A brutális járvány után rajtunk is múlik, mire jutunk
Alig egy éve, mondhatjuk a „boldog békeidőkben”, amikor a világ- és nemzetgazdasági előrejelzésekben sem volt nyoma a pandémiás helyzet és a vele járó gazdasági visszaesés közeli bekövetkezésének, magam is a „normál” közgazdasági gyökerű problémákat, a Brexitet, az ázsiai fejlődés belső feszültségeit, egyenetlenségeit, az innovációs képességek hiátusait soroltam az európai felzárkózásunk kockázatai közé. A korábbi, könyvtárnyi irodalomban elemzett válságok a zabolátlan túlköltekezésből, hibás beruházási politikából, a kapitalizmus természetes ciklikusságából, kockázatos pénzpiaci innovációkból származtak. Ez a mostani krízis merőben új, ismeretlenségével, bénító hatásával, félelemkeltő bizonytalanságával. Eddig a világ az együttműködésről szólt, most pedig – úgy vélem, a válságnak is tulajdoníthatóan – a különböző érdekütközések súlyosbodásával, akár ürügyeket keresve, a kiszorítások, a bezárkózás irányában halad.
