatkozást, most nézzük a történelmet, hátha segít átlátni, hogy mit várhatunk egy célzottan az új lakást építőknek és vásárlóknak forrást biztosító "ingyenes zöld hiteltől."

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nagy esemény jön a bitcoinnál, most érdemes kriptóba befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.