koronavírus-vakcina

Pfizer, BioNTech, Moderna, Johnson& Johnson, AstraZeneca – Megmutatjuk, hogy ki nyert igazán a koronavírus vakcina-versenyen

Pfizer, BioNTech, Moderna, Johnson& Johnson, AstraZeneca – Megmutatjuk, hogy ki nyert igazán a koronavírus vakcina-versenyen

Mostanra mind az öt élen járó nyugati koronavírus-vakcinafejlesztő közzétette első negyedéves eredményeit, amelyekből kiderül, hogy mekkora bevételre tettek szert a vakcinából és mennyit jelentett, hogy az elsők között tudtak a világnak oltóanyagot adni a veszélyes vírus ellen. Elmondható, hogy amelyik vakcinafejlesztőnél nagy volt a súlya a bevételben a koronavírus-vakcinának, az a részvények tőzsdei teljesítményén is látszott a járvány időszaka alatt. Összeszedtük, hogy milyen hatása volt a negyedéves számokra a vakcinának a Pfizernél, a német BioNTechnél, a Modernánál, az AstraZenecánál és a Johnson & Johnsonnál.

Újabb információkat osztott meg Karikó Katalin a Pfizer-vakcinával kapcsolatban

Újabb információkat osztott meg Karikó Katalin a Pfizer-vakcinával kapcsolatban

Karikó Katalin az MTA május eleji közgyűlésén tartott ünnepi előadását követően válaszolt az mta.hu kérdéseire, amelyen beszélt az mRNS-vakcinák hatékonyságáról, a kiskorú gyerekek és a várandós anyák oltásáról, a vírusvariánsok elleni hatékonyságról és a harmadik oltás lehetőségéről is – olvasható az Magyar Tudományos Akadémia hírlevelében.

Lehet adni AstraZeneca-vakcinára Pfizer-vakcinát? Közzétették az első adatokat

Lehet adni AstraZeneca-vakcinára Pfizer-vakcinát? Közzétették az első adatokat

A vakcinák keverése nagyobb valószínűséggel okoz mellékhatásokat egy folyamatban lévő klinikai vizsgálat előzetes adatai alapján – írja a CNBC a neves brit orvosi lapban, a The Lancetben publikált cikk alapján. Az Egyesült Királyságban folyó nagylétszámú, Com-COV elnevezésű vizsgálat során azok az önkéntesek, amelyeknél keverték az oltóanyagokat, nagyobb arányban produkáltak enyhe és mérsékelt erősségű mellékhatásokat.

Megkezdte egy kínai vakcina vizsgálatát az Európai Gyógyszerügynökség

Megkezdte egy kínai vakcina vizsgálatát az Európai Gyógyszerügynökség

Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) megkezdte a kínai Sinovac Life Sciences biotechnológiai vállalat által a koronavírus ellen kifejlesztett, inaktivált vírust (Vero Cell) tartalmazó vakcina folyamatos felülvizsgálatát (rolling review) - közölte az Európai Unió gyógyszerfelügyeleti hatóságának szerepét betöltő, amszterdami székhelyű uniós ügynökség kedden.

Koronavírus: a Richter is felajánlja az oltást a dolgozóinak

Koronavírus: a Richter is felajánlja az oltást a dolgozóinak

Több hazai nagyvállalathoz hasonlóan a Richter is felkínálja a koronavírus elleni oltást a dolgozóinak, akik élnek a lehetőséggel, azok Sinopharm vakcinát kaphatnak, akár már a héten a vállalat telephelyein.

Az EMA és az ECDC a jövőben közösen ellenőrzi a koronavírus-vakcinákat

Az EMA és az ECDC a jövőben közösen ellenőrzi a koronavírus-vakcinákat

Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) és az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) a jövőben közösen végzi az uniós használatra már engedélyezett, koronavírus elleni vakcinák forgalomba hozatala utáni fokozott, biztonságukra, hatékonyságukra és hatásaikra fókuszáló ellenőrzését Európában - erről a két uniós ügynökség tájékoztatott közös közleményben hétfőn.

Még több Pfizer/BioNTech-vakcinára köt hamarosan szerződést az EU

Még több Pfizer/BioNTech-vakcinára köt hamarosan szerződést az EU

Az Európai Bizottság hamarosan újabb szerződést köt a Pfizer és a BioNTech vállalatokkal 1,8 milliárd adag, a koronavírus ellen kifejlesztett oltóanyag beszerzéséről - közölte Ursula von der Leyen, a bizottság elnöke az amerikai Pfizer gyógyszergyár belgiumi üzemében tett látogatása után pénteken.

Pfizer, Moderna, AstraZeneca, Szputnyik, Sinopharm: harmadik oltásra is szükség lehet

Pfizer, Moderna, AstraZeneca, Szputnyik, Sinopharm: harmadik oltásra is szükség lehet

Akár mind az öt Magyarországon alkalmazott koronavírus-vakcinánál szükség lehet egy harmadik, emlékeztető oltásra, ezzel kapcsolatban még nincs elég tapasztalat, az idő fogja eldönteni – mondta el az operatív törzs mai tájékoztatóján Müller Cecília. Hozzátette, hogy a további oltások szükségességéről nem a hatóság, hanem a gyártó dönt majd, aki az alkalmazási előiratot fogja módosítani, hogy hány oltásra, milyen időközönként kell sort keríteni.

Koronavírus: mRNS-vakcinákat gyártana Olaszország

Koronavírus: mRNS-vakcinákat gyártana Olaszország

Több koronavírus-gyártóval folytat tárgyalásokat Olaszország mRNS-vakcinák gyártásáról, többek között az amerikai Modernával, a svájci Novartisszal és az olasz ReiTherával zajlottak eddig megbeszélések a Financial Times információi szerint. Az ügyhöz közel álló források szerint elképzelhető, hogy gyárthatják Olaszországban a német CureVac mRNS-vakcináját.

Felfüggesztik a Johnson & Johnson vakcinájának használatát vérrögképződés miatt az USA-ban

Felfüggesztik a Johnson & Johnson vakcinájának használatát vérrögképződés miatt az USA-ban

Az amerikai gyógyszerfelügyelet, az FDA azt javasolta kedden az amerikai államoknak, hogy függesszék fel a Johnson & Johnson koronavírus-vakcinájának használatát. Több állam már lépett is, és szünetelteti az oltást a vakcinával. Már az Európai Gyógyszerügynökség is vizsgálódik az ügyben, az EMA pénteken jelentette be, hogy vizsgálni kezdi az oltóanyagot a ritka vérrögképződéses esetek miatt, de egyelőre még nem nyilatkozott ezzel kapcsolatban. Európában a héten kezdték el kiszállítani az első adagokat a Janssen-vakcinából, Magyarországra is érkezett belőle.

A WHO szerint biztonságos az AstraZeneca-vakcina és javasolja a használatát

A WHO szerint biztonságos az AstraZeneca-vakcina és javasolja a használatát

Folytatja az AstraZeneca vakcinája biztonságosságának monitorozását az Egészségügyi Világszervezet (WHO), de a brit-svéd gyógyszergyár és az Oxfordi Egyetem által a Covid-19 ellen kifejlesztett védőoltás előny-kockázat profilja "hangsúlyosan a használata mellett szól" - közölte a WHO szerdán Genfben.

Egyértelmű ítéletet mondtak az olvasók: messze ezt a vakcinát választanák a legtöbben

Egyértelmű ítéletet mondtak az olvasók: messze ezt a vakcinát választanák a legtöbben

Tegnapi cikkünkben arról kérdeztük olvasóinkat, hogy melyik az a vakcina, amit legszívesebben beadnának, ha választhatnának az 5 Magyarországon rendelkezésre álló készítmény közül. A leginkább kedvelt vakcina messze kilógott a mezőnyből, és az is kissé meglepő volt, hogy melyik vakcinát jelölték meg legkevesebben favoritként. Azt is megtudtuk a szavazásból, hogy a gyártási technológia sokkal fontosabb olvasóink körében, mint a származási ország - de utóbbi is nagyon fontos.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Bármikor beleroppanhat Oroszország a háborúba, ha a Nyugat enged a riválisának
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.