A Temu európai FMCG-szereplővé válna: a kínai platform már német élelmiszer- és kozmetikai beszállítókat keres - írta meg a Retail Detail.
A magyar családok védelmének biztosítása és a jogkövető vállalkozások támogatása érdekében folyamatos ellenőrzéseket végez a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) - mondta a hatóság első fél évének eredményeit ismertető hétfői budapesti sajtóbeszélgetésen a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) adóügyekért, fogyasztóvédelemért és kereskedelemért felelős államtitkára.
Havi alapon visszaesett, éves szinten nőtt a kiskereskedelem Magyarországon. A makrogazdasági elemzők szerint minden várakozást alulmúló adat érkezett.
Havi alapon visszaesett, éves szinten nőtt a kiskereskedelem Magyarországon. Az Országos Kereskedelmi Szövetség negatív tendenciákat, míg a Nemzetgazdasági Minisztérium pozitívakat lát.
Májusban a hazai kiskereskedelmi forgalom volumene 1,3%-kal elmaradt az előző havitól, részben semlegesítve az áprilisi emelkedést - jelentette a KSH. A másfél éve tartó emelkedő trend ugyanakkor nem tört meg, a három éve stagnáló magyar gazdaság egyetlen érdemi húzóereje, a lakossági fogyasztás továbbra is jó tendenciát mutat.
Megtámadták szombat délelőtt a Gázai Humanitárius Alapítvány (GHF) egyik segélyosztó helyét az övezet déli részén lévő Hán-Júniszban, és megsebesítettek két amerikai alkalmazottat - közölte az alapítvány, amelynek létrehozását az amerikai és az izraeli kormány is támogatta.
Jelentősen drágult a mogyoró ára az egyik fő termelőnek számító Törökországban, ami hatással lesz a mogyorót tartalmazó termékek, például a Nutella árára is – írja a Bloomberg.
A 2025. március 17-től bevezetett élelmiszerekre vonatkozó kiskereskedelmi árréscsökkentés eredményeként kiemelten a tejek és a tejtermékek, de emellett a lisztek, a tojás, egyes húsok és az étolaj esetében is érdemben csökkentek az árak. A kormányzati intézkedés hatékonynak bizonyult: a szabályozásban érintett élelmiszerek fogyasztói árai a bevezetéstől számítva átlagosan mintegy 20 százalékkal mérséklődtek az Árfigyelő adatai alapján, melyet a KSH hivatalos statisztikái is alátámasztanak. Ezzel párhuzamosan az intézkedés hatályán kívül eső termékkör – különösen a szezonális élelmiszerek, például a friss gyümölcsök és egyes zöldségfélék – esetében fokozatos áremelkedés figyelhető meg. A drágulás nem köthető kiskereskedelmi keresztárazáshoz: az áremelkedés a teljes ellátási láncon végiggyűrűzött, ami elsősorban a kedvezőtlen időjárási viszonyok miatti kínálati zavarokra vezethető vissza. A szezonális termékek drágulása gyorsuló tendenciát mutat az európai piacokon, ez pedig várhatóan már a nyári hónapokban meg fog jelenni az élelmiszerinflációban, illetve a teljes inflációban is.
Az Auchan Magyarország Kft az Auchan Tipp Pannon-Aqua szénsavmentes természetes ásványvíz 2l termék fogyasztói visszahívását kezdeményezte a termék mikrobiológiai nem megfelelősége miatt - közölte az NKFH. A termék fogyasztása egészségügyi kockázatot jelenthet.
Amerikai biztonsági vállalkozók éleslőszert és sokkoló gránátokat használnak a gázai segélyelosztó pontokon, miközben az éhező palesztinok élelmiszerért tolonganak - számolt be a Politico.
A román kormány szeptember 30-ig meghosszabbította az alapvető élelmiszerek kereskedelmi árrésének ideiglenes korlátozását, hogy megfékezze a túlzott áremelkedéseket - írta meg az ESM kiskereskedelmi szakportál.
Az Európai Bizottság megakadályozta, hogy az Egyesült Királyság csatlakozzon a Pan-Euro-Mediterrán kereskedelmi egyezményhez, amely enyhíthette volna a Brexit utáni ellátási láncproblémákat. A döntés újabb feszültséget okoz London és Brüsszel között, miközben az EU a Windsor-megállapodás teljes végrehajtását követeli bármiféle további engedmény előtt.
A vásárlók egyre gyakrabban választják a saját márkás termékeket a drágább márkatermékek helyett, gyakran anélkül, hogy tudnák, mit vásárolnak valójában - közölte a Cnbc.
A Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. visszahívja az S-Budget Étkezési Mák 250 grammos kiszerelésű termékét, miután nem engedélyezett növényvédőszer-maradványokat találtak benne - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság.
Tovább folytatódott a zsugorinfláció a boltokban a legutóbbi bejelentések szerint kávékapszulák, szeszesitalok és szaloncukrok is összementek, bár utóbbiak vélhetően nem nyáron fogják bosszantani a vásárlókat.
Miközben az Európai Unió nagy részén folyamatosan csökken az olívaolaj ára, Horvátországban éppen ellenkező tendencia figyelhető meg, ahol a termék ára kiugróan magas, 93,4 százalékkal haladja meg az uniós átlagot - írta a Croatia Week.
Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború eseményeivel.
Jogfosztás és üldöztetés miatt.
Vannak vállalatok, amik kimaradhatnak a megállapodásból.
A tettes állítólag szívesen beállt volna közéjük.
A dallasi Fed elemzése alapján.
Friss adatok érkeztek.
Sötét felhők a költségvetés felett.
Az éghajlatváltozás lehet az, ami átbillenti a növekedést a recesszióba.