élelmiszer

Zsugorinfláció: újabb döntést hozott a kormány

2025. július 10. 10:08 | MTI

Zsugorinfláció: újabb döntést hozott a kormány

A fogyasztók könnyen hozzáférhető, megbízható és folyamatosan frissülő forrásból tájékozódhatnak azokról a termékekről, amelyek kiszerelése csökkent, abból az adatbázisból, amelynek elindítását nemrég jelentette be a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH).

Támogatást kapnak a nyugdíjasok – itt vannak a részletes szabályok az utalványokról

2025. július 09. 19:18 | Szabó Dániel

Támogatást kapnak a nyugdíjasok – itt vannak a részletes szabályok az utalványokról

Idén minden nyugdíjszerű ellátásban részesülő magyar állampolgár 30 ezer forint értékű élelmiszer-utalványt kap majd – erősíti meg a kormány korábbi bejelentését a Nemzetgazdasági Minisztérium társadalmi egyeztetésre bocsátott rendelettervezete. A juttatást a tervek szerint nem készpénzben, hanem különböző címletekben kiállított papíralapú utalvány formájában postáznák ki a jogosultaknak, legkésőbb október 15-ig. A rendszer egyszeri, célzott segítségként működne, és csak élelmiszerre lehetne elkölteni az utalványokat, ráadásul nagyon rövid lesz az idő a felhasználásra.

Veszélyes popcornt hívtak vissza a forgalomból

2025. július 09. 18:39 | MTI

Veszélyes popcornt hívtak vissza a forgalomból

A csomagolóanyagban határérték feletti vegyületek, úgynevezett PFOA és PFDA prekurzorok jelenléte miatt a Popz Europe Kft. visszahívta a forgalomból a "Popz popcorn vajas és sós ízesítésű" termékeket - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal.

Hiába nőnek az árak újra Kínában, mégsem örülnek neki

2025. július 09. 10:10 | Portfolio

Hiába nőnek az árak újra Kínában, mégsem örülnek neki

Ismét emelkednek a fogyasztói árak Kínában - számolt be róla az ING. A júniusi felmérések szerint az éves visszatekintő drágulás 0,1 százalék volt az ázsiai országban, mely azonban többnyire nem az alapvető fogyasztási cikkeknek volt köszönhető. Ezzel szemben a termelői árak változása 23 hónapos mélypontra süllyedt (-3,6 százalékos változás az elmúlt évben), jelezve, hogy a deflációs veszély továbbra sem múlt el. A szakértők többsége a gyenge belső keresletben látja a probléma fő forrását, melyet rendszerszinten az árverseny csökkentésével és a fogyasztói bizalom helyreállításával lehetne orvosolni.

Elképesztő mennyiségű élelmiszert dobunk ki, pedig léteznek jó alternatívák

2025. július 08. 14:00 | Portfolio

Elképesztő mennyiségű élelmiszert dobunk ki, pedig léteznek jó alternatívák

Az élelmiszer-pazarlás globális szinten jelentős problémát okoz, mert nemcsak az étel kerül kukába, de a felesleges termelés is hozzájárul a nagy mértékű széndioxid-kibocsátáshoz. A megoldás ugyanakkor lokális szinten keresendő, a felelőségteljesebb fogyasztás az egyéni odafigyelésen túl az ellátási láncok rövidítésén, és kiskereskedelmi szereplők jó gyakorlatain is múlik. Utóbbiakból több példát is találunk a SPAR friss fenntarthatósági jelentésében.

Itt a friss inflációs adat! Újra gyorsult az áremelkedés Magyarországon

2025. július 08. 08:30 | Portfolio

Itt a friss inflációs adat! Újra gyorsult az áremelkedés Magyarországon

Júniusban 4,6 % volt az egy évre visszatekintő drágulás Magyarországon - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal. Előzetesen a szakértők arra számítottak, hogy a májusi 4,4 százalékról 4,5%-ra emelkedik az infláció, vagyis a gyorsulás kicsivel erősebb volt, mint a várakozás.

2025. július 07. 12:36 | MTI

Gerlaki Bence: kiemelten figyeljük az inflációs folyamatokat

A magyar családok védelmének biztosítása és a jogkövető vállalkozások támogatása érdekében folyamatos ellenőrzéseket végez a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) - mondta a hatóság első fél évének eredményeit ismertető hétfői budapesti sajtóbeszélgetésen a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) adóügyekért, fogyasztóvédelemért és kereskedelemért felelős államtitkára.

Nagyon szomorú hír érkezett Magyarországról

2025. július 07. 09:47 | Portfolio

Nagyon szomorú hír érkezett Magyarországról

Havi alapon visszaesett, éves szinten nőtt a kiskereskedelem Magyarországon. A makrogazdasági elemzők szerint minden várakozást alulmúló adat érkezett.

Májusban elfogyott a lendület a magyarok pénztárcájából

2025. július 07. 08:30 | Portfolio

Májusban elfogyott a lendület a magyarok pénztárcájából

Májusban a hazai kiskereskedelmi forgalom volumene 1,3%-kal elmaradt az előző havitól, részben semlegesítve az áprilisi emelkedést - jelentette a KSH. A másfél éve tartó emelkedő trend ugyanakkor nem tört meg, a három éve stagnáló magyar gazdaság egyetlen érdemi húzóereje, a lakossági fogyasztás továbbra is jó tendenciát mutat.

Segélyosztó helyet támadtak meg Gázában

2025. július 05. 13:31 | MTI

Segélyosztó helyet támadtak meg Gázában

Megtámadták szombat délelőtt a Gázai Humanitárius Alapítvány (GHF) egyik segélyosztó helyét az övezet déli részén lévő Hán-Júniszban, és megsebesítettek két amerikai alkalmazottat - közölte az alapítvány, amelynek létrehozását az amerikai és az izraeli kormány is támogatta.

Szélsőséges időjárás sújtja a gyümölcsöket - Ez hajtja feljebb a magyar árakat?

2025. július 04. 06:30 | Kisfaludy Tamás, Suppan Gergely, Talián Izabella

Szélsőséges időjárás sújtja a gyümölcsöket - Ez hajtja feljebb a magyar árakat?

A 2025. március 17-től bevezetett élelmiszerekre vonatkozó kiskereskedelmi árréscsökkentés eredményeként kiemelten a tejek és a tejtermékek, de emellett a lisztek, a tojás, egyes húsok és az étolaj esetében is érdemben csökkentek az árak. A kormányzati intézkedés hatékonynak bizonyult: a szabályozásban érintett élelmiszerek fogyasztói árai a bevezetéstől számítva átlagosan mintegy 20 százalékkal mérséklődtek az Árfigyelő adatai alapján, melyet a KSH hivatalos statisztikái is alátámasztanak. Ezzel párhuzamosan az intézkedés hatályán kívül eső termékkör – különösen a szezonális élelmiszerek, például a friss gyümölcsök és egyes zöldségfélék – esetében fokozatos áremelkedés figyelhető meg. A drágulás nem köthető kiskereskedelmi keresztárazáshoz: az áremelkedés a teljes ellátási láncon végiggyűrűzött, ami elsősorban a kedvezőtlen időjárási viszonyok miatti kínálati zavarokra vezethető vissza. A szezonális termékek drágulása gyorsuló tendenciát mutat az európai piacokon, ez pedig várhatóan már a nyári hónapokban meg fog jelenni az élelmiszerinflációban, illetve a teljes inflációban is.

Veszélyes lehet az ásványvíz, visszahívták ezt a terméket

2025. július 03. 17:45 | Portfolio

Veszélyes lehet az ásványvíz, visszahívták ezt a terméket

Az Auchan Magyarország Kft az Auchan Tipp Pannon-Aqua szénsavmentes természetes ásványvíz 2l termék fogyasztói visszahívását kezdeményezte a termék mikrobiológiai nem megfelelősége miatt - közölte az NKFH. A termék fogyasztása egészségügyi kockázatot jelenthet.

Újabb csapás a brexit után: az EU blokkolja azt a megállapodást, amivel a britek menekültek volna

2025. július 02. 08:16 | Portfolio

Újabb csapás a brexit után: az EU blokkolja azt a megállapodást, amivel a britek menekültek volna

Az Európai Bizottság megakadályozta, hogy az Egyesült Királyság csatlakozzon a Pan-Euro-Mediterrán kereskedelmi egyezményhez, amely enyhíthette volna a Brexit utáni ellátási láncproblémákat. A döntés újabb feszültséget okoz London és Brüsszel között, miközben az EU a Windsor-megállapodás teljes végrehajtását követeli bármiféle további engedmény előtt.

Részletes keresés